Visszatekintő 2024-re

Boldog, mesékben és olvasmányélményekben gazdag új esztendőt kívánok!

Elmaradtam az utóbbi időben a blogírással és az elmúlt év összegzésével, de talán még nem késő visszatekinteni.

2024 nem a legtermékenyebb időszak volt az oldal életében, mindössze 13 bejegyzés született. A szokásosnál arányaiban több mese jelent meg, és kevesebb könyvajánló. A blog történetében először vendégszerző is helyet kapott meséjével; Nádasi Krisztina, mesekönyvem szerkesztője varázslatos hangulatú történettel lepte meg az olvasókat.

2024-ben sem olvastunk kevesebbet, mint azelőtt, a csekélyebb számú ajánló oka nem ebben keresendő. A fiam önállóan a Rumini-sorozat köteteit gyűrte tavaly (szerzője Berg Judit), mellé befért az Egy ropi naplója néhány darabja is (ennek a sorozatnak az ajánlójával még adós vagyok). Közösen pedig több részt elolvastunk Kertész Erzsi Panthera-szériájából – és mindketten nagyon szerettük, valódi izgalmas, modern kalandregény –, másrészt pedig Jules Verne életművével ismerkedtünk, ez esetünkben két vaskos könyvet jelent (ezek láthatók – egy harmadik darab társaságában – a képen). Először a Nemo kapitány volt soron, május végén pedig A rejtelmes szigetbe kezdtünk bele, ez ki is tartott a nyár végéig. (Nem csoda, hiszen hatszáz oldal.) A gyermekem ezért az alkotásért is rajongott. Mivel ezt a regényt még én sem olvastam, számomra is az újdonság erejével hatott. Ha rutinos olvasók és történethallgatók vagytok, érdemes egy-egy hasonló kaliberű klasszikusba is belevágni és akár heteken-hónapokon át követni a főhősök sorsát. (A Grant kapitány gyermekei idén következik. Nem ez a klasszikus sorrend, de a három közül ez a kötet érkezett meg utoljára a háztartásunkba. Az egyes részek csak lazán függenek össze, nem zavart minket az olvasásban.)

Olvass tovább →

Ünnep a viktoriánus Angliában

Hogyan karácsonyozhat egy olvasni(!) tudó kutya a viktoriánus Angliában? Milyen ajándéknak örülne? Az abszurdnak tűnő kérdésre természetesen csak egy angol szerző adhatja meg a választ, mégpedig nem más, mint Emma Thompson Oscar-díjas színésznő. Kíváncsian vettem kezembe magyarul tavaly megjelent mesekönyvét, a Jim káprázatos karácsonyát. A kötetet az ismert illusztrátor, Axel Scheffler jellegzetes rajzai díszítik.

Jim különleges kutya, hiszen múzeumban lakik, gazdija az intézmény igazgatója, és ha éppen nem postásként dolgozik a patinás falak között, akkor előszeretettel olvas. 🙂 Máris nagyon szeretjük.

A borító és a csillogó betűk ünnepélyességet közvetítenek

Amikor Jim gazdija feltalálja a karácsonyi üdvözlőlapot, a kutyusra bízza, hogy elvigye az egyik első példányt Viktória királynőnek – így talán népszerűvé tehetik ezt az újítást. A palotában tett látogatás azonban meglehetősen furcsán végződik, Jimnek menekülnie kell, miközben elemel egy monoklit, merthogy Jim szeme már elég rossz, és a monokli segítségével jobban lát olvasni. A végén persze az elcsent tárgy visszakerül jogos tulajdonosához, a királyi pár pedig annyira megkedveli Jimet, hogy karácsonyi ajándékot küld neki.

Olvass tovább →

Koboldos karácsonyi kaland

Hagyomány és modernség találkozik – sőt ütközik – Sven Nordqyist A kobold karácsonyi titka című mesekönyvében. Ne aggódjunk azonban, hiszen mindez olyan kedves humorral történik, hogy szemöldök-felhúzás helyett mosolygásra készteti az olvasót.

Régen minden jobb volt – jut eszembe magyarul, és úgy tűnik, ez a fajta gondolkodásmód Svédországban sem idegen az idősebb korosztálytól. Micsoda szamárság a Télapó – dohog a kötetben Koboldnagyapó. De azét ő is a többiekkel tart megnézni… 🙂

Sven Nordqvist nevét a Pettson és Findusz sorozatnak köszönhetően ismertük meg. A magányos öreg és az életrevaló kismacska történeteit annyira megszerettük, hogy a szerző neve már önmagában is elég ahhoz, hogy megvásároljam bármilyen más könyvét.

