Klasszikusok mai gyerekeknek?

Milyen jelző jut eszedbe a klasszikus könyv kifejezésről? Nem lepődnék meg, ha ezeket mondanád: nehézkes, kötelező, bonyolult, sőt elavult. S még esetleg azt is hozzátennéd, hogy annyi izgalmas, könnyen olvasható gyerekkönyv és ifjúsági regény létezik, nem szívesen traktálod a gyereket régi, nehezen emészthető olvasmányokkal, nehogy elveszítse a kedvét.

Nálunk megvan a helye a klasszikusnak és a modernnek. Nem mondok le arról, hogy a gyermekemet megismertessem régen született, alapművé nemesedett történetekkel. Ezeket jellemzően én olvasom fel esti mese gyanánt. Ilyenkor egyébként gyakran magam is rácsodálkozom, hogy a klasszikus nem véletlenül vált klasszikussá. Szuper történetek, csodálatos karakterek köszönnek vissza az oldalakról. A cselekmény általában kevésbé pörgős, mint a mai alkotásokban, de unatkozni nem szoktunk. Tényleg nem. Viszont sokszor kimondottan jólesik kicsit lassítani, lassulni, pláne az esti alvás előtt.

Így, hogy én olvasom fel a könyveket, a gyermekemnek lehetősége van megkérdezni, ami nem világos számára: egy ma már ismeretlen szokás vagy archaikus szó, érdeklődhet arról a századokkal ezelőtti korszakról, amelyikről a kötet szól. (Például A koppányi aga testamentumánál.) Ezzel szinte észrevétlenül bővül a szókincse és az ismeretei tárháza. S én is ellenőrizhetem, mindent megért-e, amit hall. Így kevésbé ijesztő egy régi, vaskos mű, ellenben remek közös szórakozás és minőségi együtt töltött idő. 🙂

Esténként mostanában a Nemo kapitányt olvassuk – együtt

Olvass tovább →

Mielőtt az új esztendőbe lépünk…

Megint elszaladt egy esztendő, odakint durrognak a tűzijátékok, én pedig ismét összegzést írok a mögöttünk hagyott tizenkét hónapról. 🙂 Idén – a korábbiakhoz képest – sok klasszikus, valamint néhány modern olvasmányt ajánlottam Nektek és főleg a tíz év körüli korosztálynak. Olvashattatok – két részletben – mesét a pók csodálatosan kidolgozott, majd szétrombolt hálójáról, s az adventi történetünk sem maradt el: ebben az évben egy iskolát váltó kislány volt a főszereplő.

Huszonhárom új bejegyzés került az Olvass mesét! blogra 2023-ban – ez a huszonnegyedik írás. 🙂 Zöme könyv- és olvasmányajánló, és összesen hét posztban jelent meg mese, illetve meserészlet.

Szépen fogyott a 2021-ben napvilágot látott, A kíváncsi kiscica kalandjai című kötetem – a példányok háromnegyede már gazdára talált, így aki még szeretne belőle, annak jövőre mindenképpen érdemes lesz megrendelnie, nehogy hoppon maradjon. 🙂

S hogy melyek voltak 2023-ban a kedvenc könyveink? Némi fejtörést okozott a toplista összeállítása, de végül sikerült.

Olvass tovább →

Kaland és szerelem a török korban

Amikor néhány hete a kollégáimnak említettem, hogy esténként A koppányi aga testamentumát olvasom fel a tíz és fél éves fiamnak – esti mese gyanánt –, elképedt szörnyülködés volt a reakció. Vajon miért gondolják úgy az emberek, hogy a klasszikusok csak unalmas és nehéz olvasmányok lehetnek?

Fekete István regényéről ugyanis sok minden elmondható, de épp ez a két dolog – hogy unalmas és nehezen emészthető lenne – egyáltalán nem. Pár hónapja ajándékba kapta a gyermekem ezt a kötetet, és ő kérte ősszel, hogy olvassuk el (vagyis olvassam fel neki). Én pedig természetesen örömmel eleget tettem e kérésnek. Már csak azért is, mert jómagam is kíváncsi voltam a könyvre, hiszen még soha nem olvastam, csak az évtizedekkel ezelőtt készült filmet láttam, azt sem mostanában. (Gyerekkoromban Fekete István művei közül a Tüskevárral és annak folytatásával, a Téli berekkel találkoztam könyv formájában; annak ellenére is kedveltem és többször olvastam őket, hogy tízéves lányként kissé fiúsnak találtam. 🙂 )

A borító egyszerűen jelzi a regényben felidézett korszakot

A koppányi aga testamentuma a török korszakban játszódik, izgalmas kalandokban nincs hiány. Pörgős, fordulatos, meglepően modern regényről van szó, egyetlen percig sem unatkoztunk – egyikünk sem. A regény nyelvezete is huszadik századi, a párbeszédek stílusa pedig csak annyiban archaikus, hogy felidézze az ötszáz évvel ezelőtti kort, de ne nehezítse a ma emberének a cselekmény követését. Egy-két ismeretlen szóba – például egy-egy eszköz megnevezésébe – természetesen belefutottunk, de ezek csak rövid magyarázataim erejéig akasztották meg az olvasást. A leírások színesek, szagosak, a Balaton déli vidékét rajzolják elénk, s eszünkbe sem jutott ráunni, igaz, emlékezetem szerint sehol sem túlságosan hosszúak.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 5. rész

Egyik osztálytársa – az alacsony, barna hajú Vásári Gréta – állt előtte. Nem tűnt veszedelmesnek, de Betti elkerekedett szemmel nézett rá, és rémülten találgatta, mit akarhat tőle. Eddig sosem beszéltek egymással.

– Nincs kedved beszállni a játékunkba? Ország-városozunk fejben. Hárman szoktunk játszani, de Minerva beteg, és ketten nem olyan izgalmas.

Betti elpirult, aztán elsápadt, végül dadogva szólalt meg.

– Én… izé… szívesen… csak a könyvtár…

– Könyvtárba kell menned?

Betti tétovázott egy pillanatig. Mi történik, ha most nem megy le, hanem a lányokkal játszik? Semmi. Majd megy a következő szünetben. A könyvek megvárják. Ildikó néni is.

– Tulajdonképpen nem muszáj – bökte ki.

– Akkor játszol velünk?

– Igen, szívesen.

– Szuper! – lelkesedett Gréta. – Mindig olyan gyorsan elrobogsz, ha kicsengetnek, az előző szünetben sem értelek utol. Most sikerült, de tartottam attól, hogy nemet mondasz.

Betti hamar beletanult a játékba, és remekül érezte magát Grétáékkal. A következő órán már azért várta a szünetet, hogy újra a lányokkal lehessen.

A könyvtárba csak az utolsó óra után kopogott be, bízva abban, hogy Ildikó néni talán még bent lesz. Szerencséje volt.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 4. rész

A következő hét közepén nyilvánította gyógyultnak a gyermekorvos; már csak öt napot kellett iskolába mennie ebben az évben.

Betti szokatlan módon alig várta, hogy másnap reggel indulhasson. Mielőbb meg akarta lepni a könyvtárosnőt az üzenetével. Azóta többször átírta köszönetét; a fogalmazással elégedett volt, de mindig szebb betűkkel akarta papírra vetni, mint ahogyan legutóbb sikerült. Végül már igazi gyöngybetűk sorakoztak a lapon, és a mindannyiszor átrajzolt angyalka is egyre csinosabb lett.

A könyvtárban a vidám karácsonyi dekorációt fahéjillat lengte be, amikor az első szünetben belépett. Az íróasztal sarkán ezúttal csak két manó lógatta a lábát, a harmadik az ablakpárkányon ült. Úgy tűnik, Ildikó néni ide-oda rakosgatja őket.

– Visszatért a legszorgosabb olvasóm – üdvözölte a könyvtárosnő kedvesen.

Betti visszaadta a kikölcsönzött köteteket, természetesen mindet kiolvasta betegsége idején. Sokat gondolkodott azon, hogy az üzenetet e könyvek egyikébe csúsztassa-e, de attól tartott, véletlenül valaki más találja meg. Nem mintha abból bármi baj származna, hiszen még az sem derülne ki, ki csempészte oda, Betti ugyanis nem írta rá nevét a papírra. De mindenképpen azt szerette volna, hogy a címzett kezébe kerüljön az köszönete.

Ildikó néni visszavette a könyveket, majd suttogva szólalt meg.

– Képzeld, mi történt velem a múlt héten, amíg beteg voltál. Kaptam egy nagyon kedves üzenetet, és azóta sem tudom, kitől. Itt várt az asztalomon egyik reggel. Nem is értem, hogyan kerülhetett ide, hiszen a könyvtár zárva volt, nem járhatott itt senki éjszaka.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 3. rész

Betti bólintott. Ha hazaérnek, majd megcsinálja a cetlit, nem kerül sok időbe. Kivágja a papírt, ráírja a szöveget, esetleg rajzol mellé valami egyszerű ünnepi motívumot. Így mindkét program belefér a délutánjába.

Az órák azonban szinte észrevétlenül elrepültek a csillogó-villogó forgatagban. A ragyogó fények díszbe öltöztették a csupasz fákat és a szürke lámpaoszlopokat. A főtéren hatalmas, pompás karácsonyfa terpeszkedett, a körülötte elhelyezett hangszórókból lágy ünnepi muzsika szólt, finoman körülfolyva a sokaságot. Kézművesek kínálgatták szebbnél szebb portékáikat, a levegőben hol kürtőskalács, hol kenyérlángos illata úszott.

Betti megcsodálta a levegőbe függesztett, ledes angyalkákat, az életnagyságú betlehemet és a százéves épületek izzósorral kiemelt szépségét. Tetszettek neki az egyik pulton kipakolt színes, hagyományőrző mézeskalácsok, és hosszan elácsorgott egy antikvárium standja előtt, ahol régi kötetek várakoztak új gazdájukra. Kiválasztott egy csíkos könyvet, Janikovszky Éva Szalmalángját, és a zsebpénzéből megvásárolta magának. A szappanosnál finom gyümölcsillatút kért, majd jóízűen elkortyolta a meleg teát, mely átmelegítette testét-lelkét.

Most először Betti szépnek látta a várost, és jól érezte magát itt. Az otthoni adventi kirakodóvásár és ünnepi hangulat sokkal szerényebb volt, miként a település is. Otthon… Még mindig így gondolt szülővárosára, ahol élete első tíz esztendejét töltötte, pedig már hónapok óta itt lakott. Talán egyszer ezt is otthonának tekinti majd? Ez egyelőre elképzelhetetlennek tűnt számára.

Gyorsan elhessegette magától a keserédes nosztalgiát, és engedte, hogy a varázslatos adventi légkör beszippantsa.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 2. rész

– Még nem döntöttem el, melyik legyen. A következő szünetben visszajövök.

Ez utóbbit mondania sem kellett volna, Ildikó néni számíthatott rá, hiszen csaknem az összes tízpercet a könyvtárban töltötte az utóbbi hetekben.

Soha ilyen hosszúnak és unalmasnak nem érzékelt tanórát, mint most, pedig nem is matek volt. Ahogy kicsengettek, levágtatott a könyvtárba. Visszatért a téli mesekönyves polchoz, de hiába keresgélt, nem látta azt a kötetet, amelyik alatt a cetli hevert. Több könyvet is kihúzott, de hiába. Talán nem jól emlékszik, nem az volt a címe. Kissé csüggedten vette tudomásul, hogy nincs meg a különös felirat.

– Biztosan nem nekem szánták – motyogta Betti.

– Tessék? – kérdezte Ildikó néni, aki még mindig a helyiség dekorálásával foglalatoskodott.

– Izé, nem emlékszem, melyik könyvet nézegettem korábban.

– Segítsek?

– Nem szükséges, köszönöm.

Betti megvonta a vállát, és ismét belevetette magát a következő olvasmány kiválasztásába. Több könyvbe belelapozott, végül egy kék borítójú, hóeséses varázslatot ígérő meseregény mellett tette le a voksát.

Helyet foglalt az ablak melletti széken, és pillanatok alatt belefeledkezett a mese világába, még Ildikó néni matatása sem vonta el a figyelmét.

A következő szünetben – követve szokását – visszament a könyvtárba, hogy folytassa a történetet. Ildikó néni időközben kirakta az összes karácsonyi díszt, éppen az üres dobozt süllyesztette el az egyik zárt szekrénybe. Az egyébként is zsúfolt szoba könyvekkel díszített karácsonyfához hasonlított, Bettinek legalábbis ez jutott róla eszébe.

Nem bánta. A könyveket és a karácsonyt egyaránt szerette, a kettő együtt csak még jobb lehet.

Visszahuppant a helyére, kinyitotta a negyvenöt perce letett regényt, és folytatta az olvasást. Amikor az oldal aljára ért, és lapozott, az ölébe hullott egy papírdarab.

Olvass tovább →

Adventi üzenetek 1. rész

Betti türelmetlenül számolta a kicsengetésig hátralévő perceket. Szerencsére a tanterem falán terpeszkedő falióra megbízhatóan mutatta a pontos időt. Még tíz perc. Még kilenc. Nyolc.

Betti felsóhajtott. Nagyon lassan telik az idő matematikaórán. A többin is, de valahogy matekon különösen. Öt perc. Soha nem lesz már szünet. Négy. Rátérhetnénk már arra, mi lesz a házi feladat. Még kettő. Legyen már szünet!

Végre belerikácsolt a tanórai csendbe a csengő kellemetlen, rekedtes hangja. Ha Betti lett volna az igazgató, biztosan valami fülbemászó, vidám dallamot játszott volna be az iskolarádió rendszerén keresztül – de Betti diák volt. Nem is régóta járt ebbe a suliba, szeptemberben íratták be a szülei, miután másik településre költöztek apu munkája miatt.

Betti gyorsan elrakta a holmiját, majd a többiekkel együtt kivágtatott a folyosóra. Azonban nem csapódott egyik nevetgélő, játszó csoporthoz sem. Tovább robogott, a folyosó végén balra fordult, levágtatott a lépcsőn a földszintre, majd benyitott egy Könyvtár feliratú ajtón.

Mintha másik univerzumba lépett volna. Maga mögött hagyta a zajos épületet, nyugodt, békés oázisba érkezett. Ildikó néni rámosolygott.

– Itt a könyved – nyújtotta át neki az előző szünet végén otthagyott kötetet.

Olvass tovább →

Karácsonyi meglepetés Lófri cicával

Hogy álltok a karácsonyi bevásárlással? Van még híja? Ha 2-5 éves gyereknek, netán a betűkkel ismerkedő elsősnek keresel meglepetést a fa alá, van egy tuti tippem! A kíváncsi kiscica felfedezi a világot című mesekönyvem még kapható! Online itt tudod megrendelni, személyesen pedig Debrecenben, az Egymalom Antikváriumban (Péterfia utca 29.) vásárolhatod meg.

A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is ajándék könyvjelzőt és színezőt talál a csomagban – e bejegyzés megjelenésétől kezdve – az első három online megrendelő, tehát érdemes minél hamarabb a tettek mezejére lépni.

Lófri cica kalandjaival kapcsolatban további – jó – hír, hogy a könyv ára a két évvel ezelőtti megjelenés óta nem emelkedett, jelenleg is 3290 forintért (plusz a szállítás költsége) lehet megrendelni. Ezért három szépen illusztrált, kedves történetet olvashattok – régen a kisfiamnak írtam őket, de teljesen uniszex mesék, a visszajelzések alapján a kislányok is szeretik. 🙂 A szöveg kellemesen nagy betűmérettel került a lapokra, így a gyengébben látó nagyszülők vagy a kisiskolások is könnyebben el- vagy felolvashatják.

Ha szeretnéd, hogy a kötet karácsonyig megérkezzen hozzátok, akkor legkésőbb december 14-én éjfélig add le a megrendelésed. Természetesen az is megkapja a kötetet, aki december 14-e után rendeli meg, de már csak karácsony után számítson rá. Az online rendelésről további információk itt olvashatók.

Mindenkinek mesés ünnepi készülődést kívánok – minél kevesebb tolongással, bosszankodással és minél több örömteli pillanattal!

Ha kilőtted magad az űrbe…

A legutóbbi klasszikusok után ezúttal jöjjön egy ízig-vérig mai meseregény! Pörgős, fordulatos, kalandokkal teli, ráadásul az űrben játszódik! Laboda Kornél nevét – bevallom – nem ismertem (azóta utánanéztem, ez a második kötete, az írás mellett rendező, színész és dramaturg), a fülszöveg alapján választottam ki a Gavarin és az álomantenna című könyvét ajándékba a fiamnak, mert a leírás szerint úgy indul, hogy a főhős nem szereti az iskolát, ezért inkább elhúz a világegyetembe… és ez melyik tízévesnek ne lenne szimpatikus kezdés?

Az persze érdekes kérdés, és fel is vetődött a fiamban, akivel együtt olvastuk a könyvet, hogyan épít egy gyerek a szobájából űrhajót. Bennem további kételyek is felmerültek, hiszen például Gavarin – akinek neve feltehetően nem véletlenül emlékeztet Gagarinéra, az első űrhajóséra – meglepően sok emberrel találkozott odafent, hosszú idő után sem hiányzott neki a családja (szinte eszébe sem jutottak), de az is meglepett, hogy a pilótakekszet fizetőeszközként lehetett használni az űrben… 🙂 Tény, hogy el kell szakadnunk a valóságtól, de ha ez sikerül – az első pár rész erre elegendő –, akkor fantasztikus utazásban és izgalmas kalandok sorában vehetünk részt.

A borító modern és vagány, ugyanakkor kicsit sejtelmes

Már a bevezető vidám hangvétele előre jelezte, remek szórakozásra számíthatunk, és ebben nem is csalódtunk. Ilyen laza és könnyed hangnemben jellemzően a férfi szerzők tudnak írni – irigylem is tőlük. 🙂 A cselekmény meglehetősen hosszú és szövevényes, de számtalan váratlan fordulatot tartogat számunkra, mindez pedig annyi humorral és olyan tempóval van tálalva, hogy egyetlen percig sem unatkoztunk. Nekem talán kicsit sok is volt az esemény, így amikor Topáz Tina a történet végén újra felbukkant, erősen vissza kellett gondolnom, pontosan milyen körülmények között találkoztunk vele először, pedig minden nap elővettük ezt a kötetet. Persze az is lehet, hogy az én memóriám fakult meg túlságosan, a célkorosztálynak egészen biztosan jobb az emlékezőtehetsége, mint nekem.

Olvass tovább →