Idén is folytatásos történetet tartalmazó adventi naptárral várjuk a karácsonyt – ahogyan az már hagyomány a családunkban. A munkamegosztás a következő: én írtam a mesét (bár ezúttal kevésbé mesés, inkább ifjúsági történetnek aposztrofálnám), minden napra egy-egy A5-ös oldalt, a fiam pedig naponta kiveszi az adventi kalendáriumból az aktuális részt, és elolvassa. Igen, már önállóan. Örülök neki, bár így az azonnali visszacsatolás elmarad, amit a felolvasással megkaptam.
Annyit változtattunk ebben az esztendőben, hogy nem a falra függesztettük ki az ünnepváró naptárt, hanem egy fonott kosárba állítottam bele a szokásos kis papírtasakokat. A kiürített napokat egyszerűen előre hajtjuk, így nagyjából látszik, hol tartunk, mennyi idő (folytatás) van még az ünnepig.
Az idei történetben nincs varázslat és távoli utazás, ellenben van adventi időszak, barátság, szeretet és segítőkészség. Meg persze csúfolódó gyerekek is, mert soha semmi nem tökéletes. Azért a végére – karácsonyra – egy fifikás kislánynak és a jó szándéknak köszönhetően minden elsimul, és december 24-én a szereplőinkkel ünnepelhetünk.
