Új közös kedvencünk: Nicolas

Új kedvenc született: a kisiskolás Nicolas és haverjai hatalmas sikert arattak a fiamnál.

Kicsit vissza kell szaladnunk az időben: A kis Nicolas nyaral című kötetet általános iskolás koromban én is imádtam, szinte szó szerint rongyosra olvastam, ma már rengeteg lap kijár belőle – de ma is ott van a polcomon. Sőt ötödéves egyetemista koromban az egyetemi könyvesboltban ráakadtam még egy Nicolas-kötetre, és az utolsó félévi jegyzettámogatásomból – amikor tankönyvre már nem volt szükségem – meg is vásároltam a gyerekkori emlékek alapján. A Nicolas-nak gondjai vannak ugyan már nem gyakorolt rám akkora hatást, mint korábban a nyaralós könyv, de ennek az is lehetett az oka, hogy időközben felnőttem. 🙂 Viszont ezzel együtt is szerettem.

A mi köteteink: balra a régebbi, rongyosra olvasott, de még használható könyv

Amikor február végére elfogytak a karácsonyra kapott olvasnivalók, arra gondoltam, talán ideje a fiamnak bemutatni Nicolas-t és barátait. Nicolas-ék jöttek, láttak és győztek, a férjem jegyezte meg, hogy könyv még nem volt ekkora hatással a gyermekünkre, aki lefekvéskor is Nicolas-ék aznap olvasott kalandjairól beszélt. Korábban ilyen – hogy a hallott történetről áradozik az apjának és nekem is – még nem fordult elő. A hatás mindkét kötet esetében ugyanaz volt, és amikor a második végére értünk, a fiam nagyon sajnálta, hogy nincs belőle több. Utánanéztem, de sajnos jelenleg nem lehet kapni Nicolas kalandjait magyarul (pedig vannak további részek), legfeljebb antikvár kötetekre vadászhatunk, vagy majd megnézzük a könyvtárban, ha egyszer újra eljutunk oda.

Az alkotásokat a francia Sempé–Goscinny szerzőpáros jegyzi, Jean-Jacques Sempé készítette az illusztrációkat, René Goscinny (képregényíró és humorista, neki köszönhetjük Asterixet és Lucky Luke-ot is) írta a szöveget.

A történetek viccesek, vagányak, szókimondóak; jellemző, hogy nem púderezik szebbre a világot a valóságosnál; vagyis apa és anya gyakran összekapnak, a felnőttek sokszor idegesek, a fiúk és a lányok pedig nem jönnek ki egymással.

Olvass tovább →

Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →

A csodálatos telefonkagyló

A csodálatos telefonkagyló akár egy mese címe is lehetne, de ez most egy könyvajánló poszt, hiszen a varázserejű telefonkagylóról már írtak mesét, sőt könyvet is. Milos Macourek Matyi és Sári az iskolában című kötetében a két címszereplő segített megtalálni egy idős úrnak a szemüvegét, aki hálája jeléül nekik ajándékozott – egy telefonkagylót. A két iskolás gyerek első pillanatban természetesen nem értette, mihez kezdhetne az eszközzel, ám hamarosan kiderült, fantasztikus szerkezet került a birtokukba, amely a legelképesztőbb kívánságaikat is teljesíti…

Te mit kívánnál, ha kapnál egy ilyen csodálatos masinát? Biztosan nem azt, hogy a szomszéd kutyából emberfiút csináljon, hogy aztán elkísérhessen benneteket az iskolai kirándulásra, mint ahogy azt sem, hogy ellátogathass a jégkorszakba megtudni, sütötték vagy főzték-e a mamutot. Matyi és Sári azonban többek között ezekre az ötletekre használta a telefonkagylót.

Már a borító is vidám hangulatot ígér – a könyv pedig be is váltja várakozásunkat

Az elbeszélő pontosan úgy mesél nekünk, ahogyan azt egy élénk fantáziával rendelkező gyerek tenné az ő észjárásával. S nem csak a tartalom, hanem a szöveg stílusa is pontosan ezt tükrözi, a hosszú, egyetlen lendülettel letolt, sokszorosan összetett mondatok, amelyek rendszerint az és kötőszóval kezdődnek – mintha egy lelkesen hadaró gyereket hallgatnánk.

