A legutóbbi klasszikusok után ezúttal jöjjön egy ízig-vérig mai meseregény! Pörgős, fordulatos, kalandokkal teli, ráadásul az űrben játszódik! Laboda Kornél nevét – bevallom – nem ismertem (azóta utánanéztem, ez a második kötete, az írás mellett rendező, színész és dramaturg), a fülszöveg alapján választottam ki a Gavarin és az álomantenna című könyvét ajándékba a fiamnak, mert a leírás szerint úgy indul, hogy a főhős nem szereti az iskolát, ezért inkább elhúz a világegyetembe… és ez melyik tízévesnek ne lenne szimpatikus kezdés?
Az persze érdekes kérdés, és fel is vetődött a fiamban, akivel együtt olvastuk a könyvet, hogyan épít egy gyerek a szobájából űrhajót. Bennem további kételyek is felmerültek, hiszen például Gavarin – akinek neve feltehetően nem véletlenül emlékeztet Gagarinéra, az első űrhajóséra – meglepően sok emberrel találkozott odafent, hosszú idő után sem hiányzott neki a családja (szinte eszébe sem jutottak), de az is meglepett, hogy a pilótakekszet fizetőeszközként lehetett használni az űrben… 🙂 Tény, hogy el kell szakadnunk a valóságtól, de ha ez sikerül – az első pár rész erre elegendő –, akkor fantasztikus utazásban és izgalmas kalandok sorában vehetünk részt.
Már a bevezető vidám hangvétele előre jelezte, remek szórakozásra számíthatunk, és ebben nem is csalódtunk. Ilyen laza és könnyed hangnemben jellemzően a férfi szerzők tudnak írni – irigylem is tőlük. 🙂 A cselekmény meglehetősen hosszú és szövevényes, de számtalan váratlan fordulatot tartogat számunkra, mindez pedig annyi humorral és olyan tempóval van tálalva, hogy egyetlen percig sem unatkoztunk. Nekem talán kicsit sok is volt az esemény, így amikor Topáz Tina a történet végén újra felbukkant, erősen vissza kellett gondolnom, pontosan milyen körülmények között találkoztunk vele először, pedig minden nap elővettük ezt a kötetet. Persze az is lehet, hogy az én memóriám fakult meg túlságosan, a célkorosztálynak egészen biztosan jobb az emlékezőtehetsége, mint nekem.
