A csodálatos pókháló 2. rész

A pók nagy lendülettel leereszkedett a fáról, és a galagonyabokrokhoz futott, hogy lássa, megmenekült-e különleges szabásmintájú hálójából valamennyi. Sírdogálva állapította meg, hogy szinte nyoma sem maradt.

–       Mi a baj? – repült mellé a feketerigó.

A pók szipogva felnézett.

–       A medve tönkretette a csodás hálómat.

–       Biztosan nem szándékosan tette – mentegette a kismadár.

–       Nem, véletlenül belegyalogolt. De még csak nem is bánta! Annyit mondott, hogy sajnálja, és elment. Egyáltalán nem érdekelte! Felháborító, hogy a nagy állatok azt csinálnak a kicsikkel, amit akarnak!

–       Eddig nem ilyennek ismertem a medvét – töprengett fennhangon a rigó.

–       Tévedtél – jelentette ki a pók határozottan.

–       Nem tudod újra szőni?

–       Nagy munka volt először is. Aztán majd ismét belegyalogol valaki, és odalesz az egész.

Másnap reggel a pók jobb kedvvel ébredt. Körbejárta a galagonyabokrokat, felmászott rájuk, aztán egyszerű, kicsi háló szövésébe fogott.

Olvass tovább →

A csodálatos pókháló 1. rész

A pók szorgalmasan dolgozott ezen a napsütéses őszi délelőttön. Hatalmas hálót szőtt két szomszédos galagonyabokor közé. Időnként megállt, gondosan megszemlélte, hol tart, majd folytatta a munkáját.

–       Ez igen! – dicsérte a feketerigó. – Micsoda háló lesz ez, barátom!

A pók elégedetten bólintott.

–       Új szövésminta alapján készítem, a nagynénémtől tanultam.

–       Nincs még egy ilyen az erdőben – biztatta a madárka. – Csodájára jár majd mindenki!

A pók elmosolyodott a kedves szavak hallatán, majd újra belevetette magát a munkába. Újabb és újabb szálakat húzott ki, tovább formálva az egyre nagyobb és díszesebb alkotást.

Mire a nap delelőre ért, az új, csodálatos pókháló elkészült. A pók egy közeli faágról vizsgálgatta művét, nem talált benne kivetnivalót.

–       Gyönyörű darab – lelkendezett egy arra járó nyuszi.

–       Álomszép, ahogy a napfény megcsillan rajta – tódította a varangy.

A pók boldogan zsebelte be az elismerő szavakat. Aztán úgy döntött, lepihen kicsit az egyik galagonyabokor árnyékos rejtekében, hiszen kimerítő délelőtt állt mögötte. A kellemes kora őszi melegben hamar el is szundított.

Döngő léptekre, aztán nagy morgásra riadt fel. Ijedten szaladt elő a bokor mélyéről. Elszörnyedt a látványtól. Egy fiatal medve állt pontosan ott, ahol az imént még a hálója feszült, és mancsával pofáját tapogatta.

Olvass tovább →

Adventi naptár 5. rész

Csengettek. Viola nem számított több látogatóra, így elkerekedett a szeme, amikor ajtót nyitó édesanyja Ármint kísérte be. Lajos bácsi gyorsan elbúcsúzott, Viola pedig leültette Ármint a szobájában.

– Ne haragudj, amiért meggyanúsítottalak, hogy összejátszol a Vasvári testvérekkel. Butaság volt, csak nagyon elkeseredtem. Hihetetlen, hogy ezt megtetted értem, és csúcs, hogyan tudtad megszervezni. Igazi rendőrök igazi rendőrautóval… Miután elmentek, anyu mindent elmesélt.

– Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy. Szerettem volna valahogy segíteni és veled is tisztázni a helyzetet. Te vagy a legjobb barátom, és jó lenne, ha így is maradna.

– Ha ezek után még barátkozol velem, én itt vagyok.

– Szuper – lelkesedett Viola.

– Csak az a kár, hogy a suliban nem látták ezt a ma reggeli akciót. Sose mosom le magamról a csúfolódást.

– Hátha elfelejtik, mire véget ér a téli szünet.

– Hát, meglátjuk.

