Adventi üzenetek 5. rész

Egyik osztálytársa – az alacsony, barna hajú Vásári Gréta – állt előtte. Nem tűnt veszedelmesnek, de Betti elkerekedett szemmel nézett rá, és rémülten találgatta, mit akarhat tőle. Eddig sosem beszéltek egymással.

– Nincs kedved beszállni a játékunkba? Ország-városozunk fejben. Hárman szoktunk játszani, de Minerva beteg, és ketten nem olyan izgalmas.

Betti elpirult, aztán elsápadt, végül dadogva szólalt meg.

– Én… izé… szívesen… csak a könyvtár…

– Könyvtárba kell menned?

Betti tétovázott egy pillanatig. Mi történik, ha most nem megy le, hanem a lányokkal játszik? Semmi. Majd megy a következő szünetben. A könyvek megvárják. Ildikó néni is.

– Tulajdonképpen nem muszáj – bökte ki.

– Akkor játszol velünk?

– Igen, szívesen.

– Szuper! – lelkesedett Gréta. – Mindig olyan gyorsan elrobogsz, ha kicsengetnek, az előző szünetben sem értelek utol. Most sikerült, de tartottam attól, hogy nemet mondasz.

Betti hamar beletanult a játékba, és remekül érezte magát Grétáékkal. A következő órán már azért várta a szünetet, hogy újra a lányokkal lehessen.

A könyvtárba csak az utolsó óra után kopogott be, bízva abban, hogy Ildikó néni talán még bent lesz. Szerencséje volt.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 4. rész

A következő hét közepén nyilvánította gyógyultnak a gyermekorvos; már csak öt napot kellett iskolába mennie ebben az évben.

Betti szokatlan módon alig várta, hogy másnap reggel indulhasson. Mielőbb meg akarta lepni a könyvtárosnőt az üzenetével. Azóta többször átírta köszönetét; a fogalmazással elégedett volt, de mindig szebb betűkkel akarta papírra vetni, mint ahogyan legutóbb sikerült. Végül már igazi gyöngybetűk sorakoztak a lapon, és a mindannyiszor átrajzolt angyalka is egyre csinosabb lett.

A könyvtárban a vidám karácsonyi dekorációt fahéjillat lengte be, amikor az első szünetben belépett. Az íróasztal sarkán ezúttal csak két manó lógatta a lábát, a harmadik az ablakpárkányon ült. Úgy tűnik, Ildikó néni ide-oda rakosgatja őket.

– Visszatért a legszorgosabb olvasóm – üdvözölte a könyvtárosnő kedvesen.

Betti visszaadta a kikölcsönzött köteteket, természetesen mindet kiolvasta betegsége idején. Sokat gondolkodott azon, hogy az üzenetet e könyvek egyikébe csúsztassa-e, de attól tartott, véletlenül valaki más találja meg. Nem mintha abból bármi baj származna, hiszen még az sem derülne ki, ki csempészte oda, Betti ugyanis nem írta rá nevét a papírra. De mindenképpen azt szerette volna, hogy a címzett kezébe kerüljön az köszönete.

Ildikó néni visszavette a könyveket, majd suttogva szólalt meg.

– Képzeld, mi történt velem a múlt héten, amíg beteg voltál. Kaptam egy nagyon kedves üzenetet, és azóta sem tudom, kitől. Itt várt az asztalomon egyik reggel. Nem is értem, hogyan kerülhetett ide, hiszen a könyvtár zárva volt, nem járhatott itt senki éjszaka.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 3. rész

Betti bólintott. Ha hazaérnek, majd megcsinálja a cetlit, nem kerül sok időbe. Kivágja a papírt, ráírja a szöveget, esetleg rajzol mellé valami egyszerű ünnepi motívumot. Így mindkét program belefér a délutánjába.

Az órák azonban szinte észrevétlenül elrepültek a csillogó-villogó forgatagban. A ragyogó fények díszbe öltöztették a csupasz fákat és a szürke lámpaoszlopokat. A főtéren hatalmas, pompás karácsonyfa terpeszkedett, a körülötte elhelyezett hangszórókból lágy ünnepi muzsika szólt, finoman körülfolyva a sokaságot. Kézművesek kínálgatták szebbnél szebb portékáikat, a levegőben hol kürtőskalács, hol kenyérlángos illata úszott.

Betti megcsodálta a levegőbe függesztett, ledes angyalkákat, az életnagyságú betlehemet és a százéves épületek izzósorral kiemelt szépségét. Tetszettek neki az egyik pulton kipakolt színes, hagyományőrző mézeskalácsok, és hosszan elácsorgott egy antikvárium standja előtt, ahol régi kötetek várakoztak új gazdájukra. Kiválasztott egy csíkos könyvet, Janikovszky Éva Szalmalángját, és a zsebpénzéből megvásárolta magának. A szappanosnál finom gyümölcsillatút kért, majd jóízűen elkortyolta a meleg teát, mely átmelegítette testét-lelkét.

Most először Betti szépnek látta a várost, és jól érezte magát itt. Az otthoni adventi kirakodóvásár és ünnepi hangulat sokkal szerényebb volt, miként a település is. Otthon… Még mindig így gondolt szülővárosára, ahol élete első tíz esztendejét töltötte, pedig már hónapok óta itt lakott. Talán egyszer ezt is otthonának tekinti majd? Ez egyelőre elképzelhetetlennek tűnt számára.

Gyorsan elhessegette magától a keserédes nosztalgiát, és engedte, hogy a varázslatos adventi légkör beszippantsa.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 2. rész

– Még nem döntöttem el, melyik legyen. A következő szünetben visszajövök.

Ez utóbbit mondania sem kellett volna, Ildikó néni számíthatott rá, hiszen csaknem az összes tízpercet a könyvtárban töltötte az utóbbi hetekben.

Soha ilyen hosszúnak és unalmasnak nem érzékelt tanórát, mint most, pedig nem is matek volt. Ahogy kicsengettek, levágtatott a könyvtárba. Visszatért a téli mesekönyves polchoz, de hiába keresgélt, nem látta azt a kötetet, amelyik alatt a cetli hevert. Több könyvet is kihúzott, de hiába. Talán nem jól emlékszik, nem az volt a címe. Kissé csüggedten vette tudomásul, hogy nincs meg a különös felirat.

– Biztosan nem nekem szánták – motyogta Betti.

– Tessék? – kérdezte Ildikó néni, aki még mindig a helyiség dekorálásával foglalatoskodott.

– Izé, nem emlékszem, melyik könyvet nézegettem korábban.

– Segítsek?

– Nem szükséges, köszönöm.

Betti megvonta a vállát, és ismét belevetette magát a következő olvasmány kiválasztásába. Több könyvbe belelapozott, végül egy kék borítójú, hóeséses varázslatot ígérő meseregény mellett tette le a voksát.

Helyet foglalt az ablak melletti széken, és pillanatok alatt belefeledkezett a mese világába, még Ildikó néni matatása sem vonta el a figyelmét.

A következő szünetben – követve szokását – visszament a könyvtárba, hogy folytassa a történetet. Ildikó néni időközben kirakta az összes karácsonyi díszt, éppen az üres dobozt süllyesztette el az egyik zárt szekrénybe. Az egyébként is zsúfolt szoba könyvekkel díszített karácsonyfához hasonlított, Bettinek legalábbis ez jutott róla eszébe.

Nem bánta. A könyveket és a karácsonyt egyaránt szerette, a kettő együtt csak még jobb lehet.

Visszahuppant a helyére, kinyitotta a negyvenöt perce letett regényt, és folytatta az olvasást. Amikor az oldal aljára ért, és lapozott, az ölébe hullott egy papírdarab.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 1. rész

Betti türelmetlenül számolta a kicsengetésig hátralévő perceket. Szerencsére a tanterem falán terpeszkedő falióra megbízhatóan mutatta a pontos időt. Még tíz perc. Még kilenc. Nyolc.

Betti felsóhajtott. Nagyon lassan telik az idő matematikaórán. A többin is, de valahogy matekon különösen. Öt perc. Soha nem lesz már szünet. Négy. Rátérhetnénk már arra, mi lesz a házi feladat. Még kettő. Legyen már szünet!

Végre belerikácsolt a tanórai csendbe a csengő kellemetlen, rekedtes hangja. Ha Betti lett volna az igazgató, biztosan valami fülbemászó, vidám dallamot játszott volna be az iskolarádió rendszerén keresztül – de Betti diák volt. Nem is régóta járt ebbe a suliba, szeptemberben íratták be a szülei, miután másik településre költöztek apu munkája miatt.

Betti gyorsan elrakta a holmiját, majd a többiekkel együtt kivágtatott a folyosóra. Azonban nem csapódott egyik nevetgélő, játszó csoporthoz sem. Tovább robogott, a folyosó végén balra fordult, levágtatott a lépcsőn a földszintre, majd benyitott egy Könyvtár feliratú ajtón.

Mintha másik univerzumba lépett volna. Maga mögött hagyta a zajos épületet, nyugodt, békés oázisba érkezett. Ildikó néni rámosolygott.

– Itt a könyved – nyújtotta át neki az előző szünet végén otthagyott kötetet.

Olvass tovább →

Olvass a szabadban!

Habár szeszélyes áprilisunk van, azért tény: itt a jó idő, amikor többet vagyunk a szabadban és kevesebbet a négy fal között. És ez így van jól.

Ha viszont kevesebb időt töltünk bent, akkor jó eséllyel (mese)könyvet is ritkábban veszünk a kezünkbe. A gyerek szaladgál, biciklizik, a földet túrja, nekünk is mindig van mit csinálni. Mire a gyerkőc bemegy a lakásba, igyekezni kell a rutinokkal, nem biztos, hogy belefér még a mesélés.

Mit tehetünk, hogy tavasszal, nyáron ne épüljön le a meseolvasás mint szokás? Levegőzzön kevesebbet? Vagy olvassunk neki ritkábban, mint a téli időszakban?

Olvass tovább →

10 ok, miért olvass a gyereknek

Szülőként lényegesnek tekinted a mesélést és a felolvasást? De nehéz beleszorítani a mindennapokba azt a kis időt? Vagy annyira elfáradsz a napi hajtásban, hogy nehezen szánod rá magad? Esetleg több gyerek van a családban, és kevesebb idő jut rájuk, mint szeretnéd?

Vagy éppenséggel nem tartod fontosnak a napi rendszerességű felolvasást, illetve mesélést? Úgy érzed, bőven elég, ha hetente-kéthetente leültök egy-egy könyv mellé?

Rengeteg jó ok van arra, hogy miért olvassunk (vagy meséljünk fejből) minden nap a gyereknek. Sok szakember megírta, elemezte már, sok könyvet is találhatunk ebben a témában. Ha nincs időd ezeket végigbogarászni, hogy motivációt gyűjts, akkor maradj ennél a blogcikknél, mely – ígérem – rövidebb lesz. 🙂 Összeszedtem tíz okot, ezek talán Neked is erőt adhatnak, hogy megtaláld a mese helyét a mindennapjaitokban!

Olvass tovább →

Kedvenc olvasmányaink 2021-ben

Szuper meseregényeket olvastunk 2021-ben, néhányat többször is, mert akkora sikert arattak, hogy a fiam újra kérte. Szerencsére ezek olyan könyvek voltak, amelyeket én is szívesen felolvastam több alkalommal. Nem volt egyszerű az idei merítésből összeválogatni és rangsorolni a legnagyobb kedvenceket, de nem bánom: ez azt jelenti, hogy sok remek kötet került a kezünkbe.

A meseregényeket hosszuk és bonyolultságuk miatt még én olvastam/olvasom fel, de legnagyobb idei favoritjával már önállóan is megpróbálkozott a gyermekem. 🙂

Nos, nézzük, melyik volt az öt legnagyobb kedvenc 2021-ben!

Olvass tovább →

Karácsonyra hangolódás olvasással

Olvasni mindig jó, de az adventi időszak a hosszú, sötét estékkel, amikor kevesebb szabadtéri programra van lehetőség, különösen hívogató ilyen szempontból.  Karácsonyi történetekkel pedig felkészíthetjük a lelkünket a közelgő ünnepre. Ha  felolvasunk a gyereknek ünnepi hangulatú meséket, mindketten feloldódhatunk ebben a varázslatos légkörben.

Amennyiben délutánonként, esténként (vagy persze bármikor máskor) bekuckózva olvasnátok, hadd ajánljak karácsonyi és téli történeteket, illetve könyveket a blogon korábban megjelent írások közül.

Ha rövidebb karácsonyi mesére vágytok, íme néhány ötlet:

Ha hosszabb történetek is beleférnek az időtökbe, akkor ajánlom az elmúlt évek adventi meséit:

  • az első nemes egyszerűséggel a Karácsonyi mese címet viselte, melyben egy manó segít Bálintnak, az óvodás kisfiúnak, hogy az édesapja a nagy havazás ellenére hazaérjen az ünnepre külföldről, az első részét itt találjátok,
  • a következő évben A hólabda-küldetést izgultuk végig, melyben az életre kelt hógolyóról kiderül, hogy botcsinálta titkos ügynök, aki gyerekek titkos kívánságai után nyomoz, ez a mese itt indul (és itt folytatódik),
  • Az aranyszínű karácsonyfadísz epizódjaiban egy különleges országba, Fakóföldre látogatunk, ahol minden szürke, ám két gyerek addig kutat egy csodálatos dísz után, amíg vissza nem térnek a színek, íme az első rész,
  • a Legyen fehér a karácsony! című történetben pedig egy kisfiú nem mindennapi kalandba, majd munkába vág a rég áhított havazás érdekében, ez a mese itt érhető el.

Egy rövidebb, ízig-vérig téli mese:

Olvass tovább →

Mesenaptárral várjuk az ünnepet

Ismét elsuhant egy esztendő, már decemberbe léptünk, s ahogy 2017 óta minden évben, ezúttal is készült adventi naptár a gyermekünknek. Mint azt a blogot régóta követők már megszokhatták, idén is folytatásos mese lapjai kerültek a kalendárium zsebeibe.

Évek óta jól ellátja a feladatát ez a naptár

Ebben az évben két gyerekről – egy fiúról és egy lányról – írtam, akik ikertestvérek. Nagymamájukat nem sokkal karácsony előtt baleset éri, s ez teljesen felforgatja az ünnepi menetrendet a családban. Az ikrek nehezen emésztik meg, hogy elmarad a közös mézeskalácssütés, s nagyi nem tudja elkészíteni különlegesen finom kekszét sem. Közeleg a szenteste, de a gyerekeknek egyáltalán nincs karácsonyi hangulatuk. Vajon megmenthető még az ünnep ebben a családban? S az ikrek mit tehetnek érte? Erről szól az idei adventi mese. Talán nem árulok el nagy meglepetést, hogy a vége persze jó lesz, hiszen december 24-én kinek van kedve ünneprontó befejezést olvasni?

A történetet november elején kezdtem írni, bár már szeptember közepe-vége óta törtem a fejem az ötleten. Nehezen érkezett az ihlet, ám az elmúlt hónap legelején egyszer csak felvillantak a képzeletbeli lámpák a fejemben, és munkához láttam. S idén először fordult elő, hogy december elsejére teljesen készen is lettem, így az összes tasakba bekerülhettek a lapok – minden napra egy A/5 méretű oldal. (Korábban a hiányzó részeket valamikor december folyamán csempésztem be a naptárba, az első esztendőben pedig estéről estére írtam az éppen következő epizódot.)

Olvass tovább →