Taknyos Traktor és társai

A Garázs bagázs tagjai közül többen parkolnak a könyvespolcunkon – és szerencsére nem csak parkolnak, hanem időnként a kezünkbe is kerülnek. Először Turbó Brúnó, a versenyautó gurult be, majd Taknyos Traktor érkezett, végül Henger Henrik, az óvodakerülő úthenger. De van rá esély, hogy nem ő volt az utolsó… 🙂

Egy könyvesboltban vettem észre ezt a sorozatot. Beleolvasva mókásnak (erről már az említett nevek is árulkodnak) és jól megírtnak tűnt a szöveg, a rajzok jópofák, a garázs lakóinak pedig karakteres személyiségük van. Járműrajongó kisfiúval megért egy próbát, és sikert aratott.

Olvass tovább →

Nagy betűs gyerekkönyvek

Minden olvasni szerető ember életében vannak emlékezetes – „nagybetűs” – könyvek. Gyerekkötetek is. Nekem is akad, nem kevés… De most nem ezekről szeretnék írni. Hanem a szó szerint nagy betűs könyvekről. 🙂

Miért fontos, illetve jó, ha az átlagosnál nagyobb betűkkel tördelik a szöveget egy gyerekkönyvben? Nekem két ok jutott eszembe. Egyrészt így a kevésbé jól látó emberek – például a koruk okán gyakran már olvasószemüvegre szoruló nagyszülők – is el vagy még inkább fel tudják olvasni őket. Másrészt az olvasni tanuló gyerekeknek is könnyebb így gyakorolni. Akár – ha van – a kistestvérüknek is felolvashatnak, s ez a nemes feladat talán még jobban motiválja őket arra, hogy belépjenek az olvasók világába.

Olvass tovább →

Aki belelátott a gyerekek fejébe

Ez a cím akár félelmetesen is hangozhat, de semmilyen ijesztő dolog nem következik… 🙂 Egy olyan magyar írónőről szól ez a poszt, akinél jobban talán senki sem örökítette meg a gyerekek észjárását. Janikovszky Éva – merthogy róla van szó – egyes szám első személyben megírt gyerekkönyveit (csak néhány cím: Már megint, Akár hiszed, akár nem, Velem mindig történik valami, Te is tudod?) faltuk kisdiákként. Az iskolai könyvtárból sorra kölcsönöztük ki őket, szinte egymással versenyezve. Imádtam, az osztálytársaim is imádták. Még azok a fiúk is, akik amúgy nem voltak nagy könyvmolyok.

Emlékezetes írás emlékezetes illusztrációkkal

Ezek a kis kötetek kellemes olvasmányok voltak a betűk birodalmába lépő nebulóknak, hiszen viszonylag kevés a szöveg a sok kép mellett, nagyon szórakoztatóak, és könnyen belehelyezkedtünk a főszereplő gyerek lelkivilágába – hiszen „sorstársnak” éreztük. Mert gyerekként tényleg nem értettük, miért kell szót fogadni, milyen válaszokat várnak tőlünk a felnőttek a fura kérdéseikre, és úgy éreztük, mi egészen másmilyen felnőttek leszünk majd…

Olvass tovább →

2017-es kedvenceink

Szerencsére sok remek gyerekkönyv került a kezünkbe a mögöttünk hagyott esztendőben – a kedvenceinkből állítottam össze egy kis ötös listát. Nem volt könnyű dolgom, és sokáig töprengtem, mely köteteket vagy sorozatokat tegyem fel rá, s be kell vallanom, legalább még öt olyan alkotás van, amelyik nem sokkal maradt le, de a tízes listát már túl hosszúnak éreztem… A blog Felnőttszemmel rovatát követőknek ismerősek lehetnek az alább felsorolt művek, hiszen – nem véletlenül – írtam már róluk legalább egyszer.

Ezek a könyvek kivétel nélkül az ovis korosztálynak szólnak – hiszen a gyermekem is éppen ebben az életszakaszban jár.

Nos, nézzük, mik voltak a kedvenceink 2017-ben!

Olvass tovább →

A kisfiú, aki legyőzte a félelmét

Franklin, a kisteknős kedves barátunkká vált az idén, mióta először kölcsönöztünk a könyvtárból róla szóló könyvet. A zöld sorozatnak több darabját olvastuk azóta, a kisfiam megszerette Franklint és barátait (és én is). Franklinnel jobbára olyan hétköznapi kalandok esnek meg, amilyenek bármelyik gyerekkel megtörténhetnek. A mesék emberiek (noha állatfigurák a szereplők, akik persze emberi körülmények között élnek), erőszakmentesek, egy-egy, a gyerekek világára jellemző problémát, kérdéskört járnak körbe, és kínálnak megnyugtatónak tűnő megoldást – erről itt írtam már korábban a blogon.

Hogy most miért vettem újra elő Franklint? Nagy segítségünkre volt a közelmúltban. A gyermekem kisebb rutinműtéten esett át novemberben. Először műtötték, először altatták, s bár régebben éjszakáztunk már kórházban, arra nem emlékezett már. Én pedig igyekeztem felkészíteni, mire számítson. Októberben láttam meg egy könyvesboltban a Franklin és a bátorság című kötetet, amelyben a teknősnek picit megreped a páncélja, és meg kell műteni. Megvásároltam a könyvet, és néhány nappal az operáció előtt elővettem a kisfiamnak, aki megörült Franklinnek. (Annak meg különösen, hogy ez a sajátja lett, és nem kell visszavinni a könyvtárba.)

