A csodálatos pillangó

A pillangó egy napos késő tavaszi délelőttön tűnt fel az udvaron. A járda szélén pihent meg, kicsit úgy festett, mintha mindig ugrásra – akarom mondani repülésre – készen állna. Biztosan nagyon figyelt szemeivel, lesve, mikor kell gyorsan szednie a sátorfáját és menekülnie, mikor fenyegeti valami veszély, de mivel a pillangó tekintete kifürkészhetetlen volt, ezt nem állíthatom határozottan.

Az viszont tény, hogy ez a lepke hatalmas volt, nem a szokásos kis fehér pillangót kell elképzelni, hanem azoknál sokkalta nagyobbra nőtt. Szárnyain fejedelmi minta pompázott, csodálatos színkavalkáddal lepve meg a nézelődőt. Nem is láttam még ilyen szép lepkét, legfeljebb képeskönyvekben.

Az állat meglepően közel engedett magához, nem tűnt félénknek, és ez megint megdöbbentő volt, hiszen soha azelőtt nem találkoztam ilyen bátor pillangóval. A többiek – huss! – szemvillanásnyi idő alatt tovarepültek, megközelíteni sem lehetett őket. Az udvaron napozó pillangót azonban hosszan tudtam szemlélni alig karnyújtásnyi távolságból. Olyan sokáig tűrte jelenlétemet és figyelmemet, hogy én untam el hamarabb bámulni, és elmentem dolgomra.

Olvass tovább →

Az elkóborolt zsiráf

Egy szép napon Nubu, a fiatal zsiráf észrevett egy csodálatos, színes pillangót a szavannán. Megtetszett neki a lepke, követni kezdte. A pillangó szárnyalt, szárnyalt, Nubu pedig igyekezett utána. Ment utána árkon-bokron át, annyira belefeledkezett a látványba. Közben a nap delelőre ért, majd nyugatra fordult, s már egészen megközelítette a látóhatárt, tarkára festve a felhőket, amikor a lepke hirtelen eltűnt Nubu elől.

A zsiráf tanácstalanul nézelődött, forgolódott, nem találta a szépséges pillangót. S ahogy ott állt tanácstalanul, hirtelen rádöbbent, hogy teljesen megfeledkezett az időről, és mindjárt esteledik, ő pedig nagyon messzire keveredett hazulról. A lepkekergetés során megéhezett, megszomjazott, és döbbenten látta, hogy ezen a környéken egyáltalán nincsenek fák, csak bokrok. Mit fog akkor vacsorázni?

Nubu némi töprengés után úgy döntött, hogy ezúttal megteszik a bokrokon lévő levelek, ha már egyszer nincsenek errefelé fák. Igaz, mélyebben vannak, mint a falevelek, de le tud hajolni. Odalépett a legközelebbi bokorhoz, szétvetette a lábait, mintha inni készülne, és jó mélyen lehajtotta a fejét, hogy szájával elérje a bokrot. Nem volt éppen kényelmes ez a testhelyzet, de inni is így szokott, ráadásul a levelek ízlettek neki. S mivel finom volt, jól belakmározott. Amikor elfogyott erről a bokorról a harapnivaló, megpróbált felegyenesedni és továbbmenni a következőhöz, de nagyon elzsibbadt. Alig bírta felemelni a fejét és kinyújtani a lábait.

Olvass tovább →

Tudtad, hogy a hangya a legerősebb?

Kivételesen nem meséről lesz szó ebben a bejegyzésben. A kisfiam első igazi ismeretterjesztő könyvéről szeretnék írni. 🙂 A Kalandos enciklopédia sorozat Állatok című kötetét még másfél éves kora előtt kapta ajándékba. Akkor természetesen kicsi volt hozzá, egy évvel később – körülbelül két és fél éves kora körül – azonban elkezdtük olvasgatni. Nagy kedvencévé vált ez a kötet, hetekig minden alkalommal ezt választotta a polcról, amikor leültünk olvasni. Őszintén bevallom, néha már kicsit untam is, de ez nem szokott szempont lenni. 🙂

A könyvet bájos illusztrációk teszik szerethetővé

Olvass tovább →

A nagy zuháré

Élt egyszer egy kedves kis katicabogár. Vidáman teltek napjai: sokat játszott a réten, a virágok, fűszálak között ugrándozva, repkedve. Barátja, a pillangó is gyakran vele tartott, együtt még több mókában volt részük. Szálltak virágról virágra, sokat nevettek, kergetőztek.

Olvass tovább →