Olvasmányos adventi naptár idén is

Idén is folytatásos történetet tartalmazó adventi naptárral várjuk a karácsonyt – ahogyan az már hagyomány a családunkban. A munkamegosztás a következő: én írtam a mesét (bár ezúttal kevésbé mesés, inkább ifjúsági történetnek aposztrofálnám), minden napra egy-egy A5-ös oldalt, a fiam pedig naponta kiveszi az adventi kalendáriumból az aktuális részt, és elolvassa. Igen, már önállóan. Örülök neki, bár így az azonnali visszacsatolás elmarad, amit a felolvasással megkaptam.

Annyit változtattunk ebben az esztendőben, hogy nem a falra függesztettük ki az ünnepváró naptárt, hanem egy fonott kosárba állítottam bele a szokásos kis papírtasakokat. A kiürített napokat egyszerűen előre hajtjuk, így nagyjából látszik, hol tartunk, mennyi idő (folytatás) van még az ünnepig.

Tasakjaink ezúttal nem csipeszelve, hanem kosárban várják, hogy sorra kerüljenek

Az idei történetben nincs varázslat és távoli utazás, ellenben van adventi időszak, barátság, szeretet és segítőkészség. Meg persze csúfolódó gyerekek is, mert soha semmi nem tökéletes. Azért a végére – karácsonyra – egy fifikás kislánynak és a jó szándéknak köszönhetően minden elsimul, és december 24-én a szereplőinkkel ünnepelhetünk.

Olvass tovább →

Ha nem a féreg szorul fába…

A jó cím már fél siker – mondják, s bizony lehet ebben valami, mert Palásthy Ágnes kötetét a címe alapján választotta ki a fiam a könyvtárban. Amikor levette a polcról, megkérdezte, mi ez, én pedig felolvastam: A fába szorult borz. Kuncogás fogadta a szokatlan szókapcsolatot, mert fába szorult féregről már hallottunk, de fába szorult borzról még soha… Az alcím szerint a könyv újabb meséket tartalmaz az erdei tisztásról, a borítón pedig mókás állatok láthatók, sőt belül is ők köszönnek ránk. A fiam rögtön jelezte is szándékát: „Vigyük!”

A fába szorult borz
Vidám hangulat, szeretetteljes légkör  jellemzi a kötetet

A kötet nem okozott csalódást, kedves történeteket kaptunk, amelyeknek hősei erdei állatok – akik viszont nagyon emberi módon viselkednek, hol inkább az állatokra jellemző, hol pedig emberi környezetben előforduló szituációkban. A nyuszi nem fér a testvéreitől otthonukban – ez átlagos emberi lakásban nehezen elképzelhető. Az már viszont nagyon is, hogy a kishúg kölcsön veszi a játékbabát, a nővérnek pedig ez nem tetszik. Az állati létből kiinduló történetek is – például a víz elönti a vakond odúját – emberi csavart kapnak: a vakond a díjait próbálja menteni, és nagyon szomorú, amikor nem sikerül.

Olvass tovább →