Az aranyszínű karácsonyfadísz 5. rész

Kedden iskola után Panna boldog mosollyal szaladt a kerítéshez, amikor meglátta Marcit.

– Képzeld, kiderült, milyen betegsége van anyának – újságolta. – Apa azt mondta, nincs nagy baj, meg fog gyógyulni, most már kapja a kezelést, és ha minden jól megy, még karácsony előtt hazajöhet.

– Szuper, ez nagyon jó hír – mosolygott Marci vissza, és valóban úgy érezte, hogy tiszta szívből együtt tud örülni Pannával. A kislány egyik karácsonyi kívánsága ezzel talán teljesül, az anyukája felépül, és karácsonykor együtt ünnepelhetnek. De vajon mi lesz a másik vágyával, az aranyszínű dísszel? Marci arra gondolt, hogy bár nagyon szeretne ő is bármi színeset a saját fájukra, ha csak egyet találnának, átengedné Pannának. Már egyszerűen annak is örülne, hogy Panna jókedvű és boldog.

A hét során a gyerekek megbeszélték a szüleikkel, hogy ezúttal Marci is elmegy Dédihez Pannáékkal. Azt természetesen nem kötötték a felnőttek orrára, hogy mit szeretnének ott. Néma izgalommal várták a pillanatot, amikor keresgélni kezdhetnek a padláson, de előbb fel kellett jutniuk. Dédi süteménnyel várta őket, és a falatozás után Panna nem tétovázott sokáig, hamar megkérdezte, felmehetnek-e.

– Miért? – ráncolta a homlokát apa.

– Hátha vannak fent régi karácsonyfadíszek – felelte Panna. – Nagyapa mindig azt mondja, tele van a padlás mindenféle ezeréves holmival.

– Annál azért kicsit fiatalabbak – kuncogott Dédi –, de már én magam sem emlékszem, mi minden van ott a dobozokban. Úgy rémlik, még az én szüleim tárgyai is ott lehetnek.

– A padláson hideg és sötét van – vetette ellen apa.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 4. rész

Panna és Marci vasárnap délelőtt ismét találkoztak az udvaron a hátsó kerítésnél. Panna beszámolt a Dédivel folytatott beszélgetésről, és sajnálkozva állapította meg, hogy nem sok mindent tudott meg. Ám azt sem hallgatta el, hogy szerinte Dédi talán többet tud, csak valamiért nem akarta elmondani neki.

– Akkor hogyan tovább? – kérdezte Marci. – Legközelebb megint beszélsz vele, hátha elárulja azt, amit most nem?

– Nem tudom – biggyesztette a száját Panna. – Egy hétig most nemigen jutok el hozzá. Addig várjunk? És ha utána sem mond semmit? Akkor egy csomó nap elment feleslegesen.

– Van más ötleted? Nekem nem jut más az eszembe – töprengett Marci. – Esetleg… ha több öreggel tudnánk beszélni. Talán valamelyikük többre emlékszik vagy többet elárul.

– Ez jól hangzik, csak hol találunk még öregeket? Neked van dédimamád vagy dédipapád?

– Sajnos nincs, már nem élnek – rázta meg a fejét Marci.

Ebben a pillanatban Panna apukája jelent meg a kertben.

– Panna, gyere, indulunk a régiségvásárba. Keresünk valami kis meglepetést anyának, hátha attól gyorsabban gyógyul – szólt.

Régiségvásár? A két gyerek összenézett. Ugyanarra gondoltak. Épp erre van most szükségük!

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 3. rész

Marci csalódottan nézte, ahogy kinyomtatnak egy komoly, nagyoknak írt kötetből egy oldalt. Hiába tettek színes festéket a gépbe, fekete-fehér lap bukkant elő a végén. Aztán egy mesekönyv részletét tették próbára. Vidám, színes lapok kerültek ki a gépből. Minden gyerek kapott a frissen kinyomtatott oldalból.

