Majd holnap…

Volt egyszer egy szegény legény. De nem ám a szorgalmas fajtából, akinek csak nincs szerencséje – ennek a mesének a szegény legénye bizony semmirekellő alak volt. Egész nap csak lustálkodott, heverészett, meg a kocsmában iszogatott, duhajkodott a komáival, dolgozni viszont nem szeretett. Pedig ha nem fázott volna annyira a munkától, nem is lett volna szegény, becsülettel, jómódban megélhetett volna.

Egyik este aztán a falusi táncmulatságban megtetszett neki egy gazda igen csinos lánya. Felkérte egy csárdásra, csakhogy a leányzó alaposan megszégyenítette: nemet mondott neki, hogy ő ilyen lusta ifjúval nem hajlandó ropni. A legényt azonban csak nem hagyta nyugodni a vére, ezután állandóan ostromolta a leányt, teljesen belé szerelmesedett. Teltek-múltak a hetek, hiába vitt virágot neki, meg selyemszalagot, porcelán csecsebecsét – azt a keveset is, ami jutott neki, ajándékokra költötte –, a lány szívét nem tudta meglágyítani. Végül aztán nem bírta tovább, s megkérdezte választottját, miért nem fogadja az ő udvarlását.

– Lusta, semmirekellő alak vagy, aki csak lopja a napot – felelte a lány. – Apám úgysem adna feleségül ilyen emberhez.

A szegény legény roppant megsértődött ezen a válaszon, s duzzogva hazament, leheveredett a kemence padkájára, és egész nap ott feküdt. Estére felkelt, megvakarta a fejét, s belátta: igaza lehet a lánynak, hiszen ma sem csinált semmit.

Olvass tovább →

A piros virág és a szellő

A hosszú szárú, piros virág magasra emelte fejét a csendes nyári napon. Büszkén nézett szét a réten, tudta, ő a legszebb növény közel s távol. Örömmel fogadta, amikor rászállt egy pillangó, mert tovább emelte pompáját. Nem bánta a méhecskék látogatását sem. Vigyék csak jó messzire virágporát és hírét!

Amikor azonban a szellő suhant mellé, és meglegyintette, hangosan bosszankodni kezdett.

– Menj innen! Ha meghajlítod a száramat, alacsonyabb leszek, és nem látszom ki a rét többi növénye közül! – szólt rá mérgesen.

A szellő megharagudott a goromba megjegyzésért, és megsértődött. Faképnél hagyta a piros virágot, amit a rátarti szépség elégedetten vett tudomásul. Nem tudhatta, hogy a szellő anyukájához, a szélhez és apukájához, az orkánhoz igyekszik – árulkodni. Amikor a szellő elpanaszolta nekik, milyen utálatos volt vele a piros virág, szülei felháborodtak, s együtt keltek útra, hogy elégtételt, legalább egy bocsánatkérést követeljenek a piros virágtól. Amerre jártak, letörtek a fák, porig hajoltak a fűszálak és virágok, reszkettek a növények, menekültek az állatok. Az emberek csodálkoztak, milyen szélvihar kerekedett szinte a semmiből.

Olvass tovább →

Két régi manó Csehországból

Egy régi klasszikust olvasgattunk 2018 utolsó heteiben esténként (meg hétvégén délutánonként is): Václav Ctvrtek és Zdenek Smetana Moha és Páfrány című mesekönyvét.

Én magam is érdeklődéssel vártam a történeteket, ugyanis ez a kötet – bár gyerekkoromban is kapható volt – kimaradt eddig az életemből, viszont már sokat hallottam, olvastam róla. Rajzfilm is készült belőle, de bevallom őszintén, egyáltalán nem emlékszem arra sem.

A különlegesen felépített mesékhez sajátos képi világ dukál

Olvass tovább →

A szép bárányfelhő titka

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerek bárányfelhőcske. Amolyan szép, fehér, göndör bárányfelhő – amilyenre először gondolnánk. Sokan megcsodálták az égen úszkáló felhőt, szabályos alakját, bodrait, sőt néhányan még le is fényképezték.

A kis bárányfelhő pedig csak úszott, úszott az égen, és miközben mások áhítattal bámulták, ő egyáltalán nem volt elégedett. Nem szeretett szép bárányfelhő lenni. Vágya szerint nagy, szürke viharfelhővé változott volna, villámlással, dörgéssel és jókora zuháréval. De hiába: ártalmatlan bárányfelhőként nemhogy dörögni és villámlani nem tudott, de egyetlen csepp vizet sem volt képes kifacsarni magából. Pedig de jó lenne egyszer – legalább csak egyetlenegyszer – jól megáztatni egy szántóföldet és kiesni magából minden örömet, bánatot, gondolatot!

Ahogy a bárányfelhő ezen törte a fejét és búslakodott, a szél észrevette, hogy lógatja az orrát.

– Mi a baj, komám? – érdeklődött.

A bárányfelhő elpanaszolta neki, hogy mennyire unalmas mindig ilyen szép, szelíd bárányfelhőnek lenni. Úgy kipróbálná már magát igazi viharfelhőként!

Olvass tovább →

Hogyan szerette meg Berci a telet?

Berci mókus nem szerette a telet. Egész nyáron gyűjtögette a finom falatokat az éléskamrájába, amikor pedig beköszöntött a hideg időjárás, behúzódott az odújába, és tavaszig ki sem dugta az orrát. Eszegetett, pihengetett a kuckójában, amíg odakint zimankó volt.

Így tervezte a téli hónapokat ebben az esztendőben is Berci. Amikor lehullottak a fákról a levelek, és reggelente sűrű köd szállt a tájra, Berci úgy döntött, itt az ideje visszavonulni. Megkereste a barátait, hogy – ahogy szokta – elköszönjön tőlük. Vilmos, a varjú azonban csak csóválta a fejét.

– Miért akarsz megint hónapokra elbújni? – értetlenkedett.

– Nem szeretem a telet – válaszolta Berci. – Hideg van, fúj a szél, kellemetlen kint lenni.

– Dehogyis az! – vágta rá Vilmos. – A vastag bundád megvéd a hidegtől, és annyi jó mókában van részünk télen! Amikor leesik a hó, lehet hógolyózni, szánkázni, csúszkálni a tó jegén… Nagyon jól szórakozunk, de te így kimaradsz a mulatságból!

Olvass tovább →

Babber lovag a szélviharban

Egyik nap nagy szél kerekedett. Szerencsére Babber lovag délelőtt tett egy sétát az anyukájával a környéken. Akkor még nem fújt annyira, épp csak kissé kellemetlen volt. Délután már nem tudtak kimenni, hatalmas szélvihar támadt. Hajlítgatta a fákat, zörgette a száraz faleveleket, rázta a redőnyt az ablakon. Babber lovag riadtan hallgatta a furcsa zajokat, az esti lefekvés előtt pedig még a szokásosnál is jobban bújt anya ölébe.

– Nem kell félni, ez csak a szél – nyugtatta az anyukája. – Nem bánt, csupán nagy zajt csap. Délelőtt találkoztunk is vele kint, csak akkor még nem volt ennyire elemében. Akkor sem ijedtél meg tőle.

Babber lovag visszaemlékezett a sétára. Valóban, érezte a szelet, amely időnként körültáncolta őket. De semmi rossz nem történt, csak összekócolta anya haját. Most mégis rémisztőnek tűntek számára a kintről behallatszó hangok.

Olvass tovább →