Hatkezes meseregény a legkisebb fiúról

A legkisebb fiú/királyfi elindult szerencsét próbálni, és legyőzve a nagyobb/idősebb/erősebb ellenfeleket elnyerte a királylány kezét és a fele királyságot… vagy az egészet. Ismerős?

És mi a helyzet a legalacsonyabb fiúval az osztályban? Aki csak tartalék lehet a kosárlabdacsapatban? S akit – nem véletlenül – Centinek hívnak társai? (A valódi neve egyébként Tamás.) Csak nem indulhat világgá, már királylányok sincsenek, csupán magas és fölényes iskolatársak, a mindig zsörtölődő nagymama, aki lényegében neveli őt, egy különleges bolt és egy rég elveszett hajókapitány, akit viszont ideje lenne megtalálni és hazahozni…

A retró hangulatú könyv egy esztendő történetét öleli fel

A Centi és a Csicseri bolt című meseregény három kiváló szerző együttműködésében született meg. Marék Veronika, Tarbay Ede és Urbán Gyula jegyzik az egyes fejezeteket, s kalauzolnak el minket egy időben talán nem annyira távoli, de valójában már letűnt korszakba, ahol a főszereplő kisfiú 16 forinttal indult el káposztát vásárolni… Saját gyerekkorom légköre, emlékfoszlányai derengenek fel e könyvet olvasva, s bár a történet valójában picit idősebb nálam – a hetvenes években ötlötték ki –, remek betekintést engednek a mai gyerekeknek szüleik gyermekkorába. Amikor az északi szomszédunk még Csehszlovákia volt, amikor harmadikosként még elküldtek minket káposztát venni, az alsós gyerekek önállóan közlekedtek a nagyváros utcáin, és nem volt mindenki mindig mindenhol elérhető és ellenőrizhető. Igazi békebeli meseregény, amely időnként váratlan fordulataival és kedves szereplőivel hamar megszeretteti magát.

Olvass tovább →

Kacsák, szerelem, filozófia egy mesében

Szerelem, varázslat, királylány, boszorkány, szegény legény – igazi tündérmese „kellékei”. A Szegény Dzsoni és Árnika viszont jóval több ennél. Ahogy Lázár Ervin könyveinél már megszokhattuk, a mese sorai között az élet olyan alapvető kérdései bújnak meg, amelyekre az emberiség ősidők óta keresi a válaszokat. A Szegény Dzsoni és Árnika azonban mindezt úgy teszi, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki minket a meséből, egyetlen percig sem érezzük didaktikusnak. Az önmagán túlmutató, de sosem szájbarágós mondanivaló lehet az oka annak, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezi a történet minden sorát.

Kedves ismerősünk ajánlotta figyelmembe ezt az általam korábban nem ismert alkotást akkor, amikor egy másik Lázár Ervin-műről, a Bogármeséről tettem közzé bejegyzést. (Még egyszer köszönjük, Éci! 🙂 ) Karácsonyra megérkezett hozzánk ez a könyv, és az ünnepek utáni időszakban el is olvastuk. Mindketten szerettük: a fiam is, meg én is.

Dzsoni vándorlegényként hódította meg Árnika szívét

Noha egy szerelmespár történetéről van szó, a főszereplőknek izgalmas, vidám kalandokat kell átélniük, míg egymáséi lehetnek, így a fiam egyetlen pillanatra sem tiltakozott, hogy ez „lányos” mese lenne…

Olvass tovább →

Vajon ki van a fotón?

A Cvikkedli egyszerre könnyed, bájos, mégis egyedi és tartalmas mese. Ha elárulom azt is, hogy Janikovszky Éva a szerzője, akkor már nem is kérdés, hogyan lehetséges ez – hiszen tőle pontosan ezt szoktuk meg a többi könyvében is.

A Cvikkedli az én polcomon tanyázott, de már felnőttként vásároltam – őszintén szólva nem is emlékszem, hogyan, mikor vagy miért. A Csipike és A szomjas troll közelében található, és amikor ezeket befejeztük, megakadt rajta a szemem, és én javasoltam a gyerekemnek esti (fel)olvasmánynak. A történetet ismertem, ugyanis a könyvecskét már olvastam korábban.

Az is kiderül, ki az ablakban ülő, szomorú hölgy

A kötetben egyetlen hosszabb (de nem nagyon hosszú) mese található, ha több nekifutásra olvassuk fel, akkor érdemes megtalálni azokat a pontokat a szövegben, ahol könnyen letehető, majd hasonlóképpen egyszerűen felvehető a sztori fonala. Főhősünk, az iskolás Dani talál egy régi fotót, amelyen egy szivarozó, cvikkert viselő úriember látható, aki – fényképtől váratlan módon – mozgatja az orrát. Dani nyomozni kezd, de eleinte senki nem tudja a családban, ki a képen szereplő férfi. Dani azonban nem adja fel… és végül nemcsak az derül ki, ki van a fotón, hanem a sorsát is sikerül megnyugtatóan elrendezni.

