Nem könnyű kérdés, mit adjunk a kisiskolás, a betűkkel még nem olyan régóta barátkozó gyerek kezébe, hogy szívesen olvasson. Hiszen fontos, hogy ne menjen el a kedve az egésztől már a kezdeti lépéseknél. Első lépésként elővehetjük a régi böngészőket, kicsiknek szánt könyveket, de mi a helyzet, ha ezeket már átolvasta, vagy esetleg unalmasnak, pláne cikinek találja? Az életkorának megfelelő kötetek valószínűleg még túl nehéz feladatnak bizonyulnak ahhoz, hogy elsős-másodikosként maga olvassa őket. Egyszerű, ugyanakkor izgalmas, érdekes történeteket kell tehát keresnünk, amelyikkel ő maga is elboldogul, és sikerélménye lesz.
Kipróbáltuk a Pagony Kiadó sorozatát, mely Most én olvasok! címmel pontosan a kisiskolás korosztály számára született azzal a céllal, hogy megszerettessék velük a könyvek birodalmát. Mostanra viszonylag széles kínálatból szemezgethetünk, gyermekünk érdeklődésének megfelelően. Én is beszereztem néhány kötetet. A nagybetűs szinten – mint a neve is mutatja – csupa nagy betűvel szedett szöveget olvashatnak a gyerekek, oldalanként alig egy-két mondattal. Az első szinten már normál szedéssel, de ugyancsak meglehetősen kevés szöveg várja őket, majd kötetenként nehezedik a feladat – egészen a negyedik szintig.
A fiamnak eddig Szabó Borbála A nagyok is voltak kicsik című könyve tetszett legjobban a széria darabjai közül. Olvasás közben elkuncogott azon, hogy a szereplő gyerekek miként képzelik el szüleik gyermekkorát. Biztos azért tudja anya, hogy nem szabad cukorkát dugni az orrba, mert ő maga is kipróbálta… 🙂 És ezt a feltételezést sokadjára is viccesnek találja a fiam. Matricás Laci is a kedvelt figurák közé tartozik, legújabban pedig Feri, a feltaláló fiú.
Érdemes a gyermek érdeklődésének, habitusának megfelelően válogatni a nagybetűs és az első szint írásai közül, majd abból a sztoriból beszerezni esetleg a további köteteket, amelyek sikert arattak nála.
Miért fontos, hogy a gyerek örömmel olvasson, sikerélménye legyen? A magyar iskolarendszerben nagyon sok ismeretet olvasással sajátítanak el a gyerekek. (Hogy ez jó vagy sem, nyilván lehet rajta vitatkozni, de jelenleg ez a helyzet.) Ha a háta közepére kívánja a gyerkőc a betűk világát, nem fog olvasni, pedig a gyakorlással a szövegértés, az olvasás tempója, sőt a helyesírás is fejlődni fog, és a későbbi tanulási sikereket is ez alapozhatja meg. S persze a legfontosabb: olvasni jó… 🙂