Olvass tovább →

Szabó Magda életéről olvastunk

Virág helyett gyerekkönyvet kaptam a névnapomra: A lány, aki szavakkal varázsolt című kötetben található mese azonban valójában nagyon is igaz történet, Szabó Magda életének fő állomásait mutatja be a fiatal olvasóknak. Mivel Szabó Magda a kedvenceim közé tartozik, s debreceniként különösen büszke vagyok a munkásságára, ennek az ajándéknak jobban örültem, mintha egy hatalmas virágcsokorral leptek volna meg. Már abban a pillanatban kíváncsi lettem erre a könyvre, amikor először hallottam róla. Természetesen aztán a fiamon is teszteltem. 🙂

A rajzok egyenrangú társai a szövegnek ebben a bájos kötetben

A Kertész Edina által írt mese úgy tárja elénk a népszerű írónő életét, mely átíveli a viharos huszadik századot, hogy a történet egy mai kisiskolás számára is befogadható legyen. A szöveg kedves, a történet könnyen követhető, a nehéz pillanatokból csak annyit villant fel, amennyi feltétlenül szükséges, de nem terheli a gyerekeket olyan részletekkel, amelyek megemésztéséhez jó eséllyel több történelmi ismeret és élettapasztalat kell. Takács Viktória rajzai rendkívül bájosak, betekintést engednek a száz évvel ezelőtti életbe. A képek ugyanakkor nem csupán kiegészítői, hanem egyenrangú társai a szövegnek.

A kötet végén egy színes, látványos idővonal összegzi Szabó Magda életének fordulópontjait és könyveinek megjelenési dátumát; ezt még az életművet viszonylag jól ismerőként is hasznosnak és szemléletesnek találtam.

Olvass tovább →

Karácsonyozzunk a múltban!

Vajon hogyan ünnepelhették a karácsonyt a régi korok gyermekei? Nekik is volt karácsonyfájuk? Ha ez a kérdés már nálatok is felvetődött, akkor biztos szívesen olvassátok majd Wéber Anikó könyvét, a Hanga régi karácsonyait. Az én fiam karácsonyi ajándékként kapta, és az ünnep utáni időszakban került rá sor.

Hanga nem egy kislány, ahogy a gyermekem elsőre gondolta, hanem egy hópehely (igaz, hópehelylány). A kötet elején újoncként érkezik a földre, első útja a modern Budapestre vezeti, majd egy idősebb társa felvilágosítja, hogyan tud más korokba is eljutni. Amikor elolvad, visszakerül a felhőre, majd újra leszállhat egy újabb havazás alkalmával, Hanga pedig kihasználja a lehetőséget, hogy megismerkedjen a múlttal.

A borító már sejteti a múltba (is) kalauzoló kötet hangulatát

Hangának köszönhetően bekukkanthatunk Ferenc József és Erzsébet királyné gödöllői kastélyába, Andrássy Gyula gróf birtokára, Szendrey Júlia otthonába és egy kis faluba is. Hanga mindenhol összebarátkozik a gyerekekkel, és nekünk is megmutatja az adott kor és hely karácsonyi szokásait – mert ezekben a történetekben mindig az ünnepre érkezik meg. (Bár ennyiszer lenne most is fehér karácsonyunk!)

Olvass tovább →

Vajon ki van a fotón?

A Cvikkedli egyszerre könnyed, bájos, mégis egyedi és tartalmas mese. Ha elárulom azt is, hogy Janikovszky Éva a szerzője, akkor már nem is kérdés, hogyan lehetséges ez – hiszen tőle pontosan ezt szoktuk meg a többi könyvében is.

A Cvikkedli az én polcomon tanyázott, de már felnőttként vásároltam – őszintén szólva nem is emlékszem, hogyan, mikor vagy miért. A Csipike és A szomjas troll közelében található, és amikor ezeket befejeztük, megakadt rajta a szemem, és én javasoltam a gyerekemnek esti (fel)olvasmánynak. A történetet ismertem, ugyanis a könyvecskét már olvastam korábban.

Az is kiderül, ki az ablakban ülő, szomorú hölgy

A kötetben egyetlen hosszabb (de nem nagyon hosszú) mese található, ha több nekifutásra olvassuk fel, akkor érdemes megtalálni azokat a pontokat a szövegben, ahol könnyen letehető, majd hasonlóképpen egyszerűen felvehető a sztori fonala. Főhősünk, az iskolás Dani talál egy régi fotót, amelyen egy szivarozó, cvikkert viselő úriember látható, aki – fényképtől váratlan módon – mozgatja az orrát. Dani nyomozni kezd, de eleinte senki nem tudja a családban, ki a képen szereplő férfi. Dani azonban nem adja fel… és végül nemcsak az derül ki, ki van a fotón, hanem a sorsát is sikerül megnyugtatóan elrendezni.

Olvass tovább →

Ezek voltak a kedvenceink 2020-ban

Bár a 2020-as év sok tekintetben nagyon más volt, mint amire számítottunk, idén is sokat olvastunk a fiammal. Azaz pontosabban sokat olvastam fel a fiamnak, hiszen önállóan még nem megy neki, habár már elkezdte a barátkozást a betűkkel, és látva fejlődését, talán tavasszal már egyedül is megpróbálkozik egy-egy egyszerűbb kötettel. (Persze ha több idő kell neki, mint ahogy most gondolom, az is rendben van.)

Ebben az esztendőben is voltak nagy kedvenceink, ezekből állítottam össze egy rövid, ötös toplistát. Nézzük, mely könyveket olvastuk idén a legszívesebben – természetesen mindegyiket többször is.

