Menjünk Timmel az erdőbe!

Ha a gyermek szereti az erdőt, azért, ha pedig nem, akkor azért érdemes a kezébe adni – vagy akár közösen (fel)olvasni – Tim Hogenbosch és Jan Paul Schutten Tim, az erdőjáró című kötetét. A két szerző olyan szeretettel és kedvességgel mutatja be nekünk az erdőrajongó kisfiú életét és magát az erdőt, hogy az ember garantáltan ki akar költözni a városból a végére… 🙂

Tim persze nagy előnyben van hozzánk képest: édesapja igazi erdész, és valóban egy erdő közelében laknak. A kisfiú iskolába járás mellett gyakorlatilag kitanulja apja szakmáját, ahogy bebarangolja az erdőt vele vagy akár egyedül. S nem csak ő, mi is rengeteget megtudhatunk a kötetből: például arról, mi a teendő, ha sérült madarat találunk, hogyan kell viselkedni az erdőben, vagy miért nem szabad ott a kutyákat szabadon engedni.

Tim csodálatosan szoros kapcsolatban él a természettel

A könyv nagyjából egy évet ölel fel, rövid, nagyon kedves és humoros történeteken keresztül kapunk bepillantást a tiszteletbeli erdész kisfiú életébe. Láthatjuk, hogyan tesz szert egy hozzá hasonlóan erdőkedvelő barátra – aki ráadásul lány – és egy szárnyas társra Karcsi, a csóka „személyében”. A szülei elképesztően jó fejek – bárcsak én is ilyen lennék! –, lazaságuk mellett sok szeretettel és odafigyeléssel fordulnak nem csak Tim, hanem általában az emberek és természetesen az élővilág felé is.

Olvass tovább →

Ünnep a viktoriánus Angliában

Hogyan karácsonyozhat egy olvasni(!) tudó kutya a viktoriánus Angliában? Milyen ajándéknak örülne? Az abszurdnak tűnő kérdésre természetesen csak egy angol szerző adhatja meg a választ, mégpedig nem más, mint Emma Thompson Oscar-díjas színésznő. Kíváncsian vettem kezembe magyarul tavaly megjelent mesekönyvét, a Jim káprázatos karácsonyát. A kötetet az ismert illusztrátor, Axel Scheffler jellegzetes rajzai díszítik.

Jim különleges kutya, hiszen múzeumban lakik, gazdija az intézmény igazgatója, és ha éppen nem postásként dolgozik a patinás falak között, akkor előszeretettel olvas. 🙂 Máris nagyon szeretjük.

A borító és a csillogó betűk ünnepélyességet közvetítenek

Amikor Jim gazdija feltalálja a karácsonyi üdvözlőlapot, a kutyusra bízza, hogy elvigye az egyik első példányt Viktória királynőnek – így talán népszerűvé tehetik ezt az újítást. A palotában tett látogatás azonban meglehetősen furcsán végződik, Jimnek menekülnie kell, miközben elemel egy monoklit, merthogy Jim szeme már elég rossz, és a monokli segítségével jobban lát olvasni. A végén persze az elcsent tárgy visszakerül jogos tulajdonosához, a királyi pár pedig annyira megkedveli Jimet, hogy karácsonyi ajándékot küld neki.

Olvass tovább →

Meseregény a szeretet erejéről

Debrecen legjobb, legmenőbb játszótere már gyerekkoromban is a nagyerdei Jubileumi Játszótér volt. A kétezres évek elején felújították és átkeresztelték: Ötholdas Pagony lett belőle. A közelmúltban pedig ismét megújult, tavaly adták át, és a Sziget-kék nevet kapta. Most is a város legnagyobb, legklasszabb játszótere – ez nem változott. A fiam is szereti, bár nem vagyunk gyakori vendégek.

De mi az a Sziget-kék? Szabó Magda csodálatos meseregénye ihlette a park kialakítását, az építők a történet sok elemét megjelenítették a tematikus játszótéren.

Az állatok fontos és különleges szerepet kapnak a történetben

Az ötletadó kötet sok éve a polcomon pihen, és egyszer – úgy másfél-két éve – már elővettem, hogy felolvassam a gyerekemnek. Akkor azonban elakadtunk a sztori elején, a fiam nehezen tudta követni, miről van szó. Nem erőltettem, úgy voltam vele, talán még nem ért meg rá. Néhány hete azonban újra elővettem ezt a könyvet, és – már csak a játszótér neve miatt is – felkeltette az érdeklődését. Így ismét nekiveselkedtünk.

Olvass tovább →

Adventi naptár 5. rész

Csengettek. Viola nem számított több látogatóra, így elkerekedett a szeme, amikor ajtót nyitó édesanyja Ármint kísérte be. Lajos bácsi gyorsan elbúcsúzott, Viola pedig leültette Ármint a szobájában.

– Ne haragudj, amiért meggyanúsítottalak, hogy összejátszol a Vasvári testvérekkel. Butaság volt, csak nagyon elkeseredtem. Hihetetlen, hogy ezt megtetted értem, és csúcs, hogyan tudtad megszervezni. Igazi rendőrök igazi rendőrautóval… Miután elmentek, anyu mindent elmesélt.

– Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy. Szerettem volna valahogy segíteni és veled is tisztázni a helyzetet. Te vagy a legjobb barátom, és jó lenne, ha így is maradna.

– Ha ezek után még barátkozol velem, én itt vagyok.

– Szuper – lelkesedett Viola.

– Csak az a kár, hogy a suliban nem látták ezt a ma reggeli akciót. Sose mosom le magamról a csúfolódást.

– Hátha elfelejtik, mire véget ér a téli szünet.

– Hát, meglátjuk.

– És ha nem, gyere át a mi iskolánkba. Lehetnénk osztálytársak! Nálunk nincsenek Vasvári testvérek.

A gondolat láthatóan szöget ütött Ármin fejébe.

– Még meglátom, hogyan alakul, de ez egészen remek ötlet. Lehet, hogy rajzolni nem tudsz olyan ügyesen, de fantasztikusan jó gondolataid vannak! Neked ez az erősséged.

– Akkor reggel mehetnénk együtt iskolába, délután meg haza – folytatta Viola az ötletbörzét, aztán átadott Árminnak egy marék édességet.

– Mi ez? – csodálkozott a fiú.

Olvass tovább →

Adventi naptár 4. rész

Viola elégedetten kuncogott a lépcsőkorlátra támaszkodva, majd visszahúzódott a lakásukba, ahogy közeledtek a hangok. A Vasvári lakásban kiértek az előszobába.

– Pisilni kell – nyavalygott a síró Máté.

– Az még megoldható, ha nincs a vécén ablak, amin keresztül kereket oldhat – dörmögte az egyik rendőr.

– Nincs rajta ablak – válaszolt Máté.

– Egyébként is a negyediken vagyunk – jegyezte meg Peti rosszallóan.

– Kérem, sok mindent láttunk már – magyarázta a másik egyenruhás.

– Na, szaladj el gyorsan a vécére, ha már ilyen kedves a rendőr úr – mondta Vasváriné. – Te meg húzd fel a cipődet.

– Egy zoknit kaphatnék? – kérdezte Peti.

– Hozom – felelte az anyja.

Pár perc múlva elindult a furcsa menet a felső szintről. A Vasvári fiúk pizsamában, cipőben, kabátban és sapkában – Máté szipogva –, meg a két egyenruhás rendőr. Viola bezárta a bejárati ajtajukat.

– Nemsokára utánatok megyünk, gyerekek – szólt utánuk az apjuk.

– És ha megígérjük, hogy többet nem csúfolódunk? – hallatszott Peti hangja a lépcsőházból.

– Ezt a bejelentővel kell megbeszélni. Ha ő eltekint a bejelentéstől, akkor nem szükséges önöket az őrsre beszállítanunk.

– De hát azt se tudom, ki a bejelentő! – csattant fel Peti.