Ez a könyv is segített, hogy a fiam bátran vegye az újabb akadályt

Olvass tovább →

Mesés, szép karácsonyt kívánok!

A végéhez közeledik az adventi időszak, holnap tárul fel az adventi naptár utolsó zsebe – ekkor ér véget az ünnepváró időszakunkat végigkísérő mese, melynek folytatásait minden reggel megkapta a kisfiam a kalendáriumban. Örömmel írhatom, hogy az utolsó pillanatban született ötletemnek sikere volt! Még a hajrára is érdeklődéssel várta a gyermekem az aznapi részt, és ügyesen követte a kisebb darabokra szeletelt történetet.

Ahogy ígértem, az ünnepre a blogon is olvashatóvá válik ez a mese – mivel meglehetősen hosszú lett, négy részletben. Ma jelenik meg az első.

Olvass tovább →

Mesés adventi naptár

Szó szerint mesés adventi naptár várt idén a gyermekemre: édesség helyett ugyanis mesét talál benne minden nap.

Tavaly leptük meg először a kisfiunkat adventi naptárral – ekkor láttuk elérkezettnek az időt és őt is erre. Mivel nem eszünk napi szinten csokit, cukrot (mi magunk sem és a kisfiunk sem), ráadásul a Mikulás-csomagok is bőven ellátnak minket nyalánkságokkal (bevallom, akár hónapokig kitart), nem akartunk édességet tenni a zsebekbe. Azt, hogy minden napra új játék legyen benne, szintén nem tartottuk jó ötletnek; anyagilag is megterhelő, és azt sem szerettük volna, hogy karácsonyra napi rutinná váljon, hogy játékot kap. Így aztán egy-két mütyür és karamella mellett főleg matricákkal töltöttük meg 2016-ban a naptárt, azokat pedig lelkesen ragasztotta a matricás füzetébe. A végére viszont már láthatóan megunta a dolgot, így idén valami máson törtük a fejünket. Sokáig nem jutott eszünkbe semmi, ám november 30-án este – az utolsó pillanatban – bevillant az isteni szikra: egy hosszabb karácsonyi mese folytatásait rejtsék a zsebek!

Olvass tovább →

Ünnepi hangulat Pettsonékkal

Ha karácsonyra készülve keresünk gyermekünknek valami szívet melengető olvasmányt, akkor a Pettson karácsonya remek választás. (Különösen akkor, ha a gyermekünk egyébként is szereti a fura öreg és a beszélő kandúr történetét. De ha még egy kötetet sem olvastunk a sorozatból, akkor sem lőhetünk mellé ezzel a könyvvel, sőt minden valószínűség szerint továbbiakat is kezünkbe veszünk majd. Vigyázat, függőséget okoz! :-))

Emberi, szerethető, mégsem csöpögős történet

A sztori szerint Pettson és Findusz karácsonyra készülnek, ám az öreget baleset éri szenteste előtt; a lába megsérül. Így nem tud elmenni a boltba, nem tudnak karácsonyfát állítani, és – bár ennivalójuk éppen van – Findusz teljesen kétségbeesik, milyen ünnepük lesz így. Aztán mégis csodálatos karácsonyuk kerekedik, köszönhetően annak a fantasztikus közösségnek, amelynek Pettson és Findusz is tagja. A történet vége kedves, valóban megható, ugyanakkor mégsem csöpög a sziruptól. Elegánsan, ugyanakkor egyértelműen mutatja meg az ünnep lényegét.

Olvass tovább →

Varázserejű cicák zsebben és könyvben

A Maszat-könyvek után újabb Berg Judit-sorozatot kezdtünk olvasni az utóbbi hónapokban, mégpedig a Cipelő cicákat. A Cipelő cicák a cirkuszban című kötet volt az első, amelyiket kikölcsönöztük a könyvtárból, majd jött a Cipelő cicák a városban – ez immár másodszor van nálunk –, és beszereztünk egy saját darabot is, a Cipelő cicák a hátizsákban címűt.

A zöld kötetben többek között kempingezés és túrázás közben találkozhatunk a cicákkal

A történet főszereplői három testvér és huncut Cipelő cicáik, akik varázserővel rendelkeznek. Ők azok, akik mindenféle mókát kitalálnak, akik sokszor nagy felfordulást okoznak – és persze a gyerekeket szidják meg a cicák miatt, hiszen a felnőttek számára a kedvencek csupán élettelen játékok –, ők alkotnak zoknifát a játszótéren, és megeszik az összes tejfölt a család elől, amikor kempingezni mennek. De ugyanakkor ők azok is, akik megleckéztetik a csúnyán viselkedő nagyfiúkat és az erdőben a szemetet eldobáló családot, segítenek megmenteni a cirkuszi előadást, lovagi tornát rögtönöznek a várromnál kis gazdáik szórakoztatására, és a vacsoránál megeszik helyettük a kenyérhéjakat. Persze úgy, hogy anya és apa ne vegyék észre…

Olvass tovább →

Interjúalany lettem :-)

Új szerepbe kerültem nemrég: nem én készítettem interjút valakivel, hanem velem készítettek. 🙂 A cikk a Cívishíren jelent meg a hónap elején, Gulyás-Czibere Anikó tollából (klaviatúrájából). Beszélek többek között arról, hogyan és miért indítottam a blogot, hogyan születnek az ötletek, és miért tartom fontosnak, hogy minden egyes nap meséljek a kisfiamnak. Olvassátok szeretettel! 🙂