Szerző: Üveges Szilvia

Visszatekintő 2024-re

/ Üveges Szilvia

Boldog, mesékben és olvasmányélményekben gazdag új esztendőt kívánok!

Elmaradtam az utóbbi időben a blogírással és az elmúlt év összegzésével, de talán még nem késő visszatekinteni.

2024 nem a legtermékenyebb időszak volt az oldal életében, mindössze 13 bejegyzés született. A szokásosnál arányaiban több mese jelent meg, és kevesebb könyvajánló. A blog történetében először vendégszerző is helyet kapott meséjével; Nádasi Krisztina, mesekönyvem szerkesztője varázslatos hangulatú történettel lepte meg az olvasókat.

2024-ben sem olvastunk kevesebbet, mint azelőtt, a csekélyebb számú ajánló oka nem ebben keresendő. A fiam önállóan a Rumini-sorozat köteteit gyűrte tavaly (szerzője Berg Judit), mellé befért az Egy ropi naplója néhány darabja is (ennek a sorozatnak az ajánlójával még adós vagyok). Közösen pedig több részt elolvastunk Kertész Erzsi Panthera-szériájából – és mindketten nagyon szerettük, valódi izgalmas, modern kalandregény –, másrészt pedig Jules Verne életművével ismerkedtünk, ez esetünkben két vaskos könyvet jelent (ezek láthatók – egy harmadik darab társaságában – a képen). Először a Nemo kapitány volt soron, május végén pedig A rejtelmes szigetbe kezdtünk bele, ez ki is tartott a nyár végéig. (Nem csoda, hiszen hatszáz oldal.) A gyermekem ezért az alkotásért is rajongott. Mivel ezt a regényt még én sem olvastam, számomra is az újdonság erejével hatott. Ha rutinos olvasók és történethallgatók vagytok, érdemes egy-egy hasonló kaliberű klasszikusba is belevágni és akár heteken-hónapokon át követni a főhősök sorsát. (A Grant kapitány gyermekei idén következik. Nem ez a klasszikus sorrend, de a három közül ez a kötet érkezett meg utoljára a háztartásunkba. Az egyes részek csak lazán függenek össze, nem zavart minket az olvasásban.)

Olvass tovább →

Ünnep a viktoriánus Angliában

/ Üveges Szilvia

Hogyan karácsonyozhat egy olvasni(!) tudó kutya a viktoriánus Angliában? Milyen ajándéknak örülne? Az abszurdnak tűnő kérdésre természetesen csak egy angol szerző adhatja meg a választ, mégpedig nem más, mint Emma Thompson Oscar-díjas színésznő. Kíváncsian vettem kezembe magyarul tavaly megjelent mesekönyvét, a Jim káprázatos karácsonyát. A kötetet az ismert illusztrátor, Axel Scheffler jellegzetes rajzai díszítik.

Jim különleges kutya, hiszen múzeumban lakik, gazdija az intézmény igazgatója, és ha éppen nem postásként dolgozik a patinás falak között, akkor előszeretettel olvas. 🙂 Máris nagyon szeretjük.

A borító és a csillogó betűk ünnepélyességet közvetítenek

Amikor Jim gazdija feltalálja a karácsonyi üdvözlőlapot, a kutyusra bízza, hogy elvigye az egyik első példányt Viktória királynőnek – így talán népszerűvé tehetik ezt az újítást. A palotában tett látogatás azonban meglehetősen furcsán végződik, Jimnek menekülnie kell, miközben elemel egy monoklit, merthogy Jim szeme már elég rossz, és a monokli segítségével jobban lát olvasni. A végén persze az elcsent tárgy visszakerül jogos tulajdonosához, a királyi pár pedig annyira megkedveli Jimet, hogy karácsonyi ajándékot küld neki.

Olvass tovább →

Koboldos karácsonyi kaland

/ Üveges Szilvia

Hagyomány és modernség találkozik – sőt ütközik – Sven Nordqyist A kobold karácsonyi titka című mesekönyvében. Ne aggódjunk azonban, hiszen mindez olyan kedves humorral történik, hogy szemöldök-felhúzás helyett mosolygásra készteti az olvasót.

Régen minden jobb volt – jut eszembe magyarul, és úgy tűnik, ez a fajta gondolkodásmód Svédországban sem idegen az idősebb korosztálytól. Micsoda szamárság a Télapó – dohog a kötetben Koboldnagyapó. De azét ő is a többiekkel tart megnézni… 🙂

Sven Nordqvist nevét a Pettson és Findusz sorozatnak köszönhetően ismertük meg. A magányos öreg és az életrevaló kismacska történeteit annyira megszerettük, hogy a szerző neve már önmagában is elég ahhoz, hogy megvásároljam bármilyen más könyvét.

A borító egyszerre mozgalmas és meghitt Sven Norqvist jellegzetes stílusával

A kedves, karácsonyi hangulatú, koboldos mesét is ő írta és illusztrálta. A Pettson-sorozatból már megszokott stílus és látványvilág tárul elénk, sőt egy-két ismerőst is felfedezhettünk a képeken. Több helyen látjuk a csintalan muklákat, az egyik oldalon pedig egy Finduszra megszólalásig hasonlító kismacska is felbukkan. Az egyébként is otthonosságot és meghittséget árasztó rajzok így még hamarabb megtalálják az utat a szívünkhöz. Mintha hazaértünk volna… 🙂

Olvass tovább →

Erdély és természet versben, mesében

/ Üveges Szilvia

Igyekszem tudatosan vásárolni, de ha könyvekről van szó, bevallom, nem mindig sikerül betartanom. 🙂 Egy nyári bevásárlás alkalmával láttam meg az egyik ismert lánc kínálatában gyerekköteteket, és lehorgonyoztam mellettük. Amikor a kupacban észrevettem egyik kedvenc költőm, Kányádi Sándor könyvét, nem bírtam ellenállni, és a könyv a kosárban landolt – noha természetesen nem szerepelt ilyesmi a bevásárlólistán.

Kányádi hosszú évtizedekig egy erdélyi gyereklap szerkesztőségében dolgozott, így rengeteg verset és mesét írt a kicsiknek, emellett felnőtteknek szánt költeményei is csodálatosak. Számomra mindegy, ki az adott alkotás célcsoportja, Kányáditól jöhet bármi: mese, meseregény, gyereknek és felnőtteknek szánt versek – ezekből mind található a könyvespolcomon.

A borító előrevetíti a kötetben megjelenő világot

Az újonnan beszerzett kötet – Világgá ment a nyár a címe – különlegessége, hogy verseket és prózában megírt meséket egyaránt tartalmazó válogatás. Az évszakok témakörére felfűzött alkotásokban madarak, erdei állatok, növények egész serege köszön ránk, az egész könyvből árad a természet közelsége és szeretete. Mindez olykor kiegészül emberekkel, gyerekszereplőkkel. 🙂

Olvass tovább →

A liliom 2. rész

/ Üveges Szilvia

Esthajnal legszívesebben rögvest számonkérte volna rajta a liliomot, de Manó türelemre intette.

–     Bízd rám! – súgta neki, majd a napozó állathoz fordult. – Ennek a kislánynak ma délutánra elhervadt a szép, fehér lilioma. Nem te ettél belőle?

–     A tó közelében van? – kérdezte a pocok.

–     Nem, az erdőben – felelte Esthajnal.

A vízipocok lustán nyújtózkodott.

–     Nem jártam ott. Ebben a kánikulában semmi kedvem olyan messzire gyalogolni. Bár tulajdonképpen máskor sincs.

Ezzel köszönés nélkül bebújt az üregébe.

Esthajnal szeme megtelt könnyel.

–     Akkor ki tehette tönkre a virágomat?

Manó tanácstalanul tárta szét a karját.

–     Fogalmam sincs.

Hétpettyes katicabogár szállt le mellettük.

–     Biztosak vagytok benne, hogy állat volt? – kérdezte.

–     Nem – válaszolta Manó és Esthajnal egyszerre.

Olvass tovább →

A liliom 1. rész

/ Üveges Szilvia

Erdővári Manó apró háza tornácán ücsörgött, kedvenc könyvét olvasta, és limonádét kortyolt. Remélte, hogy az izgalmas történet eltereli a figyelmét a délutáni rekkenő hőségről, de hiába. Szellő sem mozdult, levél sem rezdült, a madarak sem énekeltek az erdőben, csak a nap ontotta melegét. Manó letörölte az izzadságcseppeket homlokáról, becsukta a könyvet, és kezével legyezte magát.

–     Jólesne egy fagylalt – jegyezte meg fennhangon.

Az órájára pillantott. Medvemama cukrászdája még nyitva, ott isteni citromfagyit kapni.

Feltette széles karimájú szalmakalapját, és útnak eredt. Gondosan elkerülte a napos tisztásokat, mindvégig a fák árnyékában haladt, ahol sokkal elviselhetőbbnek tűnt a kánikula.

Amikor barátja, Esthajnalék házának közelébe ért, megtorpant.

–     Talán szívesen fagyizna velem – vélekedett.

A házikó felé kanyarodott. A kislányt az udvaron találta, a tűző napon, a virágok mellett térdelt, és gondterhelten vizsgált valamit. Manó hangosan köhintett, hogy meg ne ijessze érkezésével.

–     De jó, hogy jöttél! – üdvözölte Esthajnal.

–     Szeretnélek meghívni fagyira.

–     Szívesen mennék, de sajnos a liliomom nagyon rosszul van. Délelőtt még teljes pompájában ragyogott, most viszont kókadozik.

Olvass tovább →

Rejtélyek és nyomozás Rágcsáliában

/ Üveges Szilvia

Mi szükséges ahhoz, hogy a betűk és az olvasás világával ismerkedő alsós szívesen vegyen könyvet a kezébe? Könnyen követhető, vidám, szórakoztató, vicces történetek, viszonylag egyszerűen elérhető sikerélmény. S ha találtunk már egy ilyen kötetet, nem árt, ha van belőle utánpótlás. A könyvkiadók is ráébredtek erre (és persze felismerték a gyorsan elérhető profit lehetőségét), hiszen ma már számtalan sikersztoriból született egész sorozat. A szülők sem bánják, elvégre megkönnyíti a dolgukat, ha éppen olvasnivalót keresnek a gyerekeknek.

Ha kisiskolásunk már túl van az első könyvecskéken (például a Pagony olvasós szériáján), és jöhetnek az egy fokkal komolyabb olvasmányok, akkor szinte biztos, hogy belebotlunk a Geronimo Stilton-történetekbe. Nálunk is landolt néhány darab ebből a szinte végtelen hosszúságú sorozatból, és a fiam megszerette a főszerkesztő egér kalandjait.

Nem csoda: a laza tördelésnek és a sok képnek köszönhetően gyorsan halad vele. A történetek nem bonyolultak, könnyen érthetőek, ugyanakkor kellően izgalmasak egy alsósnak. Geronimo rendszerint valamilyen rejtélyt vagy bűntettet nyomoz ki a sztorikban, de ne gondoljunk véres vagy ijesztő eseményekre. Gonosztevők ugyan vannak, de az általuk elkövetett bűnök csak olyan súlyúak, amelyek nem okoznak álmatlan éjszakákat a célközönségnek. Csalások, lopások – javarészt ezek állnak a felderítendő cselekmények hátterében.

Geronimo egyes szám első személyben számol be az eseményekről, s gyorsan kiderül, hogy egyáltalán nem szuperhős alkat, sőt nagyon is esendő: félős, ügyetlen, csetlik-botlik, egyszóval teljesen emberi. Épp ezért szerethető, és a gyerekek is könnyebben azonosulnak vele, mint egy tökéletes és rettenthetetlen szuperhőssel. Esetlensége ugyanakkor kiváló humorforrás az alsós korosztály számára, így az epizódok nemcsak izgalmasak, hanem viccesek is.

Olvass tovább →

A király koronája 2. rész

/ Üveges Szilvia

A lovagteremben vörös bársonnyal bevont trónszéken ült a király.

–     Kedves alattvalók, külhoni országok vitézei és mindenki! A minap a kertben sétáltam, és felséges fejemről elragadták a koronát. Nem láttam, ki volt az, de őrszemeim jelentették, hogy a fekete sárkány száguldott el pompás birtokom felett. A koronát feltehetően fellegvárába vitte. Aki felséges fejfedőmet visszaszerzi, tíz zsák aranyat kap!

A szegény legény csodálkozva figyelte, hogy a király szavai után a vitézek, lovagok, szerencsevadászok kifelé oldalogtak a teremből. Mielőtt egyedül maradt, az egyik még odaszólt neki.

–     Menekülj, öcskös, ha kedves az életed. A fekete sárkánnyal nem jó ujjat húzni.

A fiú még soha nem hallott a fekete sárkányról, de nem akart hős lenni. Megfordult, hogy távozzon, ám ekkor meghallotta a király hangját.

–     Ne menj el te is, kérlek! Senki nem vállalja, hogy visszahozza a koronámat! Ha te megteszed, a tíz zsák aranyat megduplázom!

A fiú az uralkodóra pillantott.

–     Nem vagyok vitéz, felséges királyom, csak egy vándor!

–     Derék legénynek nézel ki. Könyörgök, hozd vissza a koronámat, hiszen anélkül nem sokáig maradhatok a trónomon. Cserébe teljesítem minden kívánságod.

A legény eltöprengett, eszébe jutottak az öregasszony szavai, hogy megcsinálhatja a szerencséjét.

Olvass tovább →

A király koronája 1. rész

/ Üveges Szilvia

Élt egyszer egy szegény ember a fiával. Folyton dolgoztak, mégsem jutottak egyről a kettőre. Kicsiny házban laktak, és meg kellett becsülniük minden falatot. Egy napon így szólt az apa a fiúhoz:

–       Tőlem már nem tanulhatsz többet. Indulj el a nagyvilágba, sajátíts el egy mesterséget, hogy tisztességesen eltarthasd a majdani családodat.

A legény megpakolta a tarisznyáját kenyérrel, szalonnával, paprikával, és útnak eredt.

Ment, mendegélt, míg egy sűrű erdőhöz nem ért. Az országút ugyan megkerülte a rengeteget, de a fiú úgy döntött, toronyiránt lecsapja a nagy kanyart. Bátran a fák közé vetette magát, és halkan dudorászva bicskájával utat vágott magának a buja növényzetben.

A hatalmas erdőnek azonban csak nem akart vége szakadni. Már napok óta bolyongott, elfogyott az élelme, kénytelen volt apró állatokat elejteni és megsütni, hogy ne haljon éhen.

–     Soha nem jutok ki már innen? – morgott egy hét elteltével.

Ekkor egy dolmányos varjú röppent hozzá, és világos, tágas tisztásra vezette. A tisztás közepén takaros faház állt. A fiú bekopogott.

–     Ki zavarja meg magányomat? – hallatszott egy bosszús hang belülről.

Kattant a zár, nyílt az ajtó. Vénséges vén anyó nézett szembe a fiúval.

–     Jó napot, öreganyám! Útba tudna igazítani egy szegény vándort? Már egy hete tévelygek ebben az erdőben, sehogy sem sikerül megtalálnom a kivezető utat.

–     Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Aztán miből gondolod, hogy csak úgy elárulom, merre kell menned?

–     Reménykedem öreganyám jó szándékában.

Az anyó jóízűen felnevetett.

Olvass tovább →

Potyaszereplő a János vitézben

/ Üveges Szilvia

Mi történik, ha egy igazán jó matekos, de olvasni utáló tízévest arra kárhoztat a magyartanára, hogy olvassa végig délután az iskolai könyvtárban a János vitézt? Nos… addig írogat mindenféle számsorokat meg számtornyokat, hogy belepottyan a műbe, annak is az első soraiba. Aztán kimászik a patakból, és tökéletesen összegabalyítja a szálakat. 🙂

Szabó Borbála elengedte a fantáziáját, és elképzelte, hogyan reagálna egy huszonegyedik századi gyerek Petőfi Sándor elbeszélő költeményére, ha valóban testközelből élné meg az eseményeket. A főhős, Berti pedig nem csupán megéli, de alakítja is a történet menetét. Például rábeszéli a török és a magyar csapat vezérét, valamint a francia királyt, hogy a csatát telefonos játékon játsszák le (természetesen az ő készülékén). Aztán meggyőzi Jancsit, hogy vegye feleségül a francia királylányt. A többit nem is sorolom, olvassátok el, mekkora kalamajkát okoz még. Mindenesetre meglepő, hogy aprónak tűnő dolgok is mekkora lavinát indíthatnak el.

Mi köze az irodalomnak a matekhoz? A könyvből kiderül

A János vitéz-kód – merthogy erről a regényről van szó – egyszerre szórakoztató a gyerekeknek és a felnőtteknek. Nem feltétlenül ugyanazt találjuk viccesnek, de unatkozni garantáltan nem fogunk, bármelyik korosztályhoz is tartozzunk. A regény olvasása közben egyúttal a János vitézt is újraolvassuk. Persze nem az eredetit, hanem a potyaszereplővel megtoldott változatot. 🙂

Olvass tovább →