A borító egyszerre mozgalmas és meghitt Sven Norqvist jellegzetes stílusával

A kedves, karácsonyi hangulatú, koboldos mesét is ő írta és illusztrálta. A Pettson-sorozatból már megszokott stílus és látványvilág tárul elénk, sőt egy-két ismerőst is felfedezhettünk a képeken. Több helyen látjuk a csintalan muklákat, az egyik oldalon pedig egy Finduszra megszólalásig hasonlító kismacska is felbukkan. Az egyébként is otthonosságot és meghittséget árasztó rajzok így még hamarabb megtalálják az utat a szívünkhöz. Mintha hazaértünk volna… 🙂

Olvass tovább →

Erdély és természet versben, mesében

Igyekszem tudatosan vásárolni, de ha könyvekről van szó, bevallom, nem mindig sikerül betartanom. 🙂 Egy nyári bevásárlás alkalmával láttam meg az egyik ismert lánc kínálatában gyerekköteteket, és lehorgonyoztam mellettük. Amikor a kupacban észrevettem egyik kedvenc költőm, Kányádi Sándor könyvét, nem bírtam ellenállni, és a könyv a kosárban landolt – noha természetesen nem szerepelt ilyesmi a bevásárlólistán.

Kányádi hosszú évtizedekig egy erdélyi gyereklap szerkesztőségében dolgozott, így rengeteg verset és mesét írt a kicsiknek, emellett felnőtteknek szánt költeményei is csodálatosak. Számomra mindegy, ki az adott alkotás célcsoportja, Kányáditól jöhet bármi: mese, meseregény, gyereknek és felnőtteknek szánt versek – ezekből mind található a könyvespolcomon.

A borító előrevetíti a kötetben megjelenő világot

Az újonnan beszerzett kötet – Világgá ment a nyár a címe – különlegessége, hogy verseket és prózában megírt meséket egyaránt tartalmazó válogatás. Az évszakok témakörére felfűzött alkotásokban madarak, erdei állatok, növények egész serege köszön ránk, az egész könyvből árad a természet közelsége és szeretete. Mindez olykor kiegészül emberekkel, gyerekszereplőkkel. 🙂

Olvass tovább →

Rejtélyek és nyomozás Rágcsáliában

Mi szükséges ahhoz, hogy a betűk és az olvasás világával ismerkedő alsós szívesen vegyen könyvet a kezébe? Könnyen követhető, vidám, szórakoztató, vicces történetek, viszonylag egyszerűen elérhető sikerélmény. S ha találtunk már egy ilyen kötetet, nem árt, ha van belőle utánpótlás. A könyvkiadók is ráébredtek erre (és persze felismerték a gyorsan elérhető profit lehetőségét), hiszen ma már számtalan sikersztoriból született egész sorozat. A szülők sem bánják, elvégre megkönnyíti a dolgukat, ha éppen olvasnivalót keresnek a gyerekeknek.

Ha kisiskolásunk már túl van az első könyvecskéken (például a Pagony olvasós szériáján), és jöhetnek az egy fokkal komolyabb olvasmányok, akkor szinte biztos, hogy belebotlunk a Geronimo Stilton-történetekbe. Nálunk is landolt néhány darab ebből a szinte végtelen hosszúságú sorozatból, és a fiam megszerette a főszerkesztő egér kalandjait.

Nem csoda: a laza tördelésnek és a sok képnek köszönhetően gyorsan halad vele. A történetek nem bonyolultak, könnyen érthetőek, ugyanakkor kellően izgalmasak egy alsósnak. Geronimo rendszerint valamilyen rejtélyt vagy bűntettet nyomoz ki a sztorikban, de ne gondoljunk véres vagy ijesztő eseményekre. Gonosztevők ugyan vannak, de az általuk elkövetett bűnök csak olyan súlyúak, amelyek nem okoznak álmatlan éjszakákat a célközönségnek. Csalások, lopások – javarészt ezek állnak a felderítendő cselekmények hátterében.

Geronimo egyes szám első személyben számol be az eseményekről, s gyorsan kiderül, hogy egyáltalán nem szuperhős alkat, sőt nagyon is esendő: félős, ügyetlen, csetlik-botlik, egyszóval teljesen emberi. Épp ezért szerethető, és a gyerekek is könnyebben azonosulnak vele, mint egy tökéletes és rettenthetetlen szuperhőssel. Esetlensége ugyanakkor kiváló humorforrás az alsós korosztály számára, így az epizódok nemcsak izgalmasak, hanem viccesek is.