– Senki nem érti, mi az oka – mondta a nyomdász. – Rengeteg szakember foglalkozik azzal, hogy a színeket más tárgyakra is át lehessen vinni, kutatók dolgoznak nyomdákban és különleges tudományos intézetekben. De egyelőre hiába a sok erőfeszítés, nem tudni, hogy ezek a festékek miért nem működnek más könyveken és más anyagokon. Úgyhogy ilyen festékek csak a mesekönyveket is készítő nyomdákban találhatók, máshol nincs értelmük, hiszen semmi másra nem használhatók.

Marci elszontyolodva forgatta a papírt, amelyen egy világosbarna mackó piros biciklin kerekezett. Mögötte zöld lombú fák, az út mellett rózsaszín és kék virágok. Szóval ezzel a festékkel nem lehet karácsonyfadíszt színezni – állapította meg magában szomorúan. Pedig a sárga egészen jó lett volna, hasonlított az aranyszínhez, amilyet Pannával szeretnének. Más tervet kell kitalálni. De akkor hol folytassák a nyomozást? – ötlött fel Marciban a kérdés, és gondolatait annyira lefoglalta ez a dilemma, hogy már nem is tudott figyelni a következő teremben arra, hogyan lesz a különálló lapokból könyv.

Délután ismét találkozott Pannával a kerítésnél.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 2. rész

A fürdés és a fogmosás után Panna még beszélt telefonon az apukájával. Könnyes szemmel tette le. Az anyukája kicsit jobban van, de még szükség van további vizsgálatokra, és az is lehetséges, hogy egy ideig a kórházban kell maradnia. Marci édesanyja megölelte Pannát, majd mielőtt a kislányon úrrá lett volna az elkeseredettség, lekapott egy mesekönyvet a polcról. Következhetett a nap fénypontja minden fakóföldi gyerek számára: a meseolvasás és a könyv lapjain megbújó színes képek.

Anya egy karácsonyi történetnél nyitotta ki a kötetet. A gyerekek csillogó szemmel hallgatták a szeretetről szóló mesét, s kíváncsian pislogtak a lapokra, ahol soha nem látott, színes világ tárult fel. Az egyik oldalon hatalmas illusztráció vonzotta magára tekintetüket: egy feldíszített karácsonyfa. Panna és Marci felkiáltottak meglepetésükben. A fenyő zöld volt, a díszek pirosak, kékek, sárgák, a fa csúcsát pedig egy csodálatos, aranyszínű csillag takarta. Mindketten úgy érezték, még soha nem láttak ilyen szépet. Sokáig nézegették, és arról ábrándoztak, bárcsak ilyen szép karácsonyfa állhatna az ő otthonukban is a közelgő ünnepen. Habár anya folytatta a felolvasást, Marci és Panna gondolatai minduntalan elkalandoztak a meséről.

– Nálunk miért nem lehetnek színes díszek a fán? – kérdezte Marci, bár tudta a választ: Fakóföldön csak a mesekönyvekben látni ilyen csodálatos színeket, a valóságban minden szürke. Még a gyerekek arca és haja is. Legfeljebb fehér és fekete fordulhat még elő.

– De jó lenne egy ilyen szép, zöld fenyő! – sóhajtott Panna.

A gyerekek lefekvés után sem tudták kiverni fejükből a karácsonyfa képét. Feküdtek az ágyban, forgolódtak, ábrándoztak.

– Legalább egy aranyszínű csillagot találnánk valahol – suttogta a sötétben Panna. – Úgy örülnék neki. Nekem az tetszett a legjobban.

– Nekem is – helyeselt Marci. – Vajon honnan lehetne szerezni?

