Most már a gyerek is olvas – de mit?

Nem könnyű kérdés, mit adjunk a kisiskolás, a betűkkel még nem olyan régóta barátkozó gyerek kezébe, hogy szívesen olvasson. Hiszen fontos, hogy ne menjen el a kedve az egésztől már a kezdeti lépéseknél. Első lépésként elővehetjük a régi böngészőket, kicsiknek szánt könyveket, de mi a helyzet, ha ezeket már átolvasta, vagy esetleg unalmasnak, pláne cikinek találja? Az életkorának megfelelő kötetek valószínűleg még túl nehéz feladatnak bizonyulnak ahhoz, hogy elsős-másodikosként maga olvassa őket. Egyszerű, ugyanakkor izgalmas, érdekes történeteket kell tehát keresnünk, amelyikkel ő maga is elboldogul, és sikerélménye lesz.

Kipróbáltuk a Pagony Kiadó sorozatát, mely Most én olvasok! címmel pontosan a kisiskolás korosztály számára született azzal a céllal, hogy megszerettessék velük a könyvek birodalmát. Mostanra viszonylag széles kínálatból szemezgethetünk, gyermekünk érdeklődésének megfelelően. Én is beszereztem néhány kötetet. A nagybetűs szinten – mint a neve is mutatja – csupa nagy betűvel szedett szöveget olvashatnak a gyerekek, oldalanként alig egy-két mondattal. Az első szinten már normál szedéssel, de ugyancsak meglehetősen kevés szöveg várja őket, majd kötetenként nehezedik a feladat – egészen a negyedik szintig.

Különböző szerzők és témák – bátran válogathatunk

Olvass tovább →

Hogyan olvasok fel mostanában?

Én ülve, ölemben az aktuális könyvvel, a fiam pedig mellettem hallgatja – heverészve. 🙂 Érdekes látni ezt a fajta evolúciót: míg totyogóként a lapozgatás volt a kedvence (akkor persze még az ölemben tanyázott, ma már túl nehéz hozzá), később pedig a képek kötötték le a figyelmét, majd az illusztrációk mellett a történet is egyre nagyobb szerepet játszott, addig mára egyértelműen a szöveg vette át az uralmat.

Fekszik mellettem a kanapén vagy az ágyon (attól függően, hol foglalunk éppen helyet), nem nézi a könyvet, csak hallgatja a felolvasást, és a sztori láthatóan a belső mozijában játszódik le. Már nem igényli ehhez a képeket, az ő fantáziájában jelenik meg minden. A végén persze felül, és ránéz a képekre, talán kíváncsiságból, de ha csak szöveg van egy könyvben, ma már – nyolcévesen, az első osztályt befejezve – az sem gond neki.

Olvass tovább →

Miért van böngésző az iskolás polcán?

Mit keresnek a három év alatti kicsiknek szóló könyvek, böngészők egy elsős – immár a nyolcadik életévét töltő – gyerek könyvespolcán?

Nos, nem (csak) azért, mert sajnálom elajándékozni/eladni őket. Nem is azért, hogy ne legyen üres a polc a szobájában – éppen ellenkező a helyzet, tele vannak a polcok; ha új játékot vagy könyvet kap, mindig rendezkedni kell kicsit, hogy minden elférjen. S nem is az unokámnak szeretném eltenni őket. 🙂

Elárulom a megoldást: azért táboroznak még ezek a könyvek a fiam polcán, mert remekül lehet a segítségükkel gyakorolni az olvasást. Hiszen kevés szöveget tartalmaznak, és azok általában nagy betűvel vannak szedve. A mondatok egyszerűek, nélkülözik a nehezen érthető, bonyolult szavakat és szerkezeteket. Vagyis nem csupán egy három év alatti kisgyermeknek ideálisak, hanem egy kezdő, az önálló olvasás világába most érkező kisiskolásnak is remek gyakorlóterepet kínálnak.

Ezek az egyszerű szövegű könyvek remek terepei a gyakorlásnak

Olvass tovább →

Mit olvasunk mostanában?

Az olvasás ebben a furcsa, nehéz esztendőben is az életünk része maradt; ugyanúgy felolvasok a gyermekemnek, és nagyjából ugyanannyit , mint korábban.

Néhány dolog azonban megváltozott idén. Például nem járunk könyvtárba… sajnos. Március elején voltunk utoljára, illetve én nyáron – amikor lehetőség nyílt rá – visszavittem a nálunk lévő köteteket, de nem hoztam újakat (akkoriban nem is lehetett bemenni és válogatni). Bár a könyvtárban nem szokott tömeg lenni, ebben az évben igyekeztünk nélkülözni a megspórolható utakat, s az otthoni könyvkészletből meg tudtuk oldani, hogy mindig legyen olvasnivaló. A fiam gyakran emel le korábban olvasott és általa kedvelt köteteket a polcról, ezeket nem egyszer, hanem sokszor – de mindenképpen többször – olvassuk. Szerencsés módon rendelkezésünkre állnak a férjem és az én gyerekkori könyveim is, így viszonylag nagy a kínálat, és több – körülbelül négy – polcnyi gyerekkönyv van itthon.

