A bordó falevél és az őz 2. rész

Kisvártatva sok-sok madár jelent meg, annyian voltak, hogy egészen szürke lett tőlük az ég. Leszálltak a közeli fákra, bokrokra, sőt a földre is.

– Köszönöm, hogy eljöttetek. A segítségeteket kérem – kezdte Erdővári Manó, és röviden elmondta az őz történetét.

A szárnyasok figyelmesen hallgatták, utána ismét felemelkedtek, és pillanatok alatt eltűntek.

– Most várunk – jegyezte meg Manó, s addig is az őzzel együtt újabb szép falevelek után kezdett kutakodni a földön. Mire megtelt a keze gyönyörű, színes levelekkel, visszaérkezett egy rigó. A madárka lihegve ereszkedett le mellettük.

– Megtaláltam anyukádat – hadarta lelkesen az őznek.

– Hol van? – kapott a szón a fiatal állat.

Olvass tovább →

A bordó falevél és az őz 1. rész

Erdővári Manó ebéd után sétálni indult az őszi erdőben. A meleg napfény jólesően cirógatta az arcát, a színes falevelek kavalkádjával pedig alig bírt betelni. Miközben szemeit a lombkoronára szegezte, lába alatt ropogtak a lehullott, elszáradt falevelek. Mintha nyikorgó, ugyanakkor süppedős szőnyegen járna.

Manó addig forgatta a fejét felfelé, hogy megbotlott egy, a földből kiemelkedő gyökérben. Csaknem orra bukott. Bosszankodva nézett a talajra, ám mérge azonnal elillant, amikor megpillantott egy különlegesen szép, bordó színű falevelet a földön. Manó felemelte, és úgy döntött, hazaviszi. Majd kipréseli, aztán egy képkeretbe helyezve díszíti vele az otthonát.

Kezében szerzeményével indult tovább, amikor zajt hallott. Megreccsentek a talajon heverő levelek – de ezúttal valaki más talpa alatt. Manó megtorpant, körülnézett. Egy fiatal őzet vett észre. Az állat bizonytalanul botorkált, majd megállt, és riadtan pislogott körbe.

Manó szeretett volna segíteni neki. Óvatosan közelebb merészkedett, csakhogy – bármennyire is kicsi volt – az elszáradt levelek alatta is ropogtak. Az őz meghallotta, megijedt. Lábai ugrásra feszültek. Manó látta, hogy elég még egy ugyanilyen hang, és az állat elvágtat. Akkor pedig soha nem éri utol. Így aztán taktikát váltott. Nem ment tovább, hanem odakiáltott neki.

Olvass tovább →

A piros virág és a szellő

A hosszú szárú, piros virág magasra emelte fejét a csendes nyári napon. Büszkén nézett szét a réten, tudta, ő a legszebb növény közel s távol. Örömmel fogadta, amikor rászállt egy pillangó, mert tovább emelte pompáját. Nem bánta a méhecskék látogatását sem. Vigyék csak jó messzire virágporát és hírét!

Amikor azonban a szellő suhant mellé, és meglegyintette, hangosan bosszankodni kezdett.

– Menj innen! Ha meghajlítod a száramat, alacsonyabb leszek, és nem látszom ki a rét többi növénye közül! – szólt rá mérgesen.

A szellő megharagudott a goromba megjegyzésért, és megsértődött. Faképnél hagyta a piros virágot, amit a rátarti szépség elégedetten vett tudomásul. Nem tudhatta, hogy a szellő anyukájához, a szélhez és apukájához, az orkánhoz igyekszik – árulkodni. Amikor a szellő elpanaszolta nekik, milyen utálatos volt vele a piros virág, szülei felháborodtak, s együtt keltek útra, hogy elégtételt, legalább egy bocsánatkérést követeljenek a piros virágtól. Amerre jártak, letörtek a fák, porig hajoltak a fűszálak és virágok, reszkettek a növények, menekültek az állatok. Az emberek csodálkoztak, milyen szélvihar kerekedett szinte a semmiből.

Olvass tovább →

A kis piros autó kirándul 1. rész

A kis piros autó aprócska, de fürge jármű volt. Nap mint nap vígan robogott fel-alá a városban, s a zöld lámpánál messze lehagyott minden nagyobb kocsit. Élvezte, hogy kicsi termete ellenére – vagy talán éppen azért, mert motorjának csak kis járgányt kellett mozgatnia – gyors, akár a villám.

Szeretett a városban közlekedni, ám egy szép napon kirándulni támadt kedve, s nem is gondolkodott sokat, úgy döntött, ellátogat egy közeli tóhoz, amelyet már sokan dicsértek ismerősei közül.

Útnak is indult. A GPS-e sajnos hamar feladta a szolgálatot, állandóan újratervezett, így kikapcsolta, és a táblákra hagyatkozott. Szépen haladt, figyelve a feliratokat, egyszer azonban egy különös útelágazáshoz ért. Miért volt szokatlan? Mert egyetlen tábla sem állt a kereszteződésben. Vajon jobbra vagy balra kell mennie, hogy a szép tóhoz jusson?

Olvass tovább →

Félős gyereknek zseboroszlánt!

Nem tudom, minden kisgyerek életében eljön-e az a pillanat, amikor sokkal ijedősebb, félősebb lesz, mint korábban. A kisfiam esetében így történt. Zavarta, megrémítette egy sor dolog, ami korábban egyáltalán nem. Idegen helyen az ajtócsapódás, egy hangos gép – például a fúró – bekapcsolása, zajos motorok, a szakállas és a bajuszos bácsik. Nem vagyok pszichológus, de gondolom, egyre jobban dolgozik a fantáziája…

A félelmet keltő jelenségeket igyekszünk neki megmagyarázni. Ha érti, mi miért van úgy, talán kevésbé rémül meg tőle. Azért hangos a gép, mert erős motor hajtja, az erős motornak pedig nagy hangja van. De csak zajos, nem bánt. A bajuszos és a szakállas bácsiktól sem kell tartani; azért, mert bajuszuk, szakálluk van, még nem rossz szándékúak. Lehet, hogy egyszerűen csak nem szeretnek borotválkozni. Géza bácsi is bajuszos/szakállas, mégsem ijedsz meg tőle.

Japánban valóságos kultusz alakult ki körülötte

Emellett persze – mint mindig – igyekeztem könyvet is segítségül hívni. Olvass tovább →

A kis piros autó a parkolóban

A kis piros autó – amelyik az óvoda öltözőszekrényén parkolt, és az egyik kisfiú jele volt – szívesen járt az udvarra a délutáni alvásidő alatt. Beszélgetett barátjával, az úthengerrel, kedvére robogott fel-alá, néha még a csúszdára is felkapaszkodott, hogy lecsusszanhasson.

Szerette azt a szabadságot, amelyben az udvaron része volt, de egyre gyakrabban pillantott ki a kapun. Arra gondolt, jó lenne felfedezni, mi van a kapun túl. Talán még érdekesebb, mint az udvar.

Olvass tovább →

A kis piros autó nagy kalandja

A kis piros autó az óvoda öltözőszekrényén parkolt. Ő volt az egyik kisfiú jele. Éjjel-nappal ott őrködött, őrizte a kisfiú holmiját, s egyúttal mutatta, hogy mindenkinek egyértelmű legyen: ez a gazdája helye. De a kis piros autó néha már nagyon unatkozott az öltözőszekrényen.

– De jó lenne kicsit gurulni, világot látni! – ábrándozott.

Olvass tovább →