Olvastatok már hajónaplót? Ha nem, itt az ideje. Ha pedig igen, akkor is, hiszen remek nyári kikapcsolódás lehet! 🙂 Hadd ajánljam Bálint Ágnes klasszikusát, mely nemes egyszerűséggel a Hajónapló címet viseli. Mi még ősszel olvastuk, akkor nem volt időm írni róla, de nyáron egyszerűen kihagyhatatlan!

A kötet – miként az alcím is jelzi – a Szeleburdi család folytatása, ám attól független, önálló mű. Vagyis ha a Szeleburdi családot nem ismeritek, akkor is érdemes kézbe venni a Hajónaplót, tökéletesen érthető és értelmezhető az előzmények nélkül is. Ha pedig olvastátok az első részt, akkor kedves ismerősként üdvözölhetitek majd a régi szereplőket, ám egy teljesen új kaland részeseiként. Természetesen érkeznek új szereplők is – például Dédike, Zsiga, Rezső bácsi és a kutyus, Kópé.

Ezt a regényt én sem ismertem korábban, csak az abból készült filmet. Most, hogy már a könyvet is olvastam, elmondhatom, a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. 🙂 Meglehetősen eltér a szereplők sora és a cselekmény is, de ez nem zavart: mintha teljesen ismeretlen sztoriba csöppentem volna.

Az eseményeket – ahogyan a Szeleburdi családban – ezúttal is Faragó Laci naplójából ismerjük meg, az ő szemszögéből látva. Habár ízig-vérig nyári kalandról van szó, a történet februárban indul, mégsem futunk felesleges köröket, hiszen kiderül, hogyan kerül Laci és barátja, Radó a Ramóna fedélzetére nyaralni – ráadásul kettesben! Melyik kiskamaszt ne villanyozna fel egy ilyen üdülés lehetősége? Igazi hajón, felnőttek nélkül!

Egymást követik a kalandok, miközben a gyerekek sok érdekes és kedves emberrel ismerkednek meg, továbbá rengeteg dolgot megtanulnak magukról és az önállóságról. Nem mellékesen pedig segítenek a felnőtteknek, ahol tudnak. (Ez egyébként kölcsönös.) Dédike nyaraltatása például annyira jól sikerül, hogy a karosszékéhez kötött idős hölgy – aki egyébként sem Faragónak, sem Radónak nem a dédnagymamája – hosszú idő után újra járni kezd. Egy kis friss levegő és a természet csodákra képes.

Fantasztikus nyarat töltenek a gyerekek a Ramóna fedélzetén, a Dunán – gyerek- és felnőttszemmel is. Olyan nyarat, amilyenre minden tíz-tizenkét éves gyerek vágyik. Barátság, szeretet, segítőkészség, találékonyság, önállóság – néhány a könyvben felmerülő fontos témák közül. A naplóformátumnak és a laza stílusnak köszönhetően mi, olvasók is részeseivé válhatunk: mintha ott lennénk mi magunk is.

Kár, hogy a történet szomorú véget ér, és nem csupán amiatt, hogy eltelik a nyár, és kezdődik az iskola: a Ramónát sajnos tönkreteszi egy vihar. Így kicsit keserédes befejezéssel zártuk a könyvet. Mégis jó volt elolvasni: furcsa, de magunk is sok szép élménnyel gazdagodtunk, mintha mi is a Ramónán nyaraltunk volna Faragóval és Radóval. Izgalmakban nem volt hiány, pedig ez a történet ráérősebb tempójú, mint a mai, frissebb olvasmányok.

A retró hatás egyáltalán nem zavart minket (az első kiadás – ha jól láttam – 1974-es, azóta sok víz lefolyt a Dunán), a kalandok és az emberi kapcsolatok szerencsére ma is megállják a helyüket. Igen, ezek a srácok még nem ismerik a kütyüket és a mobiltelefont, viszont ügyesen és talpraesetten intézik a dolgaikat, látják el magukat.

Az évtizedek során több kiadást megért ez a regény, a miénk viszonylag friss, 2021-ben jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában. Sajdik Ferenc karikatúraszerű rajzai nem terelik el a figyelmet a szövegről, csupán finoman kiegészítik azt.

Első körben talán (nagy)szülővel közös olvasásra ajánlom a tíz év körüli korosztálynak, de inkább csak a retró jellege miatt. A főszereplők ugyan fiúk, de vagányabb lányok is élvezhetnek egy ilyen sztorit, szóval én mindkét nemnek ajánlom. 🙂