Kategória: Mesék

Adventi üzenetek 3. rész

/ Üveges Szilvia

Betti bólintott. Ha hazaérnek, majd megcsinálja a cetlit, nem kerül sok időbe. Kivágja a papírt, ráírja a szöveget, esetleg rajzol mellé valami egyszerű ünnepi motívumot. Így mindkét program belefér a délutánjába.

Az órák azonban szinte észrevétlenül elrepültek a csillogó-villogó forgatagban. A ragyogó fények díszbe öltöztették a csupasz fákat és a szürke lámpaoszlopokat. A főtéren hatalmas, pompás karácsonyfa terpeszkedett, a körülötte elhelyezett hangszórókból lágy ünnepi muzsika szólt, finoman körülfolyva a sokaságot. Kézművesek kínálgatták szebbnél szebb portékáikat, a levegőben hol kürtőskalács, hol kenyérlángos illata úszott.

Betti megcsodálta a levegőbe függesztett, ledes angyalkákat, az életnagyságú betlehemet és a százéves épületek izzósorral kiemelt szépségét. Tetszettek neki az egyik pulton kipakolt színes, hagyományőrző mézeskalácsok, és hosszan elácsorgott egy antikvárium standja előtt, ahol régi kötetek várakoztak új gazdájukra. Kiválasztott egy csíkos könyvet, Janikovszky Éva Szalmalángját, és a zsebpénzéből megvásárolta magának. A szappanosnál finom gyümölcsillatút kért, majd jóízűen elkortyolta a meleg teát, mely átmelegítette testét-lelkét.

Most először Betti szépnek látta a várost, és jól érezte magát itt. Az otthoni adventi kirakodóvásár és ünnepi hangulat sokkal szerényebb volt, miként a település is. Otthon… Még mindig így gondolt szülővárosára, ahol élete első tíz esztendejét töltötte, pedig már hónapok óta itt lakott. Talán egyszer ezt is otthonának tekinti majd? Ez egyelőre elképzelhetetlennek tűnt számára.

Gyorsan elhessegette magától a keserédes nosztalgiát, és engedte, hogy a varázslatos adventi légkör beszippantsa.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 2. rész

/ Üveges Szilvia

– Még nem döntöttem el, melyik legyen. A következő szünetben visszajövök.

Ez utóbbit mondania sem kellett volna, Ildikó néni számíthatott rá, hiszen csaknem az összes tízpercet a könyvtárban töltötte az utóbbi hetekben.

Soha ilyen hosszúnak és unalmasnak nem érzékelt tanórát, mint most, pedig nem is matek volt. Ahogy kicsengettek, levágtatott a könyvtárba. Visszatért a téli mesekönyves polchoz, de hiába keresgélt, nem látta azt a kötetet, amelyik alatt a cetli hevert. Több könyvet is kihúzott, de hiába. Talán nem jól emlékszik, nem az volt a címe. Kissé csüggedten vette tudomásul, hogy nincs meg a különös felirat.

– Biztosan nem nekem szánták – motyogta Betti.

– Tessék? – kérdezte Ildikó néni, aki még mindig a helyiség dekorálásával foglalatoskodott.

– Izé, nem emlékszem, melyik könyvet nézegettem korábban.

– Segítsek?

– Nem szükséges, köszönöm.

Betti megvonta a vállát, és ismét belevetette magát a következő olvasmány kiválasztásába. Több könyvbe belelapozott, végül egy kék borítójú, hóeséses varázslatot ígérő meseregény mellett tette le a voksát.

Helyet foglalt az ablak melletti széken, és pillanatok alatt belefeledkezett a mese világába, még Ildikó néni matatása sem vonta el a figyelmét.

A következő szünetben – követve szokását – visszament a könyvtárba, hogy folytassa a történetet. Ildikó néni időközben kirakta az összes karácsonyi díszt, éppen az üres dobozt süllyesztette el az egyik zárt szekrénybe. Az egyébként is zsúfolt szoba könyvekkel díszített karácsonyfához hasonlított, Bettinek legalábbis ez jutott róla eszébe.

Nem bánta. A könyveket és a karácsonyt egyaránt szerette, a kettő együtt csak még jobb lehet.

Visszahuppant a helyére, kinyitotta a negyvenöt perce letett regényt, és folytatta az olvasást. Amikor az oldal aljára ért, és lapozott, az ölébe hullott egy papírdarab.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 1. rész

/ Üveges Szilvia

Betti türelmetlenül számolta a kicsengetésig hátralévő perceket. Szerencsére a tanterem falán terpeszkedő falióra megbízhatóan mutatta a pontos időt. Még tíz perc. Még kilenc. Nyolc.

Betti felsóhajtott. Nagyon lassan telik az idő matematikaórán. A többin is, de valahogy matekon különösen. Öt perc. Soha nem lesz már szünet. Négy. Rátérhetnénk már arra, mi lesz a házi feladat. Még kettő. Legyen már szünet!

Végre belerikácsolt a tanórai csendbe a csengő kellemetlen, rekedtes hangja. Ha Betti lett volna az igazgató, biztosan valami fülbemászó, vidám dallamot játszott volna be az iskolarádió rendszerén keresztül – de Betti diák volt. Nem is régóta járt ebbe a suliba, szeptemberben íratták be a szülei, miután másik településre költöztek apu munkája miatt.

Betti gyorsan elrakta a holmiját, majd a többiekkel együtt kivágtatott a folyosóra. Azonban nem csapódott egyik nevetgélő, játszó csoporthoz sem. Tovább robogott, a folyosó végén balra fordult, levágtatott a lépcsőn a földszintre, majd benyitott egy Könyvtár feliratú ajtón.

Mintha másik univerzumba lépett volna. Maga mögött hagyta a zajos épületet, nyugodt, békés oázisba érkezett. Ildikó néni rámosolygott.

– Itt a könyved – nyújtotta át neki az előző szünet végén otthagyott kötetet.

Olvass tovább →

A csodálatos pókháló 2. rész

/ Üveges Szilvia

A pók nagy lendülettel leereszkedett a fáról, és a galagonyabokrokhoz futott, hogy lássa, megmenekült-e különleges szabásmintájú hálójából valamennyi. Sírdogálva állapította meg, hogy szinte nyoma sem maradt.

–       Mi a baj? – repült mellé a feketerigó.

A pók szipogva felnézett.

–       A medve tönkretette a csodás hálómat.

–       Biztosan nem szándékosan tette – mentegette a kismadár.

–       Nem, véletlenül belegyalogolt. De még csak nem is bánta! Annyit mondott, hogy sajnálja, és elment. Egyáltalán nem érdekelte! Felháborító, hogy a nagy állatok azt csinálnak a kicsikkel, amit akarnak!

–       Eddig nem ilyennek ismertem a medvét – töprengett fennhangon a rigó.

–       Tévedtél – jelentette ki a pók határozottan.

–       Nem tudod újra szőni?

–       Nagy munka volt először is. Aztán majd ismét belegyalogol valaki, és odalesz az egész.

Másnap reggel a pók jobb kedvvel ébredt. Körbejárta a galagonyabokrokat, felmászott rájuk, aztán egyszerű, kicsi háló szövésébe fogott.

Olvass tovább →

A csodálatos pókháló 1. rész

/ Üveges Szilvia

A pók szorgalmasan dolgozott ezen a napsütéses őszi délelőttön. Hatalmas hálót szőtt két szomszédos galagonyabokor közé. Időnként megállt, gondosan megszemlélte, hol tart, majd folytatta a munkáját.

–       Ez igen! – dicsérte a feketerigó. – Micsoda háló lesz ez, barátom!

A pók elégedetten bólintott.

–       Új szövésminta alapján készítem, a nagynénémtől tanultam.

–       Nincs még egy ilyen az erdőben – biztatta a madárka. – Csodájára jár majd mindenki!

A pók elmosolyodott a kedves szavak hallatán, majd újra belevetette magát a munkába. Újabb és újabb szálakat húzott ki, tovább formálva az egyre nagyobb és díszesebb alkotást.

Mire a nap delelőre ért, az új, csodálatos pókháló elkészült. A pók egy közeli faágról vizsgálgatta művét, nem talált benne kivetnivalót.

–       Gyönyörű darab – lelkendezett egy arra járó nyuszi.

–       Álomszép, ahogy a napfény megcsillan rajta – tódította a varangy.

A pók boldogan zsebelte be az elismerő szavakat. Aztán úgy döntött, lepihen kicsit az egyik galagonyabokor árnyékos rejtekében, hiszen kimerítő délelőtt állt mögötte. A kellemes kora őszi melegben hamar el is szundított.

Döngő léptekre, aztán nagy morgásra riadt fel. Ijedten szaladt elő a bokor mélyéről. Elszörnyedt a látványtól. Egy fiatal medve állt pontosan ott, ahol az imént még a hálója feszült, és mancsával pofáját tapogatta.

Olvass tovább →

Adventi naptár 5. rész

/ Üveges Szilvia

Csengettek. Viola nem számított több látogatóra, így elkerekedett a szeme, amikor ajtót nyitó édesanyja Ármint kísérte be. Lajos bácsi gyorsan elbúcsúzott, Viola pedig leültette Ármint a szobájában.

– Ne haragudj, amiért meggyanúsítottalak, hogy összejátszol a Vasvári testvérekkel. Butaság volt, csak nagyon elkeseredtem. Hihetetlen, hogy ezt megtetted értem, és csúcs, hogyan tudtad megszervezni. Igazi rendőrök igazi rendőrautóval… Miután elmentek, anyu mindent elmesélt.

– Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy. Szerettem volna valahogy segíteni és veled is tisztázni a helyzetet. Te vagy a legjobb barátom, és jó lenne, ha így is maradna.

– Ha ezek után még barátkozol velem, én itt vagyok.

– Szuper – lelkesedett Viola.

– Csak az a kár, hogy a suliban nem látták ezt a ma reggeli akciót. Sose mosom le magamról a csúfolódást.

– Hátha elfelejtik, mire véget ér a téli szünet.

– Hát, meglátjuk.

– És ha nem, gyere át a mi iskolánkba. Lehetnénk osztálytársak! Nálunk nincsenek Vasvári testvérek.

A gondolat láthatóan szöget ütött Ármin fejébe.

– Még meglátom, hogyan alakul, de ez egészen remek ötlet. Lehet, hogy rajzolni nem tudsz olyan ügyesen, de fantasztikusan jó gondolataid vannak! Neked ez az erősséged.

– Akkor reggel mehetnénk együtt iskolába, délután meg haza – folytatta Viola az ötletbörzét, aztán átadott Árminnak egy marék édességet.

– Mi ez? – csodálkozott a fiú.

Olvass tovább →

Adventi naptár 4. rész

/ Üveges Szilvia

Viola elégedetten kuncogott a lépcsőkorlátra támaszkodva, majd visszahúzódott a lakásukba, ahogy közeledtek a hangok. A Vasvári lakásban kiértek az előszobába.

– Pisilni kell – nyavalygott a síró Máté.

– Az még megoldható, ha nincs a vécén ablak, amin keresztül kereket oldhat – dörmögte az egyik rendőr.

– Nincs rajta ablak – válaszolt Máté.

– Egyébként is a negyediken vagyunk – jegyezte meg Peti rosszallóan.

– Kérem, sok mindent láttunk már – magyarázta a másik egyenruhás.

– Na, szaladj el gyorsan a vécére, ha már ilyen kedves a rendőr úr – mondta Vasváriné. – Te meg húzd fel a cipődet.

– Egy zoknit kaphatnék? – kérdezte Peti.

– Hozom – felelte az anyja.

Pár perc múlva elindult a furcsa menet a felső szintről. A Vasvári fiúk pizsamában, cipőben, kabátban és sapkában – Máté szipogva –, meg a két egyenruhás rendőr. Viola bezárta a bejárati ajtajukat.

– Nemsokára utánatok megyünk, gyerekek – szólt utánuk az apjuk.

– És ha megígérjük, hogy többet nem csúfolódunk? – hallatszott Peti hangja a lépcsőházból.

– Ezt a bejelentővel kell megbeszélni. Ha ő eltekint a bejelentéstől, akkor nem szükséges önöket az őrsre beszállítanunk.

– De hát azt se tudom, ki a bejelentő! – csattant fel Peti.

Olvass tovább →

Adventi naptár 3. rész

/ Üveges Szilvia

– Hagyj békén! Menj, és röhögj csak rajtam a Vasvári fiúkkal!

Viola elpityeredett. – Nem mondtam senkinek semmit, a legkevésbé a Vasváriaknak. Nem is szoktam beszélgetni velük.

– Higgyem is el, ugye?

– Nem hazudok – bizonygatta a lány. – Máshonnan nem tudhatták meg?

– Nem hinném. Menj csak haza vagy Vasváriékhoz, és nem kell többet jönnöd.

Ármin elfordult, és nem szólt többet Violához. A lány egy darabig ott álldogált még, hátha megenyhül a fiú, de mivel ez nem történt meg, Viola szomorúan hazakullogott, kezében a két csokival.

Édesanyja engedte be az ajtón, és rögtön észrevette könnyes szemét, elkeseredett arcát.

– Mi történt?

– Ármin haragszik rám – sírta el magát Viola, és elmesélte anyjának a fiúval folytatott beszélgetését.

Anya a fejét csóválva hallgatta a beszámolót.

– Dühös vagy Árminra? – kérdezte végül.

– Nem, csak nem értem, miért hiszi azt, hogy rosszat akarok neki – válaszolt Viola.

– Tudod, nagyon nehéz helyzetben van, ilyenkor az ember nem mindig gondolkodik tiszta fejjel – magyarázta anya. – Ha lesz ideje feldolgozni, talán belátja majd a tévedését.

– És ha nem? Nem akarom, hogy azt higgye, én voltam!

Olvass tovább →

Adventi naptár 2. rész

/ Üveges Szilvia

Violának ez nehezen sikerült, így bement a szobájába, lefeküdt az ágyára, lehunyta a szemét, és megpróbálta kitalálni, milyen lenne az életük, ha olyan helyzetben lenne, mint a szomszéd fiú. Vajon mi mindenről kellene lemondania?

Nem bontogathatna adventi kalendáriumot. Nem mehetne korcsolyázni, hiszen a jégpálya sem ingyenes. A karácsonyi vásárba ellátogathatnának, de talán nem vehetnének semmit. Sem finom, kimérős, kézműves szaloncukrot, sem új karácsonyfadíszeket. A kürtős kalács illata a levegőben szállna, de arra sem telne. Csak nézhetné, ahogyan mások eszegetik.

Viola fantáziájában ez a karácsony megfakult. Hiába villogtak körülötte a színek és a fények, hasztalan zengtek a jól ismert ünnepi dalok, mintha csak kívülről nézte volna az egész kavalkádot és mások önfeledt boldogságát.

A lány végül elképzelte, hogyan viselkedne, ha valaki neki akarná adni a kürtős kalácsát, miután megtudta, hogy nekik nem futja rá. Kellemetlenül érezte magát, noha ő sem értette, miért. Hiszen értékelte a jó szándékot, a kedvességet. Ha gondolatban elfogadta, szégyenkezett, hogy mások szánalmára szorult, ha meg nem, szinte kicsordult a nyála, annyira kívánta a finomságot. Micsoda nyomorult egy helyzet – dühöngött magában, de végre világos lett számára, miért mondott Ármin nemet.

Utána még sokáig gondolkodott azon, hogyan segíthetne úgy, hogy Ármin elfogadja, és ne sértse meg a fiú büszkeségét. Egyszer csak eszébe jutott egy régebben olvasott könyv, amelyben két testvér minden falatot megosztott egymással. Ők Árminnal ugyan csak szomszédok, de így is jó ötletnek találta, és a tettek mezejére lépett.

Olvass tovább →

Adventi naptár 1. rész

/ Üveges Szilvia

Az adventi naptár apró, piros csizmácskái ünnepi hangulattal töltötték meg a lakást december első napján. Viola nem lepődött meg, hiszen az évek során már hozzászokott a karácsonyváró kalendáriumhoz, de örömmel fogadta a bontogatnivalót. Kinyitotta az egyes számú csizmácskát, és kihúzott belőle egy apró csokoládét.

– Megehetem? – kérdezte édesanyjától.

– Reggelire nem. Majd délután, ha hazaértél az iskolából.

Viola elhúzta a száját. – Az még olyan soká lesz.

– Valahogy csak kibírod addig – biztatta anya mosolyogva, mire Viola duzzogva letette az asztalra az édességet. – Itt fog várni uzsonnára – tette hozzá anya.

Viola rosszkedvűen vállat vont, bár belátta, a csokoládé valóban nem reggelire való. Végignézett az adventi naptáron, és megállapította, hogy nagyon messze még a karácsony.

– Hamar elszalad ez a pár hét – vigasztalta apa. – Mire észbe kapunk, már a fenyőfát díszítjük. December 6-án pedig még a Mikulás is tiszteletét teszi. Persze csak a jó gyerekeknél.

Viola arca felderült, ahogyan végigpörgette a fejében, mennyi program és ajándék vár rá ebben a hónapban. Korcsolyázás, ünnepi fények, karácsonyi vásár, kürtőskalács illata a levegőben, íze a szájában, és persze minden nap kinyithat egy csizmácskát. Öt nap múlva érkezik a Mikulás, egy csomó finomságra számíthat. Az egész megkoronázásaként pedig december végén itt lesz a karácsony, ragyogó fával, alatta tengernyi, szépen becsomagolt ajándékkal. Viola arra jutott magában, hogy ez a legjobb hónap az évben, és nem is baj, ha messze még a vége, hiszen annál tovább tart a varázslat.

De a félrerakott csoki miatti sértődöttsége még nem múlt el teljesen. Igazán tehetnének ma kivételt a szülei. Vagy ebben a hónapban. Hiszen ilyenkor minden kicsit más.

Olvass tovább →