Visszatértünk a Nádtengerbe

Régen írtam könyvajánlót, de nem azért, mert nem olvastunk… 🙂 Heteken át a Nádtengeren kalandoztunk, egymás után végigolvastuk Berg Judit Lengemesék sorozatának mind a négy kötetét. A mesefolyam első két darabjáról már írtam korábban itt és itt, s ezek után kíváncsian vártuk mindketten a széria őszi és téli részeit.

Nem okoztak csalódást. A történet változatlanul izgalmas maradt, és nem csupán a hatéves gyereknek, hanem számomra is. Bevallom, én magam is alig vártam, hogy este végre folytathassuk a soron lévő könyvet. 🙂 A cselekmény még a negyedik kötetben is tudott váratlan fordulatot venni, sőt a történet legvégére is maradt egy csattanó – de nem szeretnék spoilerezni.

Az ezúttal is nagyon pontosan kidolgozott nádtengeri világ és a főszereplők immár régi ismerősnek tűnnek, s mindkét, számunkra még ismeretlen kötetben – az ősziben és a téliben – új figurák is felbukkannak. A Nádtengernek a harácsokon és a hattyúkon kívül más ellenségekkel is szembe kell néznie, de a lengék végül olyan szövetségesekre találnak, akikre korábban senki nem számított. Az olvasók sem. Az egy esztendőt felölelő történet természetesen happy enddel végződik – de ez így van jól. Én sem éreztem volna jól magam, ha nem így zárul, nemhogy a gyermek. 🙂

Az egyes fejezetek szigorú rendben követik egymást, a második kötethez hasonlóan itt már nem lazán, hanem erősen egymásba fonódva kapcsolódnak, s számos visszautalással találkozhattunk – nemcsak az előző oldalakra, hanem a korábbi könyvekre is.

A negyedik kötetben a korábbinál még hangsúlyosabb szerepet kap Lile, Füttyös Vilkó barátnője, így talán a kislányok is még könnyebben beleélhetik magukat a történetbe. Bár a Lengemesék főhőse, Vilkó fiú, mindkét nemnek jó szívvel ajánlom ezt a sorozatot, szerintem uniszex. 🙂

A könyvtárban belebotlottunk a Lengekalendáriumba is, természetesen nem hagyhattuk ott, s nagy lendületünkben a sorozat befejeztével azt is elolvastuk. A Lengekalendárium egyfajta ismeretterjesztő kiegészítés a meséhez, sok-sok hasznos háttérinformációt oszt meg az olvasóval a nádasok, tavak élővilágáról. Az első-második kötet, tehát a tavaszi és a nyári történetek olvasása közben vagy után is kézbe vehető, ugyanis inkább ezekre van benne utalás, a történet végéről – az őszi, téli eseményekről – nem árul el semmit.

A DVD-melléklet a könyvtárban maradt, de legközelebb nem hagyjuk ki azt sem

Valószínű, hogy nem utoljára olvastuk végig a négy Lengemesék-kötetet, noha összesen körülbelül négyszáz oldalról van szó, ami ovis léptékkel mérve nem kevés. 🙂 Mindketten nagyon élveztük Berg Judit alkotását, amelyet Timkó Bíbor rajzai szépen egészítenek ki.