Evanska Paulo: Szurikáta Mokka meséi – kaland, furfang, összefogás

Minden gyerekben él a vágy, hogy felfedezze a világ titkait, és minden szülőben ott a remény, hogy közben értékeket is adjon neki útravalóul. A Szurikáta Mokka meséi pontosan ezt a kettősséget ragadja meg: miközben izgalmas történetekkel köti le a kicsik figyelmét, játékosan formálja gondolkodásukat és erősíti bennük az összetartás erejét.

A sorozat központi alakja Szikra mester, a híres szurikáta feltaláló, aki sosem fogy ki az ötletekből, ha falubelijei segítségére kell sietni. Unokái – a talpraesett Mokka, a kissé morgós, de vajszívű Morgó és a mindig kíváncsi Elemér – minden alkalommal belecsöppennek a kalandokba, és gyermeki bátorságukkal bizonyítják: a legnagyobb problémák is megoldhatók, ha összefogunk. Az eseményeket azonban rendre megzavarja Para Zita, az örökké ravaszkodó patkány, aki barátaival, Vamzerrel és Hekkerrel, a számítógépes ugróegérrel a mester találmányaira pályázik.

A szurikáták sok gyerek kedvencei

Olvass tovább →

A kisiskolások is nyomozhatnak

A szülők többsége szereti, ha egy mese nem csupán történet, hanem tanít is valamit: akár hasznos gyakorlati tudnivalókat vagy olyan emberi értékeket, amelyeket fontosnak tartunk, és szeretnénk átadni a gyermekeinknek is. Így gondolkodott Evanska Paulo is, amikor nyomozós, „töprengős” történeteket írt az óvodás korosztálynak Bálaháza rejtélyei címmel. Jó hír, hogy a szerző jóvoltából nem csupán az ovisoknak, hanem immár a kisiskolásoknak is részük lehet hasonló izgalmakban és játékos fejtörőkben, ugyanis elindult a 7-11 éves korosztálynak szóló sorozat is Szurikáta Mokka meséi címmel.

Evanska Paulo civilben nyomozóként dolgozik több mint három évtizede. Saját bevallása szerint ez a háttér teszi különlegessé a meséket: a precízen felépített rejtélyek mögött mindig ott bujkál a derű, a humor és a gyermeki fantázia.

A következő posztban ő maga ajánlja Szurikáta Mokka kalandjait – fogadjátok szeretettel.

Otthon nélkül – meseregényben

Régen a szegény legények (néha leányok) és a király, hercegnő, herceg (esetleg grófok és bárókisasszonyok) szerepeltek a mesékben, a mai, modern mesékben pedig  jobbára középosztálybeli családokkal találkozunk. Molnár T. Eszter azonban gondolt egy merészet, és a társadalom perifériájára szorult embereket választotta A Kóbor Szálló című mesekönyve hőseinek. S milyen jól tette! Mert a felolvasás végére nem csupán a középosztálybeli gyermek, hanem jó eséllyel a szülő is másképp tekint az otthontalanokra, mint azelőtt.

Persze mindenki hallott már ilyen-olyan eseteket, de azok távolinak tűntek. A könyv lapjain feltűnő Hetedhét Hugó és a barlangban lakó Búbanya azonban a történet végére kedves ismerőseinkké válnak. Rendes emberek ők, csak kicsúszott a lábuk alól a talaj. A félelmetes Búbanyáról kiderül, hogy egykor ünnepelt énekesnő volt, aki elveszítette a hangját, Hugó pedig egy autóbuszgyárban dolgozott, de az üzem megszűnt, s ezzel odalett Hugó megélhetése is. Nem új történet a felnőttek világában, de mesében mindenképpen szokatlan.

Viszont nagyon fontos, hiszen e különös szereplők segítségével fejlődhet a gyerekek empátiája, érzelmi intelligenciája, kritikai érzéke. Olyan szeletet mutat meg nekik a világból, amelyről sokszor nem szívesen beszélnek a felnőttek. Mindezt olyan kedvességgel, bohósággal és játékossággal, mely tökéletesen illik a kisiskolás korosztály lelkivilágához, érzelmi és értelmi szintjéhez. Nem akar több terhet rájuk tenni, mint amennyit a 6-10 évesek elbírnak.

Ahogy a borító is sugallja, varázslatos történetbe csöppenünk

Olvass tovább →

Régi hősök modern regényben

Mit mondhat egy huszonegyedik századi gyereknek a görög mitológia? Érdemes-e mesélni neki az Olümposzról, Zeuszról, Pallasz Athénéről és a többiekről? Érdekes lehet ez neki? Szerintem egyértelműen igen a válasz, csak nem mindegy, hogyan tesszük ezt. Csomagoljuk az ősi történeteket emészthető, modern formába, jó adag kalandba – ez nem lesz nehéz – meg némi humorba, és jó eséllyel felkeltjük és fenn is tartjuk a mai kiskamasz kíváncsiságát.

Tasnádi István pontosan ezt tette Helló, Héraklész! című regényében, melyben személyesen a nagy hős féltestvére, Iphiklész mutatja be fivére sztoriját, beleértve a tizenkét mitikus próbatételt. Már a nézőpont is izgalmas, hiszen nem csak az események láncolatát világítja meg ez a szemszög, hanem megtudjuk azt is, mit élt át mindeközben a különleges képességekkel nem rendelkező Iphiklész. Az elbeszélővel alighanem a legtöbb gyerek könnyedén azonosul, hiszen gyanítom, mindenki környezetében van egy nagyobb, ügyesebb, erősebb testvér, unokatestvér, osztálytárs, szomszéd… és még sorolhatnám.

A borító is jelzi, izgalmas könyvet tartunk a kezünkben

Iphiklész lendületesen mesél, villámgyorsan berántva minket az ókori történetbe, a képregényes illusztrációk – Felvidéki Miklós munkája – pedig szépen kiegészítik ezt, ugyanakkor cseppet sem lassítják a befogadást. Így az olvasónak az az érzése, hogy gyorsan halad, ami hamar sikerélménnyel ajándékozza meg a kevésbé gyakorlottakat is. Ebben további nagy segítség – a sok kép mellett – a szellős tördelés.

Olvass tovább →

Menjünk Timmel az erdőbe!

Ha a gyermek szereti az erdőt, azért, ha pedig nem, akkor azért érdemes a kezébe adni – vagy akár közösen (fel)olvasni – Tim Hogenbosch és Jan Paul Schutten Tim, az erdőjáró című kötetét. A két szerző olyan szeretettel és kedvességgel mutatja be nekünk az erdőrajongó kisfiú életét és magát az erdőt, hogy az ember garantáltan ki akar költözni a városból a végére… 🙂

Tim persze nagy előnyben van hozzánk képest: édesapja igazi erdész, és valóban egy erdő közelében laknak. A kisfiú iskolába járás mellett gyakorlatilag kitanulja apja szakmáját, ahogy bebarangolja az erdőt vele vagy akár egyedül. S nem csak ő, mi is rengeteget megtudhatunk a kötetből: például arról, mi a teendő, ha sérült madarat találunk, hogyan kell viselkedni az erdőben, vagy miért nem szabad ott a kutyákat szabadon engedni.

Tim csodálatosan szoros kapcsolatban él a természettel

A könyv nagyjából egy évet ölel fel, rövid, nagyon kedves és humoros történeteken keresztül kapunk bepillantást a tiszteletbeli erdész kisfiú életébe. Láthatjuk, hogyan tesz szert egy hozzá hasonlóan erdőkedvelő barátra – aki ráadásul lány – és egy szárnyas társra Karcsi, a csóka „személyében”. A szülei elképesztően jó fejek – bárcsak én is ilyen lennék! –, lazaságuk mellett sok szeretettel és odafigyeléssel fordulnak nem csak Tim, hanem általában az emberek és természetesen az élővilág felé is.

Olvass tovább →

Visszatekintő 2024-re

Boldog, mesékben és olvasmányélményekben gazdag új esztendőt kívánok!

Elmaradtam az utóbbi időben a blogírással és az elmúlt év összegzésével, de talán még nem késő visszatekinteni.

2024 nem a legtermékenyebb időszak volt az oldal életében, mindössze 13 bejegyzés született. A szokásosnál arányaiban több mese jelent meg, és kevesebb könyvajánló. A blog történetében először vendégszerző is helyet kapott meséjével; Nádasi Krisztina, mesekönyvem szerkesztője varázslatos hangulatú történettel lepte meg az olvasókat.

2024-ben sem olvastunk kevesebbet, mint azelőtt, a csekélyebb számú ajánló oka nem ebben keresendő. A fiam önállóan a Rumini-sorozat köteteit gyűrte tavaly (szerzője Berg Judit), mellé befért az Egy ropi naplója néhány darabja is (ennek a sorozatnak az ajánlójával még adós vagyok). Közösen pedig több részt elolvastunk Kertész Erzsi Panthera-szériájából – és mindketten nagyon szerettük, valódi izgalmas, modern kalandregény –, másrészt pedig Jules Verne életművével ismerkedtünk, ez esetünkben két vaskos könyvet jelent (ezek láthatók – egy harmadik darab társaságában – a képen). Először a Nemo kapitány volt soron, május végén pedig A rejtelmes szigetbe kezdtünk bele, ez ki is tartott a nyár végéig. (Nem csoda, hiszen hatszáz oldal.) A gyermekem ezért az alkotásért is rajongott. Mivel ezt a regényt még én sem olvastam, számomra is az újdonság erejével hatott. Ha rutinos olvasók és történethallgatók vagytok, érdemes egy-egy hasonló kaliberű klasszikusba is belevágni és akár heteken-hónapokon át követni a főhősök sorsát. (A Grant kapitány gyermekei idén következik. Nem ez a klasszikus sorrend, de a három közül ez a kötet érkezett meg utoljára a háztartásunkba. Az egyes részek csak lazán függenek össze, nem zavart minket az olvasásban.)

Olvass tovább →

Ünnep a viktoriánus Angliában

Hogyan karácsonyozhat egy olvasni(!) tudó kutya a viktoriánus Angliában? Milyen ajándéknak örülne? Az abszurdnak tűnő kérdésre természetesen csak egy angol szerző adhatja meg a választ, mégpedig nem más, mint Emma Thompson Oscar-díjas színésznő. Kíváncsian vettem kezembe magyarul tavaly megjelent mesekönyvét, a Jim káprázatos karácsonyát. A kötetet az ismert illusztrátor, Axel Scheffler jellegzetes rajzai díszítik.

Jim különleges kutya, hiszen múzeumban lakik, gazdija az intézmény igazgatója, és ha éppen nem postásként dolgozik a patinás falak között, akkor előszeretettel olvas. 🙂 Máris nagyon szeretjük.

A borító és a csillogó betűk ünnepélyességet közvetítenek

Amikor Jim gazdija feltalálja a karácsonyi üdvözlőlapot, a kutyusra bízza, hogy elvigye az egyik első példányt Viktória királynőnek – így talán népszerűvé tehetik ezt az újítást. A palotában tett látogatás azonban meglehetősen furcsán végződik, Jimnek menekülnie kell, miközben elemel egy monoklit, merthogy Jim szeme már elég rossz, és a monokli segítségével jobban lát olvasni. A végén persze az elcsent tárgy visszakerül jogos tulajdonosához, a királyi pár pedig annyira megkedveli Jimet, hogy karácsonyi ajándékot küld neki.

Olvass tovább →

Koboldos karácsonyi kaland

Hagyomány és modernség találkozik – sőt ütközik – Sven Nordqyist A kobold karácsonyi titka című mesekönyvében. Ne aggódjunk azonban, hiszen mindez olyan kedves humorral történik, hogy szemöldök-felhúzás helyett mosolygásra készteti az olvasót.

Régen minden jobb volt – jut eszembe magyarul, és úgy tűnik, ez a fajta gondolkodásmód Svédországban sem idegen az idősebb korosztálytól. Micsoda szamárság a Télapó – dohog a kötetben Koboldnagyapó. De azét ő is a többiekkel tart megnézni… 🙂

Sven Nordqvist nevét a Pettson és Findusz sorozatnak köszönhetően ismertük meg. A magányos öreg és az életrevaló kismacska történeteit annyira megszerettük, hogy a szerző neve már önmagában is elég ahhoz, hogy megvásároljam bármilyen más könyvét.

A borító egyszerre mozgalmas és meghitt Sven Norqvist jellegzetes stílusával

A kedves, karácsonyi hangulatú, koboldos mesét is ő írta és illusztrálta. A Pettson-sorozatból már megszokott stílus és látványvilág tárul elénk, sőt egy-két ismerőst is felfedezhettünk a képeken. Több helyen látjuk a csintalan muklákat, az egyik oldalon pedig egy Finduszra megszólalásig hasonlító kismacska is felbukkan. Az egyébként is otthonosságot és meghittséget árasztó rajzok így még hamarabb megtalálják az utat a szívünkhöz. Mintha hazaértünk volna… 🙂

Olvass tovább →

Erdély és természet versben, mesében

Igyekszem tudatosan vásárolni, de ha könyvekről van szó, bevallom, nem mindig sikerül betartanom. 🙂 Egy nyári bevásárlás alkalmával láttam meg az egyik ismert lánc kínálatában gyerekköteteket, és lehorgonyoztam mellettük. Amikor a kupacban észrevettem egyik kedvenc költőm, Kányádi Sándor könyvét, nem bírtam ellenállni, és a könyv a kosárban landolt – noha természetesen nem szerepelt ilyesmi a bevásárlólistán.

Kányádi hosszú évtizedekig egy erdélyi gyereklap szerkesztőségében dolgozott, így rengeteg verset és mesét írt a kicsiknek, emellett felnőtteknek szánt költeményei is csodálatosak. Számomra mindegy, ki az adott alkotás célcsoportja, Kányáditól jöhet bármi: mese, meseregény, gyereknek és felnőtteknek szánt versek – ezekből mind található a könyvespolcomon.

A borító előrevetíti a kötetben megjelenő világot

Az újonnan beszerzett kötet – Világgá ment a nyár a címe – különlegessége, hogy verseket és prózában megírt meséket egyaránt tartalmazó válogatás. Az évszakok témakörére felfűzött alkotásokban madarak, erdei állatok, növények egész serege köszön ránk, az egész könyvből árad a természet közelsége és szeretete. Mindez olykor kiegészül emberekkel, gyerekszereplőkkel. 🙂

Olvass tovább →

Rejtélyek és nyomozás Rágcsáliában

Mi szükséges ahhoz, hogy a betűk és az olvasás világával ismerkedő alsós szívesen vegyen könyvet a kezébe? Könnyen követhető, vidám, szórakoztató, vicces történetek, viszonylag egyszerűen elérhető sikerélmény. S ha találtunk már egy ilyen kötetet, nem árt, ha van belőle utánpótlás. A könyvkiadók is ráébredtek erre (és persze felismerték a gyorsan elérhető profit lehetőségét), hiszen ma már számtalan sikersztoriból született egész sorozat. A szülők sem bánják, elvégre megkönnyíti a dolgukat, ha éppen olvasnivalót keresnek a gyerekeknek.

Ha kisiskolásunk már túl van az első könyvecskéken (például a Pagony olvasós szériáján), és jöhetnek az egy fokkal komolyabb olvasmányok, akkor szinte biztos, hogy belebotlunk a Geronimo Stilton-történetekbe. Nálunk is landolt néhány darab ebből a szinte végtelen hosszúságú sorozatból, és a fiam megszerette a főszerkesztő egér kalandjait.

Nem csoda: a laza tördelésnek és a sok képnek köszönhetően gyorsan halad vele. A történetek nem bonyolultak, könnyen érthetőek, ugyanakkor kellően izgalmasak egy alsósnak. Geronimo rendszerint valamilyen rejtélyt vagy bűntettet nyomoz ki a sztorikban, de ne gondoljunk véres vagy ijesztő eseményekre. Gonosztevők ugyan vannak, de az általuk elkövetett bűnök csak olyan súlyúak, amelyek nem okoznak álmatlan éjszakákat a célközönségnek. Csalások, lopások – javarészt ezek állnak a felderítendő cselekmények hátterében.

Geronimo egyes szám első személyben számol be az eseményekről, s gyorsan kiderül, hogy egyáltalán nem szuperhős alkat, sőt nagyon is esendő: félős, ügyetlen, csetlik-botlik, egyszóval teljesen emberi. Épp ezért szerethető, és a gyerekek is könnyebben azonosulnak vele, mint egy tökéletes és rettenthetetlen szuperhőssel. Esetlensége ugyanakkor kiváló humorforrás az alsós korosztály számára, így az epizódok nemcsak izgalmasak, hanem viccesek is.

Olvass tovább →