Majd holnap…

Volt egyszer egy szegény legény. De nem ám a szorgalmas fajtából, akinek csak nincs szerencséje – ennek a mesének a szegény legénye bizony semmirekellő alak volt. Egész nap csak lustálkodott, heverészett, meg a kocsmában iszogatott, duhajkodott a komáival, dolgozni viszont nem szeretett. Pedig ha nem fázott volna annyira a munkától, nem is lett volna szegény, becsülettel, jómódban megélhetett volna.

Egyik este aztán a falusi táncmulatságban megtetszett neki egy gazda igen csinos lánya. Felkérte egy csárdásra, csakhogy a leányzó alaposan megszégyenítette: nemet mondott neki, hogy ő ilyen lusta ifjúval nem hajlandó ropni. A legényt azonban csak nem hagyta nyugodni a vére, ezután állandóan ostromolta a leányt, teljesen belé szerelmesedett. Teltek-múltak a hetek, hiába vitt virágot neki, meg selyemszalagot, porcelán csecsebecsét – azt a keveset is, ami jutott neki, ajándékokra költötte –, a lány szívét nem tudta meglágyítani. Végül aztán nem bírta tovább, s megkérdezte választottját, miért nem fogadja az ő udvarlását.

– Lusta, semmirekellő alak vagy, aki csak lopja a napot – felelte a lány. – Apám úgysem adna feleségül ilyen emberhez.

A szegény legény roppant megsértődött ezen a válaszon, s duzzogva hazament, leheveredett a kemence padkájára, és egész nap ott feküdt. Estére felkelt, megvakarta a fejét, s belátta: igaza lehet a lánynak, hiszen ma sem csinált semmit.

Olvass tovább →

Erdővári Manó és a síp 2. rész

– Tényleg? – nézett rá az öreg hitetlenkedve.

– Igen – bólintott Manó határozottan. – Nem viszem ki az erdőből a lámpát és a sípot, csupán a saját otthonomba költöztetem arra az időre, míg elutazol. S amíg felkészülsz az útra, itt maradok, hogy tanuljak tőled.

Az öreg felugrott a fotelből örömében.

– Megmutatok mindent! – kiáltotta, és Manó is elmosolyodott látva Éber apó lelkesedését.

A következő napokban Éber apó csomagolt, szervezett és Erdővári Manót tanította. Együtt simították el az erdő lakóinak ügyes-bajos dolgait. Csend és béke honolt a magas fák között, miközben a tavasz immár ereje teljében ontotta magából a jó időt, a vidámságot, az életet.

Egyik reggel Éber apó elköszönt és útnak indult. Erdővári Manó pedig fogta a lámpát, nyakába akasztotta a sípot, és átvette az erdőőri feladatokat. Otthon kitüntetett helyet keresett a különleges lámpának, és szakadatlanul leste, mikor van rá szükség. Hamarosan belátta, tényleg fárasztó ez a nemes feladat. Nem mehetett el sehová, hiszen bármikor történhetett valami, ami megjelent a lámpa fényében. Néha az éjszaka közepén, az ágyból kipattanva kellett mások segítségére sietnie. Szívesen tette, de azért nem volt könnyű a legszebb álmából felriadva munkához látnia…

Olvass tovább →

Liftes mese

Egy borús délelőttön elromlott az egyik lift a tízemeletes házban. A házmester kitett egy papírt a felvonó ajtajára, így tájékoztatván a lakókat, hogy a lift nem működik, szíveskedjenek a másikat használni, és intézkedik a javításról. Aztán felhívta a liftszerelőt, hogy megkérdezze, mikor tudná megnézni az elromlott szerkezetet. A szerelőnek épp sok munkája volt, aznap már nem ért rá, talán holnap be tudja ütemezni, mondta.

Csakhogy délután szokatlan dolog történt. Az ötödiken lakó Joli néni éppen a bevásárlásból érkezett haza, beszállt a másik liftbe, és megnyomta a gombot. A felvonó azonban nem mozdult. Joli néni újra és újra próbálkozott, de nem történt semmi. A lift meg sem moccant. Joli néni kilépett a liftből, és becsengetett a házmesterhez, hogy szóljon, a másik lift sem megy. A házmester csodálkozva követte Joli nénit a felvonóhoz, és maga tette próbára a szerkezetet. De hiába nyomta meg bármelyik gombot, a lift semmit nem csinált, az ajtó sem záródott be. A házmester bosszankodva csóválta a fejét. Még sosem fordult elő, hogy mindkét lift egyszerre romoljon el.

Olvass tovább →