Igyekszem tudatosan vásárolni, de ha könyvekről van szó, bevallom, nem mindig sikerül betartanom. 🙂 Egy nyári bevásárlás alkalmával láttam meg az egyik ismert lánc kínálatában gyerekköteteket, és lehorgonyoztam mellettük. Amikor a kupacban észrevettem egyik kedvenc költőm, Kányádi Sándor könyvét, nem bírtam ellenállni, és a könyv a kosárban landolt – noha természetesen nem szerepelt ilyesmi a bevásárlólistán.
Kányádi hosszú évtizedekig egy erdélyi gyereklap szerkesztőségében dolgozott, így rengeteg verset és mesét írt a kicsiknek, emellett felnőtteknek szánt költeményei is csodálatosak. Számomra mindegy, ki az adott alkotás célcsoportja, Kányáditól jöhet bármi: mese, meseregény, gyereknek és felnőtteknek szánt versek – ezekből mind található a könyvespolcomon.
A borító előrevetíti a kötetben megjelenő világot
Az újonnan beszerzett kötet – Világgá ment a nyár a címe – különlegessége, hogy verseket és prózában megírt meséket egyaránt tartalmazó válogatás. Az évszakok témakörére felfűzött alkotásokban madarak, erdei állatok, növények egész serege köszön ránk, az egész könyvből árad a természet közelsége és szeretete. Mindez olykor kiegészül emberekkel, gyerekszereplőkkel. 🙂
Erdővári Manó apró háza tornácán ücsörgött, kedvenc könyvét olvasta, és limonádét kortyolt. Remélte, hogy az izgalmas történet eltereli a figyelmét a délutáni rekkenő hőségről, de hiába. Szellő sem mozdult, levél sem rezdült, a madarak sem énekeltek az erdőben, csak a nap ontotta melegét. Manó letörölte az izzadságcseppeket homlokáról, becsukta a könyvet, és kezével legyezte magát.
– Jólesne egy fagylalt – jegyezte meg fennhangon.
Az órájára pillantott. Medvemama cukrászdája még nyitva, ott isteni citromfagyit kapni.
Feltette széles karimájú szalmakalapját, és útnak eredt. Gondosan elkerülte a napos tisztásokat, mindvégig a fák árnyékában haladt, ahol sokkal elviselhetőbbnek tűnt a kánikula.
Amikor barátja, Esthajnalék házának közelébe ért, megtorpant.
– Talán szívesen fagyizna velem – vélekedett.
A házikó felé kanyarodott. A kislányt az udvaron találta, a tűző napon, a virágok mellett térdelt, és gondterhelten vizsgált valamit. Manó hangosan köhintett, hogy meg ne ijessze érkezésével.
– De jó, hogy jöttél! – üdvözölte Esthajnal.
– Szeretnélek meghívni fagyira.
– Szívesen mennék, de sajnos a liliomom nagyon rosszul van. Délelőtt még teljes pompájában ragyogott, most viszont kókadozik.
Mi szükséges ahhoz, hogy a betűk és az olvasás világával ismerkedő alsós szívesen vegyen könyvet a kezébe? Könnyen követhető, vidám, szórakoztató, vicces történetek, viszonylag egyszerűen elérhető sikerélmény. S ha találtunk már egy ilyen kötetet, nem árt, ha van belőle utánpótlás. A könyvkiadók is ráébredtek erre (és persze felismerték a gyorsan elérhető profit lehetőségét), hiszen ma már számtalan sikersztoriból született egész sorozat. A szülők sem bánják, elvégre megkönnyíti a dolgukat, ha éppen olvasnivalót keresnek a gyerekeknek.
Ha kisiskolásunk már túl van az első könyvecskéken (például a Pagony olvasós szériáján), és jöhetnek az egy fokkal komolyabb olvasmányok, akkor szinte biztos, hogy belebotlunk a Geronimo Stilton-történetekbe. Nálunk is landolt néhány darab ebből a szinte végtelen hosszúságú sorozatból, és a fiam megszerette a főszerkesztő egér kalandjait.
Nem csoda: a laza tördelésnek és a sok képnek köszönhetően gyorsan halad vele. A történetek nem bonyolultak, könnyen érthetőek, ugyanakkor kellően izgalmasak egy alsósnak. Geronimo rendszerint valamilyen rejtélyt vagy bűntettet nyomoz ki a sztorikban, de ne gondoljunk véres vagy ijesztő eseményekre. Gonosztevők ugyan vannak, de az általuk elkövetett bűnök csak olyan súlyúak, amelyek nem okoznak álmatlan éjszakákat a célközönségnek. Csalások, lopások – javarészt ezek állnak a felderítendő cselekmények hátterében.
Geronimo egyes szám első személyben számol be az eseményekről, s gyorsan kiderül, hogy egyáltalán nem szuperhős alkat, sőt nagyon is esendő: félős, ügyetlen, csetlik-botlik, egyszóval teljesen emberi. Épp ezért szerethető, és a gyerekek is könnyebben azonosulnak vele, mint egy tökéletes és rettenthetetlen szuperhőssel. Esetlensége ugyanakkor kiváló humorforrás az alsós korosztály számára, így az epizódok nemcsak izgalmasak, hanem viccesek is.
A lovagteremben vörös bársonnyal bevont trónszéken ült a király.
– Kedves alattvalók, külhoni országok vitézei és mindenki! A minap a kertben sétáltam, és felséges fejemről elragadták a koronát. Nem láttam, ki volt az, de őrszemeim jelentették, hogy a fekete sárkány száguldott el pompás birtokom felett. A koronát feltehetően fellegvárába vitte. Aki felséges fejfedőmet visszaszerzi, tíz zsák aranyat kap!
A szegény legény csodálkozva figyelte, hogy a király szavai után a vitézek, lovagok, szerencsevadászok kifelé oldalogtak a teremből. Mielőtt egyedül maradt, az egyik még odaszólt neki.
– Menekülj, öcskös, ha kedves az életed. A fekete sárkánnyal nem jó ujjat húzni.
A fiú még soha nem hallott a fekete sárkányról, de nem akart hős lenni. Megfordult, hogy távozzon, ám ekkor meghallotta a király hangját.
– Ne menj el te is, kérlek! Senki nem vállalja, hogy visszahozza a koronámat! Ha te megteszed, a tíz zsák aranyat megduplázom!
A fiú az uralkodóra pillantott.
– Nem vagyok vitéz, felséges királyom, csak egy vándor!
– Derék legénynek nézel ki. Könyörgök, hozd vissza a koronámat, hiszen anélkül nem sokáig maradhatok a trónomon. Cserébe teljesítem minden kívánságod.
A legény eltöprengett, eszébe jutottak az öregasszony szavai, hogy megcsinálhatja a szerencséjét.
Élt egyszer egy szegény ember a fiával. Folyton dolgoztak, mégsem jutottak egyről a kettőre. Kicsiny házban laktak, és meg kellett becsülniük minden falatot. Egy napon így szólt az apa a fiúhoz:
– Tőlem már nem tanulhatsz többet. Indulj el a nagyvilágba, sajátíts el egy mesterséget, hogy tisztességesen eltarthasd a majdani családodat.
A legény megpakolta a tarisznyáját kenyérrel, szalonnával, paprikával, és útnak eredt.
Ment, mendegélt, míg egy sűrű erdőhöz nem ért. Az országút ugyan megkerülte a rengeteget, de a fiú úgy döntött, toronyiránt lecsapja a nagy kanyart. Bátran a fák közé vetette magát, és halkan dudorászva bicskájával utat vágott magának a buja növényzetben.
A hatalmas erdőnek azonban csak nem akart vége szakadni. Már napok óta bolyongott, elfogyott az élelme, kénytelen volt apró állatokat elejteni és megsütni, hogy ne haljon éhen.
– Soha nem jutok ki már innen? – morgott egy hét elteltével.
Ekkor egy dolmányos varjú röppent hozzá, és világos, tágas tisztásra vezette. A tisztás közepén takaros faház állt. A fiú bekopogott.
– Ki zavarja meg magányomat? – hallatszott egy bosszús hang belülről.
Kattant a zár, nyílt az ajtó. Vénséges vén anyó nézett szembe a fiúval.
– Jó napot, öreganyám! Útba tudna igazítani egy szegény vándort? Már egy hete tévelygek ebben az erdőben, sehogy sem sikerül megtalálnom a kivezető utat.
– Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Aztán miből gondolod, hogy csak úgy elárulom, merre kell menned?
Mi történik, ha egy igazán jó matekos, de olvasni utáló tízévest arra kárhoztat a magyartanára, hogy olvassa végig délután az iskolai könyvtárban a János vitézt? Nos… addig írogat mindenféle számsorokat meg számtornyokat, hogy belepottyan a műbe, annak is az első soraiba. Aztán kimászik a patakból, és tökéletesen összegabalyítja a szálakat. 🙂
Szabó Borbála elengedte a fantáziáját, és elképzelte, hogyan reagálna egy huszonegyedik századi gyerek Petőfi Sándor elbeszélő költeményére, ha valóban testközelből élné meg az eseményeket. A főhős, Berti pedig nem csupán megéli, de alakítja is a történet menetét. Például rábeszéli a török és a magyar csapat vezérét, valamint a francia királyt, hogy a csatát telefonos játékon játsszák le (természetesen az ő készülékén). Aztán meggyőzi Jancsit, hogy vegye feleségül a francia királylányt. A többit nem is sorolom, olvassátok el, mekkora kalamajkát okoz még. Mindenesetre meglepő, hogy aprónak tűnő dolgok is mekkora lavinát indíthatnak el.
Mi köze az irodalomnak a matekhoz? A könyvből kiderül
A János vitéz-kód – merthogy erről a regényről van szó – egyszerre szórakoztató a gyerekeknek és a felnőtteknek. Nem feltétlenül ugyanazt találjuk viccesnek, de unatkozni garantáltan nem fogunk, bármelyik korosztályhoz is tartozzunk. A regény olvasása közben egyúttal a János vitézt is újraolvassuk. Persze nem az eredetit, hanem a potyaszereplővel megtoldott változatot. 🙂
A burkus király birodalmán innen, a talján hercegségtől s északra, volt egyszer egy különleges ország, magas bércek közé zárva, oly magasak közé, hogy oda emberfia be nem juthatott, még sárkányháton sem.
A völgyben gyümölcsfák nőttek – színpompás virágot hozó meggyek, kajszik, szilvák, imhol egy dió s mandula. A fák boldog békességben nőttek, egymással megállapodva, melyikük hol nő, éspedig mekkorára. Köztük csermelyek kanyarogtak, s akadt egy tó is, épp ennek a szélén nőtt a legbokrétásabb virágzatú, patyolatfehéren tavaszt váró cseresznyefa, s ennek tetejében élt a mézik királya teljes udvartartásával és negyvenkilenc gyermekével. Boldogan és vidáman éltek, a fiatalok naphosszat játszottak – a királyi gyermekek a nem előkelő származású mézikkel is szóba álltak –, az állatokkal pedig különösen jó viszonyt ápoltak, felettébb a mókusokkal, a felnőttek meg pipáztak s adomákat meséltek egymásnak. #leírás róluk?
– Volt ám egyszer egy szörnyeteg, aki bejutott valaha az országunkba – mesélte épp egy öreg mézi, aranysárga, hosszú szakállú. – Megjelent az égen teljes családjával, átszakították a felhőket, és pont ott a túlparton csaptak le, ni – s pipájával mutatott előre.
A legnagyobb királyfi épp ott lábatlankodott mellette.
– Mindig is tudni akartam, mi van a tó túloldalán – mondta.
– Hjaj, fiam – válaszolta az öreg, s ebben minden benne volt. Magócs – mert így hívták az ifjú királyfit – betéve tudta a leckét: hogy az ő szárnyaik túl gyengék és vékonyak, a tavon nem kelhetnek át, mert túl széles, s ahhoz meg túl nagy, hogy egy élet alatt körbekerüljék, hiába élnek a mézik 153 évig.
Magócsnak a veteményese gondozása jelentette a legnagyobb örömet
Magócs szomorkodva bandukolt tovább. A cseresznyefa egyik eldugott ágabogában nevelt kertecskéjéhez ment, a veteményes gondozása jelentette neki a legnagyobb örömet. Az ágról lelógó gömbházikójában a magok közt válogatott, amikor apjaura betoppant hozzá.
– Jaj, fiam, Magócs, hát megint itt magányodban tengődsz. Feleséget kellene már találnod s átvenned tőlem a kormányzás feladatát – sóhajtott.
Magócs szomorúan felelte ugyanazt, amit mindig:
– Egyik kisasszony bolondosabb, mint a másik, egyikük sem királynénak való. Tegye meg apám királyfinak Bojtor öcsémet, ő a semmittevéshez is jobban ért!
Ezzel a királynak is egyet kellett értenie. Földjük mindent megadott nekik, dolgoznia senkinek sem kellett, még ő maga sem értette fiát, miért bajlódik a veteményessel, amikor a mézi, ha éhes, csupán odaszáll egy fához, s lakmározik terméséből. Ott is hagyta fiát. Magócs meg gondolkodott magában. Milyen szörnyetegek érkezhettek a túlpartra? Honnan? Hogyan keltek át a mondabeli hegygerincen?
Régen jelentkeztem bejegyzéssel, csaknem két hónapja, de olyan sűrű volt az elmúlt pár hetem, hogy a blogra sajnos nem jutott időm. Most viszont ismét az olvasnivalók közé csapunk, nem is akármivel! Gyönyörű tündérmese következik a posztok sorában, a honlap történetében először vendégszerző tollából (vagy klaviatúrájából). Mesekönyvem szerkesztője, Nádasi Krisztina írta ezt az álomszerű helyre kalauzoló és végtelenül bájos történetet egy királyfi és egy királylány találkozásáról és szerelméről. Fogadjátok, olvassátok szeretettel!
Nem tudom, említettem-e már, hogy bár elsősorban gyerekeknek szeretek írni, de olykor szívesen kipróbálok más műfajokat is. Most olyasmi következik a blogon, ami még nem fordult elő: felnőtteknek szóló olvasmányt ajánlok. 🙂
Írói gyakorlatnak indult egy szép nyári estén, s néhány hónappal később e-könyv lett belőle. Írótársakkal közösen, egymásnak adva a történet fonalát kriminovellákat írtunk, s kilenc rövid, nyomozós sztori született belőle. Izgalmas kihívás és remek mulatság volt. Jómagam még soha nem írtam korábban bűnügyi történetet, sőt bevallom, ilyen jellegű filmeket és filmsorozatokat sem szoktam nézni… Megküzdöttem a feladattal, de néha ki kell lépni a komfortzónából, mert így lehet fejlődni és a kreativitást fejleszteni. Annyira belejöttem a dologba, hogy pár hét múlva önállóan is írtam egy kriminovellát, szintén írói gyakorlatként.
Könnyed szórakozás a bűnügyi történetek kedvelőinek
Szerkesztőnk, Nádasi Krisz gondolt egyet, és e-könyvbe rendezte a koprodukcióban alkotott novellákat. Hogy kereken tíz írást tartalmazzon a kiadvány, elkérte az utóbb született írásomat is. 🙂 Ebben a blogcikkben megírta, hogyan jött létre a kötet, és hol kapható. Többek között a Bookline-nál, a Líránál és a Librinél is megrendelhető.
Fogadjátok szeretettel, olvassátok, nyomozzatok velünk, és szórakozzatok olyan jól, mint mi megírás és aztán olvasás-hallgatás közben! 🙂