– És ha nem, gyere át a mi iskolánkba. Lehetnénk osztálytársak! Nálunk nincsenek Vasvári testvérek.

A gondolat láthatóan szöget ütött Ármin fejébe.

– Még meglátom, hogyan alakul, de ez egészen remek ötlet. Lehet, hogy rajzolni nem tudsz olyan ügyesen, de fantasztikusan jó gondolataid vannak! Neked ez az erősséged.

– Akkor reggel mehetnénk együtt iskolába, délután meg haza – folytatta Viola az ötletbörzét, aztán átadott Árminnak egy marék édességet.

– Mi ez? – csodálkozott a fiú.

Olvass tovább →

Adventi naptár 4. rész

Viola elégedetten kuncogott a lépcsőkorlátra támaszkodva, majd visszahúzódott a lakásukba, ahogy közeledtek a hangok. A Vasvári lakásban kiértek az előszobába.

– Pisilni kell – nyavalygott a síró Máté.

– Az még megoldható, ha nincs a vécén ablak, amin keresztül kereket oldhat – dörmögte az egyik rendőr.

– Nincs rajta ablak – válaszolt Máté.

– Egyébként is a negyediken vagyunk – jegyezte meg Peti rosszallóan.

– Kérem, sok mindent láttunk már – magyarázta a másik egyenruhás.

– Na, szaladj el gyorsan a vécére, ha már ilyen kedves a rendőr úr – mondta Vasváriné. – Te meg húzd fel a cipődet.

– Egy zoknit kaphatnék? – kérdezte Peti.

– Hozom – felelte az anyja.

Pár perc múlva elindult a furcsa menet a felső szintről. A Vasvári fiúk pizsamában, cipőben, kabátban és sapkában – Máté szipogva –, meg a két egyenruhás rendőr. Viola bezárta a bejárati ajtajukat.

– Nemsokára utánatok megyünk, gyerekek – szólt utánuk az apjuk.

– És ha megígérjük, hogy többet nem csúfolódunk? – hallatszott Peti hangja a lépcsőházból.

– Ezt a bejelentővel kell megbeszélni. Ha ő eltekint a bejelentéstől, akkor nem szükséges önöket az őrsre beszállítanunk.

– De hát azt se tudom, ki a bejelentő! – csattant fel Peti.

Olvass tovább →

Adventi naptár 3. rész

– Hagyj békén! Menj, és röhögj csak rajtam a Vasvári fiúkkal!

Viola elpityeredett. – Nem mondtam senkinek semmit, a legkevésbé a Vasváriaknak. Nem is szoktam beszélgetni velük.

– Higgyem is el, ugye?

– Nem hazudok – bizonygatta a lány. – Máshonnan nem tudhatták meg?

– Nem hinném. Menj csak haza vagy Vasváriékhoz, és nem kell többet jönnöd.

Ármin elfordult, és nem szólt többet Violához. A lány egy darabig ott álldogált még, hátha megenyhül a fiú, de mivel ez nem történt meg, Viola szomorúan hazakullogott, kezében a két csokival.

Édesanyja engedte be az ajtón, és rögtön észrevette könnyes szemét, elkeseredett arcát.

– Mi történt?

– Ármin haragszik rám – sírta el magát Viola, és elmesélte anyjának a fiúval folytatott beszélgetését.

Anya a fejét csóválva hallgatta a beszámolót.

– Dühös vagy Árminra? – kérdezte végül.

– Nem, csak nem értem, miért hiszi azt, hogy rosszat akarok neki – válaszolt Viola.

– Tudod, nagyon nehéz helyzetben van, ilyenkor az ember nem mindig gondolkodik tiszta fejjel – magyarázta anya. – Ha lesz ideje feldolgozni, talán belátja majd a tévedését.

– És ha nem? Nem akarom, hogy azt higgye, én voltam!

Olvass tovább →

Adventi naptár 2. rész

Violának ez nehezen sikerült, így bement a szobájába, lefeküdt az ágyára, lehunyta a szemét, és megpróbálta kitalálni, milyen lenne az életük, ha olyan helyzetben lenne, mint a szomszéd fiú. Vajon mi mindenről kellene lemondania?

Nem bontogathatna adventi kalendáriumot. Nem mehetne korcsolyázni, hiszen a jégpálya sem ingyenes. A karácsonyi vásárba ellátogathatnának, de talán nem vehetnének semmit. Sem finom, kimérős, kézműves szaloncukrot, sem új karácsonyfadíszeket. A kürtős kalács illata a levegőben szállna, de arra sem telne. Csak nézhetné, ahogyan mások eszegetik.

Viola fantáziájában ez a karácsony megfakult. Hiába villogtak körülötte a színek és a fények, hasztalan zengtek a jól ismert ünnepi dalok, mintha csak kívülről nézte volna az egész kavalkádot és mások önfeledt boldogságát.

A lány végül elképzelte, hogyan viselkedne, ha valaki neki akarná adni a kürtős kalácsát, miután megtudta, hogy nekik nem futja rá. Kellemetlenül érezte magát, noha ő sem értette, miért. Hiszen értékelte a jó szándékot, a kedvességet. Ha gondolatban elfogadta, szégyenkezett, hogy mások szánalmára szorult, ha meg nem, szinte kicsordult a nyála, annyira kívánta a finomságot. Micsoda nyomorult egy helyzet – dühöngött magában, de végre világos lett számára, miért mondott Ármin nemet.

Utána még sokáig gondolkodott azon, hogyan segíthetne úgy, hogy Ármin elfogadja, és ne sértse meg a fiú büszkeségét. Egyszer csak eszébe jutott egy régebben olvasott könyv, amelyben két testvér minden falatot megosztott egymással. Ők Árminnal ugyan csak szomszédok, de így is jó ötletnek találta, és a tettek mezejére lépett.

Olvass tovább →

Adventi naptár 1. rész

Az adventi naptár apró, piros csizmácskái ünnepi hangulattal töltötték meg a lakást december első napján. Viola nem lepődött meg, hiszen az évek során már hozzászokott a karácsonyváró kalendáriumhoz, de örömmel fogadta a bontogatnivalót. Kinyitotta az egyes számú csizmácskát, és kihúzott belőle egy apró csokoládét.

– Megehetem? – kérdezte édesanyjától.

– Reggelire nem. Majd délután, ha hazaértél az iskolából.

Viola elhúzta a száját. – Az még olyan soká lesz.

– Valahogy csak kibírod addig – biztatta anya mosolyogva, mire Viola duzzogva letette az asztalra az édességet. – Itt fog várni uzsonnára – tette hozzá anya.

Viola rosszkedvűen vállat vont, bár belátta, a csokoládé valóban nem reggelire való. Végignézett az adventi naptáron, és megállapította, hogy nagyon messze még a karácsony.

– Hamar elszalad ez a pár hét – vigasztalta apa. – Mire észbe kapunk, már a fenyőfát díszítjük. December 6-án pedig még a Mikulás is tiszteletét teszi. Persze csak a jó gyerekeknél.

Viola arca felderült, ahogyan végigpörgette a fejében, mennyi program és ajándék vár rá ebben a hónapban. Korcsolyázás, ünnepi fények, karácsonyi vásár, kürtőskalács illata a levegőben, íze a szájában, és persze minden nap kinyithat egy csizmácskát. Öt nap múlva érkezik a Mikulás, egy csomó finomságra számíthat. Az egész megkoronázásaként pedig december végén itt lesz a karácsony, ragyogó fával, alatta tengernyi, szépen becsomagolt ajándékkal. Viola arra jutott magában, hogy ez a legjobb hónap az évben, és nem is baj, ha messze még a vége, hiszen annál tovább tart a varázslat.

De a félrerakott csoki miatti sértődöttsége még nem múlt el teljesen. Igazán tehetnének ma kivételt a szülei. Vagy ebben a hónapban. Hiszen ilyenkor minden kicsit más.

Olvass tovább →

Igazi nyári olvasmányok alsósoknak

Mondhatnám, hogy a nyár kellős közepén járunk, de az igazság az, hogy már a kétharmada eltelt. Nem is eltelt, elszaladt. A boltokban megjelentek a közelgő szeptemberi tanévkezdést jelző termékek, a nappalok jól érzékelhetően rövidebbek, mint egy hónapja voltak, és már megszoktuk a görögdinnyét meg a fagyit…

Viszont még nincs késő ahhoz, hogy néhány igazi nyári hangulatú könyvet felolvassunk vagy már önállóan olvasó kisiskolásunk kezébe adjunk! Íme, egy teljesen szubjektív ajánló a 6-10 év közötti korosztálynak!

Olvass tovább →

Karácsonyi finomságok 4. rész

Kis idő múlva választ kaptak a kérdésekre. Elmúlt karácsonyokról ismerős illatok szálltak a konyhában, keveredve a mézeskalács jellegzetes, kellemes szagával.

– Ez hasonlít – szimatolt Bori elégedetten a levegőbe.

– Igen. Remélem, az íze is megfelelő lesz – bólintott Máté.

Alig várták, hogy megsüljön, és apa kiemelje a tepsit a forró sütőből. Ott sürögtek-forogtak körülötte, nézegették, egyezik-e a színe a nagyiéval.

– Gyerekek, hagyjátok kicsit hűlni, utána megkóstolhatjátok – nyugtatta őket apa.

A gyerekek persze türelmetlenül lesték, mikor érkezik el az a pillanat, amikor nem csak a szaglásukkal, hanem az ízlelésükkel is próbára tehetik az ünnepre szánt finomságokat. Hiába intette apa óvatosságra őket, mégis sikerült megégetni a nyelvüket: nem bírtak tovább várni.

Először nem is érezték az ízét, csak a forróságot. Ám amikor kapkodva megfújták a következő falatot, és újra próbálkoztak, a régi, megszokott aroma áradt szét a szájukban. Máté és Bori egymásra mosolyogtak, és egyszerre kezdtek el ujjongani.

– Igen, ez az! Sikerült! Pont olyan az íze, mint a nagyiénak!

– Biztosan nagy meglepetést szereztek vele holnap – jegyezte meg apa.

Másnap szenteste reggelére ébredtek. Semmi nem úgy történt, ahogyan más években szokott. De az ikrek már egyáltalán nem bánták. Tele voltak izgalommal, várakozással, örömmel.

Olvass tovább →

Karácsonyi finomságok 3. rész

Nagymama folytatta a csevegést, de jobbára csak apa válaszolgatott neki. Bori annyira mérges és csalódott volt, oda sem tudott figyelni. Csak azon járt az esze, hol lehet a süteményes füzet, és hogyan szerezhetnék meg a receptet.

– Apa tudnál nekem segíteni kicsit? – csendült fel Máté hangja pár perc múlva a konyhából.

– Persze – felelte apa, és kisietett.

Bori zavartan nézett a nagymamára, mert fogalma sem volt, miről folyt éppen a társalgás. Gondolatban ezer átkot szórt Mátéra, aki egy kis eszegetést sem tud egyedül megoldani.

Apa és Máté együtt tértek vissza a konyhából. Újra helyet foglaltak a kanapén, majd apa rövidesen búcsúzkodni kezdett. Bori kétségbeesetten vette tudomásul, hogy mindjárt indulnak, és nem szerezték meg azt, amiért jöttek. Így nem tudják meglepni a nagymamát a karácsonyi keksszel. Pedig milyen szuper ötlet volt!

Bori rosszkedvűen távozott, s ahogy kiértek az utcára, nekiesett az ikertestvérének.

– Nem sikerült megtalálni a receptet, és ahelyett, hogy feltartottad volna a nagymamát, még a nyakunkra küldted!

– Hidd el, megvolt az oka. Ugyanis a konyhában megtaláltam a sütis füzetet. Az asztal alá kellett dugnom, amikor nagyi benézett. Aztán azért hívtam ki apát, hogy a telefonjával fényképezze le a karácsonyi keksz receptjét. Utána visszatettem a füzetet oda, ahol találtam. Nagyi nem vett észre az egészből semmit.

Bori zavartan motyogott.

– Ja, akkor bocsi.

Máté felnevetett.

– Az a lényeg, hogy megvan, és délután, ha bevásároltunk, kezdhetjük a sütögetést.

Olvass tovább →