Címke: varázslat

Otthon nélkül – meseregényben

/ Üveges Szilvia

Régen a szegény legények (néha leányok) és a király, hercegnő, herceg (esetleg grófok és bárókisasszonyok) szerepeltek a mesékben, a mai, modern mesékben pedig  jobbára középosztálybeli családokkal találkozunk. Molnár T. Eszter azonban gondolt egy merészet, és a társadalom perifériájára szorult embereket választotta A Kóbor Szálló című mesekönyve hőseinek. S milyen jól tette! Mert a felolvasás végére nem csupán a középosztálybeli gyermek, hanem jó eséllyel a szülő is másképp tekint az otthontalanokra, mint azelőtt.

Persze mindenki hallott már ilyen-olyan eseteket, de azok távolinak tűntek. A könyv lapjain feltűnő Hetedhét Hugó és a barlangban lakó Búbanya azonban a történet végére kedves ismerőseinkké válnak. Rendes emberek ők, csak kicsúszott a lábuk alól a talaj. A félelmetes Búbanyáról kiderül, hogy egykor ünnepelt énekesnő volt, aki elveszítette a hangját, Hugó pedig egy autóbuszgyárban dolgozott, de az üzem megszűnt, s ezzel odalett Hugó megélhetése is. Nem új történet a felnőttek világában, de mesében mindenképpen szokatlan.

Viszont nagyon fontos, hiszen e különös szereplők segítségével fejlődhet a gyerekek empátiája, érzelmi intelligenciája, kritikai érzéke. Olyan szeletet mutat meg nekik a világból, amelyről sokszor nem szívesen beszélnek a felnőttek. Mindezt olyan kedvességgel, bohósággal és játékossággal, mely tökéletesen illik a kisiskolás korosztály lelkivilágához, érzelmi és értelmi szintjéhez. Nem akar több terhet rájuk tenni, mint amennyit a 6-10 évesek elbírnak.

Ahogy a borító is sugallja, varázslatos történetbe csöppenünk

Olvass tovább →

A király koronája 1. rész

/ Üveges Szilvia

Élt egyszer egy szegény ember a fiával. Folyton dolgoztak, mégsem jutottak egyről a kettőre. Kicsiny házban laktak, és meg kellett becsülniük minden falatot. Egy napon így szólt az apa a fiúhoz:

–       Tőlem már nem tanulhatsz többet. Indulj el a nagyvilágba, sajátíts el egy mesterséget, hogy tisztességesen eltarthasd a majdani családodat.

A legény megpakolta a tarisznyáját kenyérrel, szalonnával, paprikával, és útnak eredt.

Ment, mendegélt, míg egy sűrű erdőhöz nem ért. Az országút ugyan megkerülte a rengeteget, de a fiú úgy döntött, toronyiránt lecsapja a nagy kanyart. Bátran a fák közé vetette magát, és halkan dudorászva bicskájával utat vágott magának a buja növényzetben.

A hatalmas erdőnek azonban csak nem akart vége szakadni. Már napok óta bolyongott, elfogyott az élelme, kénytelen volt apró állatokat elejteni és megsütni, hogy ne haljon éhen.

–     Soha nem jutok ki már innen? – morgott egy hét elteltével.

Ekkor egy dolmányos varjú röppent hozzá, és világos, tágas tisztásra vezette. A tisztás közepén takaros faház állt. A fiú bekopogott.

–     Ki zavarja meg magányomat? – hallatszott egy bosszús hang belülről.

Kattant a zár, nyílt az ajtó. Vénséges vén anyó nézett szembe a fiúval.

–     Jó napot, öreganyám! Útba tudna igazítani egy szegény vándort? Már egy hete tévelygek ebben az erdőben, sehogy sem sikerül megtalálnom a kivezető utat.

–     Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Aztán miből gondolod, hogy csak úgy elárulom, merre kell menned?

–     Reménykedem öreganyám jó szándékában.

Az anyó jóízűen felnevetett.

Olvass tovább →

Az eláztatott boszorkánytanács döntése 1. rész

/ Üveges Szilvia

Trixi nem olyan boszorkány volt, mint a többiek. Nem érdekelték a varázslatok és a bűbájok, ellenben mindennél jobban szeretett a seprűjén száguldani. Olyannyira, hogy emiatt már számtalanszor kivívta idősebb, megfontoltabb társai haragját, hiszen tempójával többször veszélyeztette a levegőben békésen röpködő boszikat.

Amikor a boszorkák végképp megelégelték Trixi fékezhetetlen közlekedési szokásait, összeült a tanács, hogy kifundálják, hogyan vehetnék elejét a további esztelen száguldásnak. Először merész ötlettel gyorsasági versenyt rendeztek, remélve, hogy Trixi lenyugszik, ha szabályos keretek között, kijelölt pályán alkalmat kap arra, hogy kiélhesse szenvedélyét. A megmérettetést természetesen Trixi nyerte meg, de a boszorkányok nem sokkal később keserűen állapították meg, hogy tervük nem vált be: a viadal nem lassította Trixit, hanem éppen ellenkezőleg, még jobban felpörgette.

Miután más lehetőséget nem látott, szigorú büntetéshez folyamodott a tanács: elkobozták Trixi varázspálcáját. Hiszen mit ér egy boszorka varázspálca nélkül? Trixit azonban a legkevésbé sem zavarta az eszköz hiánya, hiszen egyébként sem használta soha. Nem foglalkozott varázslatokkal, bájitalok és mérgek kotyvasztásával. Így aztán vígan száguldozott tovább kedvére – a boszik nem kis bosszúságára.

Egyik éjszaka Trixi a nagy boszorkánygyűlésre igyekezett. Késve indult otthonról, így még a szokásosnál is sebesebben suhant seprűjén, hogy mielőbb odaérjen. Ahogy közeledett a gyűlésnek helyet adó erdei tisztás felé, már látta, hogy hiába rohant, elkezdődött nélküle a találkozó. A rét fölött hatalmas, sötét felleg terjengett, amelyet a boszorkányok varázsoltak közös erővel a fák fölé, eltakarva a teliholdat és ezzel hangulatos homályba borítva a tájat.

Trixi erőteljesen lassított, nem akart becsapódni a gyűlés résztvevői közé. Így is haragszanak már rá a boszorkák, nem hiányzik, hogy újabb rossz pontot szerezzen. Csakhogy túl gyorsan érkezett, és nem tudott idejében megállni. Hogy ne essen társai közé – valakinek esetleg sérülést okozva –, felfelé rántotta seprűjét. Úgy tervezte, megy még egy kört odafent, az égen, s addig lesz ideje kellően lelassulni. Jókora menetszéllel suhant el, több tucat boszorkánynak libbent le miatta a fekete kalapja. A boszik kétségbeesetten kapkodtak fejfedőik után, dühös szavakkal illetve Trixit.

Azonban még ez bizonyult a kisebbik bajnak. Az erős fuvallat, amelyet lendületével Trixi kavart, csúnyán összezilálta a gondos varázslattal létrehozott, sötét felhőt, amelyből szakadni kezdett az eső. Olyan heves zivatar támadt, amilyenre még a legöregebb boszorkányok sem emlékeztek. Mivel Trixi a felleg fölé emelkedett, így ő nem ázott meg, a többiek viszont pillanatok alatt csuromvizesek lettek – és borzasztóan haragosak is.

Olvass tovább →

Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

/ Üveges Szilvia

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →

Valóság és varázslat mezsgyéjén

/ Üveges Szilvia

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy vagány kislányos mesét írjak – ami eddig mindig elmaradt, mert örülök, ha a gyermekemnek szánt, fiús mesékre jut időm. 🙂

Ezért is örültem, amikor Nádasi-Ozsvár Andrea alkotása, a Rebimesék első kötete, a Varázslények kezünkbe került. Ahogy a sorozat címe alapján sejthető, a főhős kislány: Rebeka vagy becenevén Rebi, aki mindig jót akar, mégis állandóan kalamajkába keveredik – hogy aztán a végére megoldja a zűrös helyzeteket. Rebi kalandjai a hat és fél éves fiamnak is tetszettek, többször hangosan felnevetett egy-egy mókás jelenet közben.

A mesékben – ahogy a cím alapján várható – keveredik a valóság és a varázslat világa, különös lények bukkannak fel Rebi környezetében: zűrboszorkány, szárnyas boroszlán, rosszcsont töpp, kobold, nem beszélve a Csíkoshátú Bőröndös Sompolykáról. Vannak köztük kedves és bosszantó figurák is, olykor segítenek Rebinek megoldást találni egy-egy nehézségre, máskor ők maguk jelentik a megoldandó problémát.

Rebi varázslatos világába kalauzol minket a kötet

Olvass tovább →

A végtelennek tűnő esőzés – 2. rész

/ Üveges Szilvia

– Egy kis nyugalmat kérünk! – szólalt meg Tündérváros polgármestere fennhangon. – Tudom, hogy miért gyűltetek össze itt. Tudom, hogy napok óta szakad az eső. Egy rég elfeledettnek hitt varázslat balul ütött ki a tündériskolában, ezért alakulhatott ki ez a hatalmas, végtelennek tűnő esőfelhő. Már dolgozunk a feloszlatásán, de sajnos a vártnál nehezebben sikerül.

– Tudunk valahogyan segíteni? – kérdezte Manó.

– Akinek varázsereje van, csatlakozhat hozzánk, többen könnyebben megtörjük a varázslatot! – hangzott a válasz.

Néhányan jelentkeztek a tömegből, köztük Manó is. A polgármester átvezette őket a tündériskola óriási aulájába, ahol már rengeteg tündér szorgoskodott. Jókora üstben éppen elkészült valami furcsa színű folyadék. Az üst a tündérek csettintésére lábra kapott, és kisétált az udvarra, ahol mindannyian körbeállták. A tündériskola igazgatója elmondta a varázsigét, majd együtt hangosan ismételgetni kezdték a bűvös erejű szavakat. Kis idő múlva az üstben lévő furcsa folyadék kirepült, majd egész egyszerűen elszállt. Manó és a többiek csodálkozva néztek utána.

Olvass tovább →