Olvass tovább →

Olvasmányos adventi naptár idén is

Idén is folytatásos történetet tartalmazó adventi naptárral várjuk a karácsonyt – ahogyan az már hagyomány a családunkban. A munkamegosztás a következő: én írtam a mesét (bár ezúttal kevésbé mesés, inkább ifjúsági történetnek aposztrofálnám), minden napra egy-egy A5-ös oldalt, a fiam pedig naponta kiveszi az adventi kalendáriumból az aktuális részt, és elolvassa. Igen, már önállóan. Örülök neki, bár így az azonnali visszacsatolás elmarad, amit a felolvasással megkaptam.

Annyit változtattunk ebben az esztendőben, hogy nem a falra függesztettük ki az ünnepváró naptárt, hanem egy fonott kosárba állítottam bele a szokásos kis papírtasakokat. A kiürített napokat egyszerűen előre hajtjuk, így nagyjából látszik, hol tartunk, mennyi idő (folytatás) van még az ünnepig.

Tasakjaink ezúttal nem csipeszelve, hanem kosárban várják, hogy sorra kerüljenek

Az idei történetben nincs varázslat és távoli utazás, ellenben van adventi időszak, barátság, szeretet és segítőkészség. Meg persze csúfolódó gyerekek is, mert soha semmi nem tökéletes. Azért a végére – karácsonyra – egy fifikás kislánynak és a jó szándéknak köszönhetően minden elsimul, és december 24-én a szereplőinkkel ünnepelhetünk.

Olvass tovább →

Sok-sok szeretet és törődés egy mesében

Varázslatosan szép történetet olvastunk a napokban egy beteg kislányról, akiből aztán – leküzdve a nehézségeket – világhírű balerina lett. A szerző, Belláné Tóth Erika saját, édesanyaként szerzett tapasztalatait örökítette meg a mesekönyvben, amely természetesen happy enddel végződik.

A kislány, akinek a fáján madarak ülnek – ez a kissé rejtélyes cím látható a borítón, ám ha elolvassuk a kötetet, mindenre fény derül.

A mese egy cisztás fibrózisos kislányról, Lénáról szól, de fontos szerepet kap benne egy beteg fa, egy csodálatos, kék pillangó és egy varázsló. S természetesen a kislány édesanyja, akinek álmában az előbbiek megjelennek, mutatva a helyes utat a gyógyulás vagy legalábbis az állapotjavulás felé. A könyv nem csak a testi, hanem a lelki egészségre is hangsúlyt helyez: Léna végül megtalálja azt a tevékenységet, amiben kiteljesedhet.

Szép és sok érzékenységgel megírt mesekönyvet vehetünk kezünkbe

Olvass tovább →

Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →

Vajon ki van a fotón?

A Cvikkedli egyszerre könnyed, bájos, mégis egyedi és tartalmas mese. Ha elárulom azt is, hogy Janikovszky Éva a szerzője, akkor már nem is kérdés, hogyan lehetséges ez – hiszen tőle pontosan ezt szoktuk meg a többi könyvében is.

A Cvikkedli az én polcomon tanyázott, de már felnőttként vásároltam – őszintén szólva nem is emlékszem, hogyan, mikor vagy miért. A Csipike és A szomjas troll közelében található, és amikor ezeket befejeztük, megakadt rajta a szemem, és én javasoltam a gyerekemnek esti (fel)olvasmánynak. A történetet ismertem, ugyanis a könyvecskét már olvastam korábban.

Az is kiderül, ki az ablakban ülő, szomorú hölgy

A kötetben egyetlen hosszabb (de nem nagyon hosszú) mese található, ha több nekifutásra olvassuk fel, akkor érdemes megtalálni azokat a pontokat a szövegben, ahol könnyen letehető, majd hasonlóképpen egyszerűen felvehető a sztori fonala. Főhősünk, az iskolás Dani talál egy régi fotót, amelyen egy szivarozó, cvikkert viselő úriember látható, aki – fényképtől váratlan módon – mozgatja az orrát. Dani nyomozni kezd, de eleinte senki nem tudja a családban, ki a képen szereplő férfi. Dani azonban nem adja fel… és végül nemcsak az derül ki, ki van a fotón, hanem a sorsát is sikerül megnyugtatóan elrendezni.

Olvass tovább →

Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →