6+1 alkotó könyves ötlet

Barkácsolni, kézműveskedni jó, és akár a könyvekhez kapcsolódóan is lehet. Mondom ezt én, a született kétbalkezes – de még én is megpróbálkoztam vele az esztendők folyamán, és sikerrel! S persze alkottam már a fiammal is olyan dolgokat, amelyeknek köze van a könyvhöz, sőt akár használható is olvasás során (után, előtt). Bár finoman szólva sem vagyok e téma szakértője, de néhány ötletet összegyűjtöttem, és ezekből mi magunk is megvalósítottunk többet. Az alkotás ugyanakkor jó apropója lehet a könyvekkel való kapcsolat szorosabbra fűzésének, a könyvekről szóló beszélgetéseknek is.

Magam fabrikálta mesekönyv, a fiam nagyon örült neki

Nézzük tehát, milyen – könyvhöz kötődő – kézműves alkotások születhetnek!

Olvass tovább →

Mit olvasunk az otthon töltött napokon?

A napi mesélés nem maradhat el nálunk a koronavírus-járvány okozta felfordulásban sem; szeretnék néhány ötletet megosztani azzal kapcsolatban, mi hogyan oldjuk ezt meg.

Jómagam azon szerencsések közé tartozom, aki home office-ban tud dolgozni, sőt a munkahelyem egyébként is támogatja ezt a munkavégzési formát. Így máskor is előfordult, hogy enyhébb betegség vagy egy-egy nap óvodai szünet miatt itthon dolgoztam, miközben a fiam is a lakásban tartózkodott. (Azért a hosszabb nyári szüneteket a nagyszülők segítségével oldottuk meg, de őket most nem veszélyeztetjük ezzel.) Így a gyerkőc már pontosan tudja (bár életkorából adódóan már valószínűleg amúgy is megértené), hogy bár itthon vagyunk, de anyának napi 8 órát dolgoznia kell. Tényleg fantasztikusan viselkedik, órákon át legózik csendben. 🙂

Az esti rutin ugyanúgy megy, mint rendesen, a lefekvés előtti olvasás semmiben nem változott. A délutáni, ebéd utáni olvasást viszont most nem mindig tudjuk közvetlenül ebéd után megejteni. Ilyenkor megkérem, hogy kicsit színezzen, csináljon meg néhány feladatot az aktuális foglalkoztatóban (szerencsére bőven vannak itthon még nem használt színezők és foglalkoztató füzetek). Aztán ha végeztem a sürgős teendővel, jöhet az olvasás. Olyan is előfordult már, hogy akkor pótoltuk, amikor teljesen befejeztem aznapra a munkát, de teljesítettem már két etapban is, kihasználva az óránkénti szüneteket (mivel képernyő előtt dolgozom, ezért rendszeres időközönként erősen ajánlott monitormentes pihenőket tartani). Szóval rugalmasan kezeljük, ahogy éppen az időm engedi.

S hogy mit olvasunk? Egyelőre a könyvtárból hozott kötetek vannak soron – március első napjaiban voltunk ott. Utána természetesen maradnak a saját könyveink. Nekünk elég nagy a házi könyvtárunk, van miből válogatni (köszönhetően annak, hogy a férjem és az én gyerekkori könyveim is rendelkezésre állnak).

De mit tehetnek azok a családok, ahol nincs ennyi könyv a polcon, és a gyerek már túl van azon a koron, amikor mindig ugyanazt szeretné hallani?

Olvass tovább →

A Tejúton túl bicikliztünk

Különleges utazáson jártunk december végén úgy, hogy ki sem mozdultunk a lakásból. E nem mindennapi kalandot Berg Juditnak köszönhetjük, a Mesék a Tejúton túlról című könyve ugyanis ott rejtőzött a karácsonyfa alatt, s az ünnep utáni napokban el is olvastuk.

A kiinduló helyzet ismerős lehet, bárhol, bármikor előfordulhat: egy kisfiú és egy kislány összekap egy játszótéren az előbbi biciklijén. A folytatás azonban már nem hétköznapi: a bringa felszáll a két veszekedővel, és a csillagokba repíti őket. A gyerekek hirtelen a Tejúton túl találják magukat, és valahogy meg kell lelniük a hazafelé vezető utat. Ehhez azonban szükséges békét kötniük és megtanulniuk együttműködni, miközben varázslatos vidékeken járnak, furcsa teremtményekkel találkoznak, és nem egyszer bajba kerülnek.

Mesék a Tejúton túlról
Kaland kalandot követ, miközben a gyerekek megtanulnak együttműködni

Olvass tovább →

Egy régi mese a számítógép mélyéről

Családi fotókat keresgéltem a minap, amikor a dokumentumok között több régi írásomra lettem figyelmes. Mesék is voltak közöttük… 🙂 Elővettem őket, az egyik rövidebbet le is „poroltam”, vagyis átolvastam, kicsit javítottam rajta itt-ott, s mivel arra érdemesnek találtam, úgy döntöttem, felteszem a blogra.

Ez a történet 2007-ben született (legalábbis a fájl akkori keltezésű), őszintén bevallom, már egyáltalán nem emlékszem, mi ihlette, vagy honnan jött az ötlet. 🙂 Gyerekkoromban, sőt még az egyetemista évek alatt is sok mesét találtam ki, némelyiket meg is írtam, ez a történet viszont – Mese a pöttyös labdáról – később született. Azokban az esztendőkben, amikor újságíróként sokat írtam, de mesék, novellák alkotására már szinte egyáltalán nem maradt időm és energiám. Úgy tűnik, egyszer-kétszer mégis találtam rá módot…

Olvass tovább →

Az öreg oroszlán esete 2. rész

Az öreg oroszlán éhesen és csalódottan állt tovább. Aztán eszébe jutott egy hatalmas védett terület a másik irányban. Be van kerítve, jókora területen élnek állatok az emberek felügyelete alatt. Ott biztosan adnak enni az állatoknak. Egy egész napig gyalogolt, míg odaért. A kerítés azonban útját állta. Valahol csak akad egy rés ezen az építményen, ahol besurranhatok – vélte, és elindult a kerítés mentén. Végül talált egy kis részt, ahol szakadt volt a drót, és bepréselte magát rajta. Odabent nagy, szúrós bokor állt a rés előtt. Mire beküzdötte magát, tele volt karmolásokkal és véraláfutásokkal, az ágak, tüskék, no meg a szakadt drót csúnyán megtépázta az öreg oroszlánt.

– Ha már így megdolgoztam, remélem, kapok enni – mormogta a bajsza alatt, miközben befelé indult.

Ám feltűnése hatalmas riadalmat keltett mind az állatok, mind az emberek körében. Pillanatokon belül puskás, kiabáló emberek kerültek elő, megpróbálták bekeríteni, az egyik lövés majdnem el is találta. Egyértelmű volt, hogy nem szívesen látott vendég. Az öreg oroszlán rémülten igyekezett menekülni, de csak egyetlen utat ismert – azt, amelyiken bejött. Kétségbeesetten fordult vissza, újra átküzdve magát a szúrós bokron és a szakadt dróton. Mire kijutott, tele volt sebekkel és horzsolásokkal, itt-ott vérzett is. Utolsó erejével futni kezdett a mögötte mennydörgő, fenyegető hangok elől.

Olvass tovább →

Az öreg oroszlán esete 1. rész

Az öreg oroszlán fáradtan, rosszkedvűen és éhesen érkezett vissza a vadászatról a folyópartra. Egyetlen falatot sem sikerült zsákmányolnia, túl lassúnak bizonyult – miként az utóbbi időben már többször megtörtént. Csalódott volt, miközben a gyomra is korgott. A folyóparton a víz szélére heveredett, és mohón inni kezdett. Legalább a szomját oltsa, ha már az éhét nem tudta.

Ivás után sem volt kedve felkerekedni és odébbállni, jólesett megpihenni. A vizet szemlélte csendesen, és ahogy nézegette, színes halakat vett észre a víztükör alatt. A halak lassan mozogtak, és az oroszlán arra gondolt, talán könnyebb megfogni őket, mint a gyorsan elillanó antilopot. Belemerítette mancsát a vízbe, és megpróbált megkaparintani egy-két halat. Nem kiadós étel, de a semminél mégis jobb – vélekedett. A halak lassúak, de sikamlósak voltak, minduntalan kicsúsztak az ujjai közül.

Kisvártatva érdes nevetés hallatszott. Az oroszlán zavartan kapta ki mancsát a folyóból, és a hang felé fordította fejét. Egy krokodil figyelte őt kissé távolabbról, és úgy tűnt, rajta kacag. Az öreg oroszlánnak rosszulesett, hogy kinevetik. Összeszedte magát, felállt és felmordult.

Olvass tovább →

Meseszó a betegágy mellett

Hosszú ideje csend van a blogon, aminek egyszerű, banális oka van: az influenza. Először – január második felében – a gyermekem szedte össze az oviban (végig is ment a csoporton), aztán február első felében én kerültem sorra. (Jellemző módon nem a fiamtól kaptam el, hanem az ő gyógyulása után feltehetően a munkahelyemen, ahol viszonylag sok ember dolgozik egyetlen légtérben.)

