– Hagyj békén! Menj, és röhögj csak rajtam a Vasvári fiúkkal!
Viola elpityeredett. – Nem mondtam senkinek semmit, a legkevésbé a Vasváriaknak. Nem is szoktam beszélgetni velük.
– Higgyem is el, ugye?
– Nem hazudok – bizonygatta a lány. – Máshonnan nem tudhatták meg?
– Nem hinném. Menj csak haza vagy Vasváriékhoz, és nem kell többet jönnöd.
Ármin elfordult, és nem szólt többet Violához. A lány egy darabig ott álldogált még, hátha megenyhül a fiú, de mivel ez nem történt meg, Viola szomorúan hazakullogott, kezében a két csokival.
Édesanyja engedte be az ajtón, és rögtön észrevette könnyes szemét, elkeseredett arcát.
– Mi történt?
– Ármin haragszik rám – sírta el magát Viola, és elmesélte anyjának a fiúval folytatott beszélgetését.
Anya a fejét csóválva hallgatta a beszámolót.
– Dühös vagy Árminra? – kérdezte végül.
– Nem, csak nem értem, miért hiszi azt, hogy rosszat akarok neki – válaszolt Viola.
– Tudod, nagyon nehéz helyzetben van, ilyenkor az ember nem mindig gondolkodik tiszta fejjel – magyarázta anya. – Ha lesz ideje feldolgozni, talán belátja majd a tévedését.
– És ha nem? Nem akarom, hogy azt higgye, én voltam!
