Elek apó csodálatos mesevilága

Igazi tündérmesevilágba kirándultunk a közelmúltban: Benedek Elek-könyvből olvastunk szegény legényekről, királyfikról és királylányokról, sárkányokról, táltosokról, valamint egyéb, csodálatos és klasszikus meseszereplőkről. Elmerültünk a magyar mesevilág hullámaiban, s elmondhatom, a régi történetek a huszonegyedik században is fantasztikus kikapcsolódást nyújtanak. Nekem mindenképpen üdítő volt visszalépni e gyermekkoromból ismert csodavilágba.

A fiam is élvezte ezt a különleges utazást, s végül apránként a kötet összes meséjét felolvastam neki – míg nem végeztünk, nem is kért más esti olvasmányt.  Így aztán megismerkedett többek között a Babszem Jankó, A tizenkét varjú, A kolozsvári bíró és Az ember a legerősebb című, széles körben kedvelt történetekkel.

Királylány és vár – két jellegzetes motívum a kötet meséiből

Olvass tovább →

Hogyan olvasok fel mostanában?

Én ülve, ölemben az aktuális könyvvel, a fiam pedig mellettem hallgatja – heverészve. 🙂 Érdekes látni ezt a fajta evolúciót: míg totyogóként a lapozgatás volt a kedvence (akkor persze még az ölemben tanyázott, ma már túl nehéz hozzá), később pedig a képek kötötték le a figyelmét, majd az illusztrációk mellett a történet is egyre nagyobb szerepet játszott, addig mára egyértelműen a szöveg vette át az uralmat.

Fekszik mellettem a kanapén vagy az ágyon (attól függően, hol foglalunk éppen helyet), nem nézi a könyvet, csak hallgatja a felolvasást, és a sztori láthatóan a belső mozijában játszódik le. Már nem igényli ehhez a képeket, az ő fantáziájában jelenik meg minden. A végén persze felül, és ránéz a képekre, talán kíváncsiságból, de ha csak szöveg van egy könyvben, ma már – nyolcévesen, az első osztályt befejezve – az sem gond neki.

Olvass tovább →

Az eláztatott boszorkánytanács döntése 2. rész

Ahogy peregtek a percek, úgy erősödött az izgalom. Már látszott a vége… Az utolsó golyókat emelték ki a fadobozból.

Ebben a pillanatban hatalmas robajjal csapódott ki a terem ajtaja. A boszorkák ijedten rezzentek össze, néhány golyó legurult az asztalról és hangos koppanással landolt a padlón. Az elnök belezavarodott a számolásba, és dühösen pattant fel székéből.

– Hogy merészelsz így betörni ide? – ripakodott az ajtóban lihegő, váratlan látogatóra.

Trixi legjobb barátnője állt ott, kifulladva, az ajtófélfának támaszkodva. Talán még életében nem sietett ennyire.

– Bocsánat, hogy megakasztottam a tanács munkáját – kezdte. – De támadt egy ötletem, hogyan oldhatnánk meg, hogy Trixi biztonságosan hódolhasson szenvedélyének, a száguldásnak.

– Már késő – jelentette ki az elnök mogorván. – A tanács már szavazott Trixi sorsáról, és ha nem rontottál volna be ide, akkor a végeredmény is meglenne. Most viszont kezdhetjük elölről a számlálást.

– A tanács még nem hirdetett határozatot, és csak két rossz lehetőség közül tudtunk választani – szólalt meg az a fiatalabb boszorkány, aki korábban a versenyrendezést javasolta. – Mi lenne, ha meghallgatnánk őt? Hátha büntetés helyett igazi megoldást ajánlana!

A boszorkák haboztak, egymásra nézegettek.

– Ha jó az ötlete, nem is kellene újra megszámolni a golyókat – tette hozzá az előbbi boszi.

Olvass tovább →

Az eláztatott boszorkánytanács döntése 1. rész

Trixi nem olyan boszorkány volt, mint a többiek. Nem érdekelték a varázslatok és a bűbájok, ellenben mindennél jobban szeretett a seprűjén száguldani. Olyannyira, hogy emiatt már számtalanszor kivívta idősebb, megfontoltabb társai haragját, hiszen tempójával többször veszélyeztette a levegőben békésen röpködő boszikat.

