Ki szereti a palacsintát?

Azt mondják, a jó cím már fél siker, és ebben van valami… A palacsintás király már a címével is felkelti a gyerekek érdeklődését, hiszen melyik gyerkőc ne szeretné a palacsintát? Egy palacsintás király csak érdekes lehet.  🙂

A palacsintás királyt, Fésűs Éva meseregényét tavaly olvastuk először, és azóta másodszor is. (Igen, ezzel is megcsúsztam, most írok róla, de jobb későn, mint soha.) Mindketten szerettük, a fiam is meg én is. 🙂 A tizenkét fejezetből álló kötetben klasszikus mesei, sőt népmesei elemek kereteznek egy, a modern korban is helytálló történetet. Dínom-Dánom ország királya, Tóbiás, miután elveszítette feleségét, evésbe fojtja bánatát – kedvence a palacsinta. Főszakácsa, Derelye azonban teljesen saját befolyása alá vonja a finom falatokra vágyó uralkodót. Rokonait fontos tisztségekbe juttatja, s pereputtyával együtt meg is lopják a királyt. Éliás királyfi és az udvari bolond összefognak, hogy megszabaduljanak a főszakácstól és a tolvaj talpnyalóktól. Talán nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom, több bonyodalom után végül sikerül nekik, sőt Éliás az igaz szerelmet is megtalálja egy szegény, ám okos lány személyében. És minden jó, ha a vége jó…

A palacsintás király című könyv
A haspók király kedvence éppen a palacsinta

Olvass tovább →

Kirándulás a klasszikus mesék világába

A Holle anyó volt az első klasszikus, régi mese, amit felolvastam a fiamnak úgy két évvel ezelőtt. Azt elég barátságosnak és könnyen emészthetőnek éreztem. Az egyéb népmesékkel, Andersen- és Grimm-történetekkel viszont még vártam – attól tartottam, ijesztő lehet a számára. Az elmúlt hónapban azonban magam vettem elő az Andersen-kötetemet, amelyből A császár új ruháját ismertettem meg vele. Úgy véltem, kezdetnek ez jó lesz, hiszen egyáltalán nem félelmetes, viszont annál mulatságosabb mese. Tetszett is neki, a végén jókat kuncogott azon, hogy pucér a császár… 🙂

Aztán az egyik esti olvasáshoz régi mesekönyvet választott a könyvespolcról. A világ leggazdagabb verebe című kötetből korábban már olvastuk az első két történetet, a címadó mellett a jégen csúszkálni akaró nyulacska esetét a rókával, a továbbiakat –  a Csizmás kandúrt, a Jancsi és Juliskát, valamint a hálátlan királyfi és a hálás állatok meséjét – viszont akkor még korainak éreztem. Most azonban a kisfiam kérte, hogy haladjunk tovább a könyvben, én pedig – pillanatnyi habozás után – úgy döntöttem, itt az idő: nézzük meg, hogyan fogadja ezeket, hiszen lassan már öt és fél éves. Azért miközben olvastam, rá-ránéztem az arcára, figyelve a reakciókat, sőt néha meg is kérdeztem, nem félelmetes-e, amit hall…

A sárga könyv az Andersen-kötetem, a feliratos papírborítója már nincs meg

Olvass tovább →

Erdővári Manó önállósodik

Erdővári Manó Babber lovag apró cimborájaként kezdte pályafutását, mostanra azonban önállósította magát, és főszereplővé lépett elő. 🙂

Már nem is emlékszem, mikor és hogyan, de egyszer csak kipattant a fejemből az ötlet, hogy Erdővári Manóban több lehetőség van, minthogy csak egyszerű mellékfigura legyen. Először arra gondoltam, hogy megírom azt a történetét, amelyiket Babbernek mesélt el a viharos szélről szóló mesében. De aztán elkezdett a képzeletemben kialakulni – és még mindig formálódik – egy erdő, ahol Manó lakik, Tündérváros, ahol – nem meglepő módon – tündérek élnek, és egy egész kis világ tele mesebeli lényekkel, olykor akár népmesei fordulatokkal…

Olvass tovább →