Olvass tovább →

Legyen fehér a karácsony! 5. rész

Ha viszont kockáztat, és nem jön be, akkor hiába tette meg ezt a nagy utat, és hasztalan dolgozott fél éjszaka a patakparton.

– Gyűjtök még követ! – kiáltott, felkapta a vödröt, és már szaladt is kifelé.

Ezúttal még messzebb állt meg, mint az előző két alkalommal. Már egészen belejött a kavicsválogatásba, gyakorlott mozdulatokkal emelte ki a legkisebb darabokat. Albert sem ült le, a palota mellett állva leste, hogyan boldogul Andris, s időnként figyelmeztette a fiút az idő múlására.

Andris nem érezte magát fáradtnak, pedig már rengeteget guggolt a víz mellett. A vödörbe pillantott. Körülbelül egy marék kő hevert az alján. Albert újabb sürgetésére Andris bedobott még három követ, majd felpattant. Visszafutott a palotába, ahol a kedves időtündér már az előcsarnokban várta a piros szitával és az üvegtállal. Rögvest munkához is látott, a szitára szórta a kavicsokat, amelyeket halk koppanással landoltak a tál alján. Csaknem az összes kő megfelelt.

– Remekül dolgoztál! – dicsérte meg a tündér Andrist. – Jöjj velem, megmutatom a darálót, ahol meg kell őrölnöd a köveket.

Egy kisebb terembe vezette a vendégeket, ahol egy hatalmas, asztal méretű daráló állt.

– Ebbe a tölcsérbe kell borítanod a köveket – mutatta a tündér. – Utána az üvegtálat tedd a végén lévő nyíláshoz, hogy ebbe hullhasson az őrlemény. Ezzel a tekerővel tudod működésbe hozni a szerkezetet – bökött egy jókora karra, amelyik csaknem akkora volt, mint Andris maga.

Andris hüledezve nézte a darálót. Hogyan fogja kezelni ezt az óriási eszközt? Hogyan bírja hajtani?

Olvass tovább →

Legyen fehér a karácsony! 4. rész

– Milyen terepasztalon? – érdeklődött Andris.

– Gyere, megmutatom – intett a tündér, és egy belső terembe vezette őket, melynek közepén hatalmas terepasztal állt.

Albert rábökött az építmény egyik részére.

– Itt laktok, ez a városod.

Andris alaposan megnézte, és hamarosan felfedezte a házuk kicsinyített mását. Olyan volt, mintha a magasba emelkedett szánból pillantotta volna meg. A házuk, az utcájuk, a városuk miniatűr mását látta a termet szinte teljesen betöltő asztalon. Icipici fákkal, autókkal, buszokkal. Hamarosan az iskolája épületét is felfedezte. A valóságban tágasnak tűnő suliudvar itt mindössze akkora volt, mint a tenyere.

– Ha azt szeretnéd, hogy essen a hó, be kell borítanod a fehér kőőrleménnyel a várost és környékét – magyarázta a tündér. – Ehhez legalább öt marék fehér követ össze kell szedned a patakból, de lehet, hogy ennyi nem is lesz elég.

– Vállalom – felelte Andris.

– Nem tudod, milyen nehéz munka ez – jajdult fel Albert.

Olvass tovább →

Legyen fehér a karácsony! 3. rész

Ami azonban ennél is különösebb volt megjelenésében, hogy lábát ormótlan síbakancs takarta, kezében pedig síléceket tartott. Honnan jött ez a valaki? – képedt el Andris, hiszen pontosan tudta, kint nincsen hó. Minek akkor a sífelszerelés?

Mindenesetre a síbakancs érthetővé tette az idegen furcsa, imbolygó botorkálását. Síbakancsban nehéz járni, Andris saját tapasztalatból tudta.

A váratlan vendég cseppet sem látszott ijesztőnek, így Andris összeszedte a bátorságát, nagy levegőt vett, és megszólalt. Ezúttal már hang is jött ki a torkán.

– Ki vagy, és mit akarsz?

– Érthető, hogy ezt kérded, és nagyon köszönöm, hogy nem kiabáltál segítségért – hadarta egy szuszra az illető. – Albert vagyok, foglalkozásom karácsonyi manó.

– Karácsonyi manó? – hüledezett Andris. – Léteznek karácsonyi manók?

– Hát persze – felelte Albert kissé sértődötten. – Például én. Láthatod, nagyon is létező vagyok.

– Látom, látom – bólogatott Andris engesztelően. – Csak nem tudtam korábban… Még soha nem találkoztam egyetlen karácsonyi manóval sem.

– Akkor épp ideje volt! Azt az üzenetet kaptam, hogy nagyon szeretnél fehér karácsonyt, és mivel én gyerekek karácsonyi vágyait szoktam teljesíteni, itt vagyok.

– Hurrá! – kiáltott fel Andris, mire Albert ujját a szája elé tartva izgatottan pisszegni kezdett.

Olvass tovább →