Mit mondhat egy huszonegyedik századi gyereknek a görög mitológia? Érdemes-e mesélni neki az Olümposzról, Zeuszról, Pallasz Athénéről és a többiekről? Érdekes lehet ez neki? Szerintem egyértelműen igen a válasz, csak nem mindegy, hogyan tesszük ezt. Csomagoljuk az ősi történeteket emészthető, modern formába, jó adag kalandba – ez nem lesz nehéz – meg némi humorba, és jó eséllyel felkeltjük és fenn is tartjuk a mai kiskamasz kíváncsiságát.
Tasnádi István pontosan ezt tette Helló, Héraklész! című regényében, melyben személyesen a nagy hős féltestvére, Iphiklész mutatja be fivére sztoriját, beleértve a tizenkét mitikus próbatételt. Már a nézőpont is izgalmas, hiszen nem csak az események láncolatát világítja meg ez a szemszög, hanem megtudjuk azt is, mit élt át mindeközben a különleges képességekkel nem rendelkező Iphiklész. Az elbeszélővel alighanem a legtöbb gyerek könnyedén azonosul, hiszen gyanítom, mindenki környezetében van egy nagyobb, ügyesebb, erősebb testvér, unokatestvér, osztálytárs, szomszéd… és még sorolhatnám.
Iphiklész lendületesen mesél, villámgyorsan berántva minket az ókori történetbe, a képregényes illusztrációk – Felvidéki Miklós munkája – pedig szépen kiegészítik ezt, ugyanakkor cseppet sem lassítják a befogadást. Így az olvasónak az az érzése, hogy gyorsan halad, ami hamar sikerélménnyel ajándékozza meg a kevésbé gyakorlottakat is. Ebben további nagy segítség – a sok kép mellett – a szellős tördelés.
