A hólabda-küldetés 4. rész

Berci lehunyta a szemét, nekirugaszkodott a lábával, és akkorát ugrott, amekkorát csak bírt. A következő pillanatban azt érezte, hogy földet ér a lábával, még csak el sem esett. Kinyitotta a szemét. Kint volt. Habár sok időt töltöttek lent, odafent mégsem lett sötétebb. Mintha itt nem telt volna az idő. Ebben is igaza volt a hólabdának: fent csak egy pillanatig tartott az egész, ami odalent hosszú óráknak tűnt.

– Most hogyan tovább? – nézett a hólabdára.

– Ezen töröm a kobakom – válaszolt elkámpicsorodott arckifejezéssel a hólabda. – Nem hiszem, hogy van értelme tovább odalent keresgélni. Pedig úgy reménykedtem benne, hogy így sikerül megtudnom!

Berci megsajnálta a hólabdát, segíteni akart neki.

– Mi lenne, ha átmennél Annáékhoz? – ajánlotta. – Ha ott vagy a közelében, talán meghallasz valamit, vagy meglátod, mivel szeret játszani…

– Igen, valószínűleg nincs más lehetőségem – mondta csendesen a hógolyó.

– Átteszlek a kerítésen, és holnap délután visszajövök ide érted – ígérte Berci. – Jó lesz így? Hátha addig megtudsz valamit. Ha meg nem, akkor kitalálunk újabb tervet.

– Ez így jó lesz, nagyon köszönöm – válaszolt a hólabda.

Berci a kerítéshez vitte, és ügyesen átdugta a kerítés résén.

– Holnap itt találkozunk! – búcsúzott el tőle.

– Rendben! – hallatszott a hólabda hangja.

Mivel lassan teljesen besötétedett, Berci befelé indult. Izgult újdonsült barátjáért, de hátha sikerrel jár odaát!

Olvass tovább →

Az éhes sárkány és a királylány 1. rész

A hétfejű sárkány egyedül élt magas szirten épült, hatalmas várában. A nehezen megközelíthető erődben azonban hamar felkopott volna az álla, így volt a közelben egy gazdagon termő zöldséges- és gyümölcsöskertje, ahová gyakran kijárt. Időnként vadászott is, elejtve egy-egy nagyobb vadat, máskor meg egy-egy kósza lovag tévedt az otthonába, s bizony a hétfejű nagyon szerette a húst. Nem volt oka panaszra, mindig jutott a tányérra finom falat.

Egy különösen száraz esztendőben azonban alig termett valami a korábban szépséges kertjében. Gyümölcsből és zöldségből is csak egészen keveset tudott betakarítani, s hiába indult gyakrabban vadászatra, megfogyatkoztak a vadak is. Lovagokat pedig már nagyon-nagyon régen – legalább ezer éve – nem látott, néha el is tűnődött, léteznek-e még egyáltalán…

Egy szó, mint száz, az éléskamra kiürült, a sárkány pedig éhezni kezdett. Mind a hét feje. El is kezdte törni mind a hét fejét, hogy kitalálja, hogyan jut élelemhez. S hamarosan a harmadik kobakjában meg is született az ötlet: elrabol egy királylányt, és a megmentésére induló lovagokkal majd jóllakik. Remélte, vannak még királylányok és vitézek is, mert anélkül bizony dugába dől a terve…

Olvass tovább →

Mesekönyvet készítettem – sikert aratott

Egyedi ajándékkal leptem meg a kisfiamat idén tavasszal az ötödik születésnapján: saját gyártású mesekönyvet kapott. A saját gyártást jómagamra értem, vagyis az én meséimből állt össze a kötet, magam nyomtattam otthon, a lapokat pedig lyukasztó segítségével egy gyűrűs könyvbe fűztem le. (Mindezt A5-ös méretben, hogy viszonylag könnyen kezelhető és megfogható legyen. Készítettem belső címlapot is.)

Én voltam a szerkesztő, körülbelül tizenöt történetet válogattam ki a blogon is olvasható mesék közül, figyelembe véve a gyermekem életkorát, érdeklődését, illetve az aktualitásokat. Mivel rajzolni sajnos továbbra sem tudok, illusztráció nem készült, de reménykedtem benne, hogy talán már így is végighallgatja a fiam a felolvasást. Mindenesetre kíváncsian vártam a fogadtatást… (Azért természetesen kapott „rendes”, igazi, bolti mesekönyvet is.)

