Az öreg oroszlán esete 2. rész

Az öreg oroszlán éhesen és csalódottan állt tovább. Aztán eszébe jutott egy hatalmas védett terület a másik irányban. Be van kerítve, jókora területen élnek állatok az emberek felügyelete alatt. Ott biztosan adnak enni az állatoknak. Egy egész napig gyalogolt, míg odaért. A kerítés azonban útját állta. Valahol csak akad egy rés ezen az építményen, ahol besurranhatok – vélte, és elindult a kerítés mentén. Végül talált egy kis részt, ahol szakadt volt a drót, és bepréselte magát rajta. Odabent nagy, szúrós bokor állt a rés előtt. Mire beküzdötte magát, tele volt karmolásokkal és véraláfutásokkal, az ágak, tüskék, no meg a szakadt drót csúnyán megtépázta az öreg oroszlánt.

– Ha már így megdolgoztam, remélem, kapok enni – mormogta a bajsza alatt, miközben befelé indult.

Ám feltűnése hatalmas riadalmat keltett mind az állatok, mind az emberek körében. Pillanatokon belül puskás, kiabáló emberek kerültek elő, megpróbálták bekeríteni, az egyik lövés majdnem el is találta. Egyértelmű volt, hogy nem szívesen látott vendég. Az öreg oroszlán rémülten igyekezett menekülni, de csak egyetlen utat ismert – azt, amelyiken bejött. Kétségbeesetten fordult vissza, újra átküzdve magát a szúrós bokron és a szakadt dróton. Mire kijutott, tele volt sebekkel és horzsolásokkal, itt-ott vérzett is. Utolsó erejével futni kezdett a mögötte mennydörgő, fenyegető hangok elől.

Olvass tovább →

Az öreg oroszlán esete 1. rész

Az öreg oroszlán fáradtan, rosszkedvűen és éhesen érkezett vissza a vadászatról a folyópartra. Egyetlen falatot sem sikerült zsákmányolnia, túl lassúnak bizonyult – miként az utóbbi időben már többször megtörtént. Csalódott volt, miközben a gyomra is korgott. A folyóparton a víz szélére heveredett, és mohón inni kezdett. Legalább a szomját oltsa, ha már az éhét nem tudta.

Ivás után sem volt kedve felkerekedni és odébbállni, jólesett megpihenni. A vizet szemlélte csendesen, és ahogy nézegette, színes halakat vett észre a víztükör alatt. A halak lassan mozogtak, és az oroszlán arra gondolt, talán könnyebb megfogni őket, mint a gyorsan elillanó antilopot. Belemerítette mancsát a vízbe, és megpróbált megkaparintani egy-két halat. Nem kiadós étel, de a semminél mégis jobb – vélekedett. A halak lassúak, de sikamlósak voltak, minduntalan kicsúsztak az ujjai közül.

Kisvártatva érdes nevetés hallatszott. Az oroszlán zavartan kapta ki mancsát a folyóból, és a hang felé fordította fejét. Egy krokodil figyelte őt kissé távolabbról, és úgy tűnt, rajta kacag. Az öreg oroszlánnak rosszulesett, hogy kinevetik. Összeszedte magát, felállt és felmordult.

Olvass tovább →

Az öreg autó visszatér

Az öreg autó már nagyon régóta állt a garázsban. Maga sem emlékezett, mikor hajthatott ki utoljára a kapun. Mintha itt felejtették volna… Úgy érezte, ezer éve nem nyitotta ki senki az ajtót. Unatkozott. Aztán már inkább csak szendergett.

Leeresztettek a kerekei. Az akkumulátora is lemerült. A motortérbe és az utastérbe beköltözött néhány pók. Egyre nagyobb hálókat szőttek benne. Por lepte el a műszerfal tetejét, s az apró rozsdafolt a küszöbön egyre nagyobbra nőtt.

Az öreg autó úgy vélte, számára már nem sok babér terem. Ott maradt a régi, tákolt garázsban, magányosan, elfeledve. Pedig annyira szeretett volna még menni, robogni, sőt hasítani! Végigjárni az egykori útvonalakat, felidézni sok szép emléket, átélni újra a kalandokat! De teltek a hónapok, és az öreg autó pontosan tudta, már be sem tudnák indítani.

– Ha egyszer valakinek eszébe jutok, biztos elszállíttat egy bontóba, és alkatrészekre szednek – sóhajtotta szomorúan.

A napok teljesen egyformán teltek, már rég nem számolta, milyen hónap vagy melyik nap lehet. Számára mindegy volt.

Egyszer azonban szokatlan zaj zavarta meg békés szendergését. A hang egészen közelről jött.

Olvass tovább →

Erdővári Manó és a síp 1. rész

Erdővári Manó egy szép tavaszi napon sétára indult az erdőben. Mélyen beszívta a friss levegőt, a virágok illatát, érezte az arcán a szellő simogatását. A fákon már kipattantak a rügyek, és fiatal, világoszöld levelek engedték át a napfényt a lombkoronán.

Manó annyira belefeledkezett a tavaszi erdő látványába, hogy egyszer csak azon kapta magát, teljesen ismeretlen környéken jár. Korábban még sosem vetődött errefelé. Kíváncsian folytatta útját, érdekelte, mi újdonságot láthat. Sokáig azonban nem került elé semmi, ami felkeltette volna érdeklődését.

Már éppen azon gondolkodott, hogy ideje visszafordulni és hazafelé venni az irányt, amikor egy apró házikót vett észre a bokrok között. Vajon kié lehet? – ötlött eszébe a kérdés, és habozás nélkül a kis lak ajtaja felé indult. Bekopogott.

Olvass tovább →

A hóbortos öreg és a kíváncsi macska

Pettson és Findusz télen érkeztek a könyvespolcunkra és az életünkbe. A kisfiamat és engem is meghódítottak, egyszerűen imádjuk őket!

A könyvtárban választottuk ki – mondhatni, találomra, pár mondatba beleolvasva és a képeket nézegetve – Sven Nordqvist Pettson sátorozik című kötetét. Telitalálat volt! Zseniális a szöveg, fantasztikusak a képek. A történet tulajdonképpen egyszerű, a négyéves gyerek számára is követhető, ugyanakkor mégsem sablonos, váratlan fordulatokban bővelkedik. Ugyanez a megállapítás érvényes a sorozat további, általunk olvasott darabjára is.

Pettson sátorozik – az első „fecske”

Mert persze utána kikölcsönöztük a széria más részeit is: A kandúr szülinapi tortáját és a Tűzijáték a rókának címűt. Ezek sem okoztak csalódást.

Olvass tovább →

Mesés karácsonyt mindenkinek!

Két karácsonyi mesével is készültem. Az egyik fiúsabb, a másik lányosabb témájú, de mindkettőt szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szereti a meséket.

Meghitt, békés ünnepet kívánok mindenkinek!

Az öreg autó karácsonyi kalandját a saját kocsink ihlette, amelyet tavaly és idén is pont az ünnepek előtt kellett javíttatni, így – bár nem terveztük – járgányunk is kapott karácsonyi ajándékot.

A másik történet főszereplője Izabet baba, akinek szokatlan hangzású nevét a kisfiam találta ki (valószínűleg félrehallva az Elizabethet). Izabet játékbaba, aki sokáig kedvenc, majd feleslegessé válik, később azonban egy karácsonyfa alatt újra nagy örömet szerez egy kislánynak.

(Az öreg autó meséje már olvasható az oldalon, és hamarosan Izabet baba története is megjelenik.)

Ezekkel az írásokkal kívánok mindenkinek mesés karácsonyt!

Az öreg autó karácsonyi ajándéka

Az öreg autó nem szerette a telet. A hideg időjárás megviselte az alkatrészeit, csúszósak voltak az utak, és nehezebben indult a motorja is. Mégis várta a decembert. Varázslatosnak érezte ezt a hónapot a gyönyörű fényekkel, a készülő finomságok illatával, a közelgő ünnep hangulatával.

Vajon én is kapok karácsonyi ajándékot? – töprengett az öreg járgány. Sokat állt a garázsban, volt ideje ábrándozni. De jó lenne valami meglepetés! – gondolta. – Például új üléshuzat. Szürke vagy sötétkék színű. Esetleg új felnik. Szépek, elegánsak.

