Ha a gyermek szereti az erdőt, azért, ha pedig nem, akkor azért érdemes a kezébe adni – vagy akár közösen (fel)olvasni – Tim Hogenbosch és Jan Paul Schutten Tim, az erdőjáró című kötetét. A két szerző olyan szeretettel és kedvességgel mutatja be nekünk az erdőrajongó kisfiú életét és magát az erdőt, hogy az ember garantáltan ki akar költözni a városból a végére… 🙂
Tim persze nagy előnyben van hozzánk képest: édesapja igazi erdész, és valóban egy erdő közelében laknak. A kisfiú iskolába járás mellett gyakorlatilag kitanulja apja szakmáját, ahogy bebarangolja az erdőt vele vagy akár egyedül. S nem csak ő, mi is rengeteget megtudhatunk a kötetből: például arról, mi a teendő, ha sérült madarat találunk, hogyan kell viselkedni az erdőben, vagy miért nem szabad ott a kutyákat szabadon engedni.

A könyv nagyjából egy évet ölel fel, rövid, nagyon kedves és humoros történeteken keresztül kapunk bepillantást a tiszteletbeli erdész kisfiú életébe. Láthatjuk, hogyan tesz szert egy hozzá hasonlóan erdőkedvelő barátra – aki ráadásul lány – és egy szárnyas társra Karcsi, a csóka „személyében”. A szülei elképesztően jó fejek – bárcsak én is ilyen lennék! –, lazaságuk mellett sok szeretettel és odafigyeléssel fordulnak nem csak Tim, hanem általában az emberek és természetesen az élővilág felé is.
Mondhatni, idilli gyermekkora van a fiúnak, de hogy ne legyen minden cukormázas, az erdőben azért találkozunk kevésbé szimpatikus karakterekkel is, például a szemetelő nagyfiúkkal vagy a kutyáját sétáltató, a szabályokra fittyet hányó, pökhendi férfival. Velük meggyűlik a gyerekek baja, de a sztorik végén persze minden elsimul, és mindenki megtanulja, hogyan kell viselkedni az erdőben. Arra is kap tippet a (felnőtt) olvasó, hogyan lehet egy kamaszodó, folyton a telefonját nyomogató gyerekben felkelteni az érdeklődést az erdőjárás iránt.
A kötet végén játékos teszt vár az olvasókra, ha szeretnék kideríteni, lehet-e belőlük segéderdész.
A könyvet Emanuel Wiemans fekete-fehér rajzai díszítik, kiválóan passzolnak a történetek hangulatához. Tim apját talán nem is tudnám másképp elképzelni, mint ahogyan az oldalakon megjelenik. 🙂
Az alkotás magyarul 2023-ban Wekerle Szabolcs fordításában jelent meg a Pagony Kiadó gondozásában, a Zseblámpás Könyvek sorozatban. Szívből ajánlom minden másodikos-ötödikes gyermeknek – fiúknak és lányoknak egyaránt –, akár felolvasásra, akár önálló olvasásra. A rövid, könnyen érthető történetek, a gördülékenyen megfogalmazott mondatok, a nagy betűk és a szellős tördelés mind segít, hogy sikerélménye legyen az ifjú olvasónak. Aztán akár fel is kerekedhetünk családostul, hogy magunk is megtapasztaljuk az erdei élményeket. 🙂