Mese a székről, amelyik elszaladt – 2. rész

Későre járt már, csaknem lement a nap, mire visszaért. Mögötte lovasszekéren a cirkuszigazgató jött, aki nagyon kíváncsi volt erre a világszám székre, bár hitte is, meg nem is, amit az asszony mondott. Mindenesetre a saját szemével akarta látni, s ha igaz a hír, talán megveszi a széket, a bohócok sikeres produkciót adhatnának elő egy ilyen bútordarabbal.

A szék közben már alig győzte a hosszú várakozást a sötét, hűvös kamrában. Végtelenül unatkozott, fázott, és már ezerszer megbánta, hogy elszaladt. Megint fogadkozott: soha többé nem tesz egyetlen lépést sem, és mindig hagyni fogja, hogy ráüljenek vagy rápakoljanak. Csak engedné ki már valaki!

Végre nyílt az ajtó. Marica asszony lépett be óvatosan, mögötte szemüveges férfi – a cirkuszigazgató – lesett be. Marica leült a székre, ám nem történt semmi, a bútor meg sem moccant. Marica meglepődött, a direktornak felszaladt a szemöldöke, és elkezdett gyanakodni, hogy talán hiába tette meg az utat.

– Na, talán itt nincs hová mennie – jegyezte meg Marica asszony, és kitette a széket a tornácra.

Olvass tovább →

Mese a székről, amelyik elszaladt

A szék nagyon régóta állt már a szobában, maga sem emlékezett, mikor került oda. Korábban szép zöldre festették, színe mára kissé megkopott. Cifra faragás díszítette támláját. Soha nem volt vele semmi gond, csendben, megbízhatóan tette a dolgát.

Egészen egy kellemes tavaszi napig, amikor a szék kinézett az ablakon át a kertbe, és valami rejtélyes ok miatt úgy érezte, nagyon elege van már abból, hogy mindig ráülnek. Néha még rá is pakolnak! Soha többé nem engedem – fogadkozott magában.

Így amikor a gazdája belépett a szobába, és le akart ülni a székre, az egyszerűen fogta magát, és elszaladt, az ember pedig a földre huppant.

– Nocsak – lepődött meg a férfi, és felkászálódott. – Az előbb még mintha itt lett volna ez a szék!

Olvass tovább →