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 1. rész

Furcsa, barátságtalannak tűnő vidék volt Fakóföld. A szürke égbolton szürke felhők úszkáltak, szürke tavak partján szürke fák bólogattak, szürke ruhás gyerekek szaladgáltak a szürke játszótereken. Minden szürke volt, az emberek, az állatok, a növények is, nem beszélve az épületekről, a járművekről és minden egyéb tárgyról. Senki nem emlékezett, hová tűnt a többi árnyalat ebből a különös országból, s mikor kapta – megérdemelten – a Fakóföld nevet. Egyetlen helyen lehetett csupán más színeket látni, mint a szürke: a mesekönyvek lapjain. Ott zöldben pompáztak a bokrok, piros és kék autó robogott az úton, színes ruhákat viseltek a szereplők. Nem véletlen hát, hogy Fakóföldön a gyerekek nagyon kedvelték a mesekönyveket – sőt a felnőttek is. A legtöbb családban nem telhetett el este meseolvasás nélkül.

Viszont a gyerekek között csak a mesekönyvek szeretetében volt ilyen nagy egyetértés. Hagyománynak számított Fakóföldön, hogy a fiúk és a lányok nem szívesen játszottak egymással, sőt amennyire csak lehetett, kerülték a másik nem tagjait. Az ellenségeskedés oka a múlt homályába veszett. Így Fakóföldön még véletlenül sem lehetett együtt játszó vagy beszélgető kisfiúkat és kislányokat látni. Habár a felnőttek próbálták elsimítani az ellentéteket, a gyerekek makacsul tartották magukat az érthetetlen hagyományhoz – amíg fel nem nőttek. Mert utána szinte varázsütésre már ők sem értették, mi kifogásuk volt korábban a másik nem tagjaival szemben.

Fakóföldön az ünnepek is szürkén teltek: szürke díszek lógtak a szürkészöld karácsonyfán, és szürke csomagolópapír rejtette az ajándékokat, húsvétkor minden hímes tojást szürkére festettek – nem is lehetett másfajta festéket kapni a boltokban –, s a tűzijátékok sem számítottak nagy látványosságnak, mert csupán szürke színű petárdákat lőttek a magasba. A november még annál is elképzelhetetlenül szürkébb volt, mint amilyen más tájakon szokott lenni, és az adventi időszakban szürke fények pislogtak a belvárosokban. A karácsonyt ennek ellenére minden gyerek lelkesen várta, mert még ebben a szürke országban is varázslatos hangulat övezte a szeretet ünnepét.

Olvass tovább →

Új kedvenc: Mazsola

Egy réges-régi mesekönyv lett az utóbbi hetek slágere nálunk. Bálint Ágnes Mazsola című alkotása bő harmincéves kiadásban van meg – még az apáé volt –, s néhány hónapja már végigolvastuk. Gyermekem akkor érdeklődéssel hallgatta Manócska és a kismalac történetét, de aztán – amikor a könyv végére értünk –, napirendre is tért felette. Pár hete újra lekerült ez a kötet a polcról, s ezúttal átütő sikert aratott. Olyannyira tetszett a fiamnak, hogy egymás után kétszer is elolvastuk, s azóta a Youtube-on is megnézett néhány epizódot a Mazsola és Tádé című bábfilmsorozatból. Azt is imádta. 🙂

A régi könyv már kicsit megviselt állapotban van

Mi lehet a titka ennek a múlt századi történetnek?

Olvass tovább →

A teknős, aki háziállatot szeretne…

Franklin, a kedves kis teknős a könyvtárból érkezett az otthonunkba. A bájos figurák és a kellemes történetek hamar belopták magukat a kisfiam szívébe, és azóta több kötetet is kikölcsönöztünk már ebből a sorozatból.

Franklin teljesen olyan, mint egy kisfiú – csak éppen teknős „kiadásban”. Bizonyos dolgokban ügyes, másban ügyetlen, sokszor vidám és kíváncsi, néha azonban elkeseredik, ha nem sikerül valami. Iskolába jár, a szüleivel él, és vannak barátai. Végtelenül emberi és gyermeki – így nem csoda, ha a kis olvasók könnyedén azonosulnak vele. A mesék persze mindig jó véget érnek, így azzal a megnyugtató érzéssel tehetjük le a könyveket, hogy a problémákra van megoldás.

E kötetben Franklin bánatában világgá indult… de nem jutott messzire 🙂

Olvass tovább →