Kalandos mese a naptárban és a blogon

Már hagyomány nálunk, hogy a gyermekünk adventi naptára folytatásos karácsonyi mesét rejt – nem volt ez idén sem másképp. Szerencsére ebben az esztendőben is örömet okozott az ajándékozásnak ez a módja, a fiam estéről estére várja, hogyan folytatódik a két gyerek, Marci és Panna története a mesebeli Fakóföldön. Még néhány nap, és a mese végére érünk, amikor kiderül, Panna és Marci karácsonyi álma valóra válik-e. 🙂

A történettel – bevallom – nem sikerült december elsejére elkészülnöm, de néhány nap csúszással a végére értem (és utólag becsempésztem a hiányzó részeket a naptárként szolgáló papírtasakokba 🙂 ).

Ahogy szoktam, karácsonykor a blogon is közzéteszem az adventi mesét. Nagyobb részletekben az Olvass mesét! látogatói is megismerhetik a fakóföldi gyerekek ünnepi kalandját. Ma jelenik meg a történet első része, s a következő napokban több epizódban a folytatás. Ezzel kívánok mindenkinek – kicsiknek és nagyoknak – örömteli készülődést és boldog karácsonyt. 🙂

A hetvenkedő szöcske 2. rész

A hideg vízbe való csobbanások nem tettek jót a szöcske egészségnek: csúnyán megfázott, és néhány napig – amíg meg nem gyógyult – otthon kellett maradnia. Amikor újra kimerészkedett a tópartra, nem volt ott senki. Híre ment, hogy megbetegedett, és mivel nem gyakorolt, a többi állat sem ment ki a vízhez. Nem volt kin mulatni…

A szöcske szomorúan nézte a tavat, amelyik kifogott rajta. Nagyon bánta már, hogy állandóan hetvenkedett. Magányos volt, és úgy érezte, egy fűszálat sem lenne képes átugrani. Csendesen nézegette a tájat, és közben észrevette, amit korábban sohasem: hogy milyen szép itt. Hatalmas fűzfák szegélyezték a víztükröt, amelyen csodálatos tavirózsák pompáztak. S ahogy bámészkodott, váratlan ötlete támadt. Eszébe jutott, hogyan ugorhatná át úgy a tavat, hogy ne essen bele a vízbe. Persze nem fog egyetlen ugrással sikerülni, de száraz lábbal átkelhet…

Igyekezett elhessegetni a váratlan gondolatot. Úgysincs itt senki, nem látná senki… De mit számít, látja-e valaki! Csak az a fontos, hogy ő maga megtudja, mire képes.

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 1. rész

Élt egyszer egy kisfiú, akit Bálintnak hívtak. Középső csoportos óvodás volt, és a vonat volt a jele. Minden reggel az anyukája vitte oviba, és délutánonként is legtöbbször ő ment érte. Néha pedig a nagymamája és a nagypapája. Bálint nagyon örült volna, ha olykor-olykor az apukája érkezik érte, de sajnos ez lehetetlen volt. Bálint apukája ugyanis külföldön dolgozott, és csak ritkán tudott hazalátogatni. Gyakran telefonált ugyan, és hetente többször beszélgettek a számítógépen keresztül, de ez mégsem olyan volt, amikor lehet egy jót birkózni, vagy oda lehet bújni, kapni vagy adni egy puszit. Bálintnak nagyon hiányzott az apukája, és türelmetlenül várta, mikor jöhet legközelebb haza, mikor játszhatnak újra együtt, és mikor kaphat nem csak anyától, apától is jóéjtpuszit… Legalább a látogatás néhány napja alatt…

Aznap reggel, amikor Bálint a Mikulás ajándékát bontogatta, az apukája a táblagép képernyőjén keresztül köszöntötte Bálintot, aki boldogan mutatta édesapjának, milyen csomagot talált a csizmájában. Lelkesen emelte a kamera elé az összes darabot, és apa vele együtt örült.

– Úgy látom, nagyon jó fiú voltál, hogy ilyen sok mindent kaptál – mosolygott rá apa. – Nekem is van egy jó hírem a számotokra – folytatta. – Úgy tűnik, karácsonyra haza tudok utazni, és közösen ünnepelhetünk.

– Ez már biztos? – kérdezte anya.

– A jövő héten kiderül, de majdnem biztos – felelte apa.

Bálint arca ragyogott az örömtől. Micsoda klassz hír: apa jön!

– Még nem éld bele magad túlságosan – figyelmeztette az anyukája Bálintot, miután elköszöntek apától. – Csak a jövő héten válik teljesen biztossá, el tud-e jönni.

– Jó – válaszolta Bálint, de nehezére esett visszafogni örömét és lelkesedését. Annyira várta már, hogy apa újra velük lehessen!

Olvass tovább →

Egyéves az Olvass mesét!

Kereken ma egy esztendeje, hogy elindult az Olvass mesét! Ez idő alatt százkét bejegyzés született – ez a mostani a százharmadik. Így, egy év elteltével ötvenhét mese olvasható az oldalon, negyvenöt bejegyzés pedig a szülőkhöz szól: többet között mesekönyvet ajánlok, a történetek születésének hátteréről írok, továbbá olvasással, meséléssel kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg velük.

A Facebookon eddig hetvennégyen lájkolták az oldalt; velük olyan – a témába vágó, más oldalakon megjelent – tartalmakat is megosztok, amelyek a honlapon nem láthatóak, de fontosnak, hasznosnak találom őket.

Olvass tovább →

Mesés karácsonyt mindenkinek!

Két karácsonyi mesével is készültem. Az egyik fiúsabb, a másik lányosabb témájú, de mindkettőt szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szereti a meséket.

Meghitt, békés ünnepet kívánok mindenkinek!

Az öreg autó karácsonyi kalandját a saját kocsink ihlette, amelyet tavaly és idén is pont az ünnepek előtt kellett javíttatni, így – bár nem terveztük – járgányunk is kapott karácsonyi ajándékot.

A másik történet főszereplője Izabet baba, akinek szokatlan hangzású nevét a kisfiam találta ki (valószínűleg félrehallva az Elizabethet). Izabet játékbaba, aki sokáig kedvenc, majd feleslegessé válik, később azonban egy karácsonyfa alatt újra nagy örömet szerez egy kislánynak.

(Az öreg autó meséje már olvasható az oldalon, és hamarosan Izabet baba története is megjelenik.)

Ezekkel az írásokkal kívánok mindenkinek mesés karácsonyt!

A kis hangya és a süteménydarab

A kis hangya – társaihoz hasonlóan – szorgalmasan gyűjtötte az ennivalót télre. Reggeltől napestig dolgozott, hogy az éléskamrában minél több és több finom falat sorakozzon, mire beköszönt a zimankó.

Egy szép, nyári napon a kis hangya egy nagy kertben keresgélt. A kert közel volt a boly fészkéhez, és remélte, hogy talál valamit a fűben, amit magával vihet. Araszolgatott, nézelődött, figyelt, kissé el is kanyarodott a többiektől, de vigyázott, ne veszítse őket teljesen szem elől.

Lassan haladt, de úgy tűnt, nem talál errefelé semmit. Éppen vissza akart fordulni, amikor szokatlan dolgot vett észre a füvön. Mi lehet ez? A tárgy egészen nagy volt, sokkal nagyobb, mint ő. Valamilyen étel? Odament, megtapogatta, sőt meg is kóstolta. Hiszen ez nagyon finom! – állapította meg magában.

Olvass tovább →