Senki sem tökéletes

Sokfélék vagyunk, és senki sem tökéletes. El kell fogadnunk magunkat és a többieket a hibáinkkal együtt. Ha röviden kellene összefoglalnom Helen Rutter hosszú című – A fiú, aki mindenkit megnevettetett – ifjúsági regényét, akkor az előbbi két mondattal ragadnám meg a lényegét. Számunkra legalábbis erről szólt ez a vidám, bár néha kissé keserédes történet.

A főszereplő Billy éppen magasabb iskolába lépő kiskamasz. Jópofa, vicces, okos, jószándékú – és dadog. Ez természetesen nagyon zavarja, és tulajdonképpen az egész élete akörül forog, hogyan ne keltsen feltűnést, és hogyan szabadulhatna meg a dadogástól. Már csak azért is, mert imádja a vicceket, és humorista szeretne lenni. De ki látott már dadogó standupost? (Magyarországon történetesen ismerünk ilyet, de könyvünk Angliában játszódik, brit szerző tollából.)

Szóval Billy küzd önmagával, vágyaival, képességeivel, önmagának és másoknak tett ígéreteivel, a felnőttekkel, a bunkó osztálytársával, miközben zajlik az élet körülötte; imádott nagymamáját éppen ezekben a hónapokban veszíti el.

A dombornyomott borítót megérinteni is kellemes

Nem könnyű Billynek lenni. Nem könnyű kiskamasznak lenni. Nem könnyű másnak lenni. Miközben – ahogy haladunk előre a történetben – kiderül, hogy mindenki más, mert nem vagyunk egyformák, és egyikünk sem tökéletes. Még a bunkó osztálytárs sem. (Külön pozitívum, hogy betekintést kapunk abba is, ő miért viselkedik csúnyán a többiekkel. Nem azért, mert így született.)

Olvass tovább →

Retró életérzés hetedikesekkel

Janikovszky Éva munkássága megunhatatlan, és nem csak nekem, de úgy tűnik, az Alfa-generációs gyermekemnek is. 🙂 Mostanság is rácsodálkozom, mennyire megértette felnőttként a kamaszok lelkivilágát – hiába teltek az évtizedek, nem felejtette el, milyen gyereknek, illetve tizenévesnek lenni.

Az elmúlt hónapban A hét bőr című könyvét olvastuk a gyermekemmel, és mindketten imádtuk, hiába tartozunk más generációhoz. A kötetben egy hetedik osztály tanévének krónikáját ismertük meg lazán összefüggő, mégis szerves egészet alkotó, kisebb fejezetekben. Már maga a cím talányos: mi a csoda lehet az a hét bőr? Nem árulom el, de természetesen köze van a szóban forgó osztályhoz. 🙂

Réber László rajzai kiválóan megragadják a hangulatot

Janikovszky Éva elképesztő szeretettel és empátiával fordul a könyvben szereplő csapat tagjaihoz, sőt az egész korosztályhoz. Noha úgy tűnhet, ezek a kamaszok csak tengenek-lengenek, fogalmuk sincs, mit akarnak, és semmi értelme az ötleteiknek, valójában a tanév – és a történet – végére minden a helyére kerül, sőt még a felnőttek elismerését is kivívják. Megérdemlik, hiszen társadalmi munkában parkosítják a lakótelepet, segítik a panelházakban élő időseket, a régi, féltve őrzött tárgyakból kiállítást hoznak létre. Közben persze tanulnak, barátkoznak, és már szerelmek is szövődnek. Ez utóbbi szál azonban éppen csak finoman megjelenik, így a kötet egyáltalán nem válik lányosan romantikussá, teljesen uniszex, fiúk számára is kellően vagány marad.

Olvass tovább →

Menjünk Timmel az erdőbe!

Ha a gyermek szereti az erdőt, azért, ha pedig nem, akkor azért érdemes a kezébe adni – vagy akár közösen (fel)olvasni – Tim Hogenbosch és Jan Paul Schutten Tim, az erdőjáró című kötetét. A két szerző olyan szeretettel és kedvességgel mutatja be nekünk az erdőrajongó kisfiú életét és magát az erdőt, hogy az ember garantáltan ki akar költözni a városból a végére… 🙂

Tim persze nagy előnyben van hozzánk képest: édesapja igazi erdész, és valóban egy erdő közelében laknak. A kisfiú iskolába járás mellett gyakorlatilag kitanulja apja szakmáját, ahogy bebarangolja az erdőt vele vagy akár egyedül. S nem csak ő, mi is rengeteget megtudhatunk a kötetből: például arról, mi a teendő, ha sérült madarat találunk, hogyan kell viselkedni az erdőben, vagy miért nem szabad ott a kutyákat szabadon engedni.

