Ezúttal is folytatásos mese kerül(t) a fiam adventi naptárába – akárcsak az utóbbi években. Az ajándékozásnak ez a formája remekül bevált, a gyermekem szereti a karácsonyi hangulatú, estéről estére követhető történetet. Idén már várta is, hogy legyen adventi mese.

A fénykép akár tavalyi is lehetne, de idén készült az adventi naptárunkról: a környezettudatosság, a költséghatékonyság és az egyszerűség jegyében a tavalyi szettet vettem elő. Mivel semmi baja nem volt, a tavalyi ünnep után eltettük, és kiválóan szolgál most is, sőt ha rajtam múlik, jövőre is. A közlekedőben két ajtó közé rögzítette a férjem – ezúton is köszönöm a segítségét. A papírtasakokba egy-egy oldal került az erre a célra írt meséből.

Illetve még kerül is, mert nem sikerült befejeznem november 30-ra az írást. Tény, hogy későn is kezdtem el, november derekán, de idén valahogy nehezen jött az ihlet. Aztán egyszer csak egy apró hangulatkép felvillant bennem, és úgy kezdtem írni, hogy fogalmam sem volt, mi lesz belőle. (Ezzel szemben tavaly szeptember-októberben részletes vázlatot készítettem, és ennek segítségével született meg a mese, habár akkor is megcsúsztam a befejezésével.)

Már az elején A5-ösre méreteztem a szövegszerkesztőben a lapot, és ügyeltem arra, hogy mondatok ne kerüljenek külön oldalakra, hiszen naponta egy ilyen lapot talál a fiam az éppen aktuális, aznapi papírtasakban, s ne a mondat közepén maradjon félbe a felolvasás. A részeket – ismétlésképpen az előzőt és az aznapit – esténként lefekvés előtt olvasom fel. Sokat gondolkodtam azon, megjelenjen-e a történetben a koronavírus-járvány, illetve az idei esztendő, de végül úgy döntöttem, kihagyom: legalább mese közben ne ezzel foglalkozzunk. A fiam persze már az elején meg is jegyezte, hogy ezt most így nem lehet… de azt válaszoltam erre, hogy ez a történet egy másik évben játszódik. 🙂

A mese vége még hiányzik, terveim szerint a következő napokban írom meg, aztán kinyomtatom, és egyik este – amikor a gyermekem már alszik – becsempészem a naptárba. Tény, hogy nem ez lesz a legátgondoltabb és legjobban kidolgozott írásom (ahogy esténként felolvasom, mindig találok is benne hibát – alaposabb munkára most sajnos nem volt időm, viszont természetesen utólag is tudok rajta javítgatni), de a fiam ennek ellenére láthatóan szereti a történetet, és izgatottan várja a folytatásokat – s pontosan ez volt a lényeg.

Néha – úgy hetente egyszer – más apróság is kerül a mese mellé az adventi naptárba: kellemes meglepetésként éri a gyereket. Ugyanakkor az adventi naptár sztárja egyértelműen a mese. 🙂

Ebben az évben is tervezem, hogy a történetet karácsony körül több folytatásban kiposztolom a blogra, hátha más is szívesen (fel)olvassa az ünnepen.