Tündérmesék – másképpen

Amikor egészen kicsi lány voltam, apai nagyapám mindig egy tündérmesét mondott nekem. Mindig ugyanazt a történetet. Nem tudom, honnan ismerte, talán neki is a nagyapja mesélte. Igazi tündérmese volt, varázslattal, háromszor ismétlődő mondókával – de ennél többre sajnos nem emlékszem belőle. Korán elveszítettem a nagyapámat, és ez az ő meséje volt, utána senki nem mondta nekem. Halvány foszlányok, a mondóka részletei villannak be, de a történetet hiába kérdeztem sok évvel később a családtagoktól, senki sem tudta felidézni.

Hogy miért írtam le mindezt? Mert az utóbbi hónapokban én is olvastam a fiamnak tündérmeséket. Ezek azonban mégis más hangulatúak voltak, mint amilyen a gyerekkori emlékeimben él. Mai, modern történetek, amelyeknek tündérek a főszereplői. Berg Judit Csiribí és Panka-sorozatáról van szó.

Olvass tovább →

A végtelennek tűnő esőzés – 2. rész

– Egy kis nyugalmat kérünk! – szólalt meg Tündérváros polgármestere fennhangon. – Tudom, hogy miért gyűltetek össze itt. Tudom, hogy napok óta szakad az eső. Egy rég elfeledettnek hitt varázslat balul ütött ki a tündériskolában, ezért alakulhatott ki ez a hatalmas, végtelennek tűnő esőfelhő. Már dolgozunk a feloszlatásán, de sajnos a vártnál nehezebben sikerül.

– Tudunk valahogyan segíteni? – kérdezte Manó.

– Akinek varázsereje van, csatlakozhat hozzánk, többen könnyebben megtörjük a varázslatot! – hangzott a válasz.

Néhányan jelentkeztek a tömegből, köztük Manó is. A polgármester átvezette őket a tündériskola óriási aulájába, ahol már rengeteg tündér szorgoskodott. Jókora üstben éppen elkészült valami furcsa színű folyadék. Az üst a tündérek csettintésére lábra kapott, és kisétált az udvarra, ahol mindannyian körbeállták. A tündériskola igazgatója elmondta a varázsigét, majd együtt hangosan ismételgetni kezdték a bűvös erejű szavakat. Kis idő múlva az üstben lévő furcsa folyadék kirepült, majd egész egyszerűen elszállt. Manó és a többiek csodálkozva néztek utána.

Olvass tovább →

A végtelennek tűnő esőzés

Már három napja megállás nélkül esett az eső. Folyamatosan verték az ablakot a lehulló cseppek, minden csupa sár volt, és Erdővári Manónak nem volt kedve kidugni az orrát a kuckójából.

– Mikor áll el végre? – türelmetlenkedett az eget kémlelve. Választ nem kapott, viszont ugyanolyan szürke volt az ég minden irányban, mint az utóbbi három napban, és sehol nem látszott az ég kékje.

A negyedik napon aztán megunta a várakozást.

– Biztosan van valami gond Tündérvárosban – jegyezte meg –, még soha nem fordult elő, hogy ilyen sokáig essen az eső. Talán megfeledkeztek a tündérek arról, hogy mekkora felhőt küldtek ide?

Olvass tovább →

Erdővári Manó és az eltévedt felhő

Erdővári Manó jól megérdemelt pihenését töltötte a Napfényes Tisztáson, amely arról volt híres, hogy ott mindig sütött a nap. Manó kivitte a pikniktakaróját, enni- és innivalót meg egy izgalmas könyvet, hogy pihenjen néhány órát. Kényelembe helyezte magát, s miközben olvasott, kortyolgatott az üdítőjéből, néha pedig falatozgatott.

Éppen a könyv legérdekesebb részénél járt, amikor egy vízcsepp pottyant a fejére. Aztán még egy. Majd a kezére egy harmadik. Manó csodálkozva nézett fel, hiszen a Napfényes Tisztáson soha nem szokott esni az eső, csak néha meglocsolják a tündérek, hogy a növények ne szomjazzanak. De kizárólag kora reggel vagy este szoktak öntözni, amikor senki nincs itt.

Szóval Manó feltekintett az égre, és meglepődve vette észre, hogy pontosan fölötte egy felhő pityereg. Vajon hogy került ide? És miért sír?

– Szia! Segíthetek? – szólította meg barátságosan Erdővári Manó a felhőt.

– Eltévedtem! – panaszolta a felhő kétségbeesett arccal.

Olvass tovább →

Erdővári Manó önállósodik

Erdővári Manó Babber lovag apró cimborájaként kezdte pályafutását, mostanra azonban önállósította magát, és főszereplővé lépett elő. 🙂

Már nem is emlékszem, mikor és hogyan, de egyszer csak kipattant a fejemből az ötlet, hogy Erdővári Manóban több lehetőség van, minthogy csak egyszerű mellékfigura legyen. Először arra gondoltam, hogy megírom azt a történetét, amelyiket Babbernek mesélt el a viharos szélről szóló mesében. De aztán elkezdett a képzeletemben kialakulni – és még mindig formálódik – egy erdő, ahol Manó lakik, Tündérváros, ahol – nem meglepő módon – tündérek élnek, és egy egész kis világ tele mesebeli lényekkel, olykor akár népmesei fordulatokkal…

Olvass tovább →

Erdővári Manó és a kacsák

Egy hideg téli napon Erdővári Manó meleg kuckójában pihent, amikor éktelen lárma zavarta meg. Felöltözött, és elindult megkeresni, honnan jön a zaj. Nem kellett messzire mennie: a közeli tó partján egy csapat kacsa hápogott rettentően hangosan.

– Mi a baj? – kérdezte Erdővári Manó. – Zeng az erdő tőletek! – tette hozzá.

– Úszni szeretnénk, de nem tudunk, háp, háp, mert befagyott a tó! – válaszolták a kacsák.

– Ezért rikoltoztok ennyire? – csodálkozott Manó.

– Háp, háp, ezért – felelték a kacsák.

– Nem gondoltatok arra, hogy zajongás helyett feltörjétek a jeget? – érdeklődött Manó.

– Nem – mondták kórusban a kacsák. – Ez eszünkbe se jutott, háp, háp.

– Akkor segítsetek magatokon; kezdjétek el – javasolta Erdővári Manó barátságosan.

– De hogyan? – értetlenkedtek a kacsák.

– A csőrötök elég kemény, próbáljátok meg azzal – ajánlotta Manó.

A kacsák nekiestek a jégnek, de hiába, az túl vastagnak bizonyult. Hasztalan kopácsoltak rajta, még csak meg sem repedt.

– Háp, háp, nem sikerül feltörni a jeget, de a csőrünk már megfájdult – elégedetlenkedtek a kacsák kis idő elteltével, és ismét dühös hápogásba fogtak. Erdővári Manó csendre intette a madarakat.

– Akkor találjunk ki mást! – szólt, majd belefújt a nyakában lógó sípba.

Olvass tovább →