Olvass tovább →

Mit olvasunk az otthon töltött napokon?

A napi mesélés nem maradhat el nálunk a koronavírus-járvány okozta felfordulásban sem; szeretnék néhány ötletet megosztani azzal kapcsolatban, mi hogyan oldjuk ezt meg.

Jómagam azon szerencsések közé tartozom, aki home office-ban tud dolgozni, sőt a munkahelyem egyébként is támogatja ezt a munkavégzési formát. Így máskor is előfordult, hogy enyhébb betegség vagy egy-egy nap óvodai szünet miatt itthon dolgoztam, miközben a fiam is a lakásban tartózkodott. (Azért a hosszabb nyári szüneteket a nagyszülők segítségével oldottuk meg, de őket most nem veszélyeztetjük ezzel.) Így a gyerkőc már pontosan tudja (bár életkorából adódóan már valószínűleg amúgy is megértené), hogy bár itthon vagyunk, de anyának napi 8 órát dolgoznia kell. Tényleg fantasztikusan viselkedik, órákon át legózik csendben. 🙂

Az esti rutin ugyanúgy megy, mint rendesen, a lefekvés előtti olvasás semmiben nem változott. A délutáni, ebéd utáni olvasást viszont most nem mindig tudjuk közvetlenül ebéd után megejteni. Ilyenkor megkérem, hogy kicsit színezzen, csináljon meg néhány feladatot az aktuális foglalkoztatóban (szerencsére bőven vannak itthon még nem használt színezők és foglalkoztató füzetek). Aztán ha végeztem a sürgős teendővel, jöhet az olvasás. Olyan is előfordult már, hogy akkor pótoltuk, amikor teljesen befejeztem aznapra a munkát, de teljesítettem már két etapban is, kihasználva az óránkénti szüneteket (mivel képernyő előtt dolgozom, ezért rendszeres időközönként erősen ajánlott monitormentes pihenőket tartani). Szóval rugalmasan kezeljük, ahogy éppen az időm engedi.

S hogy mit olvasunk? Egyelőre a könyvtárból hozott kötetek vannak soron – március első napjaiban voltunk ott. Utána természetesen maradnak a saját könyveink. Nekünk elég nagy a házi könyvtárunk, van miből válogatni (köszönhetően annak, hogy a férjem és az én gyerekkori könyveim is rendelkezésre állnak).

De mit tehetnek azok a családok, ahol nincs ennyi könyv a polcon, és a gyerek már túl van azon a koron, amikor mindig ugyanazt szeretné hallani?

Olvass tovább →

Mikor ajándékozok könyvet a gyereknek?

Röviden a válasz a címben feltett kérdésre: mindig. 🙂 Azaz pontosabban minden olyan alkalomkor, amikor kap valamit. A játékok mellé mindig teszünk könyvet is. Van, hogy egyet, máskor kettőt, sőt – bevallom – néha hármat is. 🙂 (Ha anya nem bír magával a könyvesboltban vagy az online rendeléskor…)

Nézzük végig időrendben az esztendőt:

  • húsvétkor a nyuszi eldug az udvarunkon néhány csokitojást és egy-két apróságot (tényleg kisebb játékokat), ilyenkor mindig rejtőzik egy könyv is valahol, és hogy ne legyen vizes/harmatos/sáros, általában egy irattartó nejlonban (népszerű nevén bugyiban) van elhelyezve;
  • a gyereknap is remek alkalom a könyvállomány gyarapítására, ilyenkor egy kötetet szoktunk ajándékozni;
  • Mikuláskor a kitisztított csizmácska mellett is ott van egy (néha két kisebb) mesekönyv;
  • természetesen karácsonykor sem hiányozhat a fa alól a könyvcsomag (ez két-három új kiadványt jelent);
  • a születésnapján ugyancsak adunk neki mesekönyvet (általában kettőt);
  • mint ahogy a névnapján is (rendszerint ugyancsak két kötetet).
Karácsonyi ajándékba kapott mesekönyvek
2019 karácsonyán ezeket a könyveket találta a kisfiam a feldíszített fa alatt

Olvass tovább →

Kedves ismerős a karácsonyfa alatt

Nincs okom panaszra: 2019-ben is rengeteg klassz könyvet olvastunk a gyermekemmel. 🙂 Sokról írtam a blogon, néhánnyal pedig még adós vagyok, mert az utolsó hetekben – novemberben, decemberben – nem jutott rá időm. De ami késik, nem múlik. 🙂

