Klasszikusok mai gyerekeknek?

Milyen jelző jut eszedbe a klasszikus könyv kifejezésről? Nem lepődnék meg, ha ezeket mondanád: nehézkes, kötelező, bonyolult, sőt elavult. S még esetleg azt is hozzátennéd, hogy annyi izgalmas, könnyen olvasható gyerekkönyv és ifjúsági regény létezik, nem szívesen traktálod a gyereket régi, nehezen emészthető olvasmányokkal, nehogy elveszítse a kedvét.

Nálunk megvan a helye a klasszikusnak és a modernnek. Nem mondok le arról, hogy a gyermekemet megismertessem régen született, alapművé nemesedett történetekkel. Ezeket jellemzően én olvasom fel esti mese gyanánt. Ilyenkor egyébként gyakran magam is rácsodálkozom, hogy a klasszikus nem véletlenül vált klasszikussá. Szuper történetek, csodálatos karakterek köszönnek vissza az oldalakról. A cselekmény általában kevésbé pörgős, mint a mai alkotásokban, de unatkozni nem szoktunk. Tényleg nem. Viszont sokszor kimondottan jólesik kicsit lassítani, lassulni, pláne az esti alvás előtt.

Így, hogy én olvasom fel a könyveket, a gyermekemnek lehetősége van megkérdezni, ami nem világos számára: egy ma már ismeretlen szokás vagy archaikus szó, érdeklődhet arról a századokkal ezelőtti korszakról, amelyikről a kötet szól. (Például A koppányi aga testamentumánál.) Ezzel szinte észrevétlenül bővül a szókincse és az ismeretei tárháza. S én is ellenőrizhetem, mindent megért-e, amit hall. Így kevésbé ijesztő egy régi, vaskos mű, ellenben remek közös szórakozás és minőségi együtt töltött idő. 🙂

Esténként mostanában a Nemo kapitányt olvassuk – együtt

Olvass tovább →

Kaland és szerelem a török korban

Amikor néhány hete a kollégáimnak említettem, hogy esténként A koppányi aga testamentumát olvasom fel a tíz és fél éves fiamnak – esti mese gyanánt –, elképedt szörnyülködés volt a reakció. Vajon miért gondolják úgy az emberek, hogy a klasszikusok csak unalmas és nehéz olvasmányok lehetnek?

Fekete István regényéről ugyanis sok minden elmondható, de épp ez a két dolog – hogy unalmas és nehezen emészthető lenne – egyáltalán nem. Pár hónapja ajándékba kapta a gyermekem ezt a kötetet, és ő kérte ősszel, hogy olvassuk el (vagyis olvassam fel neki). Én pedig természetesen örömmel eleget tettem e kérésnek. Már csak azért is, mert jómagam is kíváncsi voltam a könyvre, hiszen még soha nem olvastam, csak az évtizedekkel ezelőtt készült filmet láttam, azt sem mostanában. (Gyerekkoromban Fekete István művei közül a Tüskevárral és annak folytatásával, a Téli berekkel találkoztam könyv formájában; annak ellenére is kedveltem és többször olvastam őket, hogy tízéves lányként kissé fiúsnak találtam. 🙂 )

A borító egyszerűen jelzi a regényben felidézett korszakot

A koppányi aga testamentuma a török korszakban játszódik, izgalmas kalandokban nincs hiány. Pörgős, fordulatos, meglepően modern regényről van szó, egyetlen percig sem unatkoztunk – egyikünk sem. A regény nyelvezete is huszadik századi, a párbeszédek stílusa pedig csak annyiban archaikus, hogy felidézze az ötszáz évvel ezelőtti kort, de ne nehezítse a ma emberének a cselekmény követését. Egy-két ismeretlen szóba – például egy-egy eszköz megnevezésébe – természetesen belefutottunk, de ezek csak rövid magyarázataim erejéig akasztották meg az olvasást. A leírások színesek, szagosak, a Balaton déli vidékét rajzolják elénk, s eszünkbe sem jutott ráunni, igaz, emlékezetem szerint sehol sem túlságosan hosszúak.

Olvass tovább →

Egy imádnivaló kutya barangolása

Ha kutya van egy ifjúsági vagy gyerekkönyvben, az már valószínűleg fél siker. Ha még hozzátesszük, hogy a főhős ezúttal egy gyönyörű és okos skót juhászkutya, és ma már klasszikusnak számító regényről van szó, akkor bizonyára sokan rájönnek, mit olvastunk a közelmúltban: Eric Knight Lassie hazatér című kötetét.

Ez a könyv számomra is újdonság volt, most olvastam először. A történetet természetesen ismertem, hiszen több film és tévésorozat is készült belőle, és ezek közül legalább egyet jómagam is láttam, emlékeim szerint valamikor a kilencvenes években. A gyermekem viszont még nem találkozott ezzel a sztorival.

Szeretet, hűség, kitartás – ezek az értékek fémjelzik a történetet

Az elbeszélés tempója természetesen nem olyan pörgős, mint a kétezres években született alkotásoké – ezt már megszokhattuk a huszadik században írt regények esetében –, mégsem találtuk sem vontatottnak, sem unalmasnak egyik részét sem. Pedig – ha belegondolok – maga a cselekmény két-három mondatban összefoglalható; ebből kerekített Eric Knight csaknem kétszáz oldalas regényt. Elképesztően ügyesen adagolja a (táj)leírásokat, a párbeszédeket, mindig mindenből annyit, amennyi éppen kell ahhoz, hogy az olvasó minden szükséges részletet megismerjen, de ne unatkozzon. Azt hiszem, erre mondják, hogy egyszerű, de nagyszerű.

Olvass tovább →

Ródliversenyen át színielőadásra

Elmaradtam a könyvajánlókkal, pedig sok szuper klasszikust olvastunk (közösen) az elmúlt hetekben, sőt hónapokban, és ezekről szeretnék írni egy-egy bejegyzést. Úgyhogy figyelem, a következő posztokban régi, de annál jobb könyvek következnek, amelyeket kiskamaszoknak ajánlok, akár önálló, akár közös, családi olvasásra. Az első alkotás pedig nem más, mint Mándy Iván Csutak színre lép című regénye.

A Csutak-sorozatot gyerekkoromban a könyvtárból kölcsönöztem ki, és akkoriban nagyon szerettem. Bár sok konkrétumra nem emlékszem, pár hónapja megleptem az első kötettel a fiamat, nemrég pedig felolvastam neki. Nagy sikert aratott, bár el kell ismernem, számomra is vontatottan, lassan indult a cselekmény, és a Pál utcai fiúk áthallás is zavart kicsit (a gyerekemet nem, mert Molnár Ferenc klasszikusát még nem ismeri). De mindketten kitartottunk, nem adtuk fel, és érdemes volt: egyszer csak beindultak az események.

A modern külső több mint fél évszázados klasszikust rejt

Előbb izgalmas ródliversenyt követhettünk végig, majd egy diákelőadás megszervezése következett, így két nagyobb egységre osztható a cselekmény. Ez önmagában talán nem hangzik túl mozgalmasnak egy háromszáz oldalas könyv esetében, de higgyétek el: nagyjából a harmincadik oldal után egyetlen percet sem unatkoztunk, ráadásul a Pál utcai fiúk utóhatás is teljesen eltűnt. Annyi minden történt, és olyan élők voltak a karakterek, hogy néha alig tudtuk (tudtam 🙂 ) letenni a kötetet. A felolvasást azonban nem könnyítette meg, hogy a regény nem tagolódik fejezetekre, csupán rövidebb-hosszabb epizódokra, mintha filmjelenetek lennének összefűzve.

Olvass tovább →

Advent, hó és örök iskolai problémák

Mit mond egy klasszikus, csaknem száz éve született ifjúsági regény egy mai gyereknek? Érdemes ezeket megmutatni, felolvasni a huszonegyedik században? Ez a kérdés is foglalkoztatott, amikor néhány hete a fiammal elővettük Erich Kästner A repülő osztály című regényét.

Az ismert német szerzőtől gyerekkoromban csak A két Lottit olvastam, ez a nyáron vásárolt alkotás teljesen ismeretlen volt számomra is, így kíváncsian vágtam bele. A történet viszonylag sokára, hosszú felvezetés – kétrészes előszó – után indult, ám az eleje sem bizonyult unalmasnak. Erich Kästner ebben a könyv megírásáról mesél, és tényleg szó szerint mesél – így majdnem annyira olvasmányos és szórakoztató, mint maga a sztori. Kiváló humorát is megcsillogtatja ezeken az oldalakon. Tény, egyikünk sem unatkozott közben.

Aztán kibontakozott a nagyjából kilencven évvel ezelőtti, gimnazista fiúkról szóló történet, mely ráadásképpen a karácsony előtti napokban játszódik, így már advent kezdete előtt ünnepi hangulatba kerültünk. A cselekmény izgalmas, fordulatos, és ami különösen meglepett, hogy olyan, ma is aktuális, sőt divatos problémákat boncolgat, mint például az iskolai bántalmazás vagy a gyerekek felé szeretettel és megértéssel forduló tanár alakja.

 

A borítón lévő kép már előre jelzi a fiúsabb témát

Olvass tovább →

Klasszikusok nyomában

– Megvan itthon a Toldi? – tette fel a kérdést néhány hete a fiam.

– Persze – válaszoltam én.

– És elolvassuk?

– Ha szeretnéd…

Így történt, hogy elővettem az ebook-olvasómat, amelynek memóriájában több kötelező olvasmány lapul, és onnan felolvastam neki Arany János elbeszélő költeményét. Természetesen nem egyszerre, ahhoz túl hosszú lett volna, hanem több részletben esténként.

Akár egy régi tankönyvben is ráakadhatunk a Toldi vagy a János vitéz szövegére

Honnan ismeri Toldi Miklóst a másodikos fiam? A világ legrosszabb gyereke című könyvből, ami a szüleimnél van meg, és náluk gyakran kéri felolvasásra. (Írtam már más bejegyzésben is, bejön neki a retró. Egyébként az e kötetről szóló írással még adós vagyok, de tervben van.)

Szóval nekiveselkedtünk a könnyű olvasmánynak legkevésbé sem nevezhető Toldinak, és kíváncsian vártam én magam is a hatást. Időnként megkérdeztem, érthető-e, és folytassuk-e. Mindig igen volt a válasz. Érdeklődéssel követte estéről estére a történetet, néha tudakolva egy-egy régi szó jelentését.

Olvass tovább →

Elek apó csodálatos mesevilága

Igazi tündérmesevilágba kirándultunk a közelmúltban: Benedek Elek-könyvből olvastunk szegény legényekről, királyfikról és királylányokról, sárkányokról, táltosokról, valamint egyéb, csodálatos és klasszikus meseszereplőkről. Elmerültünk a magyar mesevilág hullámaiban, s elmondhatom, a régi történetek a huszonegyedik században is fantasztikus kikapcsolódást nyújtanak. Nekem mindenképpen üdítő volt visszalépni e gyermekkoromból ismert csodavilágba.

A fiam is élvezte ezt a különleges utazást, s végül apránként a kötet összes meséjét felolvastam neki – míg nem végeztünk, nem is kért más esti olvasmányt.  Így aztán megismerkedett többek között a Babszem Jankó, A tizenkét varjú, A kolozsvári bíró és Az ember a legerősebb című, széles körben kedvelt történetekkel.

Királylány és vár – két jellegzetes motívum a kötet meséiből

Olvass tovább →

Babalátogatóba könyvet

A könyvek forgatását nem lehet elég korán kezdeni. Mi újabban – vagyis az utóbbi két-három évben – babanézőbe is könyvet viszünk ajándékba. A legutóbbi alkalmakkor leporellókat, illetve kemény fedeles köteteket választottam, de egy pihe-puha baba- vagy fürdőkönyv is sikert arathat. 🙂

Tavaly szeptemberben például Szabó Magda Ki hol lakik? című könyvecskéjét vittük ajándékba egy akkor féléves kisfiúnak. (Sajnos arról nem készítettem fotót, e blogbejegyzés ötlete csak később jutott eszembe.)

Hogyan választok?

Olvass tovább →

10+1 örökzöld leporelló

klasszikus leporellók

Ha gyermeked első igazi (vagyis nem puha babakönyv) olvasmányait szeretnéd beszerezni, rengeteg lapozgató, böngésző áll rendelkezésedre a boltokban, webáruházakban. Nem könnyű választani, sőt kimondottan nehéz a hatalmas kínálatban eligazodni. Segítségképpen néhány – egészen pontosan 10+1 – klasszikus alkotást ajánlok első olvasmány gyanánt, amelyek jobbára kaphatóak a könyvesboltokban leporelló (vagy lapozgató) formátumban, de akár a családban is megmaradhattak régebbi, még használható példányok. A baba kis könyvtárát ezek mellett kiegészíthetjük az aktuálisan kapható böngészőkkel, lapozgatókkal, ezekből érdemes a csemete érdeklődésének megfelelően válogatni (állatok, járművek stb.).

Olvass tovább →

Kirándulás a klasszikus mesék világába

A Holle anyó volt az első klasszikus, régi mese, amit felolvastam a fiamnak úgy két évvel ezelőtt. Azt elég barátságosnak és könnyen emészthetőnek éreztem. Az egyéb népmesékkel, Andersen- és Grimm-történetekkel viszont még vártam – attól tartottam, ijesztő lehet a számára. Az elmúlt hónapban azonban magam vettem elő az Andersen-kötetemet, amelyből A császár új ruháját ismertettem meg vele. Úgy véltem, kezdetnek ez jó lesz, hiszen egyáltalán nem félelmetes, viszont annál mulatságosabb mese. Tetszett is neki, a végén jókat kuncogott azon, hogy pucér a császár… 🙂

Aztán az egyik esti olvasáshoz régi mesekönyvet választott a könyvespolcról. A világ leggazdagabb verebe című kötetből korábban már olvastuk az első két történetet, a címadó mellett a jégen csúszkálni akaró nyulacska esetét a rókával, a továbbiakat –  a Csizmás kandúrt, a Jancsi és Juliskát, valamint a hálátlan királyfi és a hálás állatok meséjét – viszont akkor még korainak éreztem. Most azonban a kisfiam kérte, hogy haladjunk tovább a könyvben, én pedig – pillanatnyi habozás után – úgy döntöttem, itt az idő: nézzük meg, hogyan fogadja ezeket, hiszen lassan már öt és fél éves. Azért miközben olvastam, rá-ránéztem az arcára, figyelve a reakciókat, sőt néha meg is kérdeztem, nem félelmetes-e, amit hall…

A sárga könyv az Andersen-kötetem, a feliratos papírborítója már nincs meg

Olvass tovább →