A hétfejű sárkány egyedül élt magas szirten épült, hatalmas várában. A nehezen megközelíthető erődben azonban hamar felkopott volna az álla, így volt a közelben egy gazdagon termő zöldséges- és gyümölcsöskertje, ahová gyakran kijárt. Időnként vadászott is, elejtve egy-egy nagyobb vadat, máskor meg egy-egy kósza lovag tévedt az otthonába, s bizony a hétfejű nagyon szerette a húst. Nem volt oka panaszra, mindig jutott a tányérra finom falat.
Egy különösen száraz esztendőben azonban alig termett valami a korábban szépséges kertjében. Gyümölcsből és zöldségből is csak egészen keveset tudott betakarítani, s hiába indult gyakrabban vadászatra, megfogyatkoztak a vadak is. Lovagokat pedig már nagyon-nagyon régen – legalább ezer éve – nem látott, néha el is tűnődött, léteznek-e még egyáltalán…
Egy szó, mint száz, az éléskamra kiürült, a sárkány pedig éhezni kezdett. Mind a hét feje. El is kezdte törni mind a hét fejét, hogy kitalálja, hogyan jut élelemhez. S hamarosan a harmadik kobakjában meg is született az ötlet: elrabol egy királylányt, és a megmentésére induló lovagokkal majd jóllakik. Remélte, vannak még királylányok és vitézek is, mert anélkül bizony dugába dől a terve…