Amikor a kislányom kicsi volt, gyakran észrevettem, hogy egy-egy mese után nemcsak hallgatott – hanem gondolkodott. „És mi lett volna, ha…?”, „Ez a nyom nem is stimmel!” – mondta, és közben csillogott a szeme. Ekkor értettem meg: nemcsak a történetet élvezi, hanem nyomoz. És ekkor született meg bennem az ötlet: olyan meséket írni, amelyekben nemcsak hallgatni lehet – hanem részt venni is.
A nyomozós állatmesék nem csupán tanulságos történetek, hanem valódi kalandjátékok. A gyerek nemcsak követi a hőst, hanem együtt dolgozik vele: gyanakszik, kérdez, újraolvas, és közben olyan képességeket fejleszt, amelyekre egész életében szüksége lesz – figyelem, ok-okozati gondolkodás, megértés, empátia.
Ilyenkor nemcsak a mese kel életre, hanem a gyerek is kíváncsivá válik, bevonódik, gondolkodik. A nyomozós mesék varázsa pontosan ebben rejlik – nem csak a szereplőknek van titkuk, hanem az olvasó is nyomra lelhet.
Evanska Paulo vagyok – rendőrségi nyomozó, meseíró, édesanya. A civil életben a rendőrségen dolgozom, több mint harminc éve. Nem véletlen tehát, hogy az általam írt történetek középpontjában a rejtély és az igazságkeresés áll – de mindig gyereknyelven, szeretettel, játékosan.