Amikor a boszorkák végképp megelégelték Trixi fékezhetetlen közlekedési szokásait, összeült a tanács, hogy kifundálják, hogyan vehetnék elejét a további esztelen száguldásnak. Először merész ötlettel gyorsasági versenyt rendeztek, remélve, hogy Trixi lenyugszik, ha szabályos keretek között, kijelölt pályán alkalmat kap arra, hogy kiélhesse szenvedélyét. A megmérettetést természetesen Trixi nyerte meg, de a boszorkányok nem sokkal később keserűen állapították meg, hogy tervük nem vált be: a viadal nem lassította Trixit, hanem éppen ellenkezőleg, még jobban felpörgette.

Miután más lehetőséget nem látott, szigorú büntetéshez folyamodott a tanács: elkobozták Trixi varázspálcáját. Hiszen mit ér egy boszorka varázspálca nélkül? Trixit azonban a legkevésbé sem zavarta az eszköz hiánya, hiszen egyébként sem használta soha. Nem foglalkozott varázslatokkal, bájitalok és mérgek kotyvasztásával. Így aztán vígan száguldozott tovább kedvére – a boszik nem kis bosszúságára.

Egyik éjszaka Trixi a nagy boszorkánygyűlésre igyekezett. Késve indult otthonról, így még a szokásosnál is sebesebben suhant seprűjén, hogy mielőbb odaérjen. Ahogy közeledett a gyűlésnek helyet adó erdei tisztás felé, már látta, hogy hiába rohant, elkezdődött nélküle a találkozó. A rét fölött hatalmas, sötét felleg terjengett, amelyet a boszorkányok varázsoltak közös erővel a fák fölé, eltakarva a teliholdat és ezzel hangulatos homályba borítva a tájat.

Trixi erőteljesen lassított, nem akart becsapódni a gyűlés résztvevői közé. Így is haragszanak már rá a boszorkák, nem hiányzik, hogy újabb rossz pontot szerezzen. Csakhogy túl gyorsan érkezett, és nem tudott idejében megállni. Hogy ne essen társai közé – valakinek esetleg sérülést okozva –, felfelé rántotta seprűjét. Úgy tervezte, megy még egy kört odafent, az égen, s addig lesz ideje kellően lelassulni. Jókora menetszéllel suhant el, több tucat boszorkánynak libbent le miatta a fekete kalapja. A boszik kétségbeesetten kapkodtak fejfedőik után, dühös szavakkal illetve Trixit.

Azonban még ez bizonyult a kisebbik bajnak. Az erős fuvallat, amelyet lendületével Trixi kavart, csúnyán összezilálta a gondos varázslattal létrehozott, sötét felhőt, amelyből szakadni kezdett az eső. Olyan heves zivatar támadt, amilyenre még a legöregebb boszorkányok sem emlékeztek. Mivel Trixi a felleg fölé emelkedett, így ő nem ázott meg, a többiek viszont pillanatok alatt csuromvizesek lettek – és borzasztóan haragosak is.

Olvass tovább →

Mesekönyv egyetlen példányban

Egyedi, saját készítésű ajándékkal leptem meg a fiamat tavasszal a nyolcadik születésnapján. Hogy ennek mi köze az Olvass mesét! oldal tematikájához? Nagyon is sok, hiszen a meglepetés nem más volt, mint egy egyedi mesekönyv, amelynek szövegét én írtam.

Nem új meséket kreáltam, hanem régebbieket vettem elő: azokat, amelyeknek az öreg autó a főhőse, a fiam ugyanis nagyon szereti ezeket a történeteket. Összesen öt mesét írtam korábban az öreg autóról – ezek olvashatóak is a blogon –, s ezeket tettem bele a készülő könyvecskébe. Az illusztrációkat saját fényképeink szolgáltatták (a családi archívumunkban bőven találhatóak járműves képek, hála a fiam rajongásának).

A tartósság érdekében kemény borítással készült a kötet

A szöveghez igyekeztem könnyen olvasható betűtípust választani, és jó nagy, tizenhatos betűméretre állítottam, a címeket pedig tizennyolcasra. Próbáltam nem túl sok szöveget bezsúfolni egyetlen oldalra, inkább szellős elrendezésre törekedtem. A célom az volt, hogy majd kezdő olvasóként is könnyen boldoguljon a kötetecskével a gyermekem, s egyáltalán kedve legyen levenni a polcról.

Olvass tovább →

Hatkezes meseregény a legkisebb fiúról

A legkisebb fiú/királyfi elindult szerencsét próbálni, és legyőzve a nagyobb/idősebb/erősebb ellenfeleket elnyerte a királylány kezét és a fele királyságot… vagy az egészet. Ismerős?

És mi a helyzet a legalacsonyabb fiúval az osztályban? Aki csak tartalék lehet a kosárlabdacsapatban? S akit – nem véletlenül – Centinek hívnak társai? (A valódi neve egyébként Tamás.) Csak nem indulhat világgá, már királylányok sincsenek, csupán magas és fölényes iskolatársak, a mindig zsörtölődő nagymama, aki lényegében neveli őt, egy különleges bolt és egy rég elveszett hajókapitány, akit viszont ideje lenne megtalálni és hazahozni…

A retró hangulatú könyv egy esztendő történetét öleli fel

A Centi és a Csicseri bolt című meseregény három kiváló szerző együttműködésében született meg. Marék Veronika, Tarbay Ede és Urbán Gyula jegyzik az egyes fejezeteket, s kalauzolnak el minket egy időben talán nem annyira távoli, de valójában már letűnt korszakba, ahol a főszereplő kisfiú 16 forinttal indult el káposztát vásárolni… Saját gyerekkorom légköre, emlékfoszlányai derengenek fel e könyvet olvasva, s bár a történet valójában picit idősebb nálam – a hetvenes években ötlötték ki –, remek betekintést engednek a mai gyerekeknek szüleik gyermekkorába. Amikor az északi szomszédunk még Csehszlovákia volt, amikor harmadikosként még elküldtek minket káposztát venni, az alsós gyerekek önállóan közlekedtek a nagyváros utcáin, és nem volt mindenki mindig mindenhol elérhető és ellenőrizhető. Igazi békebeli meseregény, amely időnként váratlan fordulataival és kedves szereplőivel hamar megszeretteti magát.

Olvass tovább →

Szuperhős a történelemből

Ha azt mondom, szuperhős, vajon ki jut eszedbe? Superman vagy Pókember? Vagy hétköznapi hősök, orvosok, tűzoltók, mentők? Férfiak vagy esetleg nők is? Macskanő? Vagy Lara Croft? Vagy a szomszéd ötgyermekes édesanya?

Vibók Ildinek Zrínyi Ilona jutott eszébe, s ha a fiatal olvasó – történelmi ismeretek híján – nem értené, miért, magyarázatot kaphat  abból a meseregényből, amelyet nemrég olvastunk, s amelynek címe: Zrínyi Ilona, vagyis amit az igazi hősökről feltétlenül tudni kell…

A modern külső igazi mai sztorit rejt – történelmi főszereplővel

A kötetben két, ízig-vérig mai gyereknek egy valódi szuperhős segítségére van szüksége, hogy kiszabadítsa bácsikáját a gonosz mozihős fogságából, csakhogy a kölcsönzőben egyetlen hagyományos szuperhős sem áll rendelkezésre. Ám a szakembernek eszébe jut Zrínyi Ilona, aki ugyan nem a legmodernebb, de annál valódibb hős volt a maga korában. S hogy bizonyítsa, érdemes megbízni az egykori fejedelemasszonyban, elmeséli történetét, mégpedig olyan színesen, hogy jómagam is – aki azért többé-kevésbé ismerte Zrínyi Ilona életének főbb állomásait – rácsodálkoztam, milyen okos, bátor és fantasztikus személyiség volt ő.

Olvass tovább →

A rabló, aki belopta magát a szívünkbe

Rumcájsz kedves, régi ismerőse azoknak, akik a nyolcvanas években voltak gyerekek – mint jómagam is.  A cseh gyerekirodalom eme gyöngyszemére sokan rajzfilmhősként emlékeznek, de könyv formájában is megjelentek a kalandjai, magyarul is. Ezt a kötetet vettem le néhány hete a polcomról, hogy a fiamnak is bemutassam a szerethető rablót, családját és az ellenszenves jicini uraságokat. 🙂

Nekem a második, 1983-as kiadás van meg, a fordítás korábban, még a hetvenes években – talán még a rajzfilm Magyarországra érkezése előtt? – született. Mindenesetre Rumcájsz neve a könyvben Csirizár, Csibészkéé pedig Csipisz (Manka egyaránt Manka a kötetben és a rajzfilmben is), a Rumcajsz kalandjai felirat pedig a borító tetején olvasható, a mesekötet címe Csirizár és Csipisz. Így a fiam az utóbbi neveken ismerte meg a rablót és kisfiát.

Nekem az 1983-as kiadás van meg, szerencsére igen jó állapotban

Bár a főszereplő rabló, nem kell bűnügyi sztorikra gondolni annak, aki nem ismeri e történeteket. Csirizár-Rumcájsz afféle Robin Hoodként él az erdőben, segít azoknak, akiknek segítségre van szüksége, és megleckézteti a kapzsi és rossz szándékú uraságokat, boltosokat, ha olyasmit tesznek, amit nem kellene… Ebben a mesekönyvben a negatívnak tűnő szereplők a pozitívak, és a jónak látszók a negatívak, de ez tulajdonképpen villámgyorsan kiderül az olvasó számára. Remekül megmutatja, hogy érdemes mindig a felszín alá nézni…

Olvass tovább →

Új közös kedvencünk: Nicolas

Új kedvenc született: a kisiskolás Nicolas és haverjai hatalmas sikert arattak a fiamnál.

Kicsit vissza kell szaladnunk az időben: A kis Nicolas nyaral című kötetet általános iskolás koromban én is imádtam, szinte szó szerint rongyosra olvastam, ma már rengeteg lap kijár belőle – de ma is ott van a polcomon. Sőt ötödéves egyetemista koromban az egyetemi könyvesboltban ráakadtam még egy Nicolas-kötetre, és az utolsó félévi jegyzettámogatásomból – amikor tankönyvre már nem volt szükségem – meg is vásároltam a gyerekkori emlékek alapján. A Nicolas-nak gondjai vannak ugyan már nem gyakorolt rám akkora hatást, mint korábban a nyaralós könyv, de ennek az is lehetett az oka, hogy időközben felnőttem. 🙂 Viszont ezzel együtt is szerettem.

A mi köteteink: balra a régebbi, rongyosra olvasott, de még használható könyv

Amikor február végére elfogytak a karácsonyra kapott olvasnivalók, arra gondoltam, talán ideje a fiamnak bemutatni Nicolas-t és barátait. Nicolas-ék jöttek, láttak és győztek, a férjem jegyezte meg, hogy könyv még nem volt ekkora hatással a gyermekünkre, aki lefekvéskor is Nicolas-ék aznap olvasott kalandjairól beszélt. Korábban ilyen – hogy a hallott történetről áradozik az apjának és nekem is – még nem fordult elő. A hatás mindkét kötet esetében ugyanaz volt, és amikor a második végére értünk, a fiam nagyon sajnálta, hogy nincs belőle több. Utánanéztem, de sajnos jelenleg nem lehet kapni Nicolas kalandjait magyarul (pedig vannak további részek), legfeljebb antikvár kötetekre vadászhatunk, vagy majd megnézzük a könyvtárban, ha egyszer újra eljutunk oda.

Az alkotásokat a francia Sempé–Goscinny szerzőpáros jegyzi, Jean-Jacques Sempé készítette az illusztrációkat, René Goscinny (képregényíró és humorista, neki köszönhetjük Asterixet és Lucky Luke-ot is) írta a szöveget.

A történetek viccesek, vagányak, szókimondóak; jellemző, hogy nem púderezik szebbre a világot a valóságosnál; vagyis apa és anya gyakran összekapnak, a felnőttek sokszor idegesek, a fiúk és a lányok pedig nem jönnek ki egymással.

Olvass tovább →

Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →