Erdély és természet versben, mesében

Igyekszem tudatosan vásárolni, de ha könyvekről van szó, bevallom, nem mindig sikerül betartanom. 🙂 Egy nyári bevásárlás alkalmával láttam meg az egyik ismert lánc kínálatában gyerekköteteket, és lehorgonyoztam mellettük. Amikor a kupacban észrevettem egyik kedvenc költőm, Kányádi Sándor könyvét, nem bírtam ellenállni, és a könyv a kosárban landolt – noha természetesen nem szerepelt ilyesmi a bevásárlólistán.

Kányádi hosszú évtizedekig egy erdélyi gyereklap szerkesztőségében dolgozott, így rengeteg verset és mesét írt a kicsiknek, emellett felnőtteknek szánt költeményei is csodálatosak. Számomra mindegy, ki az adott alkotás célcsoportja, Kányáditól jöhet bármi: mese, meseregény, gyereknek és felnőtteknek szánt versek – ezekből mind található a könyvespolcomon.

A borító előrevetíti a kötetben megjelenő világot

Az újonnan beszerzett kötet – Világgá ment a nyár a címe – különlegessége, hogy verseket és prózában megírt meséket egyaránt tartalmazó válogatás. Az évszakok témakörére felfűzött alkotásokban madarak, erdei állatok, növények egész serege köszön ránk, az egész könyvből árad a természet közelsége és szeretete. Mindez olykor kiegészül emberekkel, gyerekszereplőkkel. 🙂

Erdély varázslatos, a szövegben megelevenedő tájai és ízes nyelvhasználata ugyancsak meghatározza a kiadvány hangulatát. A mai írók alkotásaihoz képest régiesnek és persze jóval lassúbbnak tűnik, de ez otthonos melegséggel, nosztalgiával, a gyermekkor biztonságával öleli körbe az olvasót. Jó itt lenni, jó beleveszni a sorokba.

Bogdán Viki kedves, bájos rajzai méltó kiegészítői a szövegnek. A Móra Könyvkiadó gondozásában 2022-ben megjelent kötet további erénye a végén található Mese- és tájszótár, ennek magam is hasznát vettem, ugyanis találkoztam olyan kifejezéssel (nem is eggyel), amelynek nem ismertem korábban a jelentését. A kötet szerkesztője, Miklya Zsolt gondos munkát végzett. Logikus sorba – az évszakok váltakozására rímelve – rendezte a szövegeket.

A könyvet elsősorban nagy ovisoknak és kisiskolásoknak ajánlom, fel- és akár önálló olvasásra is. Ha értékes olvasmányt szeretnénk a kezükbe adni, ezzel nem lőhetünk mellé.