Olvass tovább →

Potyaszereplő a János vitézben

Mi történik, ha egy igazán jó matekos, de olvasni utáló tízévest arra kárhoztat a magyartanára, hogy olvassa végig délután az iskolai könyvtárban a János vitézt? Nos… addig írogat mindenféle számsorokat meg számtornyokat, hogy belepottyan a műbe, annak is az első soraiba. Aztán kimászik a patakból, és tökéletesen összegabalyítja a szálakat. 🙂

Szabó Borbála elengedte a fantáziáját, és elképzelte, hogyan reagálna egy huszonegyedik századi gyerek Petőfi Sándor elbeszélő költeményére, ha valóban testközelből élné meg az eseményeket. A főhős, Berti pedig nem csupán megéli, de alakítja is a történet menetét. Például rábeszéli a török és a magyar csapat vezérét, valamint a francia királyt, hogy a csatát telefonos játékon játsszák le (természetesen az ő készülékén). Aztán meggyőzi Jancsit, hogy vegye feleségül a francia királylányt. A többit nem is sorolom, olvassátok el, mekkora kalamajkát okoz még. Mindenesetre meglepő, hogy aprónak tűnő dolgok is mekkora lavinát indíthatnak el.

Mi köze az irodalomnak a matekhoz? A könyvből kiderül

A János vitéz-kód – merthogy erről a regényről van szó – egyszerre szórakoztató a gyerekeknek és a felnőtteknek. Nem feltétlenül ugyanazt találjuk viccesnek, de unatkozni garantáltan nem fogunk, bármelyik korosztályhoz is tartozzunk. A regény olvasása közben egyúttal a János vitézt is újraolvassuk. Persze nem az eredetit, hanem a potyaszereplővel megtoldott változatot. 🙂

Olvass tovább →

Klasszikusok mai gyerekeknek?

Milyen jelző jut eszedbe a klasszikus könyv kifejezésről? Nem lepődnék meg, ha ezeket mondanád: nehézkes, kötelező, bonyolult, sőt elavult. S még esetleg azt is hozzátennéd, hogy annyi izgalmas, könnyen olvasható gyerekkönyv és ifjúsági regény létezik, nem szívesen traktálod a gyereket régi, nehezen emészthető olvasmányokkal, nehogy elveszítse a kedvét.

Nálunk megvan a helye a klasszikusnak és a modernnek. Nem mondok le arról, hogy a gyermekemet megismertessem régen született, alapművé nemesedett történetekkel. Ezeket jellemzően én olvasom fel esti mese gyanánt. Ilyenkor egyébként gyakran magam is rácsodálkozom, hogy a klasszikus nem véletlenül vált klasszikussá. Szuper történetek, csodálatos karakterek köszönnek vissza az oldalakról. A cselekmény általában kevésbé pörgős, mint a mai alkotásokban, de unatkozni nem szoktunk. Tényleg nem. Viszont sokszor kimondottan jólesik kicsit lassítani, lassulni, pláne az esti alvás előtt.

Így, hogy én olvasom fel a könyveket, a gyermekemnek lehetősége van megkérdezni, ami nem világos számára: egy ma már ismeretlen szokás vagy archaikus szó, érdeklődhet arról a századokkal ezelőtti korszakról, amelyikről a kötet szól. (Például A koppányi aga testamentumánál.) Ezzel szinte észrevétlenül bővül a szókincse és az ismeretei tárháza. S én is ellenőrizhetem, mindent megért-e, amit hall. Így kevésbé ijesztő egy régi, vaskos mű, ellenben remek közös szórakozás és minőségi együtt töltött idő. 🙂

Esténként mostanában a Nemo kapitányt olvassuk – együtt

Olvass tovább →

Kaland és szerelem a török korban

Amikor néhány hete a kollégáimnak említettem, hogy esténként A koppányi aga testamentumát olvasom fel a tíz és fél éves fiamnak – esti mese gyanánt –, elképedt szörnyülködés volt a reakció. Vajon miért gondolják úgy az emberek, hogy a klasszikusok csak unalmas és nehéz olvasmányok lehetnek?

Fekete István regényéről ugyanis sok minden elmondható, de épp ez a két dolog – hogy unalmas és nehezen emészthető lenne – egyáltalán nem. Pár hónapja ajándékba kapta a gyermekem ezt a kötetet, és ő kérte ősszel, hogy olvassuk el (vagyis olvassam fel neki). Én pedig természetesen örömmel eleget tettem e kérésnek. Már csak azért is, mert jómagam is kíváncsi voltam a könyvre, hiszen még soha nem olvastam, csak az évtizedekkel ezelőtt készült filmet láttam, azt sem mostanában. (Gyerekkoromban Fekete István művei közül a Tüskevárral és annak folytatásával, a Téli berekkel találkoztam könyv formájában; annak ellenére is kedveltem és többször olvastam őket, hogy tízéves lányként kissé fiúsnak találtam. 🙂 )

A borító egyszerűen jelzi a regényben felidézett korszakot

A koppányi aga testamentuma a török korszakban játszódik, izgalmas kalandokban nincs hiány. Pörgős, fordulatos, meglepően modern regényről van szó, egyetlen percig sem unatkoztunk – egyikünk sem. A regény nyelvezete is huszadik századi, a párbeszédek stílusa pedig csak annyiban archaikus, hogy felidézze az ötszáz évvel ezelőtti kort, de ne nehezítse a ma emberének a cselekmény követését. Egy-két ismeretlen szóba – például egy-egy eszköz megnevezésébe – természetesen belefutottunk, de ezek csak rövid magyarázataim erejéig akasztották meg az olvasást. A leírások színesek, szagosak, a Balaton déli vidékét rajzolják elénk, s eszünkbe sem jutott ráunni, igaz, emlékezetem szerint sehol sem túlságosan hosszúak.

