Gyerekként nagyon szerettem Szepes Mária Pöttyös Panni-sorozatát, amely óvodások (illetve a későbbi kötetekben kisiskolások) mindennapjait dolgozza fel. Igaz, a környezet, illetve egyes szokások már akkor is régiesnek tűntek, inkább a szüleim gyerekkora köszönt vissza, ennek ellenére kedveltem és át tudtam élni a történeteket. Mai szemmel nézve azonban már nekem is nagyon távolinak tetszik ez a világ…

Vadadi Adrienn a ma óvodásaihoz szól könyveiben, s ezzel áthidalja azt a szakadékot, ami a régi idők és napjaink életmódja között húzódik. A Leszel a barátom? című kötetében, amelyet nemrég kölcsönöztünk ki a könyvtárból, huszonegyedik századi gyerekek köszönnek ránk a lapokról, huszonegyedik századi kérdésekkel és történetekkel.

Az események bármelyik oviban bármelyik gyerekkel megeshetnének. A nagycsoportosok unják magukat az esőben, beteg lesz szeretett óvó nénijük, egyiküknek kistestvére születik, elalszik a család, és az óvodás kislányt megviseli a reggeli kapkodás, vagy éppen becsempészi a családi ereklyét az oviba, ami persze leesik a földre… S arra jutok felolvasás közben, hogy az alapvető kérdések – például barátság, szeretet, szabályok betartása vagy áthágása – ugyanúgy érvényes a huszonegyedik században is, mint a Pöttyös Panniban vagy a saját gyerekkoromban volt. Vadadi Adrienn mesekönyve egyszerre egyetemes és nagyon mai, mert ugyan az alapvetések, sőt a gyerekek életeseményei sem változtak az elmúlt évtizedekben, a környezet, a háttér mégis huszonegyedik századi.

Mindenképpen meg kell említenem, a könyvbeli óvó néni milyen remekül reagál a gyerekek rezdüléseire, hangulataira, sajnálom, hogy nem kapott nevet (ellentétben az őt egy fejezetben helyettesítő óvó bácsival). Persze az is lehet, hogy az óvó néni valójában két pedagógus, a délelőttös és a délutános szakember, s a történetek szempontjából tulajdonképpen mindegy volt, melyikük van éppen a gyerekekkel. Olykor magam is kíváncsian vártam, hogyan old meg egy-egy nehezebbnek tűnő helyzetet.

A történetek „életszagúak”, csak egy-két esetben vontam fel a szemöldököm, például akkor, amikor Györgyi anyukája telefonál, s az óvó néni kimegy a csoportszobából. Egyrészt felnőtt felügyelete nélkül hagyja a gyerekeket (noha akár a dajka is velük maradhatott volna addig), másrészt nekem kicsit furcsa, hogy vonalas telefonon hívja őt Györgyi anyukája néhány órával a szülés után. Nálunk jellemzően mobilon megy a kommunikáció… Másrészt Györgyi apukája kicsit elveszettnek és gyakorlatlannak tűnik az oviban, amikor megérkeznek, mintha először vinné kislányát az intézménybe. Létezik, hogy egy kétszülős családban a nagycsoportos gyermeket apuka még nem vitte oviba? Különösen, ha az édesanya már mindenórás kismama? Vagy például az óvó néni befekszik az egyik kislány ágyába, s belefér, sőt el is bírja őt a fekhely… Persze lehet, hogy máshol nagyobb, strapabíróbb ágyikók vannak…

Ezektől az apró mozzanatoktól eltekintve a könyv tényleg szórakoztató és tanulságos – még felnőtt olvasóként is. A Pozsonyi Pagony kiadásában, Pásztohy Panka bájos rajzaival együtt szerethető, kedves kötetet vehetünk a kezünkbe, amelynek meséit az ovisok jó eséllyel szívesen fogják hallgatni.