Az öreg autó karácsony előtt három nappal bevásárolni készült. Csakhogy hiába fordult el a slusszkulcs, nem történt semmi. Néma csönd, a motor nem indult. Az öreg autó megrémült. Éppen most romlik el, amikor a legnagyobb szükség van a segítségére! Pont az ünnepek előtt! Ugyan mi baja lehet? Az öreg kocsi tudta magáról, hogy nem fiatal már, és bármikor előfordulhat, hogy ez-az meghibásodik benne, mégis nagyon elkeseredett. Az ilyesmi sosem jön jókor, de éppen most a lehető legrosszabbkor esett meg vele!

Olvass tovább →

Az öreg autó a nagyvárosban

Az öreg autó már ritkán gurult ki az utakra. Olykor-olykor elment a boltba vagy a piacra, néhanapján meg rászánta magát egy kis kirándulásra. Mert ugyan eljárt felette az idő, és nyugalomra meg sok pihenésre vágyott, de még neki is unalmas volt állandóan a garázsban ácsorogni.

Egyik reggel ismét mehetnékje támadt. Merre vegye az irányt? Eszébe jutott a nyüzsgő nagyváros, rengeteg járművel, sok-sok közlekedési lámpával, magas épületekkel, folyóval, hidakkal, műemlékekkel. Jó lenne újra látni – gondolta. Nem merengett tovább, nyílt a garázsajtó, indult is. Szokásához híven először tankolt, mindent, amit kell, ellenőrzött, majd az autópálya felé kanyarodott.

A nap szépen sütött, a forgalom kicsi volt, az öreg autó jó tempóban haladt úti célja felé. Csak a nagyváros környéki dombok izzasztották meg, nehezen, lassan kapaszkodott fel az emelkedőkön. A többiek elrohantak mellette, de nem bánta, nem sietett sehová.

Aztán megérkezett a nagyvárosba. Soksávos úton araszoltak a belváros felé a járművek. Az öreg autó csak pislogott ide-oda, még nagyobb volt a nyüzsgés és a forgalom, mint ahogy az emlékeiben élt.

Olvass tovább →

Az öreg autó a tóparton

Az öreg autó egy szép, napfényes reggelen úgy döntött, elmegy kirándulni. Legutóbb a hegyekben járt, ezúttal viszont könnyebb célpontot választott magának: tópartot. Fiatalon járt egy csodálatos helyen, s arra gondolt, jó lenne újra látni és ott kocsikázni.

Az ötletet gyorsan tett követte, elment tankolni, ellenőrizte a guminyomást, és nekivágott a hosszú útnak. Úgy emlékezett, messze van az a gyönyörű tó, de nem esett már jól a száguldás, nem sietett. Élvezte az utazást, a lágy szellőt, a csekély forgalmat az autópályán.

Egész nap ment, és estére sem ért oda. Ennyire messze van? – csodálkozott magában, amikor sötétedni kezdett, és reménykedett, hogy nem tévedt el. Amikor lement a nap, félreállt egy parkolóba, és ott éjszakázott. Igyekezett kipihenni magát, hogy másnap folytathassa az utat. Mi tagadás, elfáradt, elszokott már attól, hogy reggeltől estig rója a kilométereket.

Olvass tovább →

Az öreg autó a szerpentinen

Az öreg autó már nagyon régi járgány volt. Nem is sokat furikázott, legtöbbször csak a garázsban pihent. Néha elgurult a boltba vagy a piacra, és amikor hazaért, általában nagyon fáradtnak érezte magát.

Egyik reggel gyönyörű, napsütéses időre ébredt. De jó lenne kirándulni ebben a szép időben! – gondolta magában, és eszébe jutott, mikor fiatalon szebbnél szebb vidékeken barangolt.

– Milyen csodás lenne újra látni a hegyeket! – sóhajtotta. – Vajon fel tudnék még kapaszkodni az emelkedőn? – töprengett.

S ahogy felidézte magában a vadregényes erdők, a szerpentin és a lélegzetelállító panoráma képét, egyre inkább elfogta a vágy, hogy újra átélhesse mindezt.

– Lesz, ami lesz, én megpróbálom! – döntötte el. – Elmegyek kirándulni!

Olvass tovább →