Tim csodálatosan szoros kapcsolatban él a természettel

A könyv nagyjából egy évet ölel fel, rövid, nagyon kedves és humoros történeteken keresztül kapunk bepillantást a tiszteletbeli erdész kisfiú életébe. Láthatjuk, hogyan tesz szert egy hozzá hasonlóan erdőkedvelő barátra – aki ráadásul lány – és egy szárnyas társra Karcsi, a csóka „személyében”. A szülei elképesztően jó fejek – bárcsak én is ilyen lennék! –, lazaságuk mellett sok szeretettel és odafigyeléssel fordulnak nem csak Tim, hanem általában az emberek és természetesen az élővilág felé is.

Olvass tovább →

Visszatekintő 2024-re

Boldog, mesékben és olvasmányélményekben gazdag új esztendőt kívánok!

Elmaradtam az utóbbi időben a blogírással és az elmúlt év összegzésével, de talán még nem késő visszatekinteni.

2024 nem a legtermékenyebb időszak volt az oldal életében, mindössze 13 bejegyzés született. A szokásosnál arányaiban több mese jelent meg, és kevesebb könyvajánló. A blog történetében először vendégszerző is helyet kapott meséjével; Nádasi Krisztina, mesekönyvem szerkesztője varázslatos hangulatú történettel lepte meg az olvasókat.

2024-ben sem olvastunk kevesebbet, mint azelőtt, a csekélyebb számú ajánló oka nem ebben keresendő. A fiam önállóan a Rumini-sorozat köteteit gyűrte tavaly (szerzője Berg Judit), mellé befért az Egy ropi naplója néhány darabja is (ennek a sorozatnak az ajánlójával még adós vagyok). Közösen pedig több részt elolvastunk Kertész Erzsi Panthera-szériájából – és mindketten nagyon szerettük, valódi izgalmas, modern kalandregény –, másrészt pedig Jules Verne életművével ismerkedtünk, ez esetünkben két vaskos könyvet jelent (ezek láthatók – egy harmadik darab társaságában – a képen). Először a Nemo kapitány volt soron, május végén pedig A rejtelmes szigetbe kezdtünk bele, ez ki is tartott a nyár végéig. (Nem csoda, hiszen hatszáz oldal.) A gyermekem ezért az alkotásért is rajongott. Mivel ezt a regényt még én sem olvastam, számomra is az újdonság erejével hatott. Ha rutinos olvasók és történethallgatók vagytok, érdemes egy-egy hasonló kaliberű klasszikusba is belevágni és akár heteken-hónapokon át követni a főhősök sorsát. (A Grant kapitány gyermekei idén következik. Nem ez a klasszikus sorrend, de a három közül ez a kötet érkezett meg utoljára a háztartásunkba. Az egyes részek csak lazán függenek össze, nem zavart minket az olvasásban.)

Olvass tovább →

Ünnep a viktoriánus Angliában

Hogyan karácsonyozhat egy olvasni(!) tudó kutya a viktoriánus Angliában? Milyen ajándéknak örülne? Az abszurdnak tűnő kérdésre természetesen csak egy angol szerző adhatja meg a választ, mégpedig nem más, mint Emma Thompson Oscar-díjas színésznő. Kíváncsian vettem kezembe magyarul tavaly megjelent mesekönyvét, a Jim káprázatos karácsonyát. A kötetet az ismert illusztrátor, Axel Scheffler jellegzetes rajzai díszítik.

Jim különleges kutya, hiszen múzeumban lakik, gazdija az intézmény igazgatója, és ha éppen nem postásként dolgozik a patinás falak között, akkor előszeretettel olvas. 🙂 Máris nagyon szeretjük.

A borító és a csillogó betűk ünnepélyességet közvetítenek

Amikor Jim gazdija feltalálja a karácsonyi üdvözlőlapot, a kutyusra bízza, hogy elvigye az egyik első példányt Viktória királynőnek – így talán népszerűvé tehetik ezt az újítást. A palotában tett látogatás azonban meglehetősen furcsán végződik, Jimnek menekülnie kell, miközben elemel egy monoklit, merthogy Jim szeme már elég rossz, és a monokli segítségével jobban lát olvasni. A végén persze az elcsent tárgy visszakerül jogos tulajdonosához, a királyi pár pedig annyira megkedveli Jimet, hogy karácsonyi ajándékot küld neki.

Olvass tovább →

Koboldos karácsonyi kaland

Hagyomány és modernség találkozik – sőt ütközik – Sven Nordqyist A kobold karácsonyi titka című mesekönyvében. Ne aggódjunk azonban, hiszen mindez olyan kedves humorral történik, hogy szemöldök-felhúzás helyett mosolygásra készteti az olvasót.

Régen minden jobb volt – jut eszembe magyarul, és úgy tűnik, ez a fajta gondolkodásmód Svédországban sem idegen az idősebb korosztálytól. Micsoda szamárság a Télapó – dohog a kötetben Koboldnagyapó. De azét ő is a többiekkel tart megnézni… 🙂

Sven Nordqvist nevét a Pettson és Findusz sorozatnak köszönhetően ismertük meg. A magányos öreg és az életrevaló kismacska történeteit annyira megszerettük, hogy a szerző neve már önmagában is elég ahhoz, hogy megvásároljam bármilyen más könyvét.

A borító egyszerre mozgalmas és meghitt Sven Norqvist jellegzetes stílusával

A kedves, karácsonyi hangulatú, koboldos mesét is ő írta és illusztrálta. A Pettson-sorozatból már megszokott stílus és látványvilág tárul elénk, sőt egy-két ismerőst is felfedezhettünk a képeken. Több helyen látjuk a csintalan muklákat, az egyik oldalon pedig egy Finduszra megszólalásig hasonlító kismacska is felbukkan. Az egyébként is otthonosságot és meghittséget árasztó rajzok így még hamarabb megtalálják az utat a szívünkhöz. Mintha hazaértünk volna… 🙂

Olvass tovább →

Erdély és természet versben, mesében

Igyekszem tudatosan vásárolni, de ha könyvekről van szó, bevallom, nem mindig sikerül betartanom. 🙂 Egy nyári bevásárlás alkalmával láttam meg az egyik ismert lánc kínálatában gyerekköteteket, és lehorgonyoztam mellettük. Amikor a kupacban észrevettem egyik kedvenc költőm, Kányádi Sándor könyvét, nem bírtam ellenállni, és a könyv a kosárban landolt – noha természetesen nem szerepelt ilyesmi a bevásárlólistán.

Kányádi hosszú évtizedekig egy erdélyi gyereklap szerkesztőségében dolgozott, így rengeteg verset és mesét írt a kicsiknek, emellett felnőtteknek szánt költeményei is csodálatosak. Számomra mindegy, ki az adott alkotás célcsoportja, Kányáditól jöhet bármi: mese, meseregény, gyereknek és felnőtteknek szánt versek – ezekből mind található a könyvespolcomon.

A borító előrevetíti a kötetben megjelenő világot

Az újonnan beszerzett kötet – Világgá ment a nyár a címe – különlegessége, hogy verseket és prózában megírt meséket egyaránt tartalmazó válogatás. Az évszakok témakörére felfűzött alkotásokban madarak, erdei állatok, növények egész serege köszön ránk, az egész könyvből árad a természet közelsége és szeretete. Mindez olykor kiegészül emberekkel, gyerekszereplőkkel. 🙂

Olvass tovább →

Rejtélyek és nyomozás Rágcsáliában

Mi szükséges ahhoz, hogy a betűk és az olvasás világával ismerkedő alsós szívesen vegyen könyvet a kezébe? Könnyen követhető, vidám, szórakoztató, vicces történetek, viszonylag egyszerűen elérhető sikerélmény. S ha találtunk már egy ilyen kötetet, nem árt, ha van belőle utánpótlás. A könyvkiadók is ráébredtek erre (és persze felismerték a gyorsan elérhető profit lehetőségét), hiszen ma már számtalan sikersztoriból született egész sorozat. A szülők sem bánják, elvégre megkönnyíti a dolgukat, ha éppen olvasnivalót keresnek a gyerekeknek.

Ha kisiskolásunk már túl van az első könyvecskéken (például a Pagony olvasós szériáján), és jöhetnek az egy fokkal komolyabb olvasmányok, akkor szinte biztos, hogy belebotlunk a Geronimo Stilton-történetekbe. Nálunk is landolt néhány darab ebből a szinte végtelen hosszúságú sorozatból, és a fiam megszerette a főszerkesztő egér kalandjait.

Nem csoda: a laza tördelésnek és a sok képnek köszönhetően gyorsan halad vele. A történetek nem bonyolultak, könnyen érthetőek, ugyanakkor kellően izgalmasak egy alsósnak. Geronimo rendszerint valamilyen rejtélyt vagy bűntettet nyomoz ki a sztorikban, de ne gondoljunk véres vagy ijesztő eseményekre. Gonosztevők ugyan vannak, de az általuk elkövetett bűnök csak olyan súlyúak, amelyek nem okoznak álmatlan éjszakákat a célközönségnek. Csalások, lopások – javarészt ezek állnak a felderítendő cselekmények hátterében.

Geronimo egyes szám első személyben számol be az eseményekről, s gyorsan kiderül, hogy egyáltalán nem szuperhős alkat, sőt nagyon is esendő: félős, ügyetlen, csetlik-botlik, egyszóval teljesen emberi. Épp ezért szerethető, és a gyerekek is könnyebben azonosulnak vele, mint egy tökéletes és rettenthetetlen szuperhőssel. Esetlensége ugyanakkor kiváló humorforrás az alsós korosztály számára, így az epizódok nemcsak izgalmasak, hanem viccesek is.

Olvass tovább →

Potyaszereplő a János vitézben

Mi történik, ha egy igazán jó matekos, de olvasni utáló tízévest arra kárhoztat a magyartanára, hogy olvassa végig délután az iskolai könyvtárban a János vitézt? Nos… addig írogat mindenféle számsorokat meg számtornyokat, hogy belepottyan a műbe, annak is az első soraiba. Aztán kimászik a patakból, és tökéletesen összegabalyítja a szálakat. 🙂

Szabó Borbála elengedte a fantáziáját, és elképzelte, hogyan reagálna egy huszonegyedik századi gyerek Petőfi Sándor elbeszélő költeményére, ha valóban testközelből élné meg az eseményeket. A főhős, Berti pedig nem csupán megéli, de alakítja is a történet menetét. Például rábeszéli a török és a magyar csapat vezérét, valamint a francia királyt, hogy a csatát telefonos játékon játsszák le (természetesen az ő készülékén). Aztán meggyőzi Jancsit, hogy vegye feleségül a francia királylányt. A többit nem is sorolom, olvassátok el, mekkora kalamajkát okoz még. Mindenesetre meglepő, hogy aprónak tűnő dolgok is mekkora lavinát indíthatnak el.

Mi köze az irodalomnak a matekhoz? A könyvből kiderül

A János vitéz-kód – merthogy erről a regényről van szó – egyszerre szórakoztató a gyerekeknek és a felnőtteknek. Nem feltétlenül ugyanazt találjuk viccesnek, de unatkozni garantáltan nem fogunk, bármelyik korosztályhoz is tartozzunk. A regény olvasása közben egyúttal a János vitézt is újraolvassuk. Persze nem az eredetit, hanem a potyaszereplővel megtoldott változatot. 🙂

Olvass tovább →

Vendégszerző a blogon

Régen jelentkeztem bejegyzéssel, csaknem két hónapja, de olyan sűrű volt az elmúlt pár hetem, hogy a blogra sajnos nem jutott időm. Most viszont ismét az olvasnivalók közé csapunk, nem is akármivel! Gyönyörű tündérmese következik a posztok sorában, a honlap történetében először vendégszerző tollából (vagy klaviatúrájából). Mesekönyvem szerkesztője, Nádasi Krisztina írta ezt az álomszerű helyre kalauzoló és végtelenül bájos történetet egy királyfi és egy királylány találkozásáról és szerelméről. Fogadjátok, olvassátok szeretettel!