Olvass tovább →

Amikor nevetésbe fulladt a versolvasás…

A klasszikussá nemesedő könyvek is lehetnek lebilincselőek, sőt nem véletlenül válik egy-egy alkotás ikonikussá. Ezt magam is újra megtapasztaltam, amikor az utóbbi hetekben elolvastuk Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című kötetét. Kétszer is. Először augusztusban (nyáron kapta ezt a művet a gyermekem), majd szeptember végén másodszor, a fiam kérésére.

Mivel a kiadó – a Móra – kilencéves kortól ajánlja ezt a könyvet, picit gondolkodtam azon, megkapja-e már, de mivel az utolsó időszakban az óvodában is találkozott vele, és láthatóan tetszett neki, úgy döntöttem, megpróbálkozunk vele. Ha nem érti, ha még túl nehéz neki, ha nem tetszik, legfeljebb nem olvassuk végig, félretesszük későbbre.

Csodálatos, különleges lények a kötet főszereplői

Végül erre nem volt szükség. Az első betűtől az utolsóig feszült figyelemmel és nagy érdeklődéssel hallgatta. Kedvence a versírós történet lett, amelyen hangosan kacagott – bevallom, ezt a mesét én sem bírtam nevetés nélkül felolvasni, egyszerűen elröhögtem magam a szövegen, ami nem sokszor fordult elő még. Pedig emlékeztem erre a történetre és a sok zagyva költeményre gyerekkoromból. (Másodszor azért már kellő komolyságot tudtam magamra erőltetni.)

Olvass tovább →

Pöttyös Panni is iskolás lett

Pöttyös Panni, Tamara, Boros Jutka és a rosszcsont Kockás Péter gyerekkori kedvenceim voltak, s habár nem kimondottan az iskolakezdés a témája, a fiam sulis korszakára készülve eszembe jutott a Pöttyös Panni naplója című könyv. Gyerekkoromban sokat olvastam ezt a Szepes Mária-kötetet, amely azóta is ott található a könyvespolcomon, s amely úgy kezdődik, hogy Tamara visszautazik a Szovjetunióba(!), Panni és Péterke pedig nélküle, viszont ugyanabban osztályban kezdik meg az iskolát. Panni naplót vezet kalandjairól, amelyet a terv szerint a tanév végén elküld Tamarának.

Sokszor forgattam ezt a kötetet gyerekkoromban, látszik is rajta

A könyv elején olvashatunk Panniék első iskolai napjáról, és ez a rész az, amiért elővettem és olvasni kezdtem a gyermekemnek ezt a művet. Maguk a naplóbeli kalandok már egyáltalán nem kapcsolódnak az iskolához, ezért úgy gondoltam, ezt csak akkor olvasom fel a fiamnak, ha érdeklődést mutat. Az eleje viszont tetszett neki, s kíváncsi volt a folytatásra, így hát végigolvastuk a könyvet, és jókat kuncogott Kockás Peti aktuális csínytevésén, például azon, amikor a lyukas esernyővel beállt a zuhany alá és elázott, vagy amikor olimpiát rendezett az udvaron, és véletlenül betörte a pinceablakot. Emlékeim szerint gyerekkoromban – Pöttyös Pannihoz hasonló kislányként – elborzadva olvastam Peti állandó rosszalkodását, felnőttkori énem viszont sokkal elnézőbb vele szemben, csak egy eleven és kreatív gyereket látok benne. Sokkal izgalmasabb a személyisége, mint a lányoké, Pöttyös Pannié és különösen a még haloványabb Boros Jutkáé.

Olvass tovább →

Mire jó az írás, olvasás, számolás?

Nem az iskolának, az életnek tanulunk – hallottam sokszor a latin eredetű mondást gyerekkoromban, iskolásként. S néha (gyakran?) nehéz volt elképzelni, mi mindenre lesz majd jó az a tudás, amire a suliban szert teszek. Nos… mindent természetesen nem használok, sok mindent el is felejtettem, de azért vannak olyan dolgok, amelyek segítségemre vannak. Például az írás és az olvasás. 🙂

Pöszke nem várja az iskolát, nem is szeret beszélni róla, de amikor elsős barátjával, Danival mirejót kezd játszani, kiderül, mennyi mindenre használható az a tudás, amelyet az iskolapadban ülve szívnak magukba a gyerekek. S apránként megbarátkozik a gondolattal, hogy ősztől ő is iskolás lesz.

A két főszereplő, Pöszke és Dani a borítón

Érdekes játék a gyerekek szemével nézni, mire lehet jó az iskolában szerzett tudás, miért érdemes megtanulni olvasni, számolni, írni. Janikovszky Éva pedig nagy mestere volt annak, hogy betekintést engedjen a gyerekek lelkébe és fejébe, sőt eszünkbe juttatja azt is, hogyan gondolkodtunk mi magunk is gyerekként. Amikor az óvodakezdésre készültünk, nem hagyhattuk ki a Már óvodás vagyok című könyvét, s most, az iskola küszöbén ugyanígy alapműnek bizonyult számunkra a Már iskolás vagyok, amelyben az előző kötetben megismert gyerekekkel találkozunk újra – csak kicsit idősebb életkorban.

Olvass tovább →

Retró iskola medveboccsal

Vackor gyerekkori kedvencem volt, óvodai kalandjait diafilmen számtalanszor megnéztem, hallgattam. A diafilm még megvan, de sajnos a sok használat miatt már elég rossz állapotban. Viszont férjem és sógornőm mesekönyvei közül előkerült a Vackor az első bében, aminek nagyon megörültem, és bár természetesen már olvastuk korábban a fiammal, most, az iskolára készülve kihagyhatatlannak bizonyult, újra elővettem.

A fiam is szereti Vackort, hiszen ki ne szeretne egy aranyos medvebocsot? Nála azért nem akkora favorit Kormos István verses meséje, mint egykor nálam… Viszont így is szívesen és örömmel hallgatta végig Vackor iskolai történeteit.

A mi kötetünk 1981-es kiadás, Reich Károly jól ismert rajzaival

A mesebeli környezet és iskola már nagyon retró – még nekem is –, de ezzel együtt is érdekes lehet annak, aki még nem jár iskolába, de már kíváncsian várja. Az ismétlődő fordulatokat, amelyek ebben a versben megírt mesében sűrűn előfordulnak, még a hétéves gyerekem is kedveli, és a könyv befejezése óta néha ötletszerűen idézi, hogy: „Hóha hó, fára mászni vóna jó!”

Olvass tovább →

Mint két tojás: a dakszliikrek

Végtelenül kedves és mosolyra derítő könyvet vettünk kezünkbe nemrég: Bertalan és Barnabás történetét. A kötet címe is ez: Bertalan és Barnabás. Ha még hozzáteszem, hogy az író Janikovszky Éva, ráadásul Réber László készítette a rajzokat, akkor talán nem is kell többet írnom, ez a szerzőpáros olyan klasszikusnak számít ma már, hogy nem is igényel bővebb kommentárt: nevük garancia arra, hogy remek gyermekkönyvet olvashatunk.

Szellemes, vidám, könnyed, bájos történet és kötet

Így is történt, de azért szeretnék mégis kicsit többet írni erről az alkotásról, mert megérdemli. 🙂

Olvass tovább →

Két régi manó Csehországból

Egy régi klasszikust olvasgattunk 2018 utolsó heteiben esténként (meg hétvégén délutánonként is): Václav Ctvrtek és Zdenek Smetana Moha és Páfrány című mesekönyvét.

Én magam is érdeklődéssel vártam a történeteket, ugyanis ez a kötet – bár gyerekkoromban is kapható volt – kimaradt eddig az életemből, viszont már sokat hallottam, olvastam róla. Rajzfilm is készült belőle, de bevallom őszintén, egyáltalán nem emlékszem arra sem.

A különlegesen felépített mesékhez sajátos képi világ dukál

Olvass tovább →

Generációk kedvence: Boribon

Boribon és Annipanni akkor érkezett meg az életünkbe és a könyvespolcunkra, amikor a kisfiam kétéves volt. Az egyszerű, könnyen követhető történeteknek, a bájos illusztrációknak, továbbá annak a ténynek köszönhetően, hogy oldalpáronként nem túl sok szöveg található, a sorozat gyorsan belopta magát a szívünkbe.

Boribon lányoknak és fiúknak egyaránt kedvencévé válhat

Marék Veronika köteteivel – mondhatni – biztosra megy az ember. A Boribonról és Annipanniról szóló sorozatnak nem csak a szövegét írta, a rajzok is az ő keze munkáját dicsérik. Sokan elemezték az utóbbi években Annipanni szerepét, illetve a medvebocshoz fűződő kapcsolatát, én most nem bocsátkozom pszichológiai elemzésbe, hiszen nem értek hozzá, viszont leírom, miért szerettük meg ezt a könyvsorozatot. 🙂 Olvass tovább →