2019 legnagyobb kedvence nálunk egyértelműen Berg Judit Lengemesék sorozata volt. Füttyös Vilkó kalandjait többször is elolvastuk, ami azért nagy szó, mert összesen körülbelül négyszáz oldalról van szó, ami óvodások esetében igen jelentős terjedelem. Sőt egyszer a kiegészítő Lengekalendáriumot is kivettük a könyvtárból, így azzal is megismerkedtünk. Vilkó és társai történetét nagyon élvezte a hatéves fiam, de mi tagadás, én is. (Szerencsére, mert így a felolvasás minden alkalommal jó móka volt mindkettőnknek.)  🙂

Olvass tovább →

Vidám erdei kiruccanás

Ha szeretitek az állatmeséket, mindenképpen érdemes egyszer kézbe venni Tony Wolf Az erdő meséi című kötetét. Mi nemrég kölcsönöztük ki a könyvtárból. 🙂 Többféle kiadásban megjelent az esztendők során Mesél az erdő az állatokról címmel is…

Az első dolog, ami feltűnt, hogy mennyire hangsúlyosak az illusztrációk. Kisebb és egész oldalt betöltő, nagyon szép képek díszítik a könyvet. A borítón Tony Wolf neve szerepel, ő rajzolta ezeket az elbűvölő ábrákat. A meséket azonban nem ő írta, hanem Peter Holeinone – ezt az információt azonban már csak belül, egészen hátul találtam meg.

Nagy munkában a kedves erdőlakók a könyv borítóján

A kötet szereplői az erdőlakó állatok; egyik kedvesebb, mint a másik (kivéve a varjút, de őt is megkedveltük olyannak, amilyen). 🙂 Mindegyikük más, igazi kis egyéniségek bukkannak elénk a lapokról. Tavasztól télig – tehát körülbelül egy éven át – nyerünk betekintést az életükbe, járunk tavaszköszöntő bulin, esküvőn, nézünk hullócsillagot, hűsölünk medencében, nevelünk kukoricát, készítünk gyümölcslevet…

Olvass tovább →

Nem mind lányos, ami pasztell színű

A könyvtárban láttuk meg Bosnyák Viktória szokatlan című kötetét. A míves kivitelű könyvecske a kérdőmondatos címével – És most hogy festek? – felkeltette érdeklődésemet, ám a fiam első pillantásra azt mondta az illusztrációk láttán, hogy lányos, és ne vegyük ki. A sok pasztellszín miatt tűnhetett annak, de aztán egy perccel később csak adott egy esélyt a könyvnek. A benne lévő mókás állatképek győzték-e meg, vagy az én szolid megjegyzésem, hogy szerintem nem lányos, csak a színek miatt keltheti azt a benyomást, nem tudom, mindenesetre tény, hogy legutóbb ez a kötet is ott volt a táskánkban, amikor távoztunk a könyvtárból.

Azóta el is olvastuk Bosnyák Viktória meséjét. Nem volt lányos. 🙂 Sőt kimondottan tetszett a fiamnak a kedves, szimpatikus kaméleon története, akinek nem sikerült változtatnia a színét, ám gyűrűsfarkú maki barátja közreműködésével végül sikerült megoldást találni e problémára.

Bájos rajzok, kellemes színvilág és persze aranyos történet

Olvass tovább →

Mindennapi olvasmányaink

Nagy volt a csend a blogon az utóbbi hetekben – megérkezett a jó idő, és többet vagyunk a szabad levegőn, de ez nem jelenti azt, hogy nem olvasunk, csak azt, hogy kevesebb időm jut írni. 🙂

Az olvasás továbbra is a napirendünk része. Hatéves múlt tavasszal a kisfiam, így bizonyos szokásokat lassan elhagyunk – a délutáni alvást például már nem nagyon igényli. Az ebéd utáni olvasás azonban fix program maradt, alvás helyett ugyanis csendes pihenőt tartunk, amelynek az aktuális könyvben való haladás is része. Utána még rajzolgatunk, színezünk, kézműveskedünk valamit, mielőtt visszatér a pörgősebb játékokhoz.

Egyre több helyet kérnek a polcon

Az esti rutinban változatlanul fontos szerepet tölt be a meseolvasás. Lefekvés előtt – a rendelkezésünkre álló időtől és az adott írás hosszától függően – egy-két történetet elolvasunk, olykor-olykor pedig kezünkbe kerül egy-egy verseskötet is a végén. Mostanában már gyakran választunk hosszabb, folytatásos történetet is, az utóbbi heteinket például Berg Judit Lengemesék sorozata uralta, végigolvastuk mind a négy könyvet, sőt utána még a könyvtárból kölcsönzött Lengekalendáriummal is megismerkedtünk.

Olvass tovább →