Kalandos hajózás a Föld körül

Itt a nyár, az utazások időszaka, de sokan csak álmodhatnak a világjárásról, különösen az utóbbi másfél évben. Persze nem csupán a világjárvány, az anyagi helyzet is nagyban meghatározza, ki milyen távlatokban gondolkodhat, ha útra kelne…

Éppen ezért klassz legalább olvasni nagy utazásokról, főleg, ha sokkal kalandosabbak, mint egy szokványos nyaralás. Olyan izgalmakat megélni, mint Fa Nándornak, amikor egyedül megkerülte a Földet vitorlásával, keveseknek adatik meg. De mivel szerencsére írt róla a könyvet, kicsit mi is a részeseivé válhatunk!

A vidám borító izgalmas utazás történetét rejti

Fa Nándor Kalandjaim a Föld körül című kötetét a közelmúltban olvastuk, és el kell ismernem, mindketten nagyon élveztük: a gyerkőc meg én is. Egyszerre bújik meg benne egy izgalmas ifjúsági regény és egy ismeretterjesztő könyv. Rengeteget tanultunk belőle, én is. Például azt, hogy a Copacabanán, a világ leghíresebb strandján nem érdemes esti sétát tervezni (nem mintha az a „veszély” fenyegetne, hogy belátható időn belül eljutok oda). Vagy azt, hogy a koala meglepően nehéz állat. Vagy azt, hogy Tristan da Cunha szigetén tanácsos a lábunk elé nézni, mert könnyen tehénlepénybe léphetünk. S hogy hol van Tristan da Cunha? A könyvből az is kiderül. Szóval egy komplett földrajzórával is számolhatunk. 🙂

Olvass tovább →

Legyen fehér a karácsony! 2. rész

A szállodába lépve az előtérben csillogó karácsonyfa látványa fogadta őket. Andrisnak rögvest ünnepi hangulata támadt, maga sem értette, hogyan tört rá ilyen váratlanul. Úgy tűnt, a szépen felöltöztetett fenyő és a hó megtette a hatását. Meg is feledkezett az otthon hagyott betlehemes műsorról és a kalácsozásról.

Másnap még több csodát látott. Amerre nézett, hó, ünnepi díszek, a szálloda éttermében reggel is halk karácsonyi zene. A hegyre felérve álomszép téli panoráma, havas hegycsúcsok körös-körül.

Az oktató néni kedvesen fogadta, és Andris legjobb tudása szerint igyekezett követni az utasításait. Délutánra már ügyesen lecsúszott a tanulópályán, és élvezte is a havon siklást. Már egyáltalán nem bánta, hogy elutaztak ide. Sötétedés után, vacsora előtt sétáltak egyet a faluban, és örömmel látta, hogy sok ház udvarát, ablakát díszíti ünnepi fény, akárcsak otthon. Csakhogy itt hó is van – állapította meg, és arra gondolt, milyen jó az errefelé élőknek, hiszen fehér karácsonyuk lehet.

Andris nem emlékezett arra, hogy otthon valaha fehér karácsonyuk lett volna. Ködös, esős vagy napfényes szokott lenni – mikor melyik változatával lepi meg őket az időjárás –, de sokszor egyszerűen csak szürkeség honol. Hó azonban talán sosem esik ilyenkor. Inkább csak januárban.

Apa és anya mesélték, hogy gyerekkorukban még sokkal több hó hullott, és gyakrabban. Olykor karácsonykor is. Andris pedig sóvárogva gondolt ezekre az elképzelt, régi ünnepekre, amikor még a természet is ünneplőbe öltözik.

Milyen jó lenne itt tölteni a karácsonyt! – ábrándozott este az ágyban elalvás előtt. De tudta, ez lehetetlen, hiszen csupán néhány éjszakára foglalták le a szállást a szülei.

Olvass tovább →

Legyen fehér a karácsony! 1. rész

Andris nagyon szerette az adventi időszakot. Élvezte az ünnepi fényeket, a karácsonyi vásár forgatagát – kihagyhatatlan program volt –, a levegőben szálló mézeskalácsillatot, sőt még a karácsonyi dalokat is lelkesen dúdolgatta. Minden évben alig várta, hogy november szürke, unalmas hetei elteljenek, és fellobbanjon az első lángocska az adventi koszorún. Az egész időszakot maga az ünnep koronázta meg: a téli szünettel, a feldíszített fenyőfával, az alatta lapuló, szépen becsomagolt ajándékokkal, a vidám hangulattal, a finom süteményekkel és az ebéd végén desszertként bekapott szaloncukrokkal. A különleges légkör pedig karácsony után is elkísérte: pár nap, és érkezett a szilveszter, a papírdudák és a tűzijátékok, na meg a sokáig fennmaradás éjszakája. A kettő között pedig sok közös játék a szüleivel, séták a jobbára hűvös időben – persze melegen felöltözve – és az a végtelen szabadság, amellyel csak az iskolai szünetek tudnak megajándékozni egy nebulót.

Andris másodikos volt, így már ismerte az iskolai karácsonyi szokásokat is. A szünet előtti utolsó héten már szinte nem is tanulnak, hanem sokat játszanak, ünnepi dalokat hallgatnak és énekelnek, díszeket készítenek. Van karácsonyi műsor is, s már novemberben kiderült, hogy ebben az esztendőben ők adnak elő betlehemes műsort. Az esztendő utolsó tanítási napján mutatják majd be a tornateremben, a többi alsós osztály előtt.

Tavaly ünnepi kalácsozás is volt tízórai gyanánt, Andrisnak nagyon ízlett a finomság. Remélte, idén is részük lesz benne.

Ám mielőtt a naptár decemberhez ért, az első adventi gyertya meggyújtását követően Andrist váratlan bejelentéssel lepték meg a szülei. Első pillanatban nem is tudta, örüljön-e vagy sem, bár apa és anya nagyon lelkesnek látszottak.

Olvass tovább →

A Tejúton túl bicikliztünk

Különleges utazáson jártunk december végén úgy, hogy ki sem mozdultunk a lakásból. E nem mindennapi kalandot Berg Juditnak köszönhetjük, a Mesék a Tejúton túlról című könyve ugyanis ott rejtőzött a karácsonyfa alatt, s az ünnep utáni napokban el is olvastuk.

A kiinduló helyzet ismerős lehet, bárhol, bármikor előfordulhat: egy kisfiú és egy kislány összekap egy játszótéren az előbbi biciklijén. A folytatás azonban már nem hétköznapi: a bringa felszáll a két veszekedővel, és a csillagokba repíti őket. A gyerekek hirtelen a Tejúton túl találják magukat, és valahogy meg kell lelniük a hazafelé vezető utat. Ehhez azonban szükséges békét kötniük és megtanulniuk együttműködni, miközben varázslatos vidékeken járnak, furcsa teremtményekkel találkoznak, és nem egyszer bajba kerülnek.

Mesék a Tejúton túlról
Kaland kalandot követ, miközben a gyerekek megtanulnak együttműködni

Olvass tovább →

Nyaralás közben is olvasunk mesét

Találós kérdés: mi az, ami nem hiányozhat a családunk nyaralós pakkjából? Természetesen a mesekönyv. 🙂 A nyár, az utazás, a kalandok nálunk nem ok arra, hogy lemondjunk a mindennapi meséről.

Habár egy kiruccanás felborítja a szokásos napi menetrendet – és ez így is van jól –, akadnak olyan rutinjaink, amelyeket ilyen alkalmakkor sem hagyunk el. A csendes pihenőhöz kiránduláskor már nem ragaszkodunk, hatévesünk anélkül is simán végigpörgi a napot (korábban, amikor még igényelte a napközbeni pihenést, igyekeztünk úgy tervezni a programot, hogy ne maradjon el), ellenben a lefekvés előtti meseolvasáshoz üdülés közben is ragaszkodunk. Nem csak én, a gyermekem is. 🙂

Az utazás órái ugyancsak remek alkalmat kínálnak a mesélésre. Én sajnos kevésbé bírom a mozgó járműben olvasást, viszont mesét fejből is lehet mondani vagy improvizálni, úgyhogy akár így, akár úgy, de kiválóan el lehet vele tölteni a vonatozás/autózás/buszozás/repülés – olykor hosszúnak tűnő – perceit.

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 1. rész

Élt egyszer egy kisfiú, akit Bálintnak hívtak. Középső csoportos óvodás volt, és a vonat volt a jele. Minden reggel az anyukája vitte oviba, és délutánonként is legtöbbször ő ment érte. Néha pedig a nagymamája és a nagypapája. Bálint nagyon örült volna, ha olykor-olykor az apukája érkezik érte, de sajnos ez lehetetlen volt. Bálint apukája ugyanis külföldön dolgozott, és csak ritkán tudott hazalátogatni. Gyakran telefonált ugyan, és hetente többször beszélgettek a számítógépen keresztül, de ez mégsem olyan volt, amikor lehet egy jót birkózni, vagy oda lehet bújni, kapni vagy adni egy puszit. Bálintnak nagyon hiányzott az apukája, és türelmetlenül várta, mikor jöhet legközelebb haza, mikor játszhatnak újra együtt, és mikor kaphat nem csak anyától, apától is jóéjtpuszit… Legalább a látogatás néhány napja alatt…

Aznap reggel, amikor Bálint a Mikulás ajándékát bontogatta, az apukája a táblagép képernyőjén keresztül köszöntötte Bálintot, aki boldogan mutatta édesapjának, milyen csomagot talált a csizmájában. Lelkesen emelte a kamera elé az összes darabot, és apa vele együtt örült.

– Úgy látom, nagyon jó fiú voltál, hogy ilyen sok mindent kaptál – mosolygott rá apa. – Nekem is van egy jó hírem a számotokra – folytatta. – Úgy tűnik, karácsonyra haza tudok utazni, és közösen ünnepelhetünk.

– Ez már biztos? – kérdezte anya.

– A jövő héten kiderül, de majdnem biztos – felelte apa.

Bálint arca ragyogott az örömtől. Micsoda klassz hír: apa jön!

– Még nem éld bele magad túlságosan – figyelmeztette az anyukája Bálintot, miután elköszöntek apától. – Csak a jövő héten válik teljesen biztossá, el tud-e jönni.

– Jó – válaszolta Bálint, de nehezére esett visszafogni örömét és lelkesedését. Annyira várta már, hogy apa újra velük lehessen!

Olvass tovább →

A húsvéti nyuszi naptára – 2. rész

Ment, mendegélt, míg egy erős sodrású, széles folyóhoz nem ért. Akárhogy meresztgette a szemét, nem látott sehol hidat.

– Hogy kelek át ezen a nagy vízen? – sóhajtott a nyuszi.

– Majd én segítek neked – hallatszott egy hang a közeli fáról. A nyuszi megfordult, és egy varjút vett észre.

A fényes fekete tollú madár a nyuszi mellé röppent.

– Ülj fel rám, kapaszkodj, és elviszlek egy darabig – mondta a varjú.

– Elbírsz engem? – aggodalmaskodott a nyuszi.

– Erős vagyok, ne félj! – jött a válasz.

Olvass tovább →