Mondhatnám, hogy a nyár kellős közepén járunk, de az igazság az, hogy már a kétharmada eltelt. Nem is eltelt, elszaladt. A boltokban megjelentek a közelgő szeptemberi tanévkezdést jelző termékek, a nappalok jól érzékelhetően rövidebbek, mint egy hónapja voltak, és már megszoktuk a görögdinnyét meg a fagyit…
Viszont még nincs késő ahhoz, hogy néhány igazi nyári hangulatú könyvet felolvassunk vagy már önállóan olvasó kisiskolásunk kezébe adjunk! Íme, egy teljesen szubjektív ajánló a 6-10 év közötti korosztálynak!
Habár szeszélyes áprilisunk van, azért tény: itt a jó idő, amikor többet vagyunk a szabadban és kevesebbet a négy fal között. És ez így van jól.
Ha viszont kevesebb időt töltünk bent, akkor jó eséllyel (mese)könyvet is ritkábban veszünk a kezünkbe. A gyerek szaladgál, biciklizik, a földet túrja, nekünk is mindig van mit csinálni. Mire a gyerkőc bemegy a lakásba, igyekezni kell a rutinokkal, nem biztos, hogy belefér még a mesélés.
Mit tehetünk, hogy tavasszal, nyáron ne épüljön le a meseolvasás mint szokás? Levegőzzön kevesebbet? Vagy olvassunk neki ritkábban, mint a téli időszakban?
– Megvan itthon a Toldi? – tette fel a kérdést néhány hete a fiam.
– Persze – válaszoltam én.
– És elolvassuk?
– Ha szeretnéd…
Így történt, hogy elővettem az ebook-olvasómat, amelynek memóriájában több kötelező olvasmány lapul, és onnan felolvastam neki Arany János elbeszélő költeményét. Természetesen nem egyszerre, ahhoz túl hosszú lett volna, hanem több részletben esténként.
Akár egy régi tankönyvben is ráakadhatunk a Toldi vagy a János vitéz szövegére
Honnan ismeri Toldi Miklóst a másodikos fiam? A világ legrosszabb gyereke című könyvből, ami a szüleimnél van meg, és náluk gyakran kéri felolvasásra. (Írtam már más bejegyzésben is, bejön neki a retró. Egyébként az e kötetről szóló írással még adós vagyok, de tervben van.)
Szóval nekiveselkedtünk a könnyű olvasmánynak legkevésbé sem nevezhető Toldinak, és kíváncsian vártam én magam is a hatást. Időnként megkérdeztem, érthető-e, és folytassuk-e. Mindig igen volt a válasz. Érdeklődéssel követte estéről estére a történetet, néha tudakolva egy-egy régi szó jelentését.
Szülőként lényegesnek tekinted a mesélést és a felolvasást? De nehéz beleszorítani a mindennapokba azt a kis időt? Vagy annyira elfáradsz a napi hajtásban, hogy nehezen szánod rá magad? Esetleg több gyerek van a családban, és kevesebb idő jut rájuk, mint szeretnéd?
Vagy éppenséggel nem tartod fontosnak a napi rendszerességű felolvasást, illetve mesélést? Úgy érzed, bőven elég, ha hetente-kéthetente leültök egy-egy könyv mellé?
Rengeteg jó ok van arra, hogy miért olvassunk (vagy meséljünk fejből) minden nap a gyereknek. Sok szakember megírta, elemezte már, sok könyvet is találhatunk ebben a témában. Ha nincs időd ezeket végigbogarászni, hogy motivációt gyűjts, akkor maradj ennél a blogcikknél, mely – ígérem – rövidebb lesz. 🙂 Összeszedtem tíz okot, ezek talán Neked is erőt adhatnak, hogy megtaláld a mese helyét a mindennapjaitokban!
Szuper meseregényeket olvastunk 2021-ben, néhányat többször is, mert akkora sikert arattak, hogy a fiam újra kérte. Szerencsére ezek olyan könyvek voltak, amelyeket én is szívesen felolvastam több alkalommal. Nem volt egyszerű az idei merítésből összeválogatni és rangsorolni a legnagyobb kedvenceket, de nem bánom: ez azt jelenti, hogy sok remek kötet került a kezünkbe.
A meseregényeket hosszuk és bonyolultságuk miatt még én olvastam/olvasom fel, de legnagyobb idei favoritjával már önállóan is megpróbálkozott a gyermekem. 🙂
Nos, nézzük, melyik volt az öt legnagyobb kedvenc 2021-ben!
Olvasni mindig jó, de az adventi időszak a hosszú, sötét estékkel, amikor kevesebb szabadtéri programra van lehetőség, különösen hívogató ilyen szempontból. Karácsonyi történetekkel pedig felkészíthetjük a lelkünket a közelgő ünnepre. Ha felolvasunk a gyereknek ünnepi hangulatú meséket, mindketten feloldódhatunk ebben a varázslatos légkörben.
Amennyiben délutánonként, esténként (vagy persze bármikor máskor) bekuckózva olvasnátok, hadd ajánljak karácsonyi és téli történeteket, illetve könyveket a blogon korábban megjelent írások közül.
Ha rövidebb karácsonyi mesére vágytok, íme néhány ötlet:
Ha hosszabb történetek is beleférnek az időtökbe, akkor ajánlom az elmúlt évek adventi meséit:
az első nemes egyszerűséggel a Karácsonyi mese címet viselte, melyben egy manó segít Bálintnak, az óvodás kisfiúnak, hogy az édesapja a nagy havazás ellenére hazaérjen az ünnepre külföldről, az első részét itt találjátok,
a következő évben A hólabda-küldetést izgultuk végig, melyben az életre kelt hógolyóról kiderül, hogy botcsinálta titkos ügynök, aki gyerekek titkos kívánságai után nyomoz, ez a mese itt indul (és itt folytatódik),
Az aranyszínű karácsonyfadísz epizódjaiban egy különleges országba, Fakóföldre látogatunk, ahol minden szürke, ám két gyerek addig kutat egy csodálatos dísz után, amíg vissza nem térnek a színek, íme az első rész,
a Legyen fehér a karácsony! című történetben pedig egy kisfiú nem mindennapi kalandba, majd munkába vág a rég áhított havazás érdekében, ez a mese itt érhető el.
Elképzelted már valaha, milyen lenne, ha egy szép (vagy kevésbé szép) napon reggel kinyitnád a házad ajtaját, és odakint a megszokott látvány helyett egy trópusi őserdő fogadna? Vagy szürke homoksivatag? És emiatt aztán nem kellene iskolába vagy munkába menni…
Talán már nem jutnak eszedbe ilyen gondolatok… úgy tízéves korod óta. Pedig milyen jó lenne kicsit álmodozni.
Kertész Erzsi Mindig másnap című könyve éppen ezt a varázslatot adhatja meg a felnőtt olvasónak, sőt a gyereknek is. A kötetet a szüleimtől kapta a fiam néhány hónapja, és édesanyám olvasta fel neki – azóta többször is. (Igen, a felolvasás a nagyszülőknél sem marad el, a nagymamák boldogan vállalják a feladatot.) Én így csak részleteket hallottam belőle egyszer-egyszer, viszont feltűnt a vidám hangulat. Néha anyukám is elnevette magát a szövegen, a gyermekem pedig nagy figyelemmel és láthatóan szintén remekül szórakozva – kacarászva – fülelt. Őszintén megmondom, kíváncsi lettem, és amikor legutóbb a végére értek, kölcsönkértem a könyvet. Elolvastam. Ezúttal csak magamnak, magamban. Én is jól mulattam rajta – előfordult, hogy hangosan felnevettem –, noha nyilvánvalóan nem én vagyok a célcsoport. Ráadásul a sztorit nem csak a fiam találta érdekesnek és izgalmasnak, hanem én is. Szóval nem csodáltam, hogy ez az alkotás sikert aratott.
A borító keltette vidám légkör belül is folytatódik
Én ülve, ölemben az aktuális könyvvel, a fiam pedig mellettem hallgatja – heverészve. 🙂 Érdekes látni ezt a fajta evolúciót: míg totyogóként a lapozgatás volt a kedvence (akkor persze még az ölemben tanyázott, ma már túl nehéz hozzá), később pedig a képek kötötték le a figyelmét, majd az illusztrációk mellett a történet is egyre nagyobb szerepet játszott, addig mára egyértelműen a szöveg vette át az uralmat.
Fekszik mellettem a kanapén vagy az ágyon (attól függően, hol foglalunk éppen helyet), nem nézi a könyvet, csak hallgatja a felolvasást, és a sztori láthatóan a belső mozijában játszódik le. Már nem igényli ehhez a képeket, az ő fantáziájában jelenik meg minden. A végén persze felül, és ránéz a képekre, talán kíváncsiságból, de ha csak szöveg van egy könyvben, ma már – nyolcévesen, az első osztályt befejezve – az sem gond neki.
Az olvasás ebben a furcsa, nehéz esztendőben is az életünk része maradt; ugyanúgy felolvasok a gyermekemnek, és nagyjából ugyanannyit , mint korábban.
Néhány dolog azonban megváltozott idén. Például nem járunk könyvtárba… sajnos. Március elején voltunk utoljára, illetve én nyáron – amikor lehetőség nyílt rá – visszavittem a nálunk lévő köteteket, de nem hoztam újakat (akkoriban nem is lehetett bemenni és válogatni). Bár a könyvtárban nem szokott tömeg lenni, ebben az évben igyekeztünk nélkülözni a megspórolható utakat, s az otthoni könyvkészletből meg tudtuk oldani, hogy mindig legyen olvasnivaló. A fiam gyakran emel le korábban olvasott és általa kedvelt köteteket a polcról, ezeket nem egyszer, hanem sokszor – de mindenképpen többször – olvassuk. Szerencsés módon rendelkezésünkre állnak a férjem és az én gyerekkori könyveim is, így viszonylag nagy a kínálat, és több – körülbelül négy – polcnyi gyerekkönyv van itthon.
Berg Judit Rumini című kötete néhány éve már a könyvespolcomon van; tulajdonképpen magamnak vettem, mert kíváncsi voltam rá. 🙂 Ha már megvettem, természetesen el is olvastam – s azóta vártam, hogy majd a gyermekemnek is felolvassam, mert egyértelműnek tűnt, hogy tetszeni fog neki.
Nyáron elérkezett ez a pillanat, és egyik este – miután az előzőleg olvasott könyvet befejeztük – én magam javasoltam lefekvés előtti olvasmánynak. A fiam megörült az ismeretlen történetnek, és kíváncsian várta, miről szól majd a mese.
Berg Judit népszerű alkotása nálunk is sikert aratott
A hajósinasnak felcsapott kisegér kalandjait – a terjedelemből adódóan – több estén át, nagyjából két hétig követtük, és valahányszor felfüggesztettük az olvasást – ez rendszerint fejezetek végén következett be –, a fiam hangosan sajnálkozott rajta, s a történet vége felé haladva egyszer meg is jegyezte: „Mindig olyan izgalmas!” Ennél nagyobb dicséret talán nem is kell.
Akárcsak a – szintén Berg Judit írta – Lengemesék esetében, ezúttal is azt vettem észre, hogy a gyermekem nagyon izgul a főszereplőért, és szinte minden idegszálával a mesére figyel felolvasás közben. Teljes kikapcsolás volt számára, tökéletesen beleélte magát a történetbe!
