Címke: szeretet

Meseregény a szeretet erejéről

/ Üveges Szilvia

Debrecen legjobb, legmenőbb játszótere már gyerekkoromban is a nagyerdei Jubileumi Játszótér volt. A kétezres évek elején felújították és átkeresztelték: Ötholdas Pagony lett belőle. A közelmúltban pedig ismét megújult, tavaly adták át, és a Sziget-kék nevet kapta. Most is a város legnagyobb, legklasszabb játszótere – ez nem változott. A fiam is szereti, bár nem vagyunk gyakori vendégek.

De mi az a Sziget-kék? Szabó Magda csodálatos meseregénye ihlette a park kialakítását, az építők a történet sok elemét megjelenítették a tematikus játszótéren.

Az állatok fontos és különleges szerepet kapnak a történetben

Az ötletadó kötet sok éve a polcomon pihen, és egyszer – úgy másfél-két éve – már elővettem, hogy felolvassam a gyerekemnek. Akkor azonban elakadtunk a sztori elején, a fiam nehezen tudta követni, miről van szó. Nem erőltettem, úgy voltam vele, talán még nem ért meg rá. Néhány hete azonban újra elővettem ezt a könyvet, és – már csak a játszótér neve miatt is – felkeltette az érdeklődését. Így ismét nekiveselkedtünk.

Olvass tovább →

Adventi naptár 5. rész

/ Üveges Szilvia

Csengettek. Viola nem számított több látogatóra, így elkerekedett a szeme, amikor ajtót nyitó édesanyja Ármint kísérte be. Lajos bácsi gyorsan elbúcsúzott, Viola pedig leültette Ármint a szobájában.

– Ne haragudj, amiért meggyanúsítottalak, hogy összejátszol a Vasvári testvérekkel. Butaság volt, csak nagyon elkeseredtem. Hihetetlen, hogy ezt megtetted értem, és csúcs, hogyan tudtad megszervezni. Igazi rendőrök igazi rendőrautóval… Miután elmentek, anyu mindent elmesélt.

– Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy. Szerettem volna valahogy segíteni és veled is tisztázni a helyzetet. Te vagy a legjobb barátom, és jó lenne, ha így is maradna.

– Ha ezek után még barátkozol velem, én itt vagyok.

– Szuper – lelkesedett Viola.

– Csak az a kár, hogy a suliban nem látták ezt a ma reggeli akciót. Sose mosom le magamról a csúfolódást.

– Hátha elfelejtik, mire véget ér a téli szünet.

– Hát, meglátjuk.

– És ha nem, gyere át a mi iskolánkba. Lehetnénk osztálytársak! Nálunk nincsenek Vasvári testvérek.

A gondolat láthatóan szöget ütött Ármin fejébe.

– Még meglátom, hogyan alakul, de ez egészen remek ötlet. Lehet, hogy rajzolni nem tudsz olyan ügyesen, de fantasztikusan jó gondolataid vannak! Neked ez az erősséged.

– Akkor reggel mehetnénk együtt iskolába, délután meg haza – folytatta Viola az ötletbörzét, aztán átadott Árminnak egy marék édességet.

– Mi ez? – csodálkozott a fiú.

Olvass tovább →

Adventi naptár 4. rész

/ Üveges Szilvia

Viola elégedetten kuncogott a lépcsőkorlátra támaszkodva, majd visszahúzódott a lakásukba, ahogy közeledtek a hangok. A Vasvári lakásban kiértek az előszobába.

– Pisilni kell – nyavalygott a síró Máté.

– Az még megoldható, ha nincs a vécén ablak, amin keresztül kereket oldhat – dörmögte az egyik rendőr.

– Nincs rajta ablak – válaszolt Máté.

– Egyébként is a negyediken vagyunk – jegyezte meg Peti rosszallóan.

– Kérem, sok mindent láttunk már – magyarázta a másik egyenruhás.

– Na, szaladj el gyorsan a vécére, ha már ilyen kedves a rendőr úr – mondta Vasváriné. – Te meg húzd fel a cipődet.

– Egy zoknit kaphatnék? – kérdezte Peti.

– Hozom – felelte az anyja.

Pár perc múlva elindult a furcsa menet a felső szintről. A Vasvári fiúk pizsamában, cipőben, kabátban és sapkában – Máté szipogva –, meg a két egyenruhás rendőr. Viola bezárta a bejárati ajtajukat.

– Nemsokára utánatok megyünk, gyerekek – szólt utánuk az apjuk.

– És ha megígérjük, hogy többet nem csúfolódunk? – hallatszott Peti hangja a lépcsőházból.

– Ezt a bejelentővel kell megbeszélni. Ha ő eltekint a bejelentéstől, akkor nem szükséges önöket az őrsre beszállítanunk.

– De hát azt se tudom, ki a bejelentő! – csattant fel Peti.

Olvass tovább →

Olvasmányos adventi naptár idén is

/ Üveges Szilvia

Idén is folytatásos történetet tartalmazó adventi naptárral várjuk a karácsonyt – ahogyan az már hagyomány a családunkban. A munkamegosztás a következő: én írtam a mesét (bár ezúttal kevésbé mesés, inkább ifjúsági történetnek aposztrofálnám), minden napra egy-egy A5-ös oldalt, a fiam pedig naponta kiveszi az adventi kalendáriumból az aktuális részt, és elolvassa. Igen, már önállóan. Örülök neki, bár így az azonnali visszacsatolás elmarad, amit a felolvasással megkaptam.

Annyit változtattunk ebben az esztendőben, hogy nem a falra függesztettük ki az ünnepváró naptárt, hanem egy fonott kosárba állítottam bele a szokásos kis papírtasakokat. A kiürített napokat egyszerűen előre hajtjuk, így nagyjából látszik, hol tartunk, mennyi idő (folytatás) van még az ünnepig.

Tasakjaink ezúttal nem csipeszelve, hanem kosárban várják, hogy sorra kerüljenek

Az idei történetben nincs varázslat és távoli utazás, ellenben van adventi időszak, barátság, szeretet és segítőkészség. Meg persze csúfolódó gyerekek is, mert soha semmi nem tökéletes. Azért a végére – karácsonyra – egy fifikás kislánynak és a jó szándéknak köszönhetően minden elsimul, és december 24-én a szereplőinkkel ünnepelhetünk.

Olvass tovább →

Sok-sok szeretet és törődés egy mesében

/ Üveges Szilvia

Varázslatosan szép történetet olvastunk a napokban egy beteg kislányról, akiből aztán – leküzdve a nehézségeket – világhírű balerina lett. A szerző, Belláné Tóth Erika saját, édesanyaként szerzett tapasztalatait örökítette meg a mesekönyvben, amely természetesen happy enddel végződik.

A kislány, akinek a fáján madarak ülnek – ez a kissé rejtélyes cím látható a borítón, ám ha elolvassuk a kötetet, mindenre fény derül.

A mese egy cisztás fibrózisos kislányról, Lénáról szól, de fontos szerepet kap benne egy beteg fa, egy csodálatos, kék pillangó és egy varázsló. S természetesen a kislány édesanyja, akinek álmában az előbbiek megjelennek, mutatva a helyes utat a gyógyulás vagy legalábbis az állapotjavulás felé. A könyv nem csak a testi, hanem a lelki egészségre is hangsúlyt helyez: Léna végül megtalálja azt a tevékenységet, amiben kiteljesedhet.

Szép és sok érzékenységgel megírt mesekönyvet vehetünk kezünkbe

Olvass tovább →

Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

/ Üveges Szilvia

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →

Vajon ki van a fotón?

/ Üveges Szilvia

A Cvikkedli egyszerre könnyed, bájos, mégis egyedi és tartalmas mese. Ha elárulom azt is, hogy Janikovszky Éva a szerzője, akkor már nem is kérdés, hogyan lehetséges ez – hiszen tőle pontosan ezt szoktuk meg a többi könyvében is.

A Cvikkedli az én polcomon tanyázott, de már felnőttként vásároltam – őszintén szólva nem is emlékszem, hogyan, mikor vagy miért. A Csipike és A szomjas troll közelében található, és amikor ezeket befejeztük, megakadt rajta a szemem, és én javasoltam a gyerekemnek esti (fel)olvasmánynak. A történetet ismertem, ugyanis a könyvecskét már olvastam korábban.

Az is kiderül, ki az ablakban ülő, szomorú hölgy

A kötetben egyetlen hosszabb (de nem nagyon hosszú) mese található, ha több nekifutásra olvassuk fel, akkor érdemes megtalálni azokat a pontokat a szövegben, ahol könnyen letehető, majd hasonlóképpen egyszerűen felvehető a sztori fonala. Főhősünk, az iskolás Dani talál egy régi fotót, amelyen egy szivarozó, cvikkert viselő úriember látható, aki – fényképtől váratlan módon – mozgatja az orrát. Dani nyomozni kezd, de eleinte senki nem tudja a családban, ki a képen szereplő férfi. Dani azonban nem adja fel… és végül nemcsak az derül ki, ki van a fotón, hanem a sorsát is sikerül megnyugtatóan elrendezni.

Olvass tovább →

Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

/ Üveges Szilvia

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →

Amikor nevetésbe fulladt a versolvasás…

/ Üveges Szilvia

A klasszikussá nemesedő könyvek is lehetnek lebilincselőek, sőt nem véletlenül válik egy-egy alkotás ikonikussá. Ezt magam is újra megtapasztaltam, amikor az utóbbi hetekben elolvastuk Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című kötetét. Kétszer is. Először augusztusban (nyáron kapta ezt a művet a gyermekem), majd szeptember végén másodszor, a fiam kérésére.

Mivel a kiadó – a Móra – kilencéves kortól ajánlja ezt a könyvet, picit gondolkodtam azon, megkapja-e már, de mivel az utolsó időszakban az óvodában is találkozott vele, és láthatóan tetszett neki, úgy döntöttem, megpróbálkozunk vele. Ha nem érti, ha még túl nehéz neki, ha nem tetszik, legfeljebb nem olvassuk végig, félretesszük későbbre.

Csodálatos, különleges lények a kötet főszereplői

Végül erre nem volt szükség. Az első betűtől az utolsóig feszült figyelemmel és nagy érdeklődéssel hallgatta. Kedvence a versírós történet lett, amelyen hangosan kacagott – bevallom, ezt a mesét én sem bírtam nevetés nélkül felolvasni, egyszerűen elröhögtem magam a szövegen, ami nem sokszor fordult elő még. Pedig emlékeztem erre a történetre és a sok zagyva költeményre gyerekkoromból. (Másodszor azért már kellő komolyságot tudtam magamra erőltetni.)

Olvass tovább →

Ha nem a féreg szorul fába…

/ Üveges Szilvia

A jó cím már fél siker – mondják, s bizony lehet ebben valami, mert Palásthy Ágnes kötetét a címe alapján választotta ki a fiam a könyvtárban. Amikor levette a polcról, megkérdezte, mi ez, én pedig felolvastam: A fába szorult borz. Kuncogás fogadta a szokatlan szókapcsolatot, mert fába szorult féregről már hallottunk, de fába szorult borzról még soha… Az alcím szerint a könyv újabb meséket tartalmaz az erdei tisztásról, a borítón pedig mókás állatok láthatók, sőt belül is ők köszönnek ránk. A fiam rögtön jelezte is szándékát: „Vigyük!”

A fába szorult borz
Vidám hangulat, szeretetteljes légkör  jellemzi a kötetet

A kötet nem okozott csalódást, kedves történeteket kaptunk, amelyeknek hősei erdei állatok – akik viszont nagyon emberi módon viselkednek, hol inkább az állatokra jellemző, hol pedig emberi környezetben előforduló szituációkban. A nyuszi nem fér a testvéreitől otthonukban – ez átlagos emberi lakásban nehezen elképzelhető. Az már viszont nagyon is, hogy a kishúg kölcsön veszi a játékbabát, a nővérnek pedig ez nem tetszik. Az állati létből kiinduló történetek is – például a víz elönti a vakond odúját – emberi csavart kapnak: a vakond a díjait próbálja menteni, és nagyon szomorú, amikor nem sikerül.

Olvass tovább →