A dekorálás még várat magára

Olvass tovább →

Erdővári Manó és a síp 2. rész

– Tényleg? – nézett rá az öreg hitetlenkedve.

– Igen – bólintott Manó határozottan. – Nem viszem ki az erdőből a lámpát és a sípot, csupán a saját otthonomba költöztetem arra az időre, míg elutazol. S amíg felkészülsz az útra, itt maradok, hogy tanuljak tőled.

Az öreg felugrott a fotelből örömében.

– Megmutatok mindent! – kiáltotta, és Manó is elmosolyodott látva Éber apó lelkesedését.

A következő napokban Éber apó csomagolt, szervezett és Erdővári Manót tanította. Együtt simították el az erdő lakóinak ügyes-bajos dolgait. Csend és béke honolt a magas fák között, miközben a tavasz immár ereje teljében ontotta magából a jó időt, a vidámságot, az életet.

Egyik reggel Éber apó elköszönt és útnak indult. Erdővári Manó pedig fogta a lámpát, nyakába akasztotta a sípot, és átvette az erdőőri feladatokat. Otthon kitüntetett helyet keresett a különleges lámpának, és szakadatlanul leste, mikor van rá szükség. Hamarosan belátta, tényleg fárasztó ez a nemes feladat. Nem mehetett el sehová, hiszen bármikor történhetett valami, ami megjelent a lámpa fényében. Néha az éjszaka közepén, az ágyból kipattanva kellett mások segítségére sietnie. Szívesen tette, de azért nem volt könnyű a legszebb álmából felriadva munkához látnia…

Olvass tovább →

A szilaj lovacska története – 2. rész

Másnap hasonlóan kezes bárányként viselkedett, és egyszer csak tényleg kitárult a kapu. A lovacska az első pillanatban el sem hitte, hogy végre kisétálhat rajta. De lovasa magabiztos kézzel pontosan arra irányította. A lovacska örömében felnyerített. Legszívesebben kirohant volna, de tudta, még nem érkezett el a megfelelő pillanat. Méltóságteljesen kilépegetett, és látta, hogy közben édesanyja is kapott egy lovast, és követik őket. Ez azonban a legkevésbé sem zavarta abban, hogy véghez vigye a tervét.

Amikor a rétre értek, a lovacska vadul hánykolódni kezdett, majd két lábra ágaskodott, és megrázta magát. A lovasa kapaszkodott, miközben igyekezett megfékezni, de a lovacska olyan erővel próbált szabadulni, hogy a férfi nem tudta tartani: leesett róla. A lovacskának nem kellett több, vad vágtába kezdett. Élvezte a sebességet, a szabadságot, azt, ahogy a szél belekap a sörényébe. Végre nem irányítja senki, száguldhat! Mögötte kiabáltak, az édesanyja is nyerített, de a lovacska nem figyelt rájuk. Csak suhant, suhant előre, már a rét szélén járt, de ezúttal nem fordult vissza, ahogy szokott. Még, még, még – gondolta mohón, és tovább robogott. Átugrott a bokrokon, ki a szántóföldre, majd egy legelő következett, és váratlanul egy szikla bukkant fel. A lovacska megtorpant, de a nagy lendület vitte tovább, és képtelen volt megállni. A szikla alatt folyó húzódott, a lovacska belepottyant. A mederben éles, hegyes kövek bújtak meg, felsértették a lovacska lábát.

Olvass tovább →

A szilaj lovacska története

Élt egyszer egy kedves, fiatal lovacska, aki nagyon szeretett szabadon vágtatni. Szerencséjére ezt sokszor megtehette az otthonához közeli réten. Az édesanyja néha ugyan figyelmeztette, hogy ne rohanjon ész nélkül, mert annak könnyen baleset lehet a vége. A lovacska azonban nehezen hitte el ezt. Ugyan mi baj történhet vele a réten?

Egyik nap a karámban bámészkodott édesanyja mellett. Alig várta, hogy újra kiengedjék kicsit, és kedvére roboghasson a fűben. Mikor mehetek már? Mikor mehetek már? – zakatolt fejében a türelmetlen kérdés.

Végre megérkeztek az emberek, ám most nem tárták előtte szélesre a kaput. Beléptek, majd gondosan bereteszelték az ajtót. Nem üres kézzel jöttek; a lovacska felismerte a nyerget és a zablát. Sokszor látta már a többi lovon, édesanyján is. Vajon most kire teszik fel ezeket? – töprengett. Megrémült, amikor észrevette, hogy egyenesen felé közelednek.

Olvass tovább →