Utazás a zenék birodalmában

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vagány királylány, aki nem elégedett meg a könyvízű tudással, hanem útnak eredt, hogy felfedezze Harmónia teljes birodalmát és megtalálja a hangját. Közben bejárta Folkia, Impró, Poppia és Klasszika vidékét, megismerkedett ezek népével és zenéjével. És nem csak ő, mi is, miközben olvastuk a kalandjait.

Tarr Ferenc Harmónia, a zenék birodalma című könyve egyszerre nagyon szórakoztató és ismeretterjesztő jellegű. Vagy mondhatnám úgy is, ilyen szórakoztató ismeretterjesztő könyv ritkán kerül a kezünkbe. Miközben fordulatos, izgalmas sztorit követünk, rengeteg zenei fogalommal, hangszerrel és zeneszámmal ismerkedhetünk meg. A háttérinformációk a margóra kerültek, így nem zavarnak minket a történet olvasása közben, ugyanakkor bármikor megnézhetjük egy-egy szakkifejezés magyarázatát – vagy később is visszalapozhatunk.

A figyelemfelkeltő borító hasonlóan részletgazdag tartalmat rejt

Nem értek a zenéhez, de laikusként alaposnak, mindazonáltal jól érthetőnek találtam a leírásokat, illetve az egyes területek bemutatását. Teljességre nyilván nem törekedhetett a szerző, hiszen hatalmas témát ölel fel, de be- és áttekintésre tökéletes ez a könyv. Én magam is sokat tanultam belőle, például olyan hangszerekkel is találkoztunk, amelyekről az életben nem hallottam még.

Olvass tovább →

Ki a legrosszabb gyerek?

Kavics (rendes nevén Kiskő Ambrus) átlagos nyolcéves gyerek, aki szeretne barátokat szerezni új otthonában, a lakótelepen, ahová a hegyről költözött le mindig elfoglalt szüleivel. Kavicsra gyakran egyik szomszédjuk, Nénike vigyáz, aki szerint a kisfiú a világ legrosszabb gyereke. Pedig Kavics tele van jó szándékkal, csak valahogy mindig rosszul sülnek el a dolgok…

A Kavicsról szóló meseregény, Nagy Katalin alkotása egy generáció kedvence volt a hetvenes-nyolcvanas években, film is készült belőle. Ez utóbbit láttam, valamelyest emlékszem is rá, a könyvet viszont most olvastam először, miután édesanyám már többször felolvasta a fiamnak, és minden alkalommal nagy sikert aratott, a kedvencei közé tartozik. Így elkértem én is, mert kíváncsi voltam rá. Nem okozott csalódást nekem sem. A kötet szórakoztató, humoros, mégis olykor elgondolkodtató, s természetesen teljes mértékben retró. Nekem nosztalgia, a fiataloknak korkép szüleik gyerekkoráról. Jómagam is rácsodálkoztam, mennyivel szabadabbak voltak a gyerekek harminc-negyven évvel ezelőtt, pedig én még benne éltem…

A borító egyszerre vidám és modern, remek kedvcsináló

Nagy Katalin kiválóan belelát Kavics – és a korosztálya – lelkébe. A gyerekeket pedig ma is foglalkoztatja a barátság és a beilleszkedés témaköre, és ma is vágynak szüleik figyelmére, a velük töltött minőségi időre. Imádtam Kavics logikáját és ötleteit, mert saját egykori gondolkodásmódomat juttatta eszembe. A fiam is megkedvelte a főhőst és társait, ő maga kérte többször felolvasni ezt a könyvet. Tegyük hozzá, kimondottan szereti a retró ifjúsági regényeket.

Olvass tovább →

Szókincs, kaland, szerelem

Mi az a szókincs? Miért fontos, hogy nagy legyen? Mi történik, ha túl kicsi? Mindezekre a kérdésekre választ kaphatnak a kisiskolás és felnőtt olvasók is Bosnyák Viktória meseregényéből, A nagy szókincsrablásból.

A történet nem csupán tanulságos, szórakoztató is. Még én is – aki felolvastam a könyvet – izgatottan vártam a következő fejezetet, mert a szerző olykor meg tudott lepni egy-egy váratlan fordulattal. A cselekmény fiúkat és lányokat egyaránt leköthet: van benne bűnügy és szerelem is, de minden csak olyan arányban, hogy ne billenjen a mérleg nyelve egyik nem javára sem. Így a fiamnak sem volt az a kifogása, hogy ez a mese túl lányos.

A tolvaj tisztességes szakmát választ a mese végén

A kötet rengeteg nyelvi fordulattal, játékossággal és persze sok-sok szinonimával látja el az olvasót, sőt ezek nagy része felolvasva is teljes mértékben érvényesül. Egy-két utalás talán csak az idősebb olvasóknak tűnik fel, ám ez garantálja, hogy közös családi felolvasás során a felnőttek se unatkozzanak.

Olvass tovább →

Szívesen változnál diákként tanárrá?

A fiam szereti a retrót, ezt most már bátran kijelenthetem. Újabb régi, nyolcvanas évekbeli könyv nyerte el ugyanis a tetszését a Szeleburdi család és több más után. Rónaszegi Miklós Botrány a suliban című kötetét a férjem és testvére régi könyvei között találtam, és – néhány más alkotással együtt – elkértem anyósomtól. Először tavaly év végén olvastam fel a gyermekemnek, most pedig újra kérte. Számomra is ismeretlen volt korábban ez az könyv, és a belső lapokon olvasva, hogy ez fantasztikus történet, bevallom, kíváncsi lettem.

Vidám, ugyanakkor kissé retró hangulatú könyvecske

A sztori szerint Misi, a közepes tanuló alsós fiú kap a nagybátyjától egy mindent tudó, távol-keleti karórát. A különleges szerkezet fel van szerelve számológéppel, rádióval, sőt tévével is, csodájára jár az egész iskola – ne felejtsük el, ez még az okostelefonok előtti időben, a nyolcvanas években íródott. (Erre emlékezteti is az idősebbeket a tény, hogy délelőtt iskolatévét ad a televízió.) Egyetlen szabály van, amire nagybátyja felhívja Misi figyelmét: nem szabad egyszerre két gombot megnyomnia. A fiú persze pontosan ezt teszi véletlenül matekórán. Addig nem tudtuk, miért tilos ez, ám ekkor kiderül: Misi testet cserél a rettegett tanárral, Epehólyaggal. Aztán az óra elkeveredik, számtalan tanár és diák egymás bőrébe kerül. A végén teljes a felfordulás, már senki nem tudja, ki kicsoda…

Olvass tovább →

Vicces nevek, lovagi kalandok

Szeretitek a kalandos meséket? A szerelmes meséket? A lovagos meséket? A gondolkodtató meséket? Jeney Zoltán fantasztikusan jól sikerült meseregénye, a Rév Fülöp egy kicsit mindegyik, és szívből ajánlom kisiskolás kortól mindenkinek. Idősebbek is bátran elkezdhetik, biztosan jól szórakoznak majd. 🙂

Az alkotást egyébként Berg Judit ajánlotta figyelmembe még évekkel ezelőtt, amikor interjút készítettem vele a blogra. A fiam most érkezett el a megfelelő életkorba, karácsonykor a fa alatt találta ezt a művet (is). Nem sokkal az ünnepek után bele is vágtunk, magam is kíváncsian nyitottam ki a könyvet, mivel az ominózus interjú óta több helyről is sok-sok jót hallottam/olvastam erről a meseregényről.

Az elegáns borító remekül megírt meseregényt rejt

A kötetnek már a külseje is egyedi, igényes és elbűvölő. A régi könyvek díszítését idézi a kemény borító, belül pedig iniciáléval indul minden fejezet. (A fiam meg is kérdezte, mi az, így újabb szóval és információval bővült a tudása.) A viszonylag ritkán felbukkanó rajzok – Haránt Artúr munkái – szintén az egykori krónikák illusztrációit juttatják eszünkbe. A minőségi megjelenést tovább emeli a belefűzött könyvjelző, amit én egyébként nagyon szoktam szeretni. 🙂

Olvass tovább →

Hatkezes meseregény a legkisebb fiúról

A legkisebb fiú/királyfi elindult szerencsét próbálni, és legyőzve a nagyobb/idősebb/erősebb ellenfeleket elnyerte a királylány kezét és a fele királyságot… vagy az egészet. Ismerős?

És mi a helyzet a legalacsonyabb fiúval az osztályban? Aki csak tartalék lehet a kosárlabdacsapatban? S akit – nem véletlenül – Centinek hívnak társai? (A valódi neve egyébként Tamás.) Csak nem indulhat világgá, már királylányok sincsenek, csupán magas és fölényes iskolatársak, a mindig zsörtölődő nagymama, aki lényegében neveli őt, egy különleges bolt és egy rég elveszett hajókapitány, akit viszont ideje lenne megtalálni és hazahozni…

A retró hangulatú könyv egy esztendő történetét öleli fel

A Centi és a Csicseri bolt című meseregény három kiváló szerző együttműködésében született meg. Marék Veronika, Tarbay Ede és Urbán Gyula jegyzik az egyes fejezeteket, s kalauzolnak el minket egy időben talán nem annyira távoli, de valójában már letűnt korszakba, ahol a főszereplő kisfiú 16 forinttal indult el káposztát vásárolni… Saját gyerekkorom légköre, emlékfoszlányai derengenek fel e könyvet olvasva, s bár a történet valójában picit idősebb nálam – a hetvenes években ötlötték ki –, remek betekintést engednek a mai gyerekeknek szüleik gyermekkorába. Amikor az északi szomszédunk még Csehszlovákia volt, amikor harmadikosként még elküldtek minket káposztát venni, az alsós gyerekek önállóan közlekedtek a nagyváros utcáin, és nem volt mindenki mindig mindenhol elérhető és ellenőrizhető. Igazi békebeli meseregény, amely időnként váratlan fordulataival és kedves szereplőivel hamar megszeretteti magát.

Olvass tovább →

Szuperhős a történelemből

Ha azt mondom, szuperhős, vajon ki jut eszedbe? Superman vagy Pókember? Vagy hétköznapi hősök, orvosok, tűzoltók, mentők? Férfiak vagy esetleg nők is? Macskanő? Vagy Lara Croft? Vagy a szomszéd ötgyermekes édesanya?

Vibók Ildinek Zrínyi Ilona jutott eszébe, s ha a fiatal olvasó – történelmi ismeretek híján – nem értené, miért, magyarázatot kaphat  abból a meseregényből, amelyet nemrég olvastunk, s amelynek címe: Zrínyi Ilona, vagyis amit az igazi hősökről feltétlenül tudni kell…

A modern külső igazi mai sztorit rejt – történelmi főszereplővel

A kötetben két, ízig-vérig mai gyereknek egy valódi szuperhős segítségére van szüksége, hogy kiszabadítsa bácsikáját a gonosz mozihős fogságából, csakhogy a kölcsönzőben egyetlen hagyományos szuperhős sem áll rendelkezésre. Ám a szakembernek eszébe jut Zrínyi Ilona, aki ugyan nem a legmodernebb, de annál valódibb hős volt a maga korában. S hogy bizonyítsa, érdemes megbízni az egykori fejedelemasszonyban, elmeséli történetét, mégpedig olyan színesen, hogy jómagam is – aki azért többé-kevésbé ismerte Zrínyi Ilona életének főbb állomásait – rácsodálkoztam, milyen okos, bátor és fantasztikus személyiség volt ő.

Olvass tovább →

Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →

Ezek voltak a kedvenceink 2020-ban

Bár a 2020-as év sok tekintetben nagyon más volt, mint amire számítottunk, idén is sokat olvastunk a fiammal. Azaz pontosabban sokat olvastam fel a fiamnak, hiszen önállóan még nem megy neki, habár már elkezdte a barátkozást a betűkkel, és látva fejlődését, talán tavasszal már egyedül is megpróbálkozik egy-egy egyszerűbb kötettel. (Persze ha több idő kell neki, mint ahogy most gondolom, az is rendben van.)

Ebben az esztendőben is voltak nagy kedvenceink, ezekből állítottam össze egy rövid, ötös toplistát. Nézzük, mely könyveket olvastuk idén a legszívesebben – természetesen mindegyiket többször is.

Olvass tovább →

Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →