Pettson és Findusz télen érkeztek a könyvespolcunkra és az életünkbe. A kisfiamat és engem is meghódítottak, egyszerűen imádjuk őket!

A könyvtárban választottuk ki – mondhatni, találomra, pár mondatba beleolvasva és a képeket nézegetve – Sven Nordqvist Pettson sátorozik című kötetét. Telitalálat volt! Zseniális a szöveg, fantasztikusak a képek. A történet tulajdonképpen egyszerű, a négyéves gyerek számára is követhető, ugyanakkor mégsem sablonos, váratlan fordulatokban bővelkedik. Ugyanez a megállapítás érvényes a sorozat további, általunk olvasott darabjára is.

Mert persze utána kikölcsönöztük a széria más részeit is: A kandúr szülinapi tortáját és a Tűzijáték a rókának címűt. Ezek sem okoztak csalódást.

A Pettson sátorozik című könyvről már tettem említést abban a bejegyzésben, amelyikben a könyvtári beiratkozásról írtam. Akkor, a friss benyomások alapján úgy véltem, a mese humora elsősorban nekem jött be, a gyermekem még nem igazán érti. Ki kell javítanom magamat: a kötetek abszurd humorához talán még kicsi, viszont  ő is viccesnek találja a történeteket – nyilván másképp, mint én. Mindketten remekül szórakozunk, miközben felolvasom – mindketten megtaláljuk benne a számunkra mulatságos poénokat. Ötödjére és tizedjére is. 🙂

Pettson első ránézésre igazi „anti-mesehős”: hóbortos(nak tűnő) öregember. Findusz pedig a rendkívül kíváncsi macskája, akivel beszélgetni szokott. Van még egy rakás tyúkja, akik szintén szerepet kapnak a történetekben, néha pedig felbukkannak a szomszédok is. Valahol az isten háta mögött laknak, ahol látszólag nem történik semmi. Mégis remekül működik az egész, mert Sven Nordqvist megtalálja a sztorit a legbanálisabb hétköznapi apróságban is: abban, hogy elfogyott a liszt, és el kell menni a boltba, hogy Pettson palacsintát süthessen Findusznak, és abban is, hogy egy róka lopja a tyúkokat (szerencsére csak a szomszédban). A figurák nagyon karakteresek, a főszereplők hibáikkal együtt is – mert bizony azok is vannak – szerethetőek. Ismerős lehet Pettson és Findusz minden szülő számára, hiszen olyan érzésünk lehet olvasás közben, mintha egy apa vagy anya és egy kisgyermek párosát látnánk személyiségükben megbújni. Nyilván nem véletlenül.

A meséket olyan gyerekekkel érdemes olvasni, akiket már érdekelnek a történetek, és van elég türelmük a hosszabb felolvasásokhoz (nálunk körülbelül húsz perc egy kötet). Alapvetően az óvodás korosztályt érdemes meglepni ezekkel a kötetekkel.

A rajzok, amelyek ugyancsak Sven Nordqvist munkái, szinte külön világot képeznek. Olyan részletek is megjelennek rajtuk, amelyekről a szövegekben nem esik szó. Önállóan is elmesélik a történetet, olyan apróságokkal gazdagítva, amelyek nem derülnek ki a mondatokból; Nordqvist megdolgoztatja a gyerekek és a felnőttek képzeletét is.

Ami minket illet, biztos, hogy vevők leszünk Pettson és Findusz többi kalandjára is.