Babber lovag a szüleivel együtt a nagymamájánál és a nagypapájánál töltött néhány napot vidéken. A falu szélén két hatalmas szalmabála-figura köszöntötte az érkezőket: az egyik fiú-, a másik lányruhát viselt. Babber lovagnak nagyon tetszettek a bábuk, és minden nap el kellett sétálni vele a faluszélre, hogy megnézhesse a két barátságos, tömzsi alakot.

– Hogy hívják őket? – kérdezte a nagymamáját.

– Nincs nevük – felelte a nagymamája.

– Adjunk nekik! – javasolta lelkesen Babber lovag. – A fiú legyen Tóbiás, a lány pedig Izabella!

– Miért pont ezeket a neveket választottad? – csodálkozott Babber nagypapája.

– Éppen ezek jutottak eszembe – vágta rá Babber lovag.

Aznap éjszaka nagy zivatar kerekedett; dörgött, villámlott, eső verte az ablakot, szél hajlítgatta a fákat. Reggelre csupa víz és sár volt az udvar, néhány kint hagyott cserepes virágot is felborított a vihar. Babber lovagnak eszébe jutott Tóbiás és Izabella: ők vajon hogyan vészelték át a zivatart a szabad ég alatt?

– Nézzük meg őket! – kérte nagymamáját, aki kézen fogta, és elbandukolt vele a faluszélre.

Szomorú látvány fogadta őket: a szalmabála-figurákat csúnyán megtépázta az éjszakai időjárás. Elszakadt a ruhájuk, szalma testrészeik hiányosan lógtak, és barátságos mosolyuk is odalett. Babber lovag elpityeredett, amikor megpillantotta őket.

– Hozzuk helyre őket! – fordult a nagymamájához.

– Hogyan, bogaram? – kérdezett vissza nagymama. – Ketten nem boldogulunk két ilyen hatalmas bábuval!

– Próbáljuk meg! – kérte Babber. – Egy lovagnak mindig segítenie kell! Összeszedem a szétszóródott szalmát, és a helyére rakom – tette hozzá elszántan.

Babber nem is tétovázott, nekiállt a nagy munkának. Nagymamája nézte, majd maga is rendezgetni kezdte a szalmaszálakat. Közben vidám dalt énekelgetett, és a dallamra nemsokára fura kis fickó bukkant fel: Erdővári Manó, a nagymama réges-régi barátja, még hajdanvolt gyermekkorából. Amikor meglátta, min dolgoznak Babber lovagék, gyorsan füttyentett egyet.

Hamarosan manók hosszú sora özönlött, hogy segítsen. A sok-sok apró, ügyes kéz néhány perc alatt visszaépítette a nagy szalmabála-figurákat, még az elszakadt ruhákat is megvarrták. Végül amilyen váratlanul jöttek, úgy el is mentek. Csupán Erdővári Manó maradt. A nagymamája bemutatta neki Babber lovagot.

– Nagyon köszönjük a segítséget! – tette hozzá nagymama.

– Nincs mit, nagyon szívesen! – válaszolta Manó, és Babber lovagra kacsintott. – Találkozunk még! – ígérte neki, aztán eltűnt.

Babber csodálkozva nézett a nagymamájára.

– Pszt, ez maradjon a mi titkunk! – nevetett rá nagymama. – Erdővári Manó régi jó barátom, és most már a tiéd is.

Tóbiás és Izabella megszokott kedves mosolyukkal hálálták meg a segítséget. Amikor Babber lovag másnap hazautazott, mintha megmozdultak volna a szalmabála-figurák. Babber legalábbis úgy látta az autóból, hogy integetnek neki.