A csodálatos pillangó

A pillangó egy napos késő tavaszi délelőttön tűnt fel az udvaron. A járda szélén pihent meg, kicsit úgy festett, mintha mindig ugrásra – akarom mondani repülésre – készen állna. Biztosan nagyon figyelt szemeivel, lesve, mikor kell gyorsan szednie a sátorfáját és menekülnie, mikor fenyegeti valami veszély, de mivel a pillangó tekintete kifürkészhetetlen volt, ezt nem állíthatom határozottan.

Az viszont tény, hogy ez a lepke hatalmas volt, nem a szokásos kis fehér pillangót kell elképzelni, hanem azoknál sokkalta nagyobbra nőtt. Szárnyain fejedelmi minta pompázott, csodálatos színkavalkáddal lepve meg a nézelődőt. Nem is láttam még ilyen szép lepkét, legfeljebb képeskönyvekben.

Az állat meglepően közel engedett magához, nem tűnt félénknek, és ez megint megdöbbentő volt, hiszen soha azelőtt nem találkoztam ilyen bátor pillangóval. A többiek – huss! – szemvillanásnyi idő alatt tovarepültek, megközelíteni sem lehetett őket. Az udvaron napozó pillangót azonban hosszan tudtam szemlélni alig karnyújtásnyi távolságból. Olyan sokáig tűrte jelenlétemet és figyelmemet, hogy én untam el hamarabb bámulni, és elmentem dolgomra.

Olvass tovább →

Az elkóborolt zsiráf

Egy szép napon Nubu, a fiatal zsiráf észrevett egy csodálatos, színes pillangót a szavannán. Megtetszett neki a lepke, követni kezdte. A pillangó szárnyalt, szárnyalt, Nubu pedig igyekezett utána. Ment utána árkon-bokron át, annyira belefeledkezett a látványba. Közben a nap delelőre ért, majd nyugatra fordult, s már egészen megközelítette a látóhatárt, tarkára festve a felhőket, amikor a lepke hirtelen eltűnt Nubu elől.

A zsiráf tanácstalanul nézelődött, forgolódott, nem találta a szépséges pillangót. S ahogy ott állt tanácstalanul, hirtelen rádöbbent, hogy teljesen megfeledkezett az időről, és mindjárt esteledik, ő pedig nagyon messzire keveredett hazulról. A lepkekergetés során megéhezett, megszomjazott, és döbbenten látta, hogy ezen a környéken egyáltalán nincsenek fák, csak bokrok. Mit fog akkor vacsorázni?

Nubu némi töprengés után úgy döntött, hogy ezúttal megteszik a bokrokon lévő levelek, ha már egyszer nincsenek errefelé fák. Igaz, mélyebben vannak, mint a falevelek, de le tud hajolni. Odalépett a legközelebbi bokorhoz, szétvetette a lábait, mintha inni készülne, és jó mélyen lehajtotta a fejét, hogy szájával elérje a bokrot. Nem volt éppen kényelmes ez a testhelyzet, de inni is így szokott, ráadásul a levelek ízlettek neki. S mivel finom volt, jól belakmározott. Amikor elfogyott erről a bokorról a harapnivaló, megpróbált felegyenesedni és továbbmenni a következőhöz, de nagyon elzsibbadt. Alig bírta felemelni a fejét és kinyújtani a lábait.

Olvass tovább →