Őszintén bevallom, a betegen töltött napok alatt nemhogy írni, de felkelni sem volt erőm. Így azokat a meséket sem sikerült gépre vetnem, amelyekkel pár héttel korábban a gyermekemet szórakoztattam, míg ő az ágyban fekve próbálta legyűrni a lázat és a rosszullétet. Voltak olyan órák, amikor még mesét nézni sem volt kedve/ereje, csak feküdt… Megsajnáltam, és hogy eltereljem a figyelmét a betegségről, mesélni kezdtem neki – fejből, improvizálva. Ez még akkor is jöhetett, amikor semmi máshoz nem volt energiája. Sokszor egymás után mondtam, mondtam a hirtelenjében kitalált meséket, akár egy órán át is – olyankor jobbára már elment a hangom. Ő pedig akár egy órát is türelmesen várt arra, hogy anya tudjon jönni mesélni – mert betegápolás közben dolgoznom is kellett időnként.

Olvass tovább →

Az éhes sárkány és a királylány 2. rész

A királylány szeme elkerekedett. Mi tagadás, nem ilyen végkifejletre számított! Most mitévő legyen? Nem szeretne sárkányeleség lenni!

– Már úgy lefogytam itt, csupa csont és bőr vagyok, egy ekkora sárkány nemigen lakna jól velem – hadarta a királylány, mert hirtelen ez jutott eszébe mentő ötletként.

– A semminél ez is jobb – ismételte meg a sárkány első feje, amit néhány perccel korábban mondott.

– És utána a te részedet is megehetem a maradékból – fűzte hozzá a második, a többiek pedig lelkesen bólogattak.

Hűha, ennek a fele sem tréfa – gondolta a királylány, és agyában rémülten kutatott valami hatásos kifogás után. A következő pillanatban új ötlete támadt.

– És mondd csak, sárkány, mihez kezdtél a kerted tönkrement termésével? – kérdezte a királylány, miközben igyekezett nyugodt maradni.

– Mihez kezdtem volna? – nézett rá csodálkozva mind a hét fej. – Ott hever a földön, ha csak a madarak rá nem jártak. Ugye nem gondolod, hogy azt kellene megennem helyetted? – gyanakodott a sárkány.

Olvass tovább →

Üdvözlet a lengék különös világában

Ez a nyár a hosszabb, folytatásos mesékről is szólt számunkra, hiszen Kányádi Sándor Világlátott egérkéje után egy másik, több esténket betöltő történetbe kezdtünk. Berg Judit Lengemesék sorozatának első, Tavasz alcímet viselő könyvét olvastuk, amelyikben több, egymáshoz első pillantásra talán lazán, de mégiscsak szervesen kapcsolódó mese található. A sorrendet mindenesetre nem érdemes felcserélni, hiszen vannak olyan visszautalások, illetve következmények, amelyek csakis az előzmények ismeretében érthetőek meg.

Füttyös Vilkóval, a könyv főszereplőjével könnyen azonosul egy gyerek: Vilkó éles eszű, merész, és alig várja, hogy belépjen a felnőttek világába, ám hiába ügyesebb, okosabb és bátrabb társainál, a haja nem akar bebarnulni – s bizony ez a feltétele annak, hogy felnőtté avassák. Így hiába vágyakozik, gyerek marad… Ráadásul gyakran megbüntetik, mivel rendre feszegeti, sőt néha megszegi a szabályokat. Viszont remek ötletei vannak, például veszélyjelző hálózatat épít ki a Nádtengerben.

Füttyös Vilkóval könnyen azonosulhatnak a gyerekek

Olvass tovább →

Hogyan olvassunk türelmetlen totyogóval?

Hogyan olvassak fel az 1-2 éves gyereknek, ha türelmetlen/csak lapozni szereti a könyveket/egyáltalán nem érdeklik a mesék? – vetődnek fel gyakran ezek a kérdések a közösségi oldalak különféle baba-mama csoportjaiban, felületein. Magam is szembesültem ezekkel a problémákkal, amikor a fiam kisebb volt. Ő is nagyon szeretett például lapozni, lehetőleg minél hamarabb… 🙂

Van néhány ötlet, amelyik nekem bevált… 🙂 Azóta persze eltelt már pár év, de visszanézve azt mondhatom, eredményesek voltak a praktikák. A fiam régóta türelmesen figyel a felolvasások során. (Természetesen már nem érdekli az öncélú lapozgatás sem – ez azért ötévesen nem csoda). Nem maradhat el egyetlen nap sem az olvasás – ő maga ragaszkodik hozzá. De ennek én nagyon örülök, mert ez minden nap jelent számunkra egy kis minőségi együtt töltött, „összebújós” időt.

Olvass tovább →