Ismét elsuhant egy esztendő, már decemberbe léptünk, s ahogy 2017 óta minden évben, ezúttal is készült adventi naptár a gyermekünknek. Mint azt a blogot régóta követők már megszokhatták, idén is folytatásos mese lapjai kerültek a kalendárium zsebeibe.

Ebben az évben két gyerekről – egy fiúról és egy lányról – írtam, akik ikertestvérek. Nagymamájukat nem sokkal karácsony előtt baleset éri, s ez teljesen felforgatja az ünnepi menetrendet a családban. Az ikrek nehezen emésztik meg, hogy elmarad a közös mézeskalácssütés, s nagyi nem tudja elkészíteni különlegesen finom kekszét sem. Közeleg a szenteste, de a gyerekeknek egyáltalán nincs karácsonyi hangulatuk. Vajon megmenthető még az ünnep ebben a családban? S az ikrek mit tehetnek érte? Erről szól az idei adventi mese. Talán nem árulok el nagy meglepetést, hogy a vége persze jó lesz, hiszen december 24-én kinek van kedve ünneprontó befejezést olvasni?

A történetet november elején kezdtem írni, bár már szeptember közepe-vége óta törtem a fejem az ötleten. Nehezen érkezett az ihlet, ám az elmúlt hónap legelején egyszer csak felvillantak a képzeletbeli lámpák a fejemben, és munkához láttam. S idén először fordult elő, hogy december elsejére teljesen készen is lettem, így az összes tasakba bekerülhettek a lapok – minden napra egy A/5 méretű oldal. (Korábban a hiányzó részeket valamikor december folyamán csempésztem be a naptárba, az első esztendőben pedig estéről estére írtam az éppen következő epizódot.)

A történetet a szokásosnál kicsit nagyobb betűmérettel és sorközzel vetettem klaviatúrára, hogy a fiam is könnyebben el tudja olvasni. Az első napon mindjárt maga olvasta fel, látva a szellősebb elrendezést bátran belevágott. Így az adventi naptár nyitogatása egyúttal olvasási gyakorlatként is funkcionál. 🙂 Sikerült összekötni a kellemest a hasznossal.

Az újrahasznosítás jegyében ugyanazt a naptárszettet használtam fel, mint tavaly és azelőtt. Semmi baja, 2020 végén szépen elcsomagoltuk, a tasakok újszerű állapotban várták az idei bevetést. Mindössze annyit változtattunk a designon, hogy egy éppen használaton kívüli, házilag barkácsolt képkeretre rögzítettük a madzagot, pont ráfért a huszonnégy papírzacskó. Ugyanúgy a lakás folyosóján helyeztük el a kalendáriumot, mint a korábbi években. Ezúttal a padlóra tettük és a falnak támasztottuk, remélem, egyikünk sem rúgja fel véletlenül szentestéig. 🙂

A Karácsonyi finomságok című történetet az ünnep napjaiban a blog olvasói is megismerhetik. Ahogyan szoktam, több, hosszabb részletben teszem majd elérhetővé az érdeklődőknek. Addig is meghitt adventi időszakot, nyugodt készülődést kívánok mindenkinek.