Olvass tovább →

Karácsonyi meglepetés Lófri cicával

Hogy álltok a karácsonyi bevásárlással? Van még híja? Ha 2-5 éves gyereknek, netán a betűkkel ismerkedő elsősnek keresel meglepetést a fa alá, van egy tuti tippem! A kíváncsi kiscica felfedezi a világot című mesekönyvem még kapható! Online itt tudod megrendelni, személyesen pedig Debrecenben, az Egymalom Antikváriumban (Péterfia utca 29.) vásárolhatod meg.

A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is ajándék könyvjelzőt és színezőt talál a csomagban – e bejegyzés megjelenésétől kezdve – az első három online megrendelő, tehát érdemes minél hamarabb a tettek mezejére lépni.

Lófri cica kalandjaival kapcsolatban további – jó – hír, hogy a könyv ára a két évvel ezelőtti megjelenés óta nem emelkedett, jelenleg is 3290 forintért (plusz a szállítás költsége) lehet megrendelni. Ezért három szépen illusztrált, kedves történetet olvashattok – régen a kisfiamnak írtam őket, de teljesen uniszex mesék, a visszajelzések alapján a kislányok is szeretik. 🙂 A szöveg kellemesen nagy betűmérettel került a lapokra, így a gyengébben látó nagyszülők vagy a kisiskolások is könnyebben el- vagy felolvashatják.

Ha szeretnéd, hogy a kötet karácsonyig megérkezzen hozzátok, akkor legkésőbb december 14-én éjfélig add le a megrendelésed. Természetesen az is megkapja a kötetet, aki december 14-e után rendeli meg, de már csak karácsony után számítson rá. Az online rendelésről további információk itt olvashatók.

Mindenkinek mesés ünnepi készülődést kívánok – minél kevesebb tolongással, bosszankodással és minél több örömteli pillanattal!

Ha kilőtted magad az űrbe…

A legutóbbi klasszikusok után ezúttal jöjjön egy ízig-vérig mai meseregény! Pörgős, fordulatos, kalandokkal teli, ráadásul az űrben játszódik! Laboda Kornél nevét – bevallom – nem ismertem (azóta utánanéztem, ez a második kötete, az írás mellett rendező, színész és dramaturg), a fülszöveg alapján választottam ki a Gavarin és az álomantenna című könyvét ajándékba a fiamnak, mert a leírás szerint úgy indul, hogy a főhős nem szereti az iskolát, ezért inkább elhúz a világegyetembe… és ez melyik tízévesnek ne lenne szimpatikus kezdés?

Az persze érdekes kérdés, és fel is vetődött a fiamban, akivel együtt olvastuk a könyvet, hogyan épít egy gyerek a szobájából űrhajót. Bennem további kételyek is felmerültek, hiszen például Gavarin – akinek neve feltehetően nem véletlenül emlékeztet Gagarinéra, az első űrhajóséra – meglepően sok emberrel találkozott odafent, hosszú idő után sem hiányzott neki a családja (szinte eszébe sem jutottak), de az is meglepett, hogy a pilótakekszet fizetőeszközként lehetett használni az űrben… 🙂 Tény, hogy el kell szakadnunk a valóságtól, de ha ez sikerül – az első pár rész erre elegendő –, akkor fantasztikus utazásban és izgalmas kalandok sorában vehetünk részt.

A borító modern és vagány, ugyanakkor kicsit sejtelmes

Már a bevezető vidám hangvétele előre jelezte, remek szórakozásra számíthatunk, és ebben nem is csalódtunk. Ilyen laza és könnyed hangnemben jellemzően a férfi szerzők tudnak írni – irigylem is tőlük. 🙂 A cselekmény meglehetősen hosszú és szövevényes, de számtalan váratlan fordulatot tartogat számunkra, mindez pedig annyi humorral és olyan tempóval van tálalva, hogy egyetlen percig sem unatkoztunk. Nekem talán kicsit sok is volt az esemény, így amikor Topáz Tina a történet végén újra felbukkant, erősen vissza kellett gondolnom, pontosan milyen körülmények között találkoztunk vele először, pedig minden nap elővettük ezt a kötetet. Persze az is lehet, hogy az én memóriám fakult meg túlságosan, a célkorosztálynak egészen biztosan jobb az emlékezőtehetsége, mint nekem.

Olvass tovább →