– Hagyj békén! Menj, és röhögj csak rajtam a Vasvári fiúkkal!

Viola elpityeredett. – Nem mondtam senkinek semmit, a legkevésbé a Vasváriaknak. Nem is szoktam beszélgetni velük.

– Higgyem is el, ugye?

– Nem hazudok – bizonygatta a lány. – Máshonnan nem tudhatták meg?

– Nem hinném. Menj csak haza vagy Vasváriékhoz, és nem kell többet jönnöd.

Ármin elfordult, és nem szólt többet Violához. A lány egy darabig ott álldogált még, hátha megenyhül a fiú, de mivel ez nem történt meg, Viola szomorúan hazakullogott, kezében a két csokival.

Édesanyja engedte be az ajtón, és rögtön észrevette könnyes szemét, elkeseredett arcát.

– Mi történt?

– Ármin haragszik rám – sírta el magát Viola, és elmesélte anyjának a fiúval folytatott beszélgetését.

Anya a fejét csóválva hallgatta a beszámolót.

– Dühös vagy Árminra? – kérdezte végül.

– Nem, csak nem értem, miért hiszi azt, hogy rosszat akarok neki – válaszolt Viola.

– Tudod, nagyon nehéz helyzetben van, ilyenkor az ember nem mindig gondolkodik tiszta fejjel – magyarázta anya. – Ha lesz ideje feldolgozni, talán belátja majd a tévedését.

– És ha nem? Nem akarom, hogy azt higgye, én voltam!

– Adj neki időt. Egyébként meg tényleg nagyon csúnyán viselkedtek ezek a Vasvári gyerekek, sőt az iskolatársai is. Mindenki kerülhet nehéz helyzetbe, ilyenkor nem belerúgni kell, hanem támogatni. Lehet, beszélek is az édesanyjukkal, szerintem ő is helyteleníteni fogja a dolgot.

– És ha megbünteti Petit és Mátét, ők meg emiatt még jobban rászállnak Árminra? – aggódott Viola. – Inkább ne beszélj vele, nem akarom, hogy még rosszabb legyen neki.

– Megértelek, de az sem lehet megoldás, hogy hagyjuk az egészet. Ha nincs a tettüknek következménye, még jobban felbátorodhatnak, és csúnyább dolgokat is elkövethetnek. Ármin anyukája vajon tud a dologról?

– Szerintem nem – felelt Viola. – Bárcsak ne itt laknának Vasváriék! Karácsonyra legszívesebben azt kérném, hogy menjenek el innen. Jó is lenne, ha a Jézuska vagy a Télapó vagy bárki, akár a húsvéti nyúl is, felkapná és elvinné őket innen!

Anya rosszallóan megcsóválta a fejét. – Nem szép ilyet mondani.

– Csúnyán viselkedni, mást csúfolni sem az. Kár, hogy ezt a törvény nem bünteti – jegyezte meg Viola, majd váratlanul elmosolyodott. – Eszembe jutott valami, anya. Talán megleckéztethetnénk őket.

– Na, mit találtál ki?

Viola közelebb hajolt, és beavatta édesanyját az ötletébe. A terv neki is tetszett, így Viola hamarosan újra kopogtatott Árminék földszinti ajtaján. Ezúttal azonban nem a fiúhoz érkezett, hanem annak anyukájával ült le beszélgetni a konyhában, mint egy igazi összeesküvő.

– Láttam, hogy nagyon szomorú, de nem árulta el, mi az oka – mondta a végén Ármin édesanyja. – Mindenképpen beszélnem kell Vasvárinéval.

– Tessék csak rám bízni – súgta Viola, és elmagyarázta, mire készül. Ármin anyukájának gondterhelt arca felderült.

– Micsoda kis boszorka vagy! – nevetett.

– Ármin a barátom, és nem hagyom, hogy bántsák! – jelentette ki Viola harciasan.

Ármin anyukájának arcán meghatottság jelent meg.

– Nagyon kedves lány vagy, és örülök, hogy Árminnak ilyen jó barátja akadt itt a házban.

Viola kivette zsebéből az Árminnak szánt csokit.

– Azért itt hagyom neki, hátha később megeszi.

Ármin anyukája megölelte Violát.

Ezután a lány felszaladt a legfelső emeletre, Vasváriékhoz. Szerencsére a fiúk anyja nyitott ajtót, akit Viola lehívott magukhoz, mert nem szerette volna, ha a fiúk kihallgatják, mire készül. Ott számolt be neki a fiúk viselt dolgairól.

Vasváriné bosszankodott, mikor meghallotta, hogy Máté és Peti megint csúnyán viselkedett.

– Én nem bírok már velük – sóhajtotta.

– Jó lenne, ha nem bántanának senkit, különösen nem a kisebbeket – bátorodott fel Viola.

– Teljesen igazad van – helyeselt a fiúk anyja. – De én már annyiszor elmondtam nekik, és semmi foganatja!

– Gonosz dolog csúfolódni – folytatta a lány.

– Erről is sokszor beszéltem már velük. Jaj, az a szegény gyerek! Lemegyek a földszintre, bocsánatot kérek a szüleitől. Van azoknak most elég bajuk ebben a helyzetben, nem hiányzott még ez is. Aztán jól megszidom a fiúkat, valami büntetést is kitalálok nekik!

– Máténak és Petinek ne tessék szólni! Kitaláltam, hogyan vehetnénk el a kedvüket az ilyen viselkedéstől.

Viola beszámolt tervéről a fiúk anyjának is.

Vasváriné bólogatott. – Nagyszerű ötlet! Biztos vagyok benne, hogy sokkal hatásosabb lesz, mint ha csak simán megmosom a fejüket és csökkentem a zsebpénzüket, vagy elveszem a játékkonzoljukat!

– Egyet még tessék elárulni! Honnan tudhatták meg a fiúk, hogy Ármin apukája elveszítette a munkáját, és nincs pénzük?

Vasváriné a homlokát ráncolta. – Pár napja este a konyhában beszéltük a férjemmel, ő azt mondta, körülnéz a munkahelyén, nincs-e esetleg valami álláslehetőség. Talán kihallgattak minket a fiúk? De hiszen akkor már rég lefeküdtek.

– És aludtak is? – szegezte neki a kérdést Viola.

– Egyáltalán nem biztos. Kinézem belőlük, hogy kilopództak a szobájukból.

– Én is.

Miután Vasváriné távozott, Viola az anyukájához fordult. – Akkor még telefonálnunk kell egyet.

Édesanyja szó nélkül bólintott, és nyúlt a mobiljáért.

Szombaton reggel, pár perccel nyolc óra után egy rendőrautó állt meg a társasház előtt. Viola elégedetten mosolyogva figyelte az ablakból, ahogy a két egyenruhás járőr kiszáll a kocsiból. A következő pillanatban felbukkant a civil ruhás Lajos bácsi, aki rövid eligazítást tartott a kollégáinak, majd útjukra engedte őket a ház felé.

A rendőrök a legfelső szintre mentek, és becsengettek Vasváriékhoz. Viola édesanyjával együtt az ajtóban fülelt, mi történik.

Vasváriné nyitott ajtót.

– Jó reggelt kívánok – köszöntötte a rendőröket cseppet sem meglepődve.

– Vasvári Péterért és Vasvári Mátéért jöttünk.

– Még alszanak, ha csak fel nem ébredtek a csengő hangjára. Jöjjenek beljebb.

Viola kimerészkedett a lépcsőházba, hogy többet halljon. Szerencsére Vasváriék ajtaja nyitva maradt, így kiszűrődtek a hangok.

A két rendőr belépett a fiúk szobájába, és kiparancsolta a gyerekeket az ágyból.

– Mi történik? El akarnak vinni? De miért? – hallatszott a hitetlenkedés a lakásból.

– Sajnos bejelentést kaptunk, hogy két notórius csúfolódó tartózkodik ebben a lakásban, bizonyos Vasvári Péter és Vasvári Máté. Elő kell állítanunk őket az őrszobán.

– Na ne, ez nem lehet komoly! – rökönyödött meg Peti.

– Sajnos ez nagyon is komoly, fiatalember. Jöjjön ki az ágyból, húzzon cipőt, és induljunk!

– De pizsamában vagyok – ellenkezett Peti.

– Kérem, az minket egyáltalán nem zavar. Bármilyen öltözékben előállíthatjuk. Cipőt sem szükséges felvennie, de mivel hideg van, érdemes.

– Anya, apa, most tényleg be akarnak vinni minket?

– Nagyon úgy tűnik, kisfiam. Kérlek, ne tiltakozz, hanem csináld, amit kérnek, hogy ne legyen még nagyobb baj – felelt Vasváriné.

– Ezt nem hiszem el! – füstölgött Peti, majd ráförmedt az öccsére. – Te meg ne bőgj már, irtó ciki!