Pillantás a kulisszák mögé

A mesekönyvemről és a közös munkáról írt bejegyzést blogján a szerkesztőm, Nádasi Krisz. A posztban kiderül néhány kulisszatitok a kötet születéséről, sőt azt is elárulom, mi adta a kezdőlökést a régóta tervezett-dédelgetett kiadáshoz. Emellett az érdeklődők elolvashatják a három mesét tartalmazó kötet egyik történetét. Szívből ajánlom tehát az írást, még egyszer a link: itt megtalálhatjátok.

A kötet három mesét és Bécsi Bella gyönyörű illusztrációit tartalmazza

Mesekönyvet készítettem – sikert aratott

Egyedi ajándékkal leptem meg a kisfiamat idén tavasszal az ötödik születésnapján: saját gyártású mesekönyvet kapott. A saját gyártást jómagamra értem, vagyis az én meséimből állt össze a kötet, magam nyomtattam otthon, a lapokat pedig lyukasztó segítségével egy gyűrűs könyvbe fűztem le. (Mindezt A5-ös méretben, hogy viszonylag könnyen kezelhető és megfogható legyen. Készítettem belső címlapot is.)

Én voltam a szerkesztő, körülbelül tizenöt történetet válogattam ki a blogon is olvasható mesék közül, figyelembe véve a gyermekem életkorát, érdeklődését, illetve az aktualitásokat. Mivel rajzolni sajnos továbbra sem tudok, illusztráció nem készült, de reménykedtem benne, hogy talán már így is végighallgatja a fiam a felolvasást. Mindenesetre kíváncsian vártam a fogadtatást… (Azért természetesen kapott „rendes”, igazi, bolti mesekönyvet is.)

A dekorálás még várat magára

Olvass tovább →