Kalandos mese a naptárban és a blogon

Már hagyomány nálunk, hogy a gyermekünk adventi naptára folytatásos karácsonyi mesét rejt – nem volt ez idén sem másképp. Szerencsére ebben az esztendőben is örömet okozott az ajándékozásnak ez a módja, a fiam estéről estére várja, hogyan folytatódik a két gyerek, Marci és Panna története a mesebeli Fakóföldön. Még néhány nap, és a mese végére érünk, amikor kiderül, Panna és Marci karácsonyi álma valóra válik-e. 🙂

A történettel – bevallom – nem sikerült december elsejére elkészülnöm, de néhány nap csúszással a végére értem (és utólag becsempésztem a hiányzó részeket a naptárként szolgáló papírtasakokba 🙂 ).

Ahogy szoktam, karácsonykor a blogon is közzéteszem az adventi mesét. Nagyobb részletekben az Olvass mesét! látogatói is megismerhetik a fakóföldi gyerekek ünnepi kalandját. Ma jelenik meg a történet első része, s a következő napokban több epizódban a folytatás. Ezzel kívánok mindenkinek – kicsiknek és nagyoknak – örömteli készülődést és boldog karácsonyt. 🙂

Ha advent, akkor mesés naptár

Itt az adventi időszak, és idén már egyáltalán nem kellett azon gondolkodnunk, mi kerüljön a gyermek adventi naptárába: ezúttal is saját „készítésű” mese, huszonnégy részletben. Az utóbbi években ez annyira bevált, hogy nem is volt kérdés, folytatjuk ezt a hagyományt, sőt a fiam már számított arra, hogy ismét mese kerül a kalendáriumba.

Az ötletelést már szeptemberben elkezdtem, októberben elkészült a történet vázlata, novemberben pedig nekiveselkedtem az írásnak. Mivel az elmúlt hónap igen sűrűre sikeredett, november végéig csupán az első felét sikerült megírnom, és azóta is dolgozom rajta, de már csak az utolsó néhány napra való, vagyis a befejezés hiányzik. A még ki nem nyomtatott részleteket utólag csempészem bele a naptárba. 🙂

Két ajtó között kapott helyet az új adventi naptár, két lépésnyire a gyerekszobától

Olvass tovább →

Egy régi mese a számítógép mélyéről

Családi fotókat keresgéltem a minap, amikor a dokumentumok között több régi írásomra lettem figyelmes. Mesék is voltak közöttük… 🙂 Elővettem őket, az egyik rövidebbet le is „poroltam”, vagyis átolvastam, kicsit javítottam rajta itt-ott, s mivel arra érdemesnek találtam, úgy döntöttem, felteszem a blogra.

Ez a történet 2007-ben született (legalábbis a fájl akkori keltezésű), őszintén bevallom, már egyáltalán nem emlékszem, mi ihlette, vagy honnan jött az ötlet. 🙂 Gyerekkoromban, sőt még az egyetemista évek alatt is sok mesét találtam ki, némelyiket meg is írtam, ez a történet viszont – Mese a pöttyös labdáról – később született. Azokban az esztendőkben, amikor újságíróként sokat írtam, de mesék, novellák alkotására már szinte egyáltalán nem maradt időm és energiám. Úgy tűnik, egyszer-kétszer mégis találtam rá módot…

Olvass tovább →

Nádtengeri izgalmak

Ritka izgalmas olvasmányban volt részünk az utóbbi hetekben. Karácsonyra érkezett meg hozzánk Berg Judit Lengemesék sorozatának második kötete, amelyet nemrég olvastunk el. A nyáron megismert első könyv mindkettőnknek tetszett, kíváncsian vártam tehát jómagam is a folytatást.

Az olvasást az első résszel kezdtük, mivel több hónap eltelt azóta, hogy megismerkedtünk Füttyös Vilkóval és társaival, s gyermekem saját bevallása szerint sem emlékezett már a történetre. Így újra végigmentünk az első könyvön, hogy felelevenítsük a nádtengeri tavasz eseményeit. Kisfiam ismét érdeklődéssel hallgatta végig Vilkó kalandjait, majd amikor az első kötet végére értünk, belevetettük magunkat a második könyvbe.

A sorozat első és második kötete egyaránt sikert aratott nálunk

Olvass tovább →

Meseszó a betegágy mellett

Hosszú ideje csend van a blogon, aminek egyszerű, banális oka van: az influenza. Először – január második felében – a gyermekem szedte össze az oviban (végig is ment a csoporton), aztán február első felében én kerültem sorra. (Jellemző módon nem a fiamtól kaptam el, hanem az ő gyógyulása után feltehetően a munkahelyemen, ahol viszonylag sok ember dolgozik egyetlen légtérben.)

Őszintén bevallom, a betegen töltött napok alatt nemhogy írni, de felkelni sem volt erőm. Így azokat a meséket sem sikerült gépre vetnem, amelyekkel pár héttel korábban a gyermekemet szórakoztattam, míg ő az ágyban fekve próbálta legyűrni a lázat és a rosszullétet. Voltak olyan órák, amikor még mesét nézni sem volt kedve/ereje, csak feküdt… Megsajnáltam, és hogy eltereljem a figyelmét a betegségről, mesélni kezdtem neki – fejből, improvizálva. Ez még akkor is jöhetett, amikor semmi máshoz nem volt energiája. Sokszor egymás után mondtam, mondtam a hirtelenjében kitalált meséket, akár egy órán át is – olyankor jobbára már elment a hangom. Ő pedig akár egy órát is türelmesen várt arra, hogy anya tudjon jönni mesélni – mert betegápolás közben dolgoznom is kellett időnként.

Olvass tovább →

Két régi manó Csehországból

Egy régi klasszikust olvasgattunk 2018 utolsó heteiben esténként (meg hétvégén délutánonként is): Václav Ctvrtek és Zdenek Smetana Moha és Páfrány című mesekönyvét.

Én magam is érdeklődéssel vártam a történeteket, ugyanis ez a kötet – bár gyerekkoromban is kapható volt – kimaradt eddig az életemből, viszont már sokat hallottam, olvastam róla. Rajzfilm is készült belőle, de bevallom őszintén, egyáltalán nem emlékszem arra sem.

A különlegesen felépített mesékhez sajátos képi világ dukál

Olvass tovább →

Adventi kaland karácsonyra

Az adventi naptár nálunk idén is mesét rejtett, A hólabda-küldetés folytatásai kerültek elő nap mint nap a kis zsebekből. Sőt kerülnek elő még most is, hiszen nem értünk a végére, még két kis epizód vár ránk december 23-án és 24-én.

A kisfiam idén is nagyon szerette ezt a mókát – akárcsak tavaly –, és én is. Jó volt írni, jó volt egy kedves és – reményeim szerint – izgalmas kis karácsonyi történetet kerekíteni és látni minden nap a fogadtatást. Ugyanakkor megoldotta azt a dilemmánkat is, hogy ne minden nap valami édességet, illetve újabb játékot kapjon a gyermekünk. (Édességből bőven talált a Mikulás-csomagokban, valószínűleg még tavasszal is lesz belőle, s azt sem szerettük volna, hogy karácsonyra megszokottá váljon, hogy új játékot kap… mütyürből amúgy is akad bőven, mint minden gyerekszobában.)

Olvass tovább →

Mese az adventi naptárban

Elmaradtam az utóbbi hetekben a meseírással, ami nem jelenti azt, hogy nem született új történet. A tavalyi évhez hasonlóan – az akkori sikeren felbuzdulva – ismét mesével lepem meg a gyermekemet az adventi naptárban. A történet első részét szombaton vehette ki az első zsebből. Meglepődött, de érdeklődéssel fogadta A hólabda-küldetést. 🙂

Az elmúlt esztendőben az utolsó pillanatban, november 30-án pattant ki a fejemből az ötlet, hogy folytatásos mesével lepjem meg a fiamat az adventi időszakban. Estéről estére kézzel írtam az epizódokat. Most már tudatosabban készültem, s hetekkel korábban elkezdtem a töprengést és a készülődést – ami azt jelenti, hogy ezúttal gépen írom a mesét, és A5-ös méretben kinyomtatom az oldalakat. Később akár ki is lyukaszthatjuk és belefűzhetjük a lapokat az általam készített kis könyvébe.

Olvass tovább →

Kirándulás a klasszikus mesék világába

A Holle anyó volt az első klasszikus, régi mese, amit felolvastam a fiamnak úgy két évvel ezelőtt. Azt elég barátságosnak és könnyen emészthetőnek éreztem. Az egyéb népmesékkel, Andersen- és Grimm-történetekkel viszont még vártam – attól tartottam, ijesztő lehet a számára. Az elmúlt hónapban azonban magam vettem elő az Andersen-kötetemet, amelyből A császár új ruháját ismertettem meg vele. Úgy véltem, kezdetnek ez jó lesz, hiszen egyáltalán nem félelmetes, viszont annál mulatságosabb mese. Tetszett is neki, a végén jókat kuncogott azon, hogy pucér a császár… 🙂

Aztán az egyik esti olvasáshoz régi mesekönyvet választott a könyvespolcról. A világ leggazdagabb verebe című kötetből korábban már olvastuk az első két történetet, a címadó mellett a jégen csúszkálni akaró nyulacska esetét a rókával, a továbbiakat –  a Csizmás kandúrt, a Jancsi és Juliskát, valamint a hálátlan királyfi és a hálás állatok meséjét – viszont akkor még korainak éreztem. Most azonban a kisfiam kérte, hogy haladjunk tovább a könyvben, én pedig – pillanatnyi habozás után – úgy döntöttem, itt az idő: nézzük meg, hogyan fogadja ezeket, hiszen lassan már öt és fél éves. Azért miközben olvastam, rá-ránéztem az arcára, figyelve a reakciókat, sőt néha meg is kérdeztem, nem félelmetes-e, amit hall…

A sárga könyv az Andersen-kötetem, a feliratos papírborítója már nincs meg

Olvass tovább →

Üdvözlet a lengék különös világában

Ez a nyár a hosszabb, folytatásos mesékről is szólt számunkra, hiszen Kányádi Sándor Világlátott egérkéje után egy másik, több esténket betöltő történetbe kezdtünk. Berg Judit Lengemesék sorozatának első, Tavasz alcímet viselő könyvét olvastuk, amelyikben több, egymáshoz első pillantásra talán lazán, de mégiscsak szervesen kapcsolódó mese található. A sorrendet mindenesetre nem érdemes felcserélni, hiszen vannak olyan visszautalások, illetve következmények, amelyek csakis az előzmények ismeretében érthetőek meg.

Füttyös Vilkóval, a könyv főszereplőjével könnyen azonosul egy gyerek: Vilkó éles eszű, merész, és alig várja, hogy belépjen a felnőttek világába, ám hiába ügyesebb, okosabb és bátrabb társainál, a haja nem akar bebarnulni – s bizony ez a feltétele annak, hogy felnőtté avassák. Így hiába vágyakozik, gyerek marad… Ráadásul gyakran megbüntetik, mivel rendre feszegeti, sőt néha megszegi a szabályokat. Viszont remek ötletei vannak, például veszélyjelző hálózatat épít ki a Nádtengerben.

Füttyös Vilkóval könnyen azonosulhatnak a